Valencia, Spanyolország

Circuit de la Comunitat Valenciana Ricardo Tormo

November 14.

Skye lábai vad dobszólót jártak ahogy farkasszemet nézett a rá sterilen visszabámuló fehér fallal. Még egy óra, és megkezdődik az év utolsó versenye. Még egy óra, és utoljára ül fel egy Moto3-as gépre, mielőtt egy nap múlva már az eggyel magasabb kategóriában tesztel. Még két óra, és megtudja, hogy ő lett-e az első női grand prix világbajnok. Egy pont. Csak egyetlen ponttal kellett többet szereznie Paolónál, hogy őt koronázzák meg. Pontosan ennyivel előzte meg őt a riválisa, és a több futamgyőzelem miatt elég is lett volna ennyivel vernie a világbajnoki címhez.

Az évadnyitó óta nem érezte ezt a lüktetést, ami most úgy átjárta a tagjait. Izgatottság, félelem, és folyamatosan fel-le liftező gyomor elegye, ami tolakodva igyekezett magának követelni a figyelmét ahelyett, ami most igazán fontos volt. Fejben pontosan végigvenni az összes forgatókönyvet, és egyenként elemezni a pálya minden kanyarját, különös tekintettel Paolo erősségeire és gyengeségeire.

De a stressz minden kísérlete hamvában holt, mert semmi, se félelem, se türelmetlenség, de még Abril pár perce érkezett hosszú és szívből szóló üzenete sem tudta most csökkenteni a koncentrációját. Megvolt a küldetése, és átkozott legyen, ha hagyja, hogy bármi az útjába álljon most. Ma délben világbajnok lesz Valenciában!

– Skye! - dörömbölt Tomás az ajtó túloldaláról. - Kész vagy?

A lány behunyta a szemét, és lassan hagyta, hogy a levegő kiáramoljon a tüdejéből. Hát nyíljék szét az a bizonyos függöny.

– Igen, megyek már! - kiáltotta ki a csapatfőnöknek, miközben felpattant a székéről. Most nem volt mivel megváratnia Tomást, mert mentálisan és fizikálisan is annyira készen állt a következő két órára, amennyire azt csak többszörös világbajnokoktól lehetne elvárni.

Kilépett az öltözőből, és csatlakozott a csapatfőnökhöz.

– Na - hökkent meg a férfi. - Ennyire türelmetlenül várod a találkozást Mike-kal?

– Ismersz - mosolygott a főnökére Skye. - Semmit sem szeretek jobban, mint ki nem érdemelt lecseszést kapni.

Tomás intett a fejével, hogy induljanak a pálya irányítótornyába vezető lift felé.

– Azért ugye nem hiszed komolyan, hogy tényleg semmi oka nincs ennek a mostani megbeszélésnek?

– Én több, mint egy hónapja nem balhéztam Paolóval - vonta meg a vállát Skye.

– Még egy hete sincs, hogy összeütköztetek - sóhajtotta Tomás, mire a lány elvigyordott.

– Igen, de azt ő kezdte, és ő is szívta meg, szóval nem számít.

A férfi enerváltan megrázta a fejét.

– Nem vennéd ezt komolyan legalább egy olyan napon, mint a mai?

– Komolyan azt kellene vennem, ha okot adtam volna a figyelmeztetésre.

– Szerinted a múltad nem épp elég ok? - kérdezte Tomás a lifthez érve.

– Az már a régmúlt.

– Skye, Dario joghurtja a csapat hűtőjében is régebbi múlt, mint a te legutóbbi balhéd.

– Ez övön aluli volt - grimaszolt a lány, ahogy a lift megérkezett a földszintre. - Dario joghurtján a lejárat éve még római számokkal van feltűntetve.

Tomás egy rövid horkanással fojtotta vissza a kitörni próbáló nevetést, de utána azonnal sikerült az arcizmait véresen komolyra regulázni.

– Odafent kérlek mellőzd a viccelődést.

– Igenis, uram - felelte gépies hangon a lány ahogy robotmozgással bemasírozott a liftbe.

– Skye! - emelte fel hangját a férfi, ahogy követte őt.

– Ne már! Most komolyan úgy ismersz, mint aki direkt próbálja kihúzni a gyufát másoknál? - tárta szét karjait a lány.

– Ugye nem várod, hogy erre válaszoljak?

Skye ártatlanul pislogó szemekkel nézett a csapatfőnökre, amíg a felvonó meg nem indult a torony teteje felé.

– Aláírtad már Gigi búcsúajándékát? - próbálta neutrálisabb vizekre terelni a beszélgetést Tomás.

– Nem - felelte elkomoruló arccal Skye.

– Kérlek, ne csináld ezt! Tudom, hogy egy időben megvoltak a gondjaitok, de úgy láttam, hogy mostanában helyrejött a viszony.

A lány félrehúzta a száját. Isabelán kívül senkit sem avatott még be a csapatvacsora estéjén megszerzett információkba, de ez nem jelentette azt, hogy jó képet is akart vágni a srác búcsúztatásához.

– Majd a verseny után eldöntöm - zárta rövidre a kérdést pármásodpercnyi gondolkodás után, mielőtt a lift megállt volna a versenyirányítás emeletén.

A prioritásokon úgy festett Tomás sem akart vitázni, mert ahogy az ajtó kinyílt, intett is a fejével, hogy induljanak Mike irodája felé.

A valenciai pálya irányítótornya messze nem volt olyan fényűző, mint az egyetlen, ahol eddigi élete során Skye megfordult. Katarban még a versenyirányítás emelete is olyan volt, mint valami science fiction luxus űrhajójának parancsnoki hídja. Itt Valenciában már inkább hasonlított ahhoz, amilyennek az ember egy kisebb repülőtér tornyát elképzeli. Látványosan megfakult, de azért használható állapotú berendezések, a dolgozók cipője által kikoptatott padlóburkolat, két generációval korábbi számítógépek. Az egyetlen, ami nem különbözött, az az emeletet megtöltő, külső szemlélőként egyértelműen fejetlenségnek tűnő forgatag.

Miután a versenyigazgató irodájához érve kopogtatott az ajtón, Tomás a helyzet komolyságát nyomatékosítandó jelentőségteljesen Skye szemébe nézett.

– Bemegyünk, csendben végigülöd a litániát, és távozunk, világos?

– Definiáld, mit jelent: "csendben" - vigyorodott el a lány, mielőtt Tomás reakcióját meg sem várva benyitott volna Mike irodájába.

Ahogy a torony többi része, ez is messze elmaradt a dohai versenyigazgatói iroda fényűzésétől, de az elrendezését tekintve többnyire hasonlóan festett. Az ajtóval szemben, hosszában nyúlt el Mike íróasztala, balra tőle ült maga a nagyember, és jobbra pedig a négy szék kapott helyet, amelyből kettőt már elfoglalt Paolo, és a csapatfőnöke, Gunther. A pályára ugyanúgy az ajtóval szemközti falon nyílt kilátás mint amott, de itt csak egy hagyományos ablakon keresztül, az üveg nem ért a padlótól a plafonig.

– Foglaljatok helyet - invitálta Mike Tomást és Skye-t a szabadon maradt székek felé intve.

Ezúttal még a lány is mellőzte a látványos duzzogást a kérés teljesítése közben.

Miután mindenki elhelyezkedett, a versenyigazgató felállt az asztala mögül, és belefogott a mondandójába.

– Igyekszek rövid lenni, hölgyem, és uraim, mert mindannyiunk ideje túl drága ahhoz, hogy raboljuk itt. Túléltük a szezont még elfogadható számú ocsmány balhéval a két keményfejű között, de úgy gondoltam, a mai verseny előtt ildomos lenne még egyszer tisztázni a szabályokat. Nyilván nem szorul magyarázatra, hogy erre most miért is van szükség.

Skye nem értett egyet azzal, hogy az elmúlt fél éve alapján neki is jogosan járna ez az odaszúrás, de jobb a békesség alapon, a mellette helyet foglaló három férfi példáját követve ő is fejrázássál nyugtázta a dolgot.

– Nem, természetesen nem.

– Nagyszerű - bólintott Mike. - Az udvariasság úgy kívánná, hogy most azt mondjam: nem akarok egy Senna - Prost szituációt látni a pályán, de tudjátok már rólam, hogy nem vagyok a köntörfalazás embere. Ezért így fogalmazok: a világbajnoki cím nem fog egy szándékosan okozott balesettel eldőlni. - A kezeit szélesen az asztalra támasztva fenyegetően előrehajolt, hogy mélyen előbb Skye, aztán Paolo szemébe nézhessen. - És ha ezt kérésnek hallottátok volna, keressetek fel egy fülész szakorvost. Ha bármelyikőtök kilöki a másikat a versenyből, és csak a gyanúja felmerül, hogy szándékosan tette, azt harmincpontos levonással büntetjük. Világos? - A férfi lepillantott az órájára, majd felegyenesedett az asztala mögött. - Ha minden igaz, nagyjából most kerül kiadásra a hivatalos közlemény erről a média számára. Én kedvelem az ésszerűség határain belül maradó kemény versenyzést, de a múltheti ütközéseteket még csak véletlenül sem nevezném annak. És Skye - nézett a lány felé a versenyigazgató -, a leghalványabb kétségem sincs felőle, hogy szerinted te egyáltalán nem voltál felelős, de látjuk a telemetriátokat. Semmi okod nem volt ott elvenni a gázt, hacsak nem az, hogy sejtetted, mi következik. Nem te okoztad az ütközést, de a döntéseddel egy véleményes helyzetet eszkaláltál veszélyessé.

Skye az egyetértés legkisebb szikráját sem érezve gépiesen bólintott. Nyilvánvalóan nem fog büntetést kapni, amiért próbálta magát védeni. Ez nem lehetett más, mint hogy az igazgató kicsit próbálta szétosztani köztük a felelősséget nehogy részrehajlás vádja érhesse.

Miután a férfi nyugtázta, hogy Skye megértette, mit akart mondani, ütemet sem veszítve Paolo felé fordult.

– És te! Az év elején megmondtam, hogy nem akarok ilyeneket látni. Austin után kegyeleti okokból nem figyelmeztettünk érte, a múlt héten pedig épp eléggé megbüntetted saját magad, de ez volt az utolsó alkalom. Ha megint megpróbálkozol vele, megy a dupla hosszúkörös felelőtlen versenyzésért, és ha a manővered Skye esésével járt, még a harmincpontos levonást is megkapod. Érthető voltam? - járatta végig a tekintetét a két tinédzseren.

Skye abszolút egyetértett Paolo megregulázásával, így most még megjátszania sem kellett az egyetértő bólogatást. A fiú valószínűleg ennél kevésbé érezhette lelkesítőnek a dolgot, de ő sem igyekezett ellentmondani.

– Helyes - nyugázta Mike. - Most pedig a két keményfejű távozhat, nekem van még egy kis külön megbeszélnivalóm a főnökeitekkel.

A fiatalok némán felálltak, és igyekezve titkolni, hogy mennyire kívül is szeretnének már lenni az irodán, elhagyták a helyiséget.

– Csak megkaptad a fejmosást a múltkoriért - vigyorgott Paolo arcába Skye amint az becsukta maguk mögött az ajtót.

– Komoly, hogy megint el akarod ezt kezdeni?

– Komoly, hogy megint muszáj volt elővenned a faszparaszt énedet?

– Azt hittem végre megértetted, hogy erről szól a versenyzés - sóhajtotta Paolo.

A lány akkurátusan a versenyigazgató irodája felé kezdett mutogatni.

– Valóban?

– Az csak politika. Te is tudod, hogy sosem löknélek meg annyira, hogy kiess.

– Mégis honnan tudnám? Portimaóban se érdekelt téged, hogy mi lesz, mikor bevetődtél az egyes kanyarban.

– Miért? Talán téged érdekelt, hogy azzal a védekezéssel majdnem kiütöttél a versenyből?

Skye grimaszolva rázta meg a fejét.

– Ez komoly!? Ahhoz aztán pofa kell, hogy engem hibáztass, amiért a sunyi kis manővered a pofádba robbant!

A fiú csalódottan legyintve fordított hátat.

– Tudod mit? Gondolj csak amit akarsz - vetette oda a lépcsőház felé indulva. - Sok szerencsét a versenyhez.

A lány nem érezte úgy, hogy Paolo megérdemli a viszont kívánást, ennek ellenére az udvarias énje valamiért mégis felülkerekedett most rajta.

– Neked is - kiáltotta a fiú után.

– Nem nekem lesz ma rá szükségem - szólt vissza búcsúzóul Paolo mielőtt eltűnt volna a lépcsőház ajtaján túl.

Hogy az a kis nyomorult...!

***

A pálya aszfaltja fölött egyre kövérebbre és kövérebbre hízlalták magukat a mindent tompa szürkeségbe borító esőfelhők, a legkisebb jelét sem mutatva annak, hogy az következő pár órában szándékoznának továbbállni.

Mikor húsz perce Skye elhagyta a boxutcát a rajtrács felé indulva, a hatos és hetes kanyar környékén még szemerkélt is pár csepp, de egyelőre a pillanatnyi időjárásjelentés szerint a pálya minden négyzetcentije száraz volt. Azt viszont, hogy ez akkor is így lesz-e, mikor negyed óra múlva kialszanak a lámpák, nem volt ember aki képes lett volna megjósolni.

Skye tekintete a családjával a motorja mellett beszélgetve is időnként átkalandozott a riválisa egy sorral előtte álló KTM-jére, de a vendégek minduntalan visszarángatták a gondolatait ide.

– Olyan büszke vagyok rád - szorongatta meg hozzávetőlegesen a negyedik puszit nyomva a homlokára Thea. - Az én kislányom a világbajnokság kapujában!

– Anya! - hámozta ki magát az ölelésből Skye. - Legalább nyilvánosan ne!

Gerry és Timmy jót szórakozva kacagtak az előttük kialakuló jeleneten.

– Úgy kell neked - jegyezte meg az öccse. - Épp itt volt az ideje, hogy ne csak én kapjam ezt.

Skye gyengéden beleöklözött a fiú vállába.

– Mikor már épp gondolkodtam rajta, hogy ha megnyerem a bajnoki címet, a bónuszomból megveszem neked azt a döfködős babát amit szeretnél. De ha neked teher elviselni anyukánk szeretetét...

– Hé! - kiáltott fel a fiú. - Te előbb panaszkodtál miatta!

– Nagytesó előjog - vigyorgott diadalittasan Skye.

– Legfeljebb, ha a nagy, a seggfejedre vonatkozik... - replikázott Timmy.

– Gyerekek! - csattant fel Thea. - Legalább most ne marjátok egymást!

– Na és abban mi a jó? - fordult kánonban a két testvér az anyjuk felé.

– Túl sokat hagytam őket a társaságodban lenni - nézett félrehúzott szájjal Gerry bácsi felé Thea.

A férfi felnevetett.

– Ne csak a Stone vért hibáztasd. Szerinted talán elfelejtettem, mikor egy pincérnő a fejemre borította a levest, amiért "cirke szuflákit" kértem tőle.

– Nem tudom miféle pincérnőről beszélhetsz, de nekem úgy hangzik, megérdemelted amiért gúnyolódtál a görög akcentusán.

Benny megkocogtatta Gerry vállát, és rajtrács előtt elhaladó zászlós ember felé intett a fejével. Elérkezett az idő, hogy mindenki, aki nem a csapatok technikai személyzetéhez tartozik, elhagyja a pálya aszfaltját.

Előbb Thea ölelte meg szorosan Skye-t, aztán Timmy is egy odasuttogott "rúgd szét a seggét, tesó" kíséretében, végül pedig Gerry következett.

– Ezt otthonról küldi neked valaki, prücsök - nyomott egy apróságot a kezébe a férfi, miközben puszit adott az arcára.

– De kicsoda? - kérdezte zavartan a lány, viszont a férfi csak rákacsintott, és bármi további magyarázat nélkül Theáék után indult.

Skye mélyet szippantva az esőszagú levegőből figyelte, ahogy a család lassan eltűnik a pitwallon nyitott kapun keresztül, aztán szétnyitotta a markát, hogy megnézze, mit nyomott bele Gerry.

Egy nyaklánc volt az. Egész pontosan egy lapos műanyag medalion azon a bogyós láncon, amin a katonák dögcédulája is lógni szokott.

Valami házikészítésű dolog lehetett, mert biztos, hogy ilyet sehol sem árultak: egy kerekszemüveges királynő sakkbábu.

Skye behunyta a szemét, és a szívéhez szorította a kis ajándékot. Ha végetért a mai futam, az ünneplés, vagy búfelejtő alkoholizálás után muszáj lesz nekiállnia rendbehozni a dolgokat. Nem most. Most életveszélyes lett volna, ha hagyja bárminek - akár ennek is - hogy elvonja a figyelmét, de az első adandó alkalommal lépnie kellett. Sokkal lassabban fogta fel, hogy még nem veszett el minden, mint azt még szégyenkezés nélkül illendő volt felvállalni.

Kinyitotta a szemét, és ekkor vette észre, hogy a sorok között sétáló egyik tévéstáb éppen őt veszi. Nyomott egy puszit a medalionra, aztán lehúzta kicsit a bőrruhája cipzárját, hogy alá vehesse az ajándékot, végül egy hamiskás mosollyal a kamerába kacsintott.

De ezzel el is érkezett az ideje annak, hogy felvonja a versenyek idejére rendszeresített falat maga, és a pályán kívüli dolgok közé. Jó érzés volt beszélgetni a családdal, jó érzés volt a szíve felett tudni az ajándékot, de most az a háromnegyed óra következett, amikor gyilkossá kellett vedlenie.

Visszasétált a motorjához, és egy lendületes mozdulattal átvetette rajta a lábát, aktivizálva agyának verseny előtti bizsergésért felelős neuronjait. Mindig olyan volt ez, mintha visszacsatolnák a testének egy fontos darabját, ami nélkül csak félemberként éli az életét.

Csendben hagyta, hogy a tekintete magába szippantsa ezt, a motorsportok legnagyobbjának vallásos áhitattal átszőtt milliőjét. Mikor először állt rajthoz a világbajnokságon, még látott üresen maradt székeket a lelátón. Akkor még nyoma sem volt a harminchetes rajtszámmal lengetett ausztrál zászlóknak, vagy annak a tízméteres szélességű molinónak a nézőtér távoli sarkában, ami az ő futamgyőzelmek után védjegyévé váló kacsintva nyelvet kidugó karikatúráját ábrázolja.

Az év második felében annyira elragadta a folyamatos teljesítménykényszer, hogy talán már egyszer sem állt meg így megcsodálni ezt az élete nélkülözhetetlen részévé váló felhajtást. Minden szándéka ellenére hagyta természetessé válni, hogy ő már nem csak a balhés Skye volt Perthből, hanem valami sokkal nagyobbnak a része. Úgy szállt anno repülőre Ausztráliában, hogy megígérte magának, őt aztán semmi sem fogja megváltoztatni, most visszatekintve mégis úgy érezte, nem ugyanaz a lány, aki március végén volt, mikor az első vébéfutamán felállt a rajtrácsra. Nem az a lány, aki akkor félvárról tudta venni az esélyességgel járó nyomást. És még határozottabban nem az a lány, aki kicsit több, mint egy évvel korábban hagyta annyira az agyára hullani a vörös ködöt, hogy szándékosan okozzon életveszélyes balesetet a versenytársba rúgással egy gyors kanyar kellős közepén.

Persze. A versenytárs, akinek a sárga-narancs KTM-je most is dölyfösen incselkedve igyekezett az idegeire menni azzal, ahogy a farát mutatta felé az első sorból. Az a nyomorult KTM, ami, ha ma nem húz elő élete legjobbjánál is jobb teljesítményt, előtte fog végezni mind a futamon, mint a világbajnokságban. A világbajnokságban, amit a sírból hozott vissza, hogy most talán majd egy olyan futamon veszítse el, ahol önhibájából lesz képtelen méltó ellenfélként küzdeni. Harcban vérezni el is épp elég fájdalmas, de harc nélkül már maga a legmegalázóbb arculcsapás.

– Még mindig lágy slickek vannak neki feltéve - zökkentette ki gondolatai közül, a mellé visszalépő Benny.

– Az időjárásjelentés mit mond?

A versenymérnök a tabletjére pillantott.

– Pontosan azt, amit tíz perce, mikor utoljára kérdezted. Hetven százalék, hogy legkésőbb húsz perc múlva leszakad az ég.

Skye-ban csak most tudatosult, hogy a lábai, mint egy órája az öltözőben, megint idegesen dobolják a Slave To The Grind basszusát. Igazán nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért tért vissza ez a fajta feszültség, hisz az előbb a lelátó szemlélve még kifejezetten nyugodtnak érezte magát, és ráadásul az eső érkezése is neki volt inkább kedvező.

Az már az előző évben az amatőrök között is bebizonyosodott, hogy ez a pálya nem kifejezetten fekszik neki, és csak magának hazudott volna, ha azt mondja, sikerült erre rácáfolnia a hétvégén. Ezért is kapta azt az odaszúrást Paolótól a toronyban. A fiú dominált minden etapot, és csak azért nem indulhatott az élről, mert az utolsó körén hibázott egy kisebbet. Mindeközben ő megszakadt, hogy ezt a nyomorult negyedik helyet meg tudja szerezni. És Valencia nem az a pálya volt, ahol a célegyenesbeli szélárnyék csiki-csuki sokat segít a hátul haladón.

– Van olyan, aki feltette az esőgumit? - kérdezte a lány továbbra is verve a tamtamot a lábtartón. Az egy perccel korábbi nyugalma úgy illant el, mintha sosem lett volna. Ennyit arról, hogy nem hagyja magán eluralkodni a stresszt.

– Skye, ezen ne törd a fejed. Te is tudod, hogy ha leszakad az ég, jön a piros zászló. Innen a mezőny elejéről nem szabad kockáztatni.

– Nem is azért kérdeztem - intézte el a dolgot egy vállrándítással Skye.

És igazából tényleg nem. A szája sosem viselte igazán jól a csendet, egy mostanihoz hasonló feszült helyzetben meg aztán végképp lerázott magáról minden béklyót.

– Szükséged van rá, hogy átvegyük még egyszer a stratégiát? - kérdezte a versenymérnök rövid szünet után.

– Nem, Benny, mikor százötvenedik alkalommal beszéltük át, kezdett leesni a terv.

– Akkor menni fog ez - engedte el a füle mellett a nyilvánvaló szarkazmust a férfi. - Skye, felejtsd most el a tétet egy percre, oké?

A lány válaszul grimaszolva oldalrabillentette a fejét.

– Megteszi - folytatta Benny. - Portimaóban ment, hogy kivárd a kínálkozó lehetőséget. A lehetőség most is meglesz, ugye tudod?

Skye tétován bólintott.

– Ne próbáld túlvállalni magad. Jó helyen vagy, a verseny huszonhárom kör, és az eső, meg vele a piros zászló, jönni fog. Mindegy, hogy Paolo fél másodperccel megy előtted, vagy öttel, a lényeg, hogy maradj talpon.

– Tudom, Benny - védekezett Skye.

– Az nem volt kérdés, hogy itt tudod-e - bökte meg a lány halántékát a férfi -, hanem, hogy ez - paskolta meg Skye jobb csuklóját a mérnök - hagyja-e magát irányítani. Ne vállalj semmilyen kockázatot, amíg meg nem érkezett az eső.

Itt rendesen valami fricska érkezett volna Skye-tól, hogy "mégis mikor vállalt ő kockázatot?" de a stressz-szintje olyan magasra hágott, ami már letiltotta az agyának a humoros odaszúrogatásért felelős részét.

– Ne foglalkozz azzal, hogy mi forog kockán - folytatta a mérnök -, csak a következő kanyarral törődj. Utána a következő körrel. Koncentrálj a stratégiára. Az agyadnak itt kell lennie, nem odafent - bökött az ujjával a paddock fölé magasodó dobogó felé Benny. - Ha itt vagy agyban, akkor nem lehet baj. Baj csak akkor lehet, ha hagyod hogy olyasmik befolyásoljanak, amikre nincs most ráhatásod.

Skye vett egy nagy levegőt, aztán kiengedte. Majd elismételte ezt a folyamatot még egyszer.

Valami olyan érzelmi hullámvasúton ült az elmúlt öt percben, amilyenen még soha. A családdal csipkelődés kellemesen melengette a szívét, a pályát átitató aura lágyan beemelte a versenyzéshez szükséges zónába, hogy aztán az egészet mintha elvágták volna kerüljön át a túlstresszelt, tét miatt megroppanó mentális státuszba. Az egyik pillanatban még nem pörgött eléggé az ideális teljesítményhez, a következőben pedig három fokozatot váltva azt érezte, spontán elrepül a feje, olyan fordulatszámon vett fel.

Aztán jött Benny, aki valahogy megint megtalálta a helyzet által megkövetelt szavakat.

– Köszönöm - sóhajtotta röviden Skye egy harmadik nagy levegő után.

– Na - mosolygott rá a férfi. - Megértük, hogy nem a sisakba mondod ezt?

– Évi egyszer még belefér, hogy halld is.

A férfi félrehúzta a száját.

– Nem rossz dolog hallani, de jobb érzés, mikor látom is, hogy amit mondtam, eljutott az agyadig - nyomatékosításul felkapta a mellettük álló gurulós állványról a lány bukosisakját, és a kezébe nyomta.

– Azon ne aggódj - kacsintott Skye mielőtt elkezdte volna a beöltözést - mindent az eszembe véstem.

***

Ahogy a dühösen zúgó dongórajként vonuló mezőny rákanyarodott a célegyenesre a felvezető kör végén, az aszfalton egyre nagyobb számban jelentek meg az apró, sötét foltok, jelezve, hogy a beígért esőzés bármelyik pillanatban megindíthatja offenzíváját a pálya ellen.

Skye, a vetélytársakhoz hasonlóan agresszív cikázással igyekezett üzemmeleggé tenni a gumikat, de ebben az egyre hűvösödő időben ez legfeljebb szépségtapasznak volt elegendő. Ahogy közeledett a negyedikként felfestett rajthelyhez, a lány fejében csak úgy kattogtak a kerekek, elemezve a körülmények között még biztonságosnak nevezhető tapadási határt. Könnyelműség lett volna mindent egy lapra feltenni a rajtnál, de ha meg túlságosan óvatosan áll az első pár kanyarhoz, azzal túl sok pozíciót hagyna veszni, hogy aztán a visszaszerzésükhöz muszáj legyen a szükségesnél több kockázatot vállaljon.

Megállt a negyedik rajtkocka felfestésénél, és szusszant egyet. Hagyta, hogy a világ, mint minden rajt előtt, lassan megszűnjék körülötte létezni, és csak az alatta elnyúló pálya valamint az őt fülsértő hangerővel körül dongó vetélytársak maradjanak meg. Most még a világbajnokság sem számított. Minden egyes légzéssel a szívverése egyre lassabbnak érződött, hiába pörgött bőven százötvenet percenként.

A zászlós ember átfutott a mezőny előtt, jelezve, hogy az utolsó versenyző is felsorakozott a rajtrácsra és megkezdődhet a rajtprocedúra.

Skye még egyszer utoljára beszívta mélyen a levegőt, és közben lehunyta a szemét. Készen állt, bármit is hozzon most ez a rajt. Sosem állt még ennyire készen. Sosem volt még ennyire biztos abban, hogy nem jöhet akadály, ami felkészületlenül érné.

Alig hogy a levegőt kiengedve kinyitotta a szemét, a piros lámpák felgyulladtak, jelezve, hogy legfeljebb csak másodpercek vannak hátra, amíg a szervezők megadják a rajtjelet.

A lány minden idegszálával szuggerálva figyelte az ötször két lámpából álló sort, készen arra, hogy a kialvásuk első jelére megindítsa a motort.

A közvetlenül előle rajtoló Teddy Taylor-Thompson versenygépe megmozdult, de Skye computerként kalkuláló agyában ez épp csak egy rövid széljegyre volt elegendő. Most még mások figyelmetlensége sem lesz képes őt hibára késztetni.

És akkor végre kialudtak a lámpák.