Skye fájós térddel sántikált felfelé a Plaça de les Glòries metróállomásának lépcsőjén. Ugyan tudta, hogy kétségtelenül szép, modern, zöldellő park fogadja az aluljáróból kilépve, nehezére esett most nem arra gondolni, ami a parkon túl várja majd.

Ha Isabela úgy hívta fel, hogy beszélniük kell, az csak két dolgot jelenthetett: vagy nagyon jó híre volt, vagy nagyon rossz. Tekintve, hogy Skye az elmúlt két hétvégét egy szégyenteljes tizenötödik hellyel és egy csúnya highside-dal zárta, nem kellett jóstehetség hozzá, hogy kitalálja, nem az előbbiről volt szó.

A zebrán sétálva hálát adott a szerencsének, hogy nem csak az iskolában köszöntött most be a nyári szünet, hanem a bajnokságban is. Ugyan még csak két nap telt el az asseni bukása óta, de egyelőre nagyon nem érezte úgy, hogy egy héten belül újra motorra tudna ülni. A röntgen törést ugyan nem, de zúzódásból többet is megállapított a térdén, csípőjén, könyökén, és akkor még az enyhe agyrázkódásáról nem is beszéltünk.

Felpillantott az előtte magasodó, narancsos és kékes színben pompázó száznegyvennégyméteres üvegvibrátorra. Kétségtelen, hogy minden felhőkarcolónak van némi fallikus jellege, azonban a modern Barcelona egyik építészeti ékkövének tartott, henger alakú, lekerekített kúpos tetőben végződő Torre Glòriesről Skye végképp nem tudott másra asszociálni, mint egy hatalmas, színes vibrátorra. Mikor másfél éve Gerry társaságában először kereste fel Isabelát az irodájában, lőtt egy képet az épület előtt, majd a menedzserrel tárgyalás közben elküldte nagybátyjának, csatolva mellé a "that's a penis" mémet.

Mentségére legyen mondva, nem lehetett annyira gyerekes ez a vicc, mert a férfi önkéntelenül felnevetett az üzenetet látva. De lehet, hogy csak az sem volt sokkal érettebb nála.

Az épület előterét kaleidoszkópszerűen világították meg a Nap, különböző színű üvegpaneleken megtörő sugarai, varázslatos hangulatot adva még egy olyan szívszorító eseménynek is, mint egy tizenhétéves lány vesztőhelyre vonulása. Minden költői túlzást félretéve, Skye-nak kétsége sem volt afelől, hogy Isabela legalábbis megvesszősztetné most, ha a törvények engednék.

A menedzser ügynöksége az épület legfelső irodaemeletén terült el, ahonnan a város temérdek nevezetességére gyönyörű, festői kilátás nyílt. Még ha Skye-t végtelenül taszította is a kilenctől-ötig munka gondolata, egy ilyen panoráma azért valószínűleg nagyban kárpótolta volna érte, ha valaha erre vetemedik.

A liftből kilépve Isabela asszisztense fogadta, hogy bekísérje őt az iroda luxus berendezésű várójába. A lány ledobta magát a kanapéra, és kényelembe helyezkedett, már amennyire a fájós térde, valamint a tudat, hogy nem soká le fogják tépni a fejét, engedték.

Az emelet belseje úgy festett akár egy amerikai film díszlete. Néhány kivételt leszámítva minden fal száz százalékban átlátszó üvegből készült, körös körül kisebb, elkerített munkaállomások a dolgozóknak, rekreációs helyiség, drága kávéautomata, elegáns recepcióspult, mögötte a cég logójával... És ha valakinek még kétségei lettek volna a hely nívójáról, dekorációként a tömör falakat az ügynökség által képviselt hírességek fotói díszítették. Akadtak köztük világsikerű spanyol sorozatok sztárjai, zenészek, futbalisták, autóversenyzők, motorversenyzők... Nem kifejezetten azért, hogy érezze, mennyire kis pont is ő itt, de Skye fotója még nem volt fenn egyik falon sem.

Másrészről persze, az is igaz, hogy őt maga az ügynökség könyörtölen úrnője képviselte személyesen, amit kevés fényképes mondhatott itt el magáról. De ezzel együtt is inkább cserélt volna bármelyikükkel, hogy ne kelljen most elé állnia.

– Senora Vega fogadja önt - mosolygott rá kedvesen Isabela asszisztense, ahogy kilépett a főnökasszony irodájából.

Skye kénytelen-kelletlen feltápászkodott a díszes, fehérszínű bőr kanapéról, és bebicegett a helyiségbe.

A nő hideg tekintettel nézett fel az asztala mögül, és fel sem állt, amikor ő betette a lábát az ajtón.

– Skye, ülj le kérlek! - A hangsúlyban a legkevesebb jele sem volt kérésnek.

A lány sóhajtott egyet, és vonakodva bár, de teljesítette az utasítást.

– Kicsi szívem - kezdett a mondandójába Isabela -, nem fogok kertelni, tegnap beszéltem Nadiával, jegelték a Moto2-es ajánlatukat.

– Szóval visszavonták - sóhajtotta a lány. Ugyan pontosan erre számított, de hallani attól még nem lett kellemesebb.

– Nem. Jegelték.

– Mégis mi a különbség?

– A különbség - mondta Isabela, miközben előhúzott egy szál cigarettát az előtte nyugvó dobozból -, hogy még nem tettek le rólad, de látva az elmúlt két versenyen mutatott ámokfutásodat, egyelőre kivárják, hogy ez trend lesz, vagy csak szerencsétlen véletlen hogy kétszer egymás után szerepeltél le. - A nő hátradőlt a székében miközben rágyújtott. - Bevallom neked őszintén, hogy megvédhettelek volna, de én sem tudom, mi folyik most abban a kemény fejedben. Nos? - kérdezte nagyot szippantva a cigarettából. - Elbaszod a karriered, vagy csak véletlen, hogy elfelejtettél vezetni?

Skye szólásra nyitotta volna a száját, de Isabela megakasztotta.

– Mielőtt felelnél, jobb ha tudod, létezik rossz válasz a kérdésre.

A lány túl okos volt, hogy ne értse meg, mit jelentett ez. Ha hazudni próbál, annak most nagyon csúnya következménye lesz. Hogy milyen, azt igazából elképzelni sem tudta, de kétségei sem voltak felőle, hogy Isabelának megvannak a módszerei a büntetésre. És azok közt nem világtól elrugaszkodott gondolat, hogy volt egy piranhákkal teli medence, amibe a széke alatti csapóajtón keresztül vezetett az út.

– Kicsit mindkettő - felelte.

– Azt hiszem, ennél több magyarázatra lesz szükségem, Skye - válaszolta érzelemmentes hangon Isabela.

Az a francos tekintet! Ennek a nőnek menedzserkedés helyett vallatótisztnek kellett volna mennie.

Skye nyelt egy hatalmasat.

– A Német nagydíjra nincs mentségem. Magam alatt voltam, és hagytam, hogy ez a fejembe másszon. - Próbálta kifürkészni Isabela tekintetét, de egyszerűen semmit sem lehetett leolvasni róla. Ismeretségük elején azt hitte, hogy a nő arca különösen beszédes, amiről mindig pontosan le lehet olvasni a véleményét. Hónapokba telt rájönnie, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Isabela Vega arca mindig pontosan azt árulta el, amiről ő akarta, hogy mások lássák. Ez néha az igazság volt, néha nem, néha pedig a nagy semmi.

– Viszont Hollandiában... - folytatta Skye, de a nő azonnal a szavába vágott.

– Ne lépjünk olyan gyorsan túl a Saschenringen! Skye, itt, a Katalán nagydíjon, pár órával a szakítás, és nyilvános megszégyenítés után olyan precíz versenyzést produkáltál, amire a nagyok közt is csak kevesen képesek. Komolyan azt várod, hogy elhiggyem, két hetes csúszással estél szét?

– Nem tudom mit mondhatnék. Túl sok időm volt az agyamat pörgetni rajta, és megártott.

Isabela felhúzta a szemöldökét.

– Csak ennyi lenne? Még véletlenül sem olyasmiről van szó, hogy - a nő hatásszünetként hosszasat szippantott a cigarettájából -, esetleg valami segített abban, hogy ne legyen tiszta a fejed, ugye?

Basszus, tudta! Skye reflexszerűen lesütötte a tekintetét.

– Pontosan erre gondoltam - folytatta a nő hidegen. - Mennyire?

De a lány képtelen volt kinyitni a száját. A csapatnál mindenki elhitte a széthullós mesét, ezért is érte olyan váratlanul, hogy Isabela rögtön átlátott rajta.

– Skye - ismételte el a nő a kérdést -, mennyire?

– Addigra már több, mint tizenkét óra...

– Drog? - vágott a szavába Isabela. Most tökéletesen leolvasható volt az arcáról, mit érez. Csalódottság, düh, és talán egy csipetnyi aggódás. Bár lehet ezt a legutóbbit már csak Skye szerette volna odaképzelni.

– Nem! - tiltakozott hevesen a lány. - Alkohol.

– Mennyi?

Miért szégyellte most magát jobban, mint akkor, közvetlenül a verseny után?

– Úgy kétharmad üvegnyi whisky. Négy-öt deci.

Isabela hatalmasat sóhajtott.

– De - folytatta gyorsan Skye -, azóta egyetlen kortyot sem ittam. Isabela, tudom, hogy mekkora hülyeséget csináltam, és soha többé nem fordul elő. Kurvára a frászt hoztam saját magamra is, hidd el, tanultam az esetből.

Isabela a lány arcát tanulmányozva előredőlt a székében.

– Miért?

– Hogy miért ittam?

A nő bólintott.

– Nem tudom. Tényleg nem. Az edzések előtti estéken is legurítottam egy-egy pohárral, de a futam előtt egyedül a szobámban... - nyelt egyet ahogy lassan üvegessé váltak a szemei - megrohantak az emlékek, és... nem bírtam megállni egynél. Isabela, nincs rá mentségem. Tudtam, hogy nem szabad, de... egyszerűen csak megtörtént.

Csend telepedett az irodára. Skye-ban ott buzogott, hogy muszáj lenne kitöltenie valamivel, ahogy mindig tette, mikor nagyritkán kínosan érezte magát, de nem tudott semmit sem mondani.

– Na és Hollandia? - törte meg a némaságot Isabela.

– Az semmi sem volt.

– Skye... - vitte fel a hangsúlyt a nő.

– Esküszöm Isabela, semmi sem volt! - mentegetőzött Skye. - Egyszerűen elmértem a bemeneti sebességet és aztán azt hittem, még tudom erőből korrigálni, de a gumik már túlságosan elkészültek ahhoz, hogy sikerüljön. Egy szimpla hiba volt.

– Ugye megérted, hogy az iméntiek fényében mennyire nehéz ezt puszta véletlennek látni?

– Isabela, én elhiszem, de tényleg semmi sem volt. Németországban kóvályogtam a pályán egész futam alatt. Hollandiában az első helyért harcoltunk Paolóval és Saitóval. Csak elkövettem egy hibát. Ez bárkinél benne van.

A menedzser felállt az asztalától, és a Sagrada Famíliára tekintő ablakához sétált, hogy sokat sejtető csendben legeltethesse a szemét a város legszebb panorámáján. Látszott, hogy valamin nagyon tűnődik, és ez a frászt hozta Skye-ra. Mikor idejött, tudta, hogy bajban van, de Isabela tépelődéséből egyértelműen az jött le, hogy annál is komolyabb a baj, mint gondolta.

– Nem tolom le a felelősséget, kizárólag az én hibám volt mindkét hétvége. De Hollandia csak egy versenybaleset volt.

Isabela a fejét ingatva felé fordult, majd kivárt másodperceken át.

– Mit csináljak most veled?

– Ki akarsz tenni? - kérdezte Skye magába roskadva.

– Kicsi szívem, dehogy akarlak még kitenni, ahhoz már túl sok pénzbe vagy. Viszont ennyiben sem hagyhatom azt, hogy aktívan szabotálod a saját karrieredet.

– Már befejeztem - fogadkozott Skye. - Isabela esküszöm neked, hogy soha többé nem lesz ilyen.

A nő felsóhajtott.

– Én elhiszem, hogy most komolyan gondolod. Azt illetően vannak kétségeim, hogy képes is vagy betartani. És nem csak nekem, Tomás és a nagybátyád is egyetértenek ebben.

Skye szeme elkerekedett.

– Ők is tudnak Németországról?

Isabela a fejét ingatva odasétált hozzá.

– Nem. Ők bevették, hogy valami tinilányos szerelmi hiszti kavarta meg úgy a fejed. De ez nem jelenti azt, hogy nekik tetszik az irány, amerre tartasz.

– Kérlek, Isabela - könyörgött Skye -, nincs semmilyen irány. Egyszeri kisiklás volt, sosem fordul elő többet.

– Nagyon remélem is. Nem jutottunk döntésre veled kapcsolatban. Tomás és én terápiára akarnánk küldeni, de Gerry erősködött, hogy megérdemelsz egy utolsó esélyt még előtte. - Leült Skye mellé a másik székre. - Bevallom neked őszintén, kicsit reménykedtem benne, hogy tagadni fogsz mindent, mert azzal megkönnyítetted volna a döntésem.

A lány magábafordulva bámult a menedzserére. Most erre mit kellett volna reagálnia? Terápia? Miért? Sosem érezte, hogy terápiát igénylő gondjai lennének. Nem mintha bármi szégyelnivaló lett volna a terápiában, de neki nem volt szüksége rá. Csak elkövetett egy-két hülyeséget. A terápia a lelki bajokon segít, okosabbá nem tehet.

– Én - mondta félszegen - azt hittem már eldöntötted.

– Igen erős meggyőződésem volt, de megígértem a nagybátyádnak, hogy beszélek veled, mielőtt meghozom a döntést. Skye, tudnod kell, ha, és ez egy nagyon erős ha, azt mondom, belemegyek abba, hogy ezt hagyományos úton rendezd le magadban, akkor is ez az utolsó esélyed.

– Megértettem - bólintotta a lány.

– Ha akár Tomás, akár én úgy ítélem meg, hogy a fejed nincs száz százalékban a versenyzéshez, mész a terápiára, és ha az sem segít, akkor tényleg leírlak veszteségként.

Skye nagyot nyelt. Az utóbbitól tartva jött ma ide, és végső fenyegetésként Isabela csak meglengette előtte.

– Nem lesz rá szükség, már teljesen rendbejöttem.

– Skye - emelte fel rosszallóan a hangját a menedzser -, ne rontsd el ezt a beszélgetést hazugságokkal. Nem azt várom el, hogy most azonnal lépj túl az elvesztett szerelmen és a megaláztatáson, hanem azt, hogy dolgozz rajta. Dolgozd fel, ne elnyomd.

– Megértettem, Isabela, hidd el, már Németország óta azon vagyok.

– Lehet, hogy azon vagy, de egyedül csinálod.

– Mert én így működök. Hidd el, menni fog így.

Dehogyis működött ő így. A fejében egy hang folyamatosan segítségért sikoltozott. Valakiért, akinek elmondhatja az érzéseit, valaki aki ha más nem is, legalább átöleli, és azt mondja neki, minden jóra fog fordulni.

De nem volt ilyen. Gerry megadta ugyan neki az ölelést és bátorítást, viszont azt a támogatást nem tudta, amire most szüksége lett volna. És tisztában volt vele, hogy még ha ő képes is lenne kitárulkozni neki, a nagybátyja rémülten menekülne az elől amit el kellene mondania. A csapatában pedig nem volt senkivel sem eléggé jóban egy ilyen beszélgetéshez. Könnyed baráti csevegések még nem hoznak eléggé közel a lelkünk legmélyének kiöntéséhez. Az egyetlen ember, aki átsegíthette volna most őt a helyzeten, pontosan az volt, akinek a hiánya miatt ide süllyedt.

Isabela méregette pár másodpercig, aztán megpaskolta a térdét és felállt a székből.

– Nem, nem fog menni. - Átsétált az asztal túloldalára. - Mikor is jártál utoljára odahaza? Fél éve?

Skye értetlenül nézett rá.

– Januárban.

A menedzser az íróasztalára dőlt, és úgy nézett mélyen a lány szemébe.

– Szerencséd, hogy most éretten tudtál viselkedni - mondta miközben kihúzta a fiókját, és beletúrt -, meg azért is, hogy olyan nagybátyád van, aki így kiáll érted. - Kezébe vett egy szórólap méretű színes borítékot, majd meglengette. - A nyári szünetre hazautazol.

– Tessék? - lepődött meg Skye. - Dehát kötelességeim vannak itt. Szeretnék hazamenni, de elérhetőnek kell lennem a csapat számára.

– Gerry legmeggyőzőbb érve a pszichológus ellen az volt, hogy édesanyád helyre tudja tenni a fejed. Úgyhogy ez nem vita tárgya. Hazamész, feltöltődsz, és augusztus 8-án azzal a gyilkos koncentrációval állsz rajthoz Ausztriában, mint két héttel ezelőttig tetted. - Skye felé nyújtotta a borítékot. A lány vonakodva megpróbálta elvenni, mire ő visszahúzta még egy pillanatra. - Ha nem úgy lesz, augusztus 9-től heti három alkalom terápia.

– Megértettem - sóhajtotta Skye, ahogy második próbálkozásra már sikerült megkapnia a borítékot Isabelától.

– Tudom mennyire szeretsz rácáfolni a hitetlenkedőkre - mondta a nő mintegy búcsúzásként -, szóval csak hajrá. Mutasd meg Tomásnak és nekem, hogy tévedtünk, mikor azt hittük, nem tudod magad szakember nélkül összekapni!

Skye bólintott. Az őt egész életében hajtó, falon is áttörő tűznek még nyoma sem volt, de valahol mélyen, a koromsötét hidegben pislákolni kezdett egy láng...

***

Az Emirates 420-as járata délután fél hatkor szállt le Perth Nemzetközi Repülőterére, fedélzetén az út túlnyomó részét kómásan kiütve töltő Skye-jal. A szomszédja kellemes beszélgetőtársnak tűnt, ezért villámgyors álomba menekült mielőtt még a nő igazán belelendülhetett volna a csevegésbe.

Ez volt életében még csak a negyedik alkalom, hogy megfordult szülővárosa repterén. Kicsit több, mint egy év telt el, mióta nagybátyja kíséretében először szállt itt gépre, hogy szerencsét próbálhasson Európában. Akkor úgy keltek útra, hogy ha nem sikerül szerződést szereznie, örökre le kell mondania az álmairól. Legközelebb akkor járt erre, mikor a spielbergi rugdosódás után úgy tűnt, hogy talán örökre kiírta magát a VB csapatok kontaktlistájából. Legutóbb pedig, amikor diadalittasan útrakelt Spanyolország felé, hogy aláírhasson a Badalonával.

Úgy tűnt, megvan az a furcsa sorminta, hogy mikor útrakelt innen, az életreszóló lehetőségek felé tartott, mikor viszont érkezett, azt egy csúnya bukás után tette.

Mindezek ellenére jó volt a perthi reptér termináljának műköves padlózatát koptatni. Lehet más lett volna a véleménye, ha az egész családja átköltözhetett volna Európába, de így jó volt most arra gondolnia, hogy újra láthatja az öccsét, az anyját, a barátait, de még a szomszédokat is. Csak Gerry és Casey társaságáról kellett most lemondania. A nagybátyjának Spanyolországban kellett maradnia a munkája miatt, a cicát pedig csak fölösleges kínzás lett volna kitenni az útnak. Nem elég a húszórás repülés, azt követően még tíz napot egy Melbourne-i karanténban is el kellett volna töltenie. És Melbourne majd háromezer kilométer volt Perthtől.

Az érkezési kapun kisétálva Skye azonnal keresni kezdte a szemével az édesanyját, és a testvérét, bár arról nem volt meggyőződve, hogy utóbbi hajlandó lesz felállni a Fortnite elől holmi olyan bagatell dolog miatt, mint rég nem látott nővére hazatérése.

– Skye! - kiabálta egy felé robogó magas, sötéthajú, lágyan görög arcvonásokkal rendelkező nő.

A lány csak elengedte a maga után vonszolt bőröndjét, és sorsába beletörődve várta azt a bizonyos csontjait összeroppantó ölelést. Lehetsz te olimpikon fizikummal bíró, világot szembeköpő metál csaj, ha a hónapok óta nem látott édesanyád támad le a szeretetével, bárminemű ellenállás hasztalan.

– Kicsim! - teperte le kishíján a lendületből érkező öleléssel Thea.

– Szia, anya - nyöszörögte Skye.

– Úgy hiányoztál!

– Anya, légyszíves, ez fáj - panaszkodta a lány a zúzódásait fájlalva.

– Te jó ég, elnézést - engedte el Thea ijedten. - Elfelejtettem, hogy megsérültél. Jól vagy? Annyira hiányoztál, hogy teljesen megfeledkeztem magamról.

– Jól vagyok, anya - mosolyogta Skye. - Te is hiányoztál nekem.

– Ki vagy te, és mit csináltál a lányommal? - kérdezte kacagva a nő. - Az én lányom sosem mondana ilyet.

Skye az anyjára nézett. Többször is elképzelte az újralátást, lejátszotta a fejében, hogy milyen vicces, csipkelődő dolgot fog mondani arról, hogy eddig csak nem volt elég ideig távol ahhoz, hogy hiányozzon, de váratlanul megrohanták az érzelmek. A távolság a szerettektől, Abril elvesztése, a nyilvános megalázás, az elkövetett hibák miatti szűnni nem akaró, folyamatosan elnyomott önvád mind-mind egyszerre árasztották el. Bármennyire hitte is magát felnőttnek, bármennyire biztos volt önnön erejében, csak most tudatosult benne, hogy mekkora szüksége volt az otthon biztonságára. Az otthon biztonságára, amit hely sosem adhat, csak személy. Könnybelábadt a szemmel borult Thea nyakába.

– Nagyon hiányoztál, anya!