Fleur izgatottan nyúlt a pálcája után és pörgette meg az üveget. Pontosan lemásolta azt a mozdulatot és varázsigét, amit előzőekben a mellette ülő mogorva férfi is tett, annak érdekében, hogy a számára kedvezően alakuljon az üveg pörgése. Sejtette, hogy ha elég ügyes, senki nem veszi majd észre, és így is lett. Pont úgy, mint a Bájitalmester esetében. Senkinek fel sem tűnt, hogy mindketten irányították az üveget. Ügyes kis varázslat... Gondolatban fel is jegyezte, hogy alkalom adtán majd meg kell a Bájitalmestertől kérdeznie, hogy saját találmány-e. Mert ha az, akkor roppant elragadó! A férfinek kiemelkedő tehetsége lehet a varázslatok készítéséhez, ami nem mindennapi tudomány. És tökéletesen működött is, hiszen az üveg szája neki is ugyan azt a személyt választotta ki, mint a férfinek.
Harry Pottert.
Már nagyon kíváncsi volt, hogy amit lát, és a véla vére olyan intenzíven érzékel, az valóban úgy van -e mint ahogyan ő gondolja. Habár az érzékei roppant mód ritkán csalják meg, azért mielőtt messzemenő következtetéseket vonna le, mint minden kutatás alkalmával, most is illik elvégezni néhány bizonyítékokat szolgáltató kísérletet.

Perselus Piton alig hitt a szemének, amikor a mellette ülő kis boszorka tökéletesen lemásolta a saját varázslatát. Mindezt úgy, hogy csupán egyszer látta, hallani is csak igen gyéren hallhatta, hiszen nagyon ügyelt arra, hogy minél feltűnésmentesebben intézze a dolgot. De a lány valószínüleg nagyon koncentrálhatott, hogy mindent megjegyezzen. És amikor az üveg a varázsvilág megmentője felé mutatva állt meg az őrült pörgést követően, gyanakvóan felvonta a szemöldökét.
Ez nem lehet véletlen.
És ez volt az a pont, ahol felébredt a szívében az aggodalom, miszerint a mellette ülő sejthet valamit arról, hogy érdeklődik Potter iránt. Na jó, kit akar becsapni, tejesen meg van érte bolondulva. Csak eddig úgy hitte, hogy ezt remekül titkolja… de kezd ebben a hitében némiképpen elbizonytalanodni.

- Felelsz vagy mersz, Harry?

- Felelek.

Harry a lehető legnagyobb lelki nyugalommal mondta ki ezeket a szavakat, hiszen úgy hitte, a legrosszabbon már túl volt. És Fleurral nem ismerik egymást annyira, hogy bármifajta nagyon személyes – és számára a lebukás veszélyét jelentő – kérdést tegyen fel. Meg volt győződve arról, hogy lány majd valami szokásos, a hírnevével, vagy a háborúval kapcsolatos hülyeséget kérdez, amire már nagyjából ezerszer válaszolt.

- Oké Harry, akkor mond meg nekem, hogy szerinted ki a legjobb pasi a szobában?

A kérdést hallva, az érintett majdnem elájult ijedtében, a szíve akkorát dobbant, mint egy sámándob, és érezhetően abba sem akarta hagyni a heves ütemet, amire rákezdett. Kellett néhány pillanat, mire észbekapott és rendezte az arcvonásait, hogy ne a teljes és totális pánikot tükrözzék, amit jelenleg a belsőjében érzett. Fogalma sem volt, hogy ez mégis hogy történhetett és a lány hogyan kérdezhette meg pont ezt! Most, amikor még hazudni sem tud! Hát miért veri őt a sors így? Ha szerencséje van, és nem is fog a klasszikus értelemben lebukni, de mindenképpen be kell vallania a vonzalmát a férfi irányába. Ráadásul úgy, hogy Piton is jelen van mindeközben. Mitöbb, a fél Rend is… Tehát lényegében a Bájitalmester szemébe kell mondania, hogy tetszik neki, mindenki füle hallatára. Ami nem segített a pánikhelyzetén és nagyon félő volt, hogy hiperventillálni kezd, ennek következtében pedig záros határidőn belül pánikrohamot kap. Ezt elkerülendő megpróbált a légzésére koncentrálni és nem a lehetséges katasztrófális – és megalázó – végkimeneteleket vizionálni. De ez csöppet sem ment könnyedén… még akkor sem, amikor a barátnője nyugtatólag simogatni kezdte a hátát, úgy, hogy senki ne lássa, és egy picikét közelebb ült hozzá, ezzel kifejezve teljes támogatását. Írtó hálás volt Ginnynek, hogy ennyire érzékeny, és ilyen szinten ismeri őt. Ha ő nem lenne mellette, már lehet, hogy inkább kiszaladt volna a szobából, akármennyire is nem Griffendéleshez méltó viselkedés lenne.

A Bájitalmester pedig a kérdést hallva élesen szívta be a levegőt, miközben csak egyvalami villogott az elméjében, mint egy befőttesüvegbe zárt dilettáns szentjánosbogár:
Fleur TUDJA.

- Ugyanmár, ez teljesen egyértelmű, ÉN!

A Bájitalmester és a Varázsvilág megmentő egyszerre adtak hálát gondolatban az animágusnak azért, mert a szokásos módon önmagát adta, és valami hülyeséget nyögött be a lehető legrosszabb – vagyis ezesetben legjobb – pillanatban. Ezzel pedig csökkentette a kialakult néhány másodpercnyi feszültséget és mindkettőjükben időt hagyott, hogy kellőképpen összeszedjék némileg szétcsúszott gondolataikat.

- Mekkora arcod van Sirius!

Tonks viszont egyértelműen nem volt elragadtatva barátja beszólásától, és gúnyosan forgatni kezdte a szemét, miközben gyengéden tarkón vágta a balján ülő animágust.

- Mért. Ez az igazság! Ugye Harry?

- Bocsi Sirius, de…

Harry minden erejével megpróbált nem bokáig elvörösödni, de nem igazán járt sikerrel. Pontosan tudta, hogy olyan, mint egy frissen érett paradicsom, és ezen nem volt képes segíteni. És abban sem bízott, hogy ilyen zavarában egyáltalán képes lesz kinyöszörögni a férfi nevét, ezért inkább a könnyebbik utat választotta, és egyértelműen a zord Professzora felé mutatott. Közben minden erejével arra koncentrált, hogy csak nehogy a Bájitalmester szemébe kelljen néznie, mert akkor nem lenne hatalma afelett, hogy mit láthat a másik a tekintetében. Garantált lenne a lebukás és a vélhetően teljes megsemmisülés.

Sirius olyan mértékig sápadt el, hogy a Bájitalmester kénytelen volt felnevetni rajta. Ami ha jobban belegondolt, csak kis részben volt köszönhető a bolhás eb sokkos arcának. Sokkalta inkább annak az erőteljes szívdobogásnak és jóleső melegségnek, amit akkor érzett, amikor az az átkozottul zöldszemű kölyök felé mutatott. Ez valami olyan, ami egyértelműen előrelépés, és ugyan elhatározta, hogy nem fogja beleélni magát semmibe se, bármi is történjék az este, most mégsem tudta megállni, hogy ne kezdjen el szánalmas módon reménykedni. Potter ugyanis elképesztően édesen viselkedett, és nagyon nehezére esett ezt racionálisan megítélni, és nem úgy, hogy az számára mindenképpen kedvező legyen. A Griffendéles elragadó zavara nem csupán azért lehetett, mert a fiú vonzódik hozzá, hanem azéért is, mert éppen kínosan érzi magát, amiért egy ilyen vallomásra kényszerítették. Attól, hogy fizikálisan esztétikusnak találja – ami önmagában döbbenet – még nem jelenti feltétlen azt, hogy vonzódik is hozzá... vagy azt, hogy el tudna képzelni köztük bármi… intimebb viszonyt. Hiszen ő maga is szépnek találja a vörös hajkoronával megáldott Griffendéles boszorkát, mégsem vonzódik hozzá. Perselus folyamatosan emlékeztette magát, hogy ez még SEMMIT sem jelent.

- Hajaj Black ez elég kínos pofára esés volt...

- Maradj már Pincerém. Harry csak tréfált.

- Nem hinném...

A férfi nem tudott ellenállni a csábításnak és mélyen a zöld szemekbe nézett, hogy megbizonyosodjon afelől, vajon Potter milyen szinten érdeklődik iránta. Egyszerűen most nem volt abban az állapotban, hogy uralkodjon magán, még akkor is ha ezzel a lebukását kockáztatja. Tudnia kellett, hogy a kölyök miért reagált a kérdésre ilyen intenzíven. És amint találkozott a tekintete a lehetetlenül zöld szempárral, még levegőt is elfelejtett venni egy pillanatra. Potter szemében olyan mérhetetlen vágy ragyogott, ami egészen megdöbbentette és a szíve áruló módon ki akart ugrani a bordái közül. Ez már határozottan VALAMI: A kölyök vonzódik hozzá!

- Ugye Harry csak tréfa volt?

- Nem, komolyan mondtam.

- Na de.... na de.... 

- Tudod Sirius én egyetértek Harryvel.

Ekkor már a Bájitalmester nem tudott tovább parancsolni a kíváncsiságának, és lágyan megsimogatta elmélyével a mellette ülő boszorkányét. Amint Fleur megérezte a lágy kérést a behatolásra, egy mindent tudó mosollyal a férfi felé sandított és megnyitotta számára a tudatát, leengedve a mentális pajzsait. Amint ez megtörtént, szinte azonnal hallotta is a fejében a mély baritont.

~Mit művel?~

~Kísérletet végzek. Szép fogás, Professzor.~

~Nem értem, miről beszél, Kisasszony...~

~Oh, hát persze, hogy nem.~

Fleur ennyivel lezártnak is tekintette a titkos kis beszélgetésüket, mert egy erőteljes de nem durva lökéssel kitaszította az elméjéből Pitonét, és visszaállította a tökéletesen megkomponált védelmét, amin történetesen három igen agresszív pegazusból állt. Amin a Bájitalok mestere majdhogynem felkacagott, mert igen egyedi megoldás az elme védelmére. De kétségtelenül hatékony. És nagyon illet is a lányhoz, meglehetősen stílusos. Ugyanakkor a Mardekár ház vezére tisztában volt vele, hogy könnyedén át tudná törni a lány védelmét, ha akarná, és elvehetné az információt erőszakkal, ha akarná. De nem akarta. Neki ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy tudja, Fleur messze a legokosabb boszorka a teremben. Pedig ez a cím eddig a bongyori Griffendéles eminensnek járt.
Ráadásul valami rejtélyes okból kifolyólag, már nem érezte úgy, hogy aggódnia kéne amiatt, hogy a francia szőkeség rájött a titkára. Mert ezt mostmár nem lehetett letagadni. Igen, Fleur tudja, és lát minden ami a szeme előtt történik. De úgy ítélte meg, hogy nem akar rosszat. Sőt… pont ellenkezőleg.

- MI? Dehát neked ott van Bill! Mármint, izé… tudom hogy most haragban vagytok, de na…

- A kikötés az volt h a szobában.

Perselus már várta, hogy a Griffendéles eminens mikor szól hozzá végre az estéhez. Eddig ugyanis csak begubózva, a térdeit szorosan átölelve szorongott. Ő pedig pontosan tisztában volt ennek a szorongásnak a miértjével, elvégre nála jobb megfigyelő aligha akad. És természetesen amint alkalma nyílik rá, megkönyörül a lányon, és azonnal Hermione segítségére fog sietni… persze csak némi szórakozás után.

- Így van. És amúgy is felbontottuk az eljegyzést.

- Hát itt mindenki hülye?

A szobát az eddigieknél is sokkalta gangosabb kacagás zaja töltötte meg, és még a sarokban fáradtan kuporgó vérfarkas is igen jókedvűnek és élénknek tűnt. Ami azért némileg aggasztotta Pitont, mert nem szerette volna, hogyha a vérfarkas érzékei is túlságosan kiéleződnek. Az most túl veszélyes volna. Túlságosan szét van most esve ahhoz, hogy a vérfarkas elől el tudja rejteni az örömét és annak tárgyát. De szerencsére Remus inkább a bolhás társával volt elfoglalva, aki persze csak zavartan és felháborodva puffogott magában.

- Na mi van Black, úgy látom mindenki szembe repül a pályán....

- Én ezt akkor se hiszem el.

- Nem akarlak megbántani Sirius, de a többieknek igaza van.

Ginny Weasley meglepően mindent tudó mosollyal az arcán sandított a Bájitalmester felé, akire még halványan rá is kacsintott. Amit persze Piton tökéletesen rezzenéstelen arccal hagyott figyelmen kívül, de a szíve aggodalmas dobbanását nem tudta nem észrevenni. Lehet, hogy egyértelműbb a vonzalma, mint hinné? Ez semmiképpen sem jelentene jót. És a lány szemeiben egyértelműen játékosság és még valami más, valami fajta bizonyosság fénylett, amiből egyértelművé vált számára, hogy nagyon is sejt valamit. Talán többet is, mint amit kimutat. Ez pedig olyan dolog, amivel foglalkoznia kell.
Sürgősen.

- GINNY! Hogy mondhatod ezt, hát te és Harry...

- Nincs olyan, hogy én és Harry!

- Köztünk nincs SEMMI Sirius, csak barátság. Igazán leakadhatnál már a témáról.

Harrynek végre sikerült némiképpen összeszednie magát abból a sokkból, amit a kérdés, és a Bájitalmester egyértelmű szembontdktusa okozott neki. Fogalma sem volt most mihez kezdjen magával, mert a férfi az előbb annyira égő tekintettel ejtette rabul, hogy kénytelen volt elfordulni, nehogy teljesen hülyét csináljon magából. Egyszerűen annyira intenzíven nézett rá a Bájitalmester, hogy nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy ez valamiféle teszt volt. Csak nem tudta, hogy milyen és hogy megbukott-e rajta, vagy sem. De azt határozottan tudta, hogy mostmár annyira vörös, hogy még a mellkasán is látszik…
De legalább ráfoghatja arra a dühre, amit amiatt érzett, mert a Keresztapja már megint a Ginnyvel való nem létező szerelmi kapcsolatán lovagol.

- De még lehet, úgy értem...

- Sirius ne legyél már tuskó!

- De Remus, én csak jót akarok! Ginny neked tetszett Harry, nem?

- Múlt időben. Én imádom Harryt, de mint barát. És semmi több.

- Na de én úgy tudtam, hogy van köztetek... valami.

- Igen Black, van köztük valami, úgy hívják: távolság. Amúgy is, Miss Weasley igencsak már irányba érdeklődik mostanság.

Piton határozottan úgy érezte, ideje sarokba szorítania a vörös oroszlánt, és megmutatni az egyértelmű és jelentékeny erőfölényét. Tanulja csak meg, hogy nem egy súlycsoportban játszanak, ami a megfigyelést illeti, hogy még csak eszébe se jusson bármi számára veszélyeset tenni vagy kérdezni az este folyamán.

- Miii???

- Ginny???

- Komolyan? Ginny van valakid és nem mondtad?

- Nincs senkim. Még.

- Ne nézzen ilyen riadtan Miss Weasley, nem árulom el, ha nem akarja.

Sakk matt. A Bájitalok mestere büszkén és fölényesen vigyorgott a legfiatalabb Weasley-re, aki egyértelműen felfogta a helyzet tétjét, és egy picikét bólintott felé.
Titkot a titokért, ez lesz az ár.

- Köszönöm, de honnan...

- Én mindent látok.

Kulisszatirkokert és friss fejezet infókért köves instagrammon: