Az Uber komótos tempóban araszolt végig a felső-középosztálybeli lakópark tökéletesen karbantartott kertesházai között. A környék kissé különbözött Barcelona többi, európaibb jellegű övezetétől, de így sem keltette azt az érzést az emberben, hogy a Született feleségek díszletei között jár. Persze ahhoz sem fért kétség, hogy kevés spanyol városrész járt hozzá ennél közelebb.

Skye egyre türelmetlenebbül kalapáló szívvel figyelte az ablakon túl elvánszorgó tájat. Most vagy élete legzseniálisabb húzására készült, vagy az egyik legostobábbra. Az előbbi valószínűségén azért némiképp csökkentett az, hogy pillanatok alatt egy rakás embernél került adósságba, csupán egy cím megszerzéséért. És az is erős figyelmeztető jel kellett volna legyen, hogy nem mert a tervébe beavatni senkit, mert pontosan tudta, mi lenne a véleményük róla.

Hogy eszébe se jusson, sőt már annak gondolatát is törölje ki, hogy valaha megfordult a fejében.

Tomástól ennél egy fokkal érzelemdúsabb reakciót vizionált maga elé. Például vártömlöcbe vetést, vagy valami hasonló finomságot, amíg le nem tesz a dologról. Persze a csapatnak nem volt vártömlöce, de emiatt legalábbis kibéreltek volna egyet a Montjuïc vár kazamatáiban.

Aztán persze lehet igazuk is lett volna. Mostanra a versenyzést akadályozó problémákon túltette magát, így erről az akciójáról meg sem tudta mondani, hogy mire irányult. Hűség? Makacsság? A saját érdekében szüksége nem volt rá, szóval tényleg ennyire hajtotta, hogy a Tomásnak tett ígéretét betartsa? Pláne úgy, hogy közben megkerüli a férfit?

Az Uber megállt egy nagyobb családi ház előtt, díszes kerítéssel és utcára néző kerti grillezőhellyel.

Skye kifizette a sofőrt, aztán kiszállt a kocsiból és tétován a kapuhoz sétált.

Tényleg készen állt erre? Gyorsan végigvette a tervet a fejében, beleértve a vészforgatókönyveket is arra az esetre, ha elutasítással kellene szembenéznie. És őszintén szólva, szinte csak arra volt reális esélye. Pár hete, mikor Isabelát kereste fel segítségért, akkor egy fokkal kevésbé felkészülten érkezett, de az tényleg egy kétségbeesett kísérlet volt. Most rendelkezett épkézláb tervvel és valódi észérvekkel, így a sikere gátja inkább az volt, hogy egyáltalán előadhatja-e őket. Meg az, hogy képtelen volt megítélni, az ötlete valóban életképes, vagy csak az ifjonti naivsága hiteti el vele, hogy az. Mindkettőre volt esély.

Most már tényleg meg kellett nyomja azt a nyomorult csengőt.

Szemezett vele másodperceken keresztül, de nagyon nehezen vitte rá a lélek, hogy megmozduljon. Iszonyatosan messze járt a komfortzónájától, márpedig az a konfortzóna kiterjedt igen őrült és vakmerő dolgokra is. Egy fokkal kevésbé olyan vakmerőségekre, amikhez valamiféle felnőtthöz méltó álarcot kellett felöltenie. Bár ez utóbbinak megítélése inkább amolyan megérzés volt, mivel gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezett még róla.

Legalábbis eddig a mai estig.

Nem ringatta magát illúziókba, ha a számára zsigerből jövő tiszteletlen stílusban próbálkozott volna, nem egyszerűen lepattan már a kapuról, de szerez egy újabb strigulát a neve mellé a problémás versenyző rubrikába. És abból már így is jóval több volt, mint ami vállalható lenne.

Vett egy nagy levegőt, aztán megnyomta a kapucsengőt és várt. Este volt már, biztos itthon kellett lennie a családnak, de az idegenül érkező váratlan vendégeket senki sem szokta szívesen fogadni.

Idegesen dobolt a lábával, ahogy igyekezett visszafogni magát az újabb csengetéstől. Élete legérettebb, legfelnőttesebb előadását kellett most produkálnia és abba a türelmetlenkedés nem fért volna bele. Már a kéretlen esti látogatás is messze túlment a társadalmilag elfogadott normákon.

– ¿Sí? ¿Quién es éste? - recsegett egy középkorú férfihang a kaputelefonba.

Vajon lebukott volna, ha most egyszerűen csak elszalad? Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy megpróbálkozik vele. Ez volt az utolsó pillanat, hogy még helyrehozhatatlan károk nélkül kihátrálhatott volna.

Vett egy nagy levegőt, hogy ledarálhassa a többször is elpróbált spanyol szöveget.

– Buenas noches señor Puig. Soy Skye Stone. Por favor, discúlpeme por molestarlo en un momento tan inapropiado en su propia casa, pero realmente necesito hablar con usted.

Csend. Basszus, megvolt az esélye annak, hogy a férfi szó nélkül elhajtja, de azért remélte, hogy legalább válaszra méltatni fogja. Mindenesetre nem mozdult, hátha señor Puig kinéz a ház ablakán, vagy látja őt egy kapucsengőbe épített rejtett kamerán.

– Várjon kérem, Señorita Stone, rögtön beengedem - érkezett a meglepett hangú válasz a kaputelefonon keresztül.

Hát, legalább az ötletét előadhatta neki, az azért jobb, mintha szó nélkül elküdte volna.

Újabb egyperces várakozás következett, mielőtt a férfi feltűnt volna a családi ház ajtajától a kapuhoz vezető járdán. Ahogy egyre közeledett, Skye igyekezett kifürkészni az arcát. Zavart volt? Dühös? Meglepődött? Kíváncsi? Igazából mind abszolút jogos reakció lett volna a részéről. Fordított helyzetbe képzelve magát, igazából nem sok olyan forgatókönyvet látott maga előtt, ahol ő nem dühösen csörtet ki leharapni a hívatlan vendég fejét.

De persze ő egy világgal zsigerből harcban álló tini volt, Alberto Puig pedig egy sokat látott, középkorú, világbajnok csapatfőnök, akinek a sötét hajában a szürke szálak az ilyen szemtelen versenyzőpalánták nélkül is megjelentek volna már.

– Jó estét, Señorita Stone - mosolygott rá szélesen a férfi, ahogy kinyitotta neki a kaput. - Kérem fáradjon beljebb.

Skye félszegen bólintott. Igazából meg sem kellett játszania a félszeget, annyira idegen terepre tévedt most, hogy valóban meg volt szeppenve. Pedig Señor Puig a kedves arcát mutatta, nyoma sem volt rajta annak az elszánt komorságnak, amit mindig látott rajta, ha a paddockban elmentek egymás mellett.

Belépett a kapun, és követte a házigazdát a grillezőhely felé.

– Még egyszer kérem, bocsásson meg, hogy ennyire szemtelen módon zavarom - magyarázkodott út közben.

– Nem tesz semmit, Señorita Stone, de előre figyelmeztetnem kell, ha egy szerződés miatt jött volna, annak nem ez a módja, és ha akarnék sem segíthetnék magának.

– Ó, nem - ellenkezett gyorsan Skye. - Természetesen ilyesmiről szó sincs. Még sok dolgom van, mielőtt készen állnék a MotoGP-re.

– Valóban? - kérdezte meglepetten a férfi ahogy odaértek a grillezőhelyhez. - Ezesetben - intett az egyik kerti szék felé -, kíváncsian hallgatom.

Skye gyorsan leült. Basszus, tényleg Marc Márquez csapatfőnökével beszélgetett most! Mármint úgy ténylegesen, nem csak amolyan futó két szót a paddockban.

– Először is, hadd köszönjem meg, hogy fogadott. Tudom hogy az amit most teszek, nem csak szokatlan, hanem kifejezett pofátlanság is, így minden jogalapja meg lett volna, hogy elhajtson.

A férfi markáns arcán meleg mosoly jelent meg.

– Igen, de pont ezért is érdekel, hogy miért jött.

Skye vett egy mély levegőt. Ideúton végig ezt a beszédet gyakorolta, de egyszerűen sehogy sem akart természetesen hangzani. Nem volt ilyesmiben gyakorlata.

– Señor Puig, nem tudom mennyire van tisztában a helyzetemmel.

– Tudom, hogy volt ajánlata a jövő évre a Gresinitől, de halogatta aláírni, és most a formahanyatlása miatt jegelik.

A lány meglepődött. Eszébe sem jutott, hogy egy két osztállyal lejjebb induló versenyzőről ennyire informált lehet egy MotoGPs csapatfőnök.

– Ne legyen úgy meglepődve - válaszolta meg a fel sem tett kérdést Señor Puig. - A magához hasonló tehetségek minden csapat radarján folyamatosan ott vannak. Csak azt nem tudom továbbra sem, hogy én mivel segíthetnék.

Kellett valami reklám szöveg bevezetni a tervet.

– Señor Puig, hogy lehet az, hogy a Hondának nincs igazán erős utánpótlás bázisa?

A férfi meglepetten nézett rá.

– A MotoGP nem foci.

– Igen, tudom - magyarázta Skye -, de nem érzi, hogy ezzel hátrányba kerülnek a Ducatival, vagy KTM-mel szemben? Úgy értem nekik több csapatuk is van.

Señor Puig arcáról eltűnt a kedves mosoly.

– Señorita Stone, nem tudom, mi üthetett Tomásba, hogy magán keresztül próbál manipulálni, de nem hiszem, hogy ezt a csevegést folytatni szeretném.

– Señor Puig, higgye el, nem Tomás küldött. Elég biztos vagyok benne, hogy fejemet veszi, ha megtudja, mivel próbálkoztam.

A férfi zavartan hőkölt hátra.

– Akkor jól értem, hogy úgy akar belevinni valamibe, hogy még a csapata jóváhagyását sem kapta meg rá?

– Kérem, Señor Puig, csak hallgasson meg! Tudom, hogy őrültségnek tűnik, amit teszek, de ha elmagyarázhatom miért jöttem, talán meglátja benne az értelmet.

A férfi érdeklődve pozíciót váltott a székében ahogy próbált olvasni Skye arcából. Egy ilyen lépéshez nem volt elég, ha valaki szemtelen. Vagy elképesztően ostobának, vagy arroganciával határos módon magabiztosnak is kellett lennie hozzá, és ő szemlátomást kíváncsi volt rá, hogy a lány melyik kategóriába tartozik.

– Jól van, Señorita Stone, hallgatom.

– Biztos azt hiszi, hogy csak a kétségbeesés hozott ide, de az az igazság, hogy elsősorban a csapatom miatt teszem. Megígértem Tomásnak, hogy ha tud Moto2-es csapatot indítani, akkor maradok a Badalonánál.

– Jelenleg nem is igazán van más lehetősége.

– Jelenleg tényleg nincs. De hosszú még a szezon, és nem sokáig marad ez így.

– Nem tudom, hogy ezt elbizakodottságként, vagy egészséges önbizalomként értelmezzem.

– Az utóbbi, kicsit fűszerezve az elsővel - mosolyogta Skye. Kicsit kezdett felóldódni a beszélgetésben. - Tudom, hogy még az átlag versenyzőhöz képest is nagyképűnek tűnhetek, de szerintem jó okom van rá.

A férfi biccentett egyet.

– Az idő eldönti.

– Tehát, amiért ide jöttem, és amiről tényleg azt hiszem, hogy nem csak a Badalonának és nekem lenne jó, hanem a Hondának is, az egy együttműködés a Moto2-re és Moto3-ra. A Badalona lehetne a Honda másik nevelő csapata a Team Asia mellett.

A férfi a fejét ingatta. Ennél láthatóan érdekesebb ötletben reménykedett.

– Señorita Stone, ez nem működik ilyen egyszerűen.

– Tudom. Nyilván azt hiszi, hogy ebből csak a Badalona és én profitálnánk.

– És úgy gondolja, nem így van? - vonta fel a szemöldökét a férfi.

– Bocsásson meg, tényleg nem akarom megsérteni...

– Még sosem hallottam olyat, hogy ezt a felvezetést nem egy sértés követi - mosolygott Señor Puig.

– Ezt remélem nem fogja annak venni - mosolygott vissza Skye. - Szóval nekem nem úgy tűnik, mintha a Hondának lennének most Ogurán kívül versenyző jelöltjei a távolabbi jövőre.

– Señorita Stone, remélem megérti, ha nem avatom be a Honda versenyzői stratégiájába.

– Nem is szükséges, csak megjegyeztem, amit kívülről látok. De azt azért nem tagadhatja, hogy jelenleg Ai az egyetlen Hondához köthető tehetséges fiatal. Miközben a KTM vagy Ducati például már ülést sem tud adni minden, kinevelt tehetségének.

– Tudom, hogy a maga korában még azt hiszi mindenki, hogy a fiatalok váltják meg a világot, de bizonyított veteránokra sokkal stabilabban lehet építeni.

– Mondja ezt Marc Marquez csapatfőnöke? - mosolygott szemtelenül Skye.

– Okos - biccentett újra Señor Puig. - De Marc-ból csak egy van. Nem általános, hogy egy húszéves újonc királykategóriát nyerjen.

– Igen, de utódja lehet más is. Tudom, hogy megrendült irányomba mindenki bizalma, de a szünet után látni fogják, hogy ez csak egy pillanatnyi kisiklás volt.

– Ennyire biztos benne?

– Tudom hogy mi volt a bajom, és már megoldottam. Szóval igen. Erősebben fogok visszatérni, mint Németország előtt voltam. És igazából erre szeretném építeni az ajánlatomat is.

A férfi hátradőlt a székében.

– Kíváncsian hallgatom.

– Az első három futamból kettőt meg fogok nyerni. Mondanám, hogy hármat, de tisztában vagyok vele, hogy ebben a sportban bármikor történhet olyan, amire nincs ráhatásunk. Szóval legyen háromból két győzelem, plusz ha befejezek minden futamot, egy dobogó.

– Az valóban meggyőző visszatérés lenne - bólogatott Señor Puig.

– Maga szerint ezután a Gresini ajánlata újra állna?

– Egészen biztos vagyok benne.

– És ha aláírok a Gresinihez, akkor ha nem szúrom el, pár éven belül szabad az út a MotoGP-be egy Ducatival, ugye?

– Nyilván ön is tudja, hogy ennél ez bonyolultabb, de nagyjából valószínűsíthető.

– És ha képes vagyok erre, nem lenne jobb, ha a legnagyobb rivális helyett a Honda dönthetne a sorsomról, mikor készen állok a legfelső osztályra?

– Señorita Stone, azért azt be kell lássa, hogy ebben a tervben igen sok a "ha". Ráadásul ha tényleg az ön számára legkedvezőbb forgatókönyv jön be, még mindig tehetünk ajánlatot mi is, miután a gresinis szerződése lejárt.

– Tudom. De milyen kockázat lenne ebben a Hondának? Ha nem tudok bizonyítani, akkor nincs Moto2-es csapatom a jövő évre. Ha tudok, akkor egyenes az út a Gresinihez és onnan már lutri, hogy sikerül-e megszerezni. Na de ha a Honda támogatja az indulásomat a Moto2-ben, akkor garantált, hogy maguk dönthetnek rólam.

– Señorita Stone, kétségtelen, hogy maga nagyon tehetséges, de arra semmi garancia, hogy a felsőbb osztályokban is megállja a helyét. A tehetség nem minden.

– Tudom, hogy nem az. De én nem csak tehetséges vagyok, hanem az egyik legkeményebben hajtó fiatal, akivel valaha találkozott. És tényleg nem bántásból, de a Hondának nincs most senkije Marcon kívül. Pol egy szárnysegéd, Alex nem jó fit a motornak, Takaakinak pedig nincs jövője. Ai nagyon ügyes a Moto2-ben, de ugyanannyira lutri, hogy beválik-e majd a MotoGP-ben, mint én. Ráadásul tizenegy évvel vagyok fiatalabb Marcnál. Sosem zavarnánk egymást, mert mire én beérek, ő túl lesz a karrierje csúcsán, vagy vissza is vonul addigra. Szóval igaz, hogy nem értek a sorozat üzleti részéhez, de nekem jó befektetésnek tűnne megtámogatni egy kis csapat indulását, ha azért cserébe a kezembe kerül egy olyan reménység, akire hosszú távon lehet építeni. És ki tudja, talán később mások is, ha az együttműködés jól megy.

Señor Puig legnyűgözve nézte a lányt. Kétségtelenül nem számított egy ilyen életképes, racionális érvekkel gazdagon megtámogatott tervre egy tizennyolcéves fiataltól.

– Azt mondja nekem, hogy ezzel a tervvel tényleg bárki segítsége nélkül állt elő? Miért nem szólt Tomásnak, vagy a menedzserének róla?

– Señor Puig, Tomást sosem tudtam volna kész tények nélkül rávenni egy ilyen merész próbálkozásra. Ha önt meggyőztem, őt már nem lesz szükséges, de fordított sorrendben még egy próbálkozás se lett volna a tervemből.

– Na és Isabela?

– Isabela az utolsó, aki kockáztatná bármivel, hogy aláírjak a Gresinihez. Ha hajlandó lett volna segíteni a Badalonán, én most itt se lennék.

– Azzal ugye tisztában van, hogy én csak a Repsol csapatfőnöke vagyok, és a gyár szélesebb körű stratégiáját nem én szervezem?

– Igen, de a szava sokat nyom a latban. Ha önt meg tudom győzni, azt hiszem a végső döntés meghozói sem fognak ellenkezni.

– Nézze, Señorita Stone. Nem mondom, hogy meggyőzött, de kétségtelen, hogy komoly érvekkel állt elém. Hajlandó vagyok fontolóra venni az ajánlatát, és ha úgy döntök, megéri, a Honda döntéshozói elé terjesztem. De figyelmeztetnem kell, még ha ők rá is bólintanak, az egész semmissé válik, amennyiben a szünetet követően nem bizonyítja azonnal, hogy megéri magába fektetni.

Skye elmosolyodott.

– Nem is vártam ennél többet.

– Megnyugtató, hogy nem érkezett még ennél is nagyobb elvárásokkal - mondta mosolyogva a férfi némi éllel a hangjában. A pillanatra beállt csendet kihasználva felállt, jelezve, hogy részéről ezt a beszélgetést lezártnak tekinti. Skye azonnal vette a célzást, és ő is felegyenesedett.

– Señorita Stone, ez egy meglepően kellemes társalgás volt - intett invitálólag a kapu felé Señor Puig.

– Köszönöm - felelte a lány, ahogy elindultak. - Tényleg hálás vagyok, amiért hajlandó volt végighallgatni a körülmények ellenére is.

– Nem tesz semmit - mosolygott rá a férfi. - De kérem azért ne ringassa magát hiú ábrándokba, csak annyit ígértem, hogy én személy szerint megfontolom, amit mondott. Ez arra sem garancia, hogy egyáltalán a gyártó elé terjesztem az ötletét.

– Tudom - mosolygott Skye, de közben kétsége sem volt felőle, hogy nyert ügye van. A férfi bármilyen kedveskedés nélkül kitehette volna, ha nem érzi úgy, hogy nagyon jó ajánlatot kapott tőle.

A kapuban búcsúzva señor Puig bátorítóan ránézett.

– Akármi lesz is, Señorita Stone, remélem sikerül a háromfutamos terve.

– Köszönöm - mosolygott vissza már az utcáról Skye, mielőtt a kapu becsukódott volna.

Sikerült!

Már csak ki kellett várnia, hogy visszajeleznek a döntésről.

Ami minden kétséget kizáróan akár többhetes tétlen várakozást is jelenthetett.

Micsoda kár, hogy a tehetetlen várakozásnál semmit sem gyűlölt jobban...