Talán ez volt életem legnehezebb pillanata. Mintha az idő is megdermedt volna a félelemtől. 

A lebukástól, ami valami olyannak a végét jelentheti, ami még csak el sem kezdődött igazán. 

Csend volt. Csak is a halk lélegzet vételünket hallottam, majd azt, ahogy a kis tündér alattam egy nagyot nyel. Arca rémült volt, szinte idegtépő lassúsággal gördültek le homlokáról az izzadság cseppek, amik talán még az előbbi izgatottságtól keletkeztek. Bőre kipirosodott, s csak most vettem észre, hogy még ilyen helyzetben is csak Őt figyelem.

Csak Ő létezik számomra. Mint egy függő, aki a fehér pora nélkül csak egy elveszett és lecsúszott senki. 

Egy oda nem kívánt tintapaca a papír érdes szélén, mit az író csak merő véletlenségből csepegtetett oda, majd el is felejtkezett róla. Hisz nincs jelentősége. Csak egy hiba, mit akkor ejtett, amikor nem ebben a világban járt. 

Félek. Félek, hogy egyszer ez az édes kis teremtés is majd így fog rám gondolni. Hiszen kik vagyunk mi egymásnak? Két szimpla osztálytárs? Barátok, kik egymáson élik ki a tinédzser kori kíváncsiságukat? 

Nem, Ayden nem olyan. Ahogy én sem vagyok már olyan. Változtam azóta az eset óta. S Ő még nem is tudja, hogy miket is tettem..

Hirtelen egy hangos recsegés hasít gondolataim közzé. Majd még egy és még egy, ahogy valaki egyre közelebb kerül hozzánk és amit a fenyőből készült padlóra sikítva közül velünk. 

Azonban a félelmem hamar elszáll, mihelyst egy lányos és gyengéd kacaj hallatszik közvetlen mellőlünk. 

- Látnotok kéne most magatokat..- néz végig rajtunk, kezét pedig csípőre teszi, akár egy anya, aki most kapta rajta a fiát. 

- A frászt hoztad rám, Adelaide!- tol el kissé magától. Mérges, ez tisztán látszik az összevont szemöldökéből, s a durcás arckifejezéséből. 

- Hát, sajnálom. Azt hiszem.- rántja meg vállát a lány semmit mondóan.- De ami azt illeti, talán ideje lenne legalább a szobádba felmenetetek, ha ilyet csináltok. Legközelebb már nem én fogok belépni azon az ajtón és nem hiszem, hogy apáék így szeretnének rátok találni.- egy határozott mozdulattal mutatott az ajtó, majd az ablak irányába. 

Tisztán láttuk, ahogyan a két felnőttnek mondható férfi hólapátolás közben egy igen gyerekes hógolyó csatába kezd. Akár két önfeledt gyerek, úgy lökik egymást a hóba, s kezdenek hóangyalt csinálni. 

Nevetnek. Mosolyukból a színtiszta boldogság tükröződik vissza. Egy szerelmes pillantást vetnek egymásra, majd egy szenvedélyes csókban forrnak össze. Nem halljuk őket, mégis sejtjük, hogy egy szeretlek hagyja el szájukat.

- Elképesztő az, ami köztük van.- szólal meg ismét a lány, akinek egy örömteli mosoly terül szét arcán, ahogy szüleit nézi. 

- Valóban.- értek egyet vele, mire felém is megejt egy mosolyt. 

Érzem, ahogy Ayden ujjai egy kisebb nyomást ejtenek meg csuklómon és szorosan hozzám nyomja testét, mint aki fél. Kérdően nézek rá, mire csak fejét vállamra hajtja, s bágyadtan bámul kifelé tovább az ablakon. 

Fél. Mintha azt üzenné nekem, hogy soha ne hagyjam el.

A probléma csak az, hogy hiába is akarnám elhagyni, kénytelen lennék rá. Olyan, mint egy mágnes. Magához húz és csak nagyon nehezen enged el. 

Hallom, amint halkan beszívja a levegőt, s érzem, ahogy lassan húzni kezdi kezem, ezzel jelezve, hogy kövessem. Kíváncsian követem őt az emeletre, majd a szobájába belépve, egy csókot lehel számra. 

Meglepődöm, nem is kicsit. Szemei izgatottan csillognak, mire kezeimet lassan levezetem derekára, s egy szenvedélyes csókba hívom. Kezeit lágyan nyakam köré vezeti és hagyja, hogy irányítsam. Mint egy törékeny porcelán babát, úgy dőlők be vele együtt a kényelmes ágyba.

Percekig ízlelgetem cseresznye ízű ajkait, majd vontatottan, de elválunk egymástól. Karamell színű tincsei most összevissza állnak, arca teljesen kipirult, ami csak még gyönyörűbbé teszi. 

- Lassan mennem kell.- töröm meg a csendet, miközben ujjaimmal lágyan cirógatom arcát. 

- Tudom.- szorítja magához fekete felsőm, mire kuncognom kell egyet. 

- Holnap érted jövök.- adok egy apró csókot homlokára, végül nehezen, de elkezdem összeszedni cuccaim. 

Ő csak az ágyon ül és bámul engem könnyes szemeivel. Ezt látva, mintha a szívemet kifacsarták volna, egy kellemetlen és egy fájdalmas érzés kerít hatalmába. 

Nem akarom itt hagyni, de muszáj. Ám Ő úgy tesz, mintha örökre hagynám itt. Itt a sötétségben, a magányos csillagos égbolt alatt, mi már nem is ragyog úgy. 

Fájdalmas mosolyt húzok ajkaimra, mire ő szó nélkül jön oda hozzám és ölel oly szorosan, hogy majd összeroppanok. De nem adok hangot fájdalmamnak, hisz talán ez a legszebb fájdalom az életemben, amit csak tőle viselek el.

Ringatom, akár egy kisgyereket, hogy megnyugodjon és képes legyen érettebb módon viselkedni. Csókokat hintek puha hajkoronájába, mire engedi kezd a szorításomon, én pedig végre levegőhöz jutok. 

Lassan elengedjük egymást és egy utolsó mázas csókot lehelek ajkaira, mit önfeledten viszonoz. 

Leindulva a lépcsőn már ismét hallom a család hangját. Ahogy a gyömbéres sütemény illata körbejárja az egész házat. Ayden arcára egy halvány mosoly kúszik végre, ahogy megpillantja testvérét és szüleit, majd egyenesen rám néz sugallva felém, hogy minden rendben lesz. 

- Már is menni készülsz, Shane?- hirtelen rám vezeti tekintetét Nate, közben egy tálca sütit helyez az asztalra. 

- Igen, sajnos.- mosolyodok el halványan.- Köszönöm szépen a vendéglátást. 

- Bármikor szívesen látunk. Akkor jössz, amikor csak szeretnél.- fordul felém most Jesse, aki  most a cukormáz töltésével szenved.

- Tessék.- nyom kezembe egy zacskó meleg sütit, mik gyönyörűen fel vannak már díszítve. 

- Köszönöm. Isteni illatuk van.

- Remélem ízleni fog.- mondja ismét egy kedves mosollyal arcán.- Vigyázz magadra.

- Igyekszem.- válaszolom búcsúzásként, majd kilépek az ajtón az én kis tündérem kíséretében. 

Kérdően nézek rá, hisz csak egy pólóban van. 

- Meg fogsz fázni.- ölelem magamhoz még egyszer, miközben próbálom elfedni fedetlen bőrrészét testemmel.

- Te melletted sosem fázom.- mondja halkan, mire muszáj felnevetnem.- Ígérd meg, hogy ha haza érsz, írsz.

- Ígérem, kis tündér. Ígérem.- adok egy utolsó csókot puha ajkaira. 

Még látom, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, s az ablakból kémleli távolodó alakom. 

Most már tagadhatatlan. Mérhetetlenül beleszerettem. 

S bármi is történjen, örökké Ő lesz a legszebb csillagom az égen.