Valószínűleg nincs a világon rajongó, aki kétségbevonná Anglia helyét a Parthenonban, mint minden motorsportok bölcsője. Nem csak a világtörténelem első hivatalos autóversenyét rendezték itt, hanem az első hivatalos motorversenyét is, a mindmáig töretlen népszerűségű Isle of Man TT-t. De ha valakinek kell még további bizonyság, hát innen indult világhódító útjára a Forma-1, egy szolgálaton kívül helyezett katonai reptéren, amit ma Silverstone Versenypálya néven ismer a világ. És ha az első MotoGP nagydíj helyszínére akarnánk kilátogatni, hát akkor sem kell elhagynunk a szigetcsoportot. Egész pontosan az imént említett Man-szigetre kellene utaznunk, aminek legendás versenye majd félévszázados múltra tekintett már vissza, mikor otthont adott az első világbajnoki futamnak is.

Mindezeknek köszönhetően a Brit nagydíj minden egyes évben kiemelt szerepet élvezhetett a világbajnokság naptárában, még olyankor is, ha épp nem volt angol versenyző a főszám rajtrácsán. A helyiek legnagyobb bánatára ez egyre gyakrabban fordult elő. Hiába jegyeztek be angolszász nevet minden MotoGP világbajnoki cím mellé 1983-tól 1998-ig, hiába volt azóta is a legtöbb évben angol anyanyelvű bajnokesélyes, egészen a hetvenes évekig kell visszamenni, hogy olyan végső győztest találjunk, aki a szigetországot nevezhette az otthonának. A széria elmúlt két évtizedében már a dobogóesélyes brit versenyző is ritkaságszámba ment.

És nem volt ez másképp most, augusztus utolsó hétvégéjén sem mikor a mezőny megérkezett a ködös Albionba. A világbajnokság mindhárom kategóriájában volt végső győzelemre esélyes angolszász versenyző, de mindannyian a világ túloldalán, a kenguruk földjén látták meg a napvilágot. A vébé mókamestere, Jack Miller a legnagyobbak között, a magában MotoGP legenda géneket hordozó Remy Gardner a közbülső géposztályban, a belépő kategóriában pedig a jelenleg épp az autó ablakán összegyűlt vízcseppek versenyében elvesző Skye Stone.

Volt valami végtelen nyugalom abban, ahogy London esőáztatta, ébredezőfélben lévő városa hátteret adott a három csepp között zajló ádáz küzdelemnek. Hol az egyik szaladt meg kicsit jobban, hol a másik talált egy menekülőutat az élre, és olyan is volt, mikor a harmadik hízlalta fel magát hatalmasra, hogy a súlytól meglendülve az élre törjön mielőtt önnön túlhízott méretétől darabokra esett a győzelem kapujában.

Ki gondolta volna, hogy a folyamatosan új ingerre, új adrenalinlöketre vadászó lány ennyire meditatív módon képes lehet elmerülni valami ennyire triviális és tét nélküli dologban?

Magyarán valamiben, ami a legkisebb hasonlósággal sem bírt az ő életéhez.

A kémbevetés során szerzett rendszám nem vezetett sehova, mert az autó tulajdonosát Isabela nyomozói nem tudták senkihez sem kötni a Badalonától. Persze úgy, hogy a tulaj egy Mataróban élő kisnyugdíjas volt, elég nehéz is lett volna. A csapat fele Mataróban lakott, a másik felének meg barátai vagy rokonai éltek ott, így a gyanúsítottak köre lényegében semmit sem szűkült.

De igazából Skye jelen frusztrációjának csak kisebb része származott a zsákutcának bizonyuló akcióból. Ennél sokkal jobban zavarta az egyre rohamosabban közeledő iskolaszezon. Túlzás lenne azt állítani, hogy elfelejtette volna Abrilt, de a kapcsolatuk számára végzetes júniusi éjjel óta majd három hónap eltelt, és a kezdeti sokkot követően mindig volt mi elterelje a figyelmét. Előbb az otthoni ingerek, aztán a sérülésből való lábadozás, majd a Maalival töltött délutánok-esték, a nyeregbe való visszatérés, a Badalona Moto2-es indulására szőtt egyszemélyes konspircáiójának kivitelezése, az emiatti mea culpa körök Isabelánál és Tomásnál, a versenyek... Mindig volt valami Abrilhoz nem köthető aktivitás, ami lefoglalta, de ez csak az iskola kezdetéig tarthatott ki. Azt hogy időről-időre rátört a lány hiánya, már megtanulta elnyomni. Na de újra találkozni vele? Nap mint nap látni az órákon és szünetekben? Nem. Arra nem volt felkészülve. Még úgy sem, hogy technikailag csak a dolgozatokra és vizsgákra kellett bejárnia és ennél többet nem is tervezett eltölteni élete legfájdalmasabb veszteségének közelében.

Két hét volt hátra az iskola kezdetéig, de már most is az Abril újra látásától való félelem töltötte ki a szabad pillanatainak nagy részét.

– Szurkoló, vagy valamelyik csapatnak dolgozik? - rángatta ki gondolatainak dzsungeléből a taxisofőr hangja.

– Tessék? - kérdezett vissza zavartan.

– A pólója miatt kérdem - mutatott felé a férfi. - A szurkolók, és a csapatok dolgozói szoktak ilyeneket viselni.

– Áhá... - nézett a sofőrre Skye. - Az egyik csapatnak dolgozom.

– Sejtettem. Tudja sok rajongót vittem már ki a pályára, de ez az egyenruha nem volt ismerős. Szóval gondoltam valószínűleg egy csapatnak dolgozhat, mert ilyen pólót rajongón nem láttam.

Lehet csak az önnön dedukciós képességeit próbálta villogtatni a taxis, de burkoltan sikerült leszaroznia a Badalona GP-t.

– Nem nagy MotoGP rajongó, ha jól sejtem - felelte a lány. Nem akart túlreagálni valamit, ami mögött talán nem is volt ártó szándék.

– Hát nem - ingatta a fejét a férfi. - De a fiam imádja a versenyeket.

– Na! - bólintott elismerően Skye. - És ki a kedvence?

– Nézze, kislány, a leghalványabb fogalmam sincs. Ha magának ez mond valamit, tele van a szobája valami narancs-piros-fehér motor képeivel.

– Márquez?

– Talán. Tényleg magasról teszek rá.

– Ennyire nem szereti a motorokat?

– Félre ne értsen, kislány, én örülök, hogy a kölyök ilyesmiért rajong. Lehetne, tudja ilyen állatjelmezes csodabogár is. A motorversenyzés legalább férfias dolog. Mondjuk nem annyira, mint a foci, de nekem legalább nem kell szégyenkeznem a kölyök hobbija miatt.

Skye-nak hirtelen beugrott, mikor a portimaói edzésen a nyolcas és kilences kanyart összekötő egyenes közepén lévő domb után sikerült eldobta a motorját. Olyan százharminc-száznegyven kilométer per órás sebességnél szaladt ki alóla a Honda, csúszott és gurult az aszfalton vagy ötven métert, majd a végén felpattant, hogy odaszaladjon megnézni a gép sérüléseit. És valószínűleg ezzel semennyire sem összefüggésben beugrott neki a mémmé vált videó a brazil focistáról, aki, miután leszerelték, huszat bukfencezett a földön agonizálva...

– Az állatjelmezes dolog esetleg valami konkrétum miatt jött? - kérdezte Skye mosolyogva.

– Ja. Van egy haverom, Callum, az ő kölyke az összes ilyen szőrös találkozóra elmegy.

– Furry - javította ki a sofőrt a lány.

– Hát fogalmazhat így is, de én inkább szánalmasnak mondanám. - A férfi hirtelen megtorpant, attól tartva, hogy talán rossz ember előtt gyalázkodik. - Már megbocsásson, remélem nem mondtam semmi bántót.

Igazából vicces lett volna most megjátszani a vérig sértett furryt, de nagyjából száz kilométernyi út volt hátra Silverstone-ig, az messze túl sok a kínos csendhez.

– Nem - válaszolta mosolyogva a férfinak.

– Akkor megnyugodtam. Már kezdtem aggódni, hogy esetleg elrúgtam ezzel a pöttyöst. A fiatalok manapság olyan könnyen megbántódnak mindenen.

Skye totálisan érthetetlen rejtélynek találta, hogy ezek a mai túlérzékeny fiatalok vajon miért sértődhetnek meg egy alkoholista külsejű boomer ítélkező kijelentésein.

Most nem az, ő maga is szakértő volt mások sértegetésében, na hát de... az direkt volt, meg sem próbált úgy tenni, mintha ártatlan céljai lennének a bántó szavakkal.

– Hát, azért nem minden fiatal - jegyezte meg a férfinak.

– Tudom, persze. Félre ne értsen, a maguk generációjában már a csajok a keményebbek. A fiam is meséli, hogy már a motorversenyzők között is van egy.

– Az régebben is volt.

– Tudom, de állítólag ez a csaj nem olyan szar, mint azok.

Hm... Nem olyan szar. Ennek a fickónak a szájából ez már-már dicséretnek hangzott.

– Maga ismeri esetleg? - folytatta az előző gondolatát a férfi.

– Scylla Stone-t?

– Nem tudom mi a neve. A csaj, aki versenyez.

– Igen, ismerem - sóhajtotta a lány. - Kiállhatatlan egy picsa.

– Igazán? Mondjuk nem meglepő, az ilyen sztárocskák mindig olyanok. De a kölyök odavan érte.

– Tényleg? Mit szeret benne?

– A rosseb se tudja. Állítólag bejön neki a csaj stílusa. Dehát tizennégy, szóval tudja, akkor még egy punci elég egy fiúnak, hogy odalegyen érte.

– Ennyi?

– Nézze, kislány, én csak ennyit tudok. A kölyöknek tetszik egy lány, és legalább nem lett belőle ilyen szőrös izé, sem Hotspur szurkoló. Nekem ez bőven elég.

Az igazat megvallva Skye-t egyre jobban szórakoztatta ez a beszélgetés. Már nem a klasszikus, "de jó ez a társaság" módon, hanem mint pár hónapja az az éjszakai találkozás Mateóval. Mikor a másik egyre mélyebbre és mélyebbre ássa magát ostobaságokkal, és csak ámulva várod, végül mi bizonyul majd a közmondásos gödör aljának.

– A Hotspur szurkolóság ezek szerint rossz dolog? - kérdezte ártatlanul a lány. Arról ugyan fogalma sem volt, hogy milyen csapat is az a Hotspur, de ismerte annyira a pasi típusát, hogy tudja, a rivális sportklub szurkolóinál valószínűleg elképzelni sem tud alantasabbat.

A sofőr lehúzta az ablakot, és hatalmasat köpött az aszfaltra.

– Inkább legyen a fiam buzi, mint hogy a Hotspurnek szurkoljon. Már persze csak az a normális fajta, tudja, mint Stephen Fry.

Na, a melegeket is be lehetett karikázni a konzervatív bingón. Skye-t egyre jobban izgatta, hogy vajon hány találatnál áll meg, mire kiszáll majd Silverstoneban.

– Ha a fia ennyire szereti a MotoGP-t, talán felismerné a csapatom pólóját - ajánlotta mosolyogva egy piros lámpához közelítve a férfinak. - Ne küldjünk neki egy közös szelfit?

– Miért is ne? - érkezett a válasz.

Amíg a férfi előhúzta a telefonját, Skye felkönyökölt mögötte az ülés háttámlájára. Egy nagy széles mosollyal és kamerahanggal később folytatták is útjukat a versenypálya felé.

Skye magában elmosolyodott kicsit. Igazából megmagyarázni sem tudta miért, de jó érzéssel töltötte el, hogy talán szerez egy jó pillanatot egy rajongójának. Biztos rá is férhetett a srácra ez, egy ilyen apával.

Előhalászta a hétvége szórólapos menetrendjét, meg egy tollat és írni kezdett.

– És - váltott témát a sofőr -, hogyhogy a városban töltötte a verseny előtti éjszakát?

– Azt hallottam errefelé túl hideg van a mezőn aludni - vágta rá felnézés nélkül Skye.

A férfi felkacagott.

– Nem úgy értettem. Silverstoneban is vannak hotelek.

– Persze, de este egy sajtórendezvényre kellett mennem, aztán meg túl hulla voltam a visszaúthoz.

– Szóval sajtós?

– Mondjuk úgy, sok ehhez hasonlón megfordultam már.

– És szereti ezt csinálni?

Skye félig-meddig egy sajtósokat célzó epés megjegyzést várt, de úgy tűnt, a férfinek annyi esze azért volt, hogy ne álljon bele nyíltan a csoportba, ami tagjának az utasát is véli.

Befejezte a körmölést, összehajtotta a dedikált, személyes üzenettel feldobott szórólapot, és előre nyújtotta a sofőrnek.

– Tessék - tette hozzá mosolyogva. - Elnézést, kicsit gyűrött már, de a fiának talán így is tetszeni fog.

– Köszönöm - vette el a papírt széles mosollyal a fickó. - A kölyök gyűjt minden ilyet. Biztos örül majd.

– Nincs mit.

Rövidebb csend telepedett a kocsira, amit aztán a sofőr unt meg előbb.

– Nem válaszolt a kérdésre az előbb.

– Melyikre?

– Szereti ezeket a sajtós összeröffenéseket?

A lány felsóhajtott.

– Hát, nem a munkám kedvenc része. Csak a motorok miatt vállalom az egészet.

– Akkor gondolom kicsit irigy arra a Szicília Stonera.

Skye keserédesen elmosolyodott.

– Néha kicsit irigylem, hogy milyen könnyű volt neki az év elején.

– Ne legyen ilyen, kislány. Higyje el, ha én mondom, sosem tudhatja, a másik milyen terheket cipel.

Végre, most először, mióta Skye beszállt a kocsiba, valóban egyet is értett valamivel, ami elhagyta a férfi száját.

***

Northamptonshire, Egyesült Királyság

Silverstone Circuit

Augusztus 29.

A londoni szemerkélő esővel, és nedvesen szikrázó városképpel ellentétben a száz kilométerre északra fekvő Silverstone csak a felhők által szürkére festett égboltból kapott némi ízelítőt. És, ha hinni lehetett az időjárásjelentésnek, ez várhatóan így is maradt majd jóval a hétvégét lezáró főfutam utánig.

A paddock felé sétáló Skye nem is bánta ezt. Kevés univerzális igazság létezett, ami épp annyira állt a pályaversenyzés minden létező formájára, mint hogy az esős verseny mindig a vert mezőnyt segíti. Igaz, hogy a legjobbak mindig jók voltak esőben is, de a sor végén kullogó versenyzőknek nem volt veszítenivalójuk, és az gyakran többet nyomott a latban.

A megbeszélt két győzelem plusz egy dobogóból a győzelmek már megvoltak, viszont a dobogó nem ígérkezett fáklyásmenetnek. Az előző nap az időmérő első gyors körén sikerült eldobnia a motort, így most a mezőny hátsó traktusának elejéről, a tizennyolcadik helyről várhatta a verseny rajtját. Miután a hétvége odáig vezető összes edzésén az első három között végzett, az egy percig sem lehetett kérdéses, hogy a sebessége meglesz a gyors előretőréshez, de hátulról indulva ez önmagában még kevés. Egészen más úgy megérkezni a verseny első kanyarjának tumultusába, hogy előre alig kell figyelni, mint minden oldalról körbezárva lenni olyanokkal, akik az utolsó pontszerző helyekért egymás torkát is átharapnák.

Időnként a Skye-hoz hasonló top pilóták is találták magukat a mezőny végén, és mindannyiszor a bőrükön érezték, hogy ez egészen más világ. Egy győzelemért hajtó Paolo rémálom tudott lenni. Négy másik srác, aki ha nem villant valami nagyot, jövőre szerződés nélkül marad? Az az a rémálom, amiből megkönnyebbülve ébredsz a pokolban.

A csapat boxához közeledve Skye még elcsípte, ahogy a pitwall tövében Tomás és Senor Puig búcsúzóul kezet ráznak, mielőtt mindketten mennének a dolgukra.

Sosem látta még a két férfit beszélgetni egymással. Ami azt illeti, mióta felkereste a Honda csapatfőnököt pár hete, ez volt az első jelnek tekinthető dolog, aminek tanúja lehetett. Vagy nagyon ügyesen titkolták előle az eddigi tárgyalásokat, vagy tényleg nem is történt semmi és feleslegesen húzta ki a gyufát egy rakás embernél, aki a kezében tartotta a sorsát.

Megállt a Badalona boxának ajtajában, és széles vigyorral az arcán figyelte, ahogy Tomás felé baktat.

– Jó hírek? - rikkantotta köszönésként a férfinak.

Tomás az égre pillantott, majd vissza rá.

– Igen, az előrejelzés szerint száraz versenyünk lesz.

Skye arcára azonnal kiült az a semmivel sem összetéveszthető "most ez komoly?" kifejezés.

– Tudod, hogy nem erre gondoltam.

– Akkor mire? - kérdezett vissza tettetett kíváncsisággal Tomás.

– Ajánlatot tett a Honda? Megvan a jövőévi indulás?

A férfi csak megvonta a vállát.

– Nem. Kipanaszkodtuk egymásnak, hogy milyen nehéz az olyan versenyzővel, aki csapatfőnöknek érzi magát. - A lány felé biccentett a fejével. - Ez erős közös pont köztünk.

– Kac-kac, Tomás. Megöl a kíváncsiság, légyszi!

– Nem.

– És ha szépen nézek rád? - kezdte rebegtetni szempilláit a Skye.

Hatástalan kísérlet volt. A férfi másodpercnyi ütemvesztés nélkül sétált el mellette.

– Légyszi-légyszi-légyszi - sietett Tomás után a lány bevetve a legcukibb arckifejezést, amit csak képes volt kisajtolni magából.

– Nem. Ezt megbeszéltük, Skye - fordult meg a box közepén a csapatfőnök. - Egy pillanatra lágyultam meg feléd, és ezt úgy háláltad meg, hogy nekiálltál a hátam mögött szervezkedni. Majd szólok, ha lesz valami, amiről tudnod kell. Egy perccel sem hamarabb.

A lány arca elkomorodott. Nem most érezte először az elmúlt hetekben, hogy Tomás viselkedése megváltozott az irányába. Még mindig volt néha köztük az a mentor-tanítvány jellegű összezördülés, de egyre gyakrabban fordult elő, hogy a férfi nem mérgesen reagált a dolgaira, hanem... csalódottan?

– Jézusom, - dobta az ég felé a kezeit Skye - Tomás, jól van, békénhagylak.

– Helyes.

– Amúgy is jelenésem van Fernandánál - vetette oda a csapatfőnöknek mielőtt ingerülten a box hátulja felé csörtetett volna.

Tényleg azt remélte, hogy mostanra rendben lesz már minden, ehhez képest csak a motoron ülve tértek vissza a dolgok a rendes kerékvágásba. Azon kívül inkább csak a baj volt. Azt még meg is értette, hogy Isabela haragudott rá, de Tomás miért viselkedett így? Érte és a csapatért cselekedett. Hálát nem várt, de azért ez a seggfej viselkedés akkor is túlzás volt.

Lehet tényleg hagynia kellett volna az egészet, és kivárni, amíg a Gresini újra leteszi elé azt a szerződést...

***

A nap nyitófutamának örömére a pálya fölé boruló vastag felhőzet lassú szakadozásba kezdett. A sötétszürke égbolt néhol annyira kivilágosodott, hogy a Nap sugarai szinte már képesek voltak megmutatni magukat az egyre duzzadó nézőtömegnek. Egyelőre még akadtak üres helyek a lelátókon, de az eladott jegyek száma alapján a nap csúcspontját jelentő délután egykor rajtoló futamon már mind a hatvanhétezer ülőhely foglalt lesz.

Skye feszülten fel-alá járkált a motorja mellett a rajtrácson. A rá helyeződő nyomás miatt egyébként is túlterhelte magát a rosszféle stresszel az egész hétvége alatt, de a pár órával korábbi összezördülése Tomással csak még tovább rontott a helyzeten.

A szokásos vitáikat sosem vette igazán magára, sőt legtöbbször még szórakoztatónak is találta ezt az adok-kapokot. És ha igazán őszinte akart lenni, általában tanult ezekből, még ha igyekezett is ezt nem kötni a férfi orrára. De ez most egészen más volt. Egy árva szót sem szóltak egymáshoz az eset óta, és ez kifejezetten kellemetlen érzés volt.

– Lenyugodnál végre, kérlek? - nézett fel a tablete mögül Benny.

– Én így koncentrálok! - szólt vissza Skye a kívántnál kicsit erélyesebben.

– Nem, rohadtul nem így koncentrálsz. - válaszolta a férfi, ahogy az adatok tanulmányozására használt eszközt Darió kezébe nyomta. - Ezt olyankor csinálod, mikor túlpörgeted az agyadat valamin.

– Már hogyne pörögnék túl, ha ilyen sok forog kockán?

– Skye, ez csak egy verseny.

– Nem, ez most sokkal fontosabb annál - erősködött a lány.

Benny odalépett hozzá, és a két vállánál fogva megállította a járkálásban hogy maga felé fordítsa.

– Nem, Skye, nem az.

– De...

– Skye! Nem írtatok szerződést Albertóval. Nem egy mai dobogón fog múlni, hogy a Repsol tesz-e ajánlatot, vagy sem. Ha, és ez tényleg csak egy vastagon aláhúzott "ha", akarnak valamit, azt már eldöntötték.

A lány vett egy mély levegőt. A versenymérnök szavaiban volt ráció, de túlzás lenne azt állítani, hogy ennyitől már le is tudott nyugodni.

– Nem csak a Repsol ügyről van szó - válaszolta a férfinak.

– Skye. Hat futam van még hátra a szezonból. Ha nem töröd össze magad egy hülyeséggel, bármi is lesz ma, nem dől el se a világbajnokság, se a jövő évi Moto2-es indulás.

A lány lehajtotta a fejét, és vett egy mély levegőt. Olyan szokatlan volt, hogy most Benny sugározta magából a nyugalmat, pedig általában pont ő szokott lenni aki látszólag plafonon van az idegtől így a rajt előtt öt perccel. Igazából a Benny stresszelésén való élcelődés kifejezetten fontos részét képezte a lány versenyre hangolódási rutinjának, erre most pont a saját idegbaja lehetett volna ilyen gúnyolódás céltáblája.

– Skye - folytatta a versenymérnök -, tudom, hogy képes vagy erre. Csak maradj talpon az első körben, amíg a mezőny szétnyílik egy kicsit. Nem kérek többet, csak várd ki, amíg átláthatóvá válik a pálya. Rendben?

– Megteszem, amit tudok - válaszolta a lány, és ez most kivételesen nem is azon helyzetek egyike volt, mikor csak mondja, amit a férfi hallani akar.

– Ha tiszta a helyzet, nem jelenthet gondot két-három előzés körönként. Paolót visszafogják majd Saitóék, szóval bárhogy alakul is, lesz időd felzárkózni, világos? Ne kockáztass a verseny elején.

– Igyekszem - felelte Skye.

Benny próbálta még olvasni az arcát egy darabig, de aztán úgy ítélhette meg, hogy átadott mindent, amit lehetett, mert megpaskolta a vállát, és a motor felé mutatott.

– Na, szerelkezz fel, mindjárt kezdődik a rajtprocedúra.

Különös mód a lány tényleg jobban érezte most magát ettől a rövid beszélgetéstől. Tulajdonképp semmi olyan nem hangzott el, amivel ő maga ne lett volna tisztában, legalább a tudatalattija mélyén, de mégis valamiért nyugtatólag hatott ezeket Benny szájából hallani.

Felpattant a motorra, és összehúzta a bőrruhája cipzárját.

– Tudom, hogy jó leszel - mondta bátorítóan a versenymérnök, miközben a kezébe nyomta a sisakját. - Senkinek sem kell bizonyítanod, csak élvezd a versenyzést ahogy szoktad, és minden rendben lesz.

– Köszönöm - felelte Skye, szándékosan a sisakfelvétel közben, hogy a párnázás elnyelje a szavait.

– Tessék? - kérdezett vissza azonnal Benny. - Nem hallottam egészen tisztán.

– Tudod te jól, hogy mit mondtam, ne várd, hogy elismételjem - vigyorodott el Skye.

A férfi fürkészte egy darabig a szemét, aztán elmosolyodott.

– Na, ez már jobban hasonlít a picsára, aki szállítja nekünk a pontokat.

– Ki neked a picsa? - kérdezett vissza tettetett sértettséggel a lány.

– Az, aki - Benny az órájára pillantott - kettő és fél perc múlva szétrúgja a mezőny seggét.

– Ezért még kapsz - fintorgott Skye, miközben a kesztyűi felvételével foglalatoskodott.

– Olyan ne szövegeljen, aki még nem csinálta végig a futamot valami baromság nélkül.

– Ó, de megetetem majd veled a szavaidat.

– Alig várom - paskolta meg a vállát Benny ahogy a pitwall felé indult.

A rajtprocedúra a végéhez közeledett, a pálya aszfaltjáról pedig lassan elpárolgott mindenki, aki alatt nem morajlott egy hatvan lóból álló ménes.

Skye-ban eddig valahogy sosem tudatosult, hogy tulajdonképp milyen jó pszichológus Benny, de az iménti beszélgetésnél nem is létezhetett volna jobb bizonyíték rá. Igen, tény, hogy enélkül is készen állt a rajtra, tény, hogy megvolt az elvárt minimális koncentrációszintje, viszont ahhoz sem fért kétség, hogy a tőle megszokott pengeéles állapot most hiányzott.

A félelem, hogy hibázhatsz, nem a barátod. A racionális kockázatértékelés, igen. És Skye-ban pár perce még ott motoszkált a félelem. A félelem, hogy mi van, ha a semmiért haragította magára Isabelát, mi van, ha a semmiért vert éket Tomás és maga közé, mi van, ha elbukik a saját maga által húzott célvonal előtt, mi van, ha ezzel cserben hagy mindenkit, aki számított rá.

Most viszont, ahogy elnézett az előtte most szokatlan messzeségben világító rajtlámpákra, a gondolatai között már nyoma sem volt kétségeknek. Aztán ahogy a mezőny megindult a felvezető körre, érezte a tagjait fokozatosan egybeforrni a lábai között duruzsoló technikával. Nem voltak kétségek, nem volt vállát nyomó felelősség, csak a rá váró verseny. A kellemes, bizsergető feszültség, a kihívás érzése, és az ellentmondást nem tűrő győzniakarás.

Ahogy a kör végeztével a mezőny visszaért a rajtrácsra, és a verseny néhány másodpercen belüli rajtját jelzők lámpák is mind felgyulladtak, a világ fokozatosan lelassult a számára. Hiába csak tizenegy világbajnoki futam állt a háta mögött, már nem az rutintalan újonc volt, mint pár hónappal korábban. Akkoriban még azt érezte, reflexből kapja el a rajt pillanatát.

Most szinte látta, ahogy a valóságban a tizedmásodperc törtrésze alatt elsötétülő lámpák fénye lassú halványulásba kezd, majd kihúny.

Olyan tökéletes reakcióidővel kapta el a rajtot, hogy mire a vele egy sorból induló vetélytársak felocsúdhattak volna, ő már a következő sor versenyzőivel hadakozott a legendás Copse kanyar ideális ívéért.

Most sajnálta csak igazán, hogy Silverstone-é volt az egész versenyszéria egyik legrövidebb célegyenese. Más pályákon egy ehhez hasonló indulás akár öt-hat helyet is nyerhetett volna neki az első féktávig, így viszont meg kellett elégednie hárommal.

A következő szakasz alig volt hosszabb, viszont a jól eltalált ívnek köszönhetően itt is nyert két pozíciót mielőtt a körülötte méhkasként dongó mezőnnyel elérték volna az egész széria egyik legtekervényesebb kombinációját.

Alig háromszáz méteren belül öt, folyamatosan váltakozó irányú, nyaktörő tempójú törés követte egymást. Bárhol máshol egy rosszul megválasztott ív csak a következő kanyarig hozott valakit nehéz helyzetbe, itt viszont egy korai hiba még az azt követő kettőn-hármon áthaladva is tehetetlen prédává degradálta a versenyzőt a helyére ragadozóként lecsapni vágyó ellenfelek számára.

Skye most a lehető legkonzervatívabb megközelítést választotta, amivel azonnal veszített is egy pozíciót, de kivételesen ez most nem számított. Hiába tudta a szakaszt mindenki másnál három tizeddel gyorsabban abszolválni, most csak az volt a fontos, hogy két keréken hagyja majd el a kombinációt lezáró Chapel kanyart.

Persze a prioritások változhatnak, ha egy lehetőség felkínálja magát.

Pepe Giordano nem véletlenül tudott elmenni mellette a féktávon. Az első kanyart még gond nélkül vette a fiú, viszont a hideg fékek és gumik miatt a következő előtt már nem sikerült kellően visszalassítania, így lényegében bombaként csapódott egy négyfős csoportosulásba.

A boly szélére szorult Tony Spencer húzta a legrövidebbet. Az oldalról kapott ütéstől a motorjának hátulja kitört egy pillanatra, majd amint visszanyerte a tapadást megvadult lóként hajította ki a fiút a pályáról.

A vele eddig csatározó Mesut Aksoy olcsóbban megúszta, ő Pepével összeakaszkodva csak az aszfaltcsík széléig sodródott, de mindketten talpon tudtak maradni.

Skye előtt hirtelen nyílt egy másfélmotornyi széles folyosó a kanyar leggyorsabb ívén.

Nem vállalni őrült kockázatokat az első körben ésszerű elvárás volt, és a lány ért is annyit az elmúlt hónapokban, hogy fejet hajtson a versenymérnöke kérése előtt.

Na de hagyni parlagon heverve a lehetőséget, hogy egyszerre öt ellenfelet előzzön meg? Az nem Skye vérmérséklete volt. Az is kérdéses, hogy valaha lehetne-e az.

Az előtte felszabaduló kigyorsítási ívre ugyanazzal az agresszivitással csapott le, amivel az edzéseken szokott, és ez még a kijárat csúcspontja előtt a két belül haladó mit sem sejtő ellenfele mellé repítette őt.

Mielőtt felocsúdhatott volna, már csak azt érezte, hogy az egyikük megüti a hátsó kerekét...