Az ember néha képes saját magát is meglepni. Nos azt hiszem, most én is megleptem saját magam.

A szoba csendjében csak Shane egyenletes légzése hallatszik, mi szinte betölti az egész szobát. Fejemet mellkasára hajtva bújok hozzá, akárcsak egy védtelen kisgyerek, s Ő szorosan körém fonja védelmező karjait. Aludnék, hisz lassan már hajnal kettőt üt az óra, ám a gondolatok most nem hagynak nyugovóra térni, s úgy morajlanak a fejemben, akár a tenger. 

Szám még mindig lüktetnek attól a mézédes és mámorító csóktól, amivel Shane jutalmazott. Vékony ajkai úgy táncoltak az én vastagabb húsommal, mintha csak egymásnak lettek volna teremtve. Mint az utolsó puzzle darab, úgy illeszkedett bele az egész kirakóba és adott egy teljes képet, vagy az én esetemben; egy teljes érzést. 

Nem bántam meg, de bűnös voltam. Csapdába csaltam őt egy mondattal és félek, talán Ő nem akarta. 

Akárcsak a vihar, ami most elvonul a hatalmas és végtelen kék víz felől, s ad végre nyugalmat  a hatalmas tengernek, minek most hullámai visszaereszkednek és álomra hajtják erejüket, - mint én - akinek most szemei lassan kezdenek lecsukódni, még nem elmém végleg elveszik a képzelet éterében. 

*****

Egy erős fénycsóva bántja szemem, ami most semmiképp nem akar felnyílni. Enyhe morgást hallatok torkomból, közben nagy levegőt véve egy kellemes illat csapja meg orrom. Melegséget érzek, ami most elönti az egész testem. Fülembe végül egy mély, s kellemes hang hasít. Ez a hang az, amit sosem tudnék összetéveszteni mással. 

- Ébresztő kis tündér! Már a csillagok se világítanak.- hallom, amint belekuncog mondatába, miközben tincseimet ujjaira csavarja.

Ismét nem szolok semmit, csak durcásan elfordulok, ezzel jelezve neki, hogy nem áll szándékomba felébredni az álmomból. 

- Ugyan már, egész nap aludni akarsz?- arcát magam elé képzelem, ahogy megvillantja mosolyát és vele együtt hófehér fogsorát, közben szemöldökét a homlokáig csúsztatja, ezzel kis ráncokat idézve elő bőrén. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szerettem bele az arcába. A világ legnagyobb hazugsága lenne. 

- Igen..- suttogom erőtlenül, hisz még hangom gyenge. 

Ismét felnevet, mire nekem is mosolyognom kell. 

- Azt hiszem, akkor nincs más választásom.- a matrac mellettem most felemelkedik,- érzem, ahogy egész testsúlyát rám helyezi, meleg lélegzete pedig nyakamat kezdi cirógatni. 

Furcsa érzés, mégis kellemes, ahogy ajkaival lassan bőrömet kezdi ízlelgetni. Ám ekkor jövök csak rá mit tesz, s pattannak ki szemeim egy pillanat alatt. Kezemmel erősen lököm el magamtól, míg a másik kezemmel a nedves nyakrészemhez kapok. 

- Elment az eszed?- förmedek rá, mire kissé megszeppen, de egy csintalan mosoly terül szét arcát. 

Utálom. Utálom azt, amilyen hatással van rám. 

- A lusta gyerekeknek bünti jár.- nevet fel, amire csak szemet forgatok és kimászok az ágyból. 

A fürdő ajtót magamra zárva kezdem elvégezni a reggeli rutinom, majd alaposan megmosom arcom, ezzel ébredésre bírva magam. 

Mély levegőt veszek, ahogy rózsaszín számra nézek és az emlékek ismét felélednek. Ujjaimmal végig simítok rajtuk, csakhogy azok nem olyan puhák, így nem jár velük az az érzés, ami tegnap. 

Van egy titkom, mit senki nem tud. Ugyan nem nagy dolog, mégis félek, ha Shane megtudja úgy fog rám nézni, mint a többi ember. Csak egy lúzernek fog tartani. 

Sóhajtok egyet, ezzel próbálva kiűzni fejemből a rossz gondolatokat, majd kizárom az ajtót, s lenyomva a kilincset lépek ki. Ellenben mindennel, a levegő ismét bent reked tüdőmbe, attól a látványtól, ami most szemem elé tárul. 

Ha Shane arca tökéletes, akkor a felsőteste annál is jobb. Bőre akár a hó, oly fehér, még izmai tökéletesen kirajzolódnak, de nem oly annyira, hogy az már sok legyen. Komótosan kezd felém fordulni, hiszen rajta is látszik még a reggeli szenvedés. Egy pillanatra meglepődik, majd ahogy kipirosodott arcomra néz felvonja szemöldökét és elégedetten kezd mosolyogni. 

- Tetszik amit látsz, kis tündér?- tárja szét karjait, mire nagyot nyelek, viszont hamar visszatérek a valóságba, mihelyst meghallom az ajtómon lévő kopogást. 

Egy szempillantás alatt termek ott, magamra kapva egy melegítő alsót. Kinyitva az ajtót Nate kivirult arca tárul elém, kezében pedig egy tálcát tart ami tele van minden finomsággal, mit reggelinek szánt nekünk. Magamban elmondok egy imát, hogy Shane már pólóban legyen és szerencsére imám meghallgattatott.

- Jó reggelt, Ayden! Hoztam nektek reggelit, remélem mindkettőtöknek jó lesz.- nyújtja felém a tálcát, miközben én kijjebb nyitom az ajtóm.

- Jó reggelt!-  köszön Shane is, majd mint egy hiperaktív kisgyerek rohan oda hozzám és veszi át tőlem a tálcát. 

Nate csak halkan felnevet és szemeimben egy elég érdekes dolgot vélek felfedezni. Egy fajta csillogást, mintha csak a boldogság csillanna meg zöldjeiben. 

Apró csókot lehel homlokomra, és indul dolgára. Gyomrom hangosan kordult egyet, ahogy ismét beszívom a friss kaja illatát és éhesen fordulok az ágyam felé, ahol már a szőke habzsolva tömi magába az ételt. 

- Megfogsz fulladni, ha ilyen gyorsan eszel.- rázom meg fejem, helyet foglalva mellette. 

- Úgysem hagynál meghalni.- húzza ki magát büszkén.

- Miből gondolod?- vonzom össze szemöldököm, közben én is nekilátok a mennyei reggelinek. 

Hirtelen megáll evés közben, kezét pedig arcom felé irányítja, ujjait lassan végig szántja államon, nekem pedig a megrágott falat a számban egy pillanat alatt csúszik le torkomon, miközben tekintetét egy pillanatra sem veszi le rólam. 

- Jobban szeretsz te engem annál..- suttogja, arca túl komoly és rideg magához képest, mi kissé megrémiszt.  

De igaza van. Jobban szeretem őt annál, minthogy veszni hagyjam. 

- A szájon át lélegeztetést akkor sem vállalom.- tolom el kezét, majd fordulok vissza ételemhez, kerülve tekintetét. 

Nem mond többet, - akárcsak én - folytatja reggelijét, amit szerencsére már lassabban kezd magába tömni. 

A tálca üressége jelzi, hogy mindketten jól laktunk. Azonban Shane következő cselekedete meglep, s képtelen vagyok bármit felfogni az egészből. 

A tálcákat félretéve húz magához, majd fektet maga alá, miközben Ő felém kerekedik. Szemeiben mintha egy kis szomorúság csillanna meg, tenyért ismét arcomra vezeti, míg kristály színű gyöngyei ajkaim és szemeim között cikázik. 

- Shane, mi..- beszélnék, de nem hagyja. Szavamba vág, egy olyan kérdéssel, mit nem tudok hova tenni, s nem is akarok. 

Azt akarom, hogy magával ragadjon. Hogy magával vigyen, bárhová is akar menni. Ő a vihar, mi felbolygat és én vagyok a tenger, ki igazodik hozzá.

- Mond csak kis csillag, szeretnél repülni? 

____________________________________________________________________________

Hi guys!

Igen, tudom. Rövid lett, de sajnos nagyon kevés időm van mostanában és a többi könyvemmel is elvagyok maradva, de igyekszem behozni magam a munka mellett. 

Remélem azért tetszett a rész és megpróbálok vagy bónusz részt vagy, majd egy hosszabb részt hozni.

Luv ya, guys!💞