Phillip Island, Victoria Állam, Ausztrália

Phillip Island Grand Prix Circuit

Október 16.

A tavaszi Nap forrón égető sugarakkal bombázta Ausztrália legdélibb versenypályának aszfaltját, miközben a lustán guruló fehér-piros-narancs Kalex immáron harmadszor állt meg egy pályabíró kezei között pihenni, hogy motorosa újabb csapat rajongót örvendeztessen meg a közös ünnepléssel.

Ahogy a versenyző a pálya széle felé szaladt, a közönség súlyos hullámként tódult a kerítéshez, hogy ha csak egy pillanatra is, de megérinthessék a bőrruháját. A szent momentumban, mikor a fiatal motoros lendületből felugrott a rácsokra, ezernyi kéz ragadta meg a túloldalról, hogy ünnepelve paskolja, pofozgassa, ahol csak éri.

A tömeg eufórikus üvöltése egyetlen, értelmezhetetlen kakofóniává állt össze, de a szavak egyéni értelme most amúgy sem bírt jelentőséggel. Az érzelmek így is kristálytisztán sugároztak belőlük. Nyolc hosszú év aszája után végre ismét hazai győztest ünnepelhetett a közönség, és ez nem csak a déli félteke legikonikusabb motorverseny helyszínén számítana nagy dolognak.

Miután a versenyző leugrott a kerítésről, visszaindult a motorjához, de mindössze két lépés után megkoccintotta a halántékát, mintha csak elfelejtett volna valamit. Megállt és visszafordult a közönség felé, hogy egy csalódott vállrándítással mutassa nekik, nem maradt már se kesztyűje, se térdkoptatója, amit közéjük hajíthatna. Már majdnem elindult újra, mikor mintha épp fény gyúlt volna az agyában, ismét megpaskolta a halántékát.

Lassan lehúzta a cipzárját, és incselkedő mozdulatokkal előhámozta a ruha mélyéről a mellkasprotektort. A nézőtéren egyszerre többszáz kéz lendült a magasba, annak reményében, hogy megkaparinthatja a felbecsülhetetlen relikviát.

A motoros hátrébb lépett egyet, majd lendületből, akárha csak frizbi lenne hajította át a karbon darabot a kerítés fölött. A tömeg egymást taposva vetődött az ereklye után, de a végén csak egyvalaki emelhette diadalittasan a magasba a zsákmányt.

A fiatal motoros visszakocogott a Kalexhez, amennyire azt a vállát és hátát veregető pályabírók gyűrűje engedte neki. Egy métert se tudott megtenni anélkül, hogy megragadja egy kéz, vagy valaki felfokozott hangulatban a fülébe üvöltse, mekkora futam volt ez. Mintha magát a világbajnoki címet söpörte volna be, pedig az nehezen állhatott volna most ennél távolabb tőle. Csupán egy versenyt nyert ma meg, de mindenki tudta jól, mennyivel többet jelentett ez annál.

A motorra visszaszállva továbbindult, hogy a pálya utolsó szektorát is beragyoghassa az ünnepléssel. A kanyarokat leszámítva egyszerűen képtelen volt nyugodtan ülni a gépen. Gyakorlatilag szünet nélkül a lábtartókon állva egyensúlyozta a Kalexet, ahogy hol felváltva integetve és diadalittasan az öklét rázva ünnepelte a győzelmét, hol a fejét fogta a hitetlenkedéstől, hogy végül tényleg megcsinálta.

Senki jelenlévő nem tudta még csak elképzelni sem micsoda gátak szakadtak most át benne. Micsoda elképesztő élmény volt futamgyőztesként itt andalogni a motorral a negyvenezer örjöngő rajongó által közrefogott aszfaltcsíkon. Micsoda érzés volt végre bizonyítani saját magának is, hogy az előző szezon sikereit nem álmodta csupán.

A boxutcára kanyarodva kénytelen volt leülni a motoron, de az ünneplésben ez vajmi kevéssé vetette vissza. A szíve még most is egy fordulaton pörgött a lábai között dohogó száznegyven lóerős Triumph blokkal és egyre csak tovább gyorsult ahogy közeledett az első három helyezett részére fenntartott, hatalmas tömeg által körbezárt elkordonozott területhez.

Miután áthajtott a számára nyitott járaton, és leadta motorját a vezető szerelőjének, szaladt is a rácsok túloldalán ünneplő csapatához. Akár egy rocksztár a koncerten, vetette közéjük magát, hogy aztán a rázúduló ölelés és paskolás hullámon keresztül szívja magába a felé áradó szeretetet. Lehet, hogy ő ült ma a motoron, de ez a siker egyszerre volt mindannyiuké. Neki kellett feltennie a pontot az i-re, de itt mindenkinek nagyon komoly munkája volt abban, hogy idáig juthatott.

Miután kiszabadulva a hosszas ölelgetésből visszamászott a dobogósoknak elzárt területre, és lerángatta magáról a sisakját, a szeme azonnal a Repsol feliratú egyenpólót viselő tömeg közepén ácsorgó virágruhás lányt kezdte keresni a kordon túloldalán. A tüneményt, aki értelmet adott a két kerék nélküli életnek is.

Csupán egy villanásba telt, hogy a tekintetük találkozzon, de az a pillantás elmesélt mindent, amit csak mondani akarhattak volna egymásnak.

A versenyző odarohant a lányhoz, hogy átkarolva magához húzza a kordonon keresztül és szenvedélyes csókkal forrassza eggyé az ajkukat. Csókkal, ami most többről szólt, mint a köztük szakadatlanul dúló szerelem. Azt is ünnepelték, hogy a küzdelmes, sokszor áldozatokkal járó év oly rég várt gyümölcse végre beérett.

A szerelmes csóknál csak az a tonnás terhet ledobó ölelés nyúlt hosszabbra, aminek végül a versenyző csapatfőnöke vetett véget, hogy elrángassa a futamvégi interjúra.

A vér akár a frissen bontott üdítő pezsgett a fiatal motoros ereiben, és próbálta szétvetni minden porcikáját a boldogságtól. Mintha életében először járulhatna a legendás riporter, Simon Crafar mikrofonja elé, nem pedig a napjainak megszokott része lett volna egy évvel ezelőttig.

– Micsoda energia - nyitotta meg az interjút a férfi. - Elképesztő verseny volt, és meseszerű visszatérés a pódiumra a tavalyi horror baleseted után. Milyen érzés újra itt állni, Skye?

A lány hosszan végigtörölte az arcát és homlokát a kezeivel miközben próbálta szavakba önteni a gondolatait.

– Valami fantasztikus - lihegte kimerülten. - Az év elején, mikor ki kellett hagynom a tesztidőszakot, aztán mikor alig bírtam erővel végigcsinálni a futamokat, iszonyat messzinek tűnt, de ahogy mostanában jöttek a top tízes eredmények, kezdtem elhinni, hogy talán helyem lehet itt. Szerencsére egy egészen fantasztikus csapat áll mögöttem, amitől olyan támogatást kaptam, hogy egyszerűen nem hagyhattam veszni a belémfektetett munkájukat.

– Hogyan értékeled a futamot? - kérdezte Crafar, miközben Skye nagyott húzott a kezébe időközben odavarázsolódott szponzori energiaitalból. - Mikor az utolsó körben a Lucky Heightsból még a harmadik helyen jöttél ki, szerintem rajtad kívül senki nem gondolta, hogy ma itt nyerhetsz.

– Ha őszinte akarok lenni - nevette a lány -, nekem sem fordult meg a fejemben. A második helyben bíztam, az hogy az utolsó kanyarban még a győzelmet is sikerül begyűjteni, túlmegy a legmerészebb álmaimon is. Még most sem térek igazán magamhoz.

– Ezek szerint akkor kijelenthetjük, hogy Skye Stone megérkezett a Moto2-be?

A lány hátrafordult, és végignézett a diadalittasan ünneplő Badalonán. Ott volt Tomás, akinek az arcáról lelohasztani sem lehetett volna a mosolyt. Ott volt Benny, akinek a kezében most kivételesen nem virított a tablet. Ott volt Darío, Hector és Estebán, a szerelői, akik vele érkeztek Moto3-ból, valamint Frank és Jürgen, akik idén csatlakoztak hozzájuk. Ott volt Fernanda, a mindig szigorú sajtós, és a sok-sok távolabbi csapattag, akikkel ugyan nem volt napi kapcsolata, de mind kivették a részüket abban, hogy ma itt állhasson. Ott volt a családja, akiknek végre megadhatott szinte mindent, amit világ életében akart. És mindenki más előtt, ott volt az az imádnivaló tünemény, akiért még a motorról is megérte leszállni: Abril. Hát lehet valaki kishitű egy ilyen csodálatos háttérrel?

A lány visszafordult Simon Crafar felé azzal a mostanra védjegyévé vált szemtelen mosollyal az arcán.

– Igen. A Moto2 kezdhet aggódni, mert Skye Stone végre berúgta az ajtót.

VÉGE

Szerzői zárógondolatok

Ezzel elérkeztünk a történet végére, kedves olvasóm. Bízom benne, hogy sikerült egy kis örömet, és néha talán kis kellemes szívfájdalmat is csempésznem a napjaidba Skye kalandjaival. Csak remélni merem, hogy érdekesen tudtam ábrázolni egy kívülről talán zártnak tűnő világot. Igyekeztem jó és rossz tulajdonságokkal egyszerre rendelkező karaktereket alkotni, akik képesek hibázni, néha a legjobb szándékuk ellenére is. Szerettem volna, hogy a történetben megjelenő témák kiegyensúlyozottak legyenek, és látszódjon, néha két szögesen ellentétes nézőpont is hathat egyaránt helyesnek. Remélem sikerült ezt a képernyőre is kerek egészen átvinnem.

Ha eddig eljutottál az olvasásban, nagyon-NAGYON jól esne, és igazán megtiszteltetésnek venném, ha hagynál itt egy rövid kis kommentet arról, hogy milyennek találtad a sztorit. Mi tetszett benne? Mi nem? Ki volt a kedvenced? Kit kedveltél legkevésbé? Mi az, amiből túl kevés volt? Mi az, amiből esetleg túl sok?

De természetesen kommenttel, vagy komment nélkül, nagyon köszönöm neked az olvasást :) Enélkül a kis törzsközönség nélkül, ami hétről-hétre követte a sztorit, egészen biztosan nem értem volna a végére.

GYIK

Lesz-e folytatás?

Annyit mondhatok, hogy a terv megvan rá. Az alapötlet összeállt a fejemben, a visszatérő karakterek megvannak, az új karakterek egy részét is kitaláltam, de egyelőre ennél több nincs. Úgy az első három-négy fejezetre van meg a részletes terv a cselekményhez, meg az utolsó kettő-háromra. Tekintve, hogy maradna a koncepció, hogy egy évet ölel fel a sztori, ez egyelőre még nagyon kevés. Szóval a terv megvan a folytatásra, de hogy neki is állok-e megírni, illetve, hogy ha igen, mikor, és abból mennyi idő után lesz kész sztori, azt még nem tudom. Annyit ígérhetek, hogy még egy mostanihoz hasonló, féltávnál hiatusra vonulást nem szeretnék elkövetni, így azt már csak akkor kezdem majd el feltölteni, ha teljesen készen áll, vagy legalábbis olyan közel van hozzá, hogy már nem lenne képem ott félbehagyni.

Marad Skye a főszereplő legközelebb is?

Igen, bár ezzel a sztorival ellentétben, ott tervben van több olyan fejezet is, ahol más lesz a nézőpont karakter.

Maradtak lezáratlan szálak. Ez szándékos volt?

Kicsit igen. A Skye és az apja közti kérdésnek valamennyire rendeződnie kellett volna a bolognai fejezetben, de menet közben valahogy a történet olyan irányba akart menni, hogy inkább Skye és Tomás konfliktusát zárja le, és később már nem maradt lehetőség visszatérni hozzá. Skye és Isabela konfliktusa túl későn ért a csúcsponthoz, hogy tisztességes megoldást kapjon, ezért maradt inkább a levegőben lógva, mint nem (habár az a kártya a virágon ad némi támpontot arról, hogy merre haladnak tovább). A videó kérdése, ami a legfájóbb számomra, mert hogy ez nem igazán tudom hogyan kaphatna kellően katartikus és egyben a történet jellegéhez illeszkedően reális hatású lezárást. Igazából mikor anno elkészült a sztori, és feltöltöttem az első fejezetet ide, még egészen más volt a videó készítője, név szerint: Hector. A gondolat akkor úgy nézett ki, hogy Paolo rajongójaként segíteni akar neki, azért teszi közzé a videót, de aztán később megbánja. Aztán ahogy haladtam a finomítgatásokkal, és próbáltam neki kicsit több személyiséget is adni, egyszerűen túlságosan megkedveltem, hogy végül ő álljon ennek a megbocsájthatatlan húzásnak a hátterében. Ez okozta az egyik legtöbb átírást amúgy, mert az eredeti megoldás helyett, hogy lelkifurdalásában bevallja Skye-nak a dolgot, komplett nyomozati szálat kellett kreálnom az igazság kiderítéséhez. Hogy ez működött-e, nem tudom. Ebben is igyekeztem azért a hihető realizmusra törekedni, tehát hogy átjöjjön belőle Skye találékonysága, még se az legyen, hogy Sherlock Holmes-i logikával jött rá olyanra, ami profi nyomozóknak sem sikerült.

Voltak kevéssé rejtett szexuális témák a történetben. Ezek esetleg kifejtésre kerülnek valahol később, akár egy novellában?

Megvallom őszintén, igazából ez terv volt, de közben mostanra már úgy érzem, egy kifejezetten pornográf melléksztori, akár külön novellában megírva is elvenne ebből a történetből, ezért végül letettem róla. Ilyen apró olvasói törzsközönséggel, mint amivel ez a könyv rendelkezik, nem tartom valószínűnek, hogy bárki élni kívánna ezzel a lehetőséggel, de ha valaki szeretne írni ilyesmit, az én áldásom megkapja akár arra is, hogy a Wattpadra feltöltse.

Mennyire volt hiteles a MotoGP bemutatása?

Igyekeztem a lehető leghitelesebb lenni, de néhol ilyen, vagy olyan okból akadtak pontatlanságok. A legnagyobb talán, amire csak túl későn jöttem rá, hogy a valóságban valószínűleg Skye lenne a világbajnok. Ha egy övéhez hasonló baleset a verseny ilyen késői szakaszában történik, szinte biztos, hogy nem lenne már későbbi újraindítás, több okból sem. Ilyenkor az egész mezőny által teljesített utolsó kört veszik figyelembe, és az alapján a megszerezhető pontok felét osztják ki a versenyzőknek. Így viszont a majdnem halálos balesete ellenére Skye lenne a futamgyőztes, és a világbajnok is. A kiagyalt áthidalás erre az lett (bár a történeben ez nem került említésre), hogy ezesetben még újraindították a futamot, viszont a valóságban ez valószínűleg nem így lenne.

Vannak dolgok, amivel nem vagy elégedett?

Az a helyzet, hogy igen. Ha valaha nekifutok még egyszer a finomítgatásnak, Gigi személyiségét igyekeznék kicsit jobban kikerekíteni, illetve az apját is bevonni egy-két jelenetbe még azelőtt, hogy Skye és a fiú között megromlik a viszony. A másik a történet végéhez kötődik. A terv mindig az volt, hogy Skye-t az utolsó futamon a győzelem kapujában éri utol a sorsa, viszont úgy érzem, hogy a zárófejezet érzelmi töltetét nem sikerült olyan szinten megvalósítanom, mint szerettem volna. Sajnos a lezárások írása egy nagyon komoly hiányosságom, és szerintem ez itt is kijött. Nem ilyenszintű dolog, de ha nekifutnék egy második újraírási, finomítási körnek, akkor Abrilt is jobban bevonnám a könyv második felének cselekményébe. Erősen "képernyőn kívül" történt az, ahogy Skye-jal lassan újra közeledni kezdtek egymáshoz, ezzel valamit biztosan csinálnék, hogy egy fokkal jobban elő legyen készítve az összeborulás. Mentségemre szóljon, hogy a legelső verzióban egyetlen iszonyatosan kínos, bármi pozitív változás jele nélküli jelenetük volt még szeptember elején, és utána a két hónappal később játszódó utolsó fejezetben Abril a semmiből tűnt fel. Ahhoz képest ez már jobb, de szerintem még így is messze van a tökéletestől. Összességében véve is úgy érzem, hogy a hiatus előtti kettő fejezet, illetve a hiatus utániak csak néhol vannak egy szinten a többivel, de talán rosszak azért ezek se lettek. Annyit bizton állíthatok, hogy a kezeim közül a képességem legjavát beleadva adtam ki a végeredményt.