Harry Potter borzasztóan megkönnyebbült, amiért ennyivel megúszta ezt az elképesztően necces helyzetet, és ezért boldogan és magabiztosan pörgette meg pálcájával a kör közepén fekvő palackot. Úgy érezte, talán már túl van az sete számára legnehezebb részén. Persze csakis akkor, ha ez a szituáció - hogy Piton pont Őt pörgeti ki - nem ismétlődik meg. De csak nem lehet annyira szerencsétlen... bár ahogy a saját életét ismerte... de, LEHET. Elvégre sikerült abba az egyetlen emberbe fülig belezúgnia akinél garantáltan nulla az esélye, még arra is, hogy a kezét megfogja, nem hogy mást. Mert azzal természetesen teljesen tisztában volt, hogy Ő és Piton nem ugyan az a súlycsoport. És a férfi soha nem tekintene rá úgy, mint potenciális partnerre... és nem csak azért mert utálja. Már talán ez sem feltétlenül volt igaz, ugyanis a háborúra való felkészülés során egészen jól elvoltak egymással és a férfi egyre inkább nyitott felé. Megtanultak például normális hangnemben társalogni. Ami nem tűnhet hatalmas eredménynek, de az ő viszonyukban ez hatalmas szó... és órákig képesek voltak egymás mellett lenni, edzeni, és beszélgetni úgy, hogy semmilyen konfliktusba nem kerültek. Természetesen a férfi még mindig rideg volt, szarkasztikus és távolságtartó. Mint mindenkivel úgy általánosan. De vele már nem volt olyan... durva. Határozottan érzékelte a Griffendéles, hogy Piton sokszor akar neki segíteni, bátorítani vagy tanácsot adni, őszintén, persze mindezt a saját stílusában. Mégis Harry ezt nagyon értékelte. Olyannyira, hogy sikerült teljesen a férfi hatása alá kerülnie, és mire észbekapott, már mindegy volt. És tudta jól, hogy ennél többre mint ami most van köztük, nincs esélye. Talán - ha szerencséje van, és elég ügyes - akkor egy lehetséges barátságra. De abban nem volt biztos, hogy mennyire lenne képes most azt elviselni. Túlságosan intenzívek voltak még az érzelmei. Amik valahol őt magát is meglepték, de minél többet gondolkodott a férfiról és az érzelmeiről iránta, és próbálta magát lebeszélni, csak annál jobban belecsúszott a gödörbe. Mindezt úgy, hogy Piton klasszisokkal jobb nála... baromi erős, intelligens és magabiztos. Ráadásul megmentette a háború alatt a komplett varázsvilágot - meg az ő seggét vagy tucatszor. Szóval ugyan miért pont ő kéne neki? Ő csak annyit tett le eddig az asztalra, hogy véletlenül pont jókor született, meg egy rakás segítséggel végül megtette azt amit elvártak tőle. Nem volt okos, nem volt erős, nem volt vicces és kiemelkedő sem semmiben. Semmi olyan tulajdonsága nem volt, amivel meg tudott volna fogni egy olyan embert, mint a Bájitalok mester. Talán a quiddich-ben jó volt, de azzal finoman szólva sem lehetett lenyűgözni a férfit. Még csak a hírnevével sem juthat a közelébe. Sőt. Habár sosem szerette kihasználni az érdemtelenül szerzett hírnevét - talán pont ezért - de ha arról lenne szó, hogy ezzel be tudja hálózni azt akit kiszemelt magának, talán élne a lehetőségével. Elvégre hülye lenne ha nem így cselekedne.

Annyira belemerült a férfiről szóló elmélkedésébe - mint mindig - hogy ha barátnője nem jelez neki, hogy az üveg választott, akkor észre sem veszi. Amikor felnézett, egy boldog mosollyal az arcán konstatálta, hogy az üveg zöld nyaka a Keresztapja felé irányul.

Azonnal tudta, hogy mit fog kérdezni tőle. Habár Siriussal mindig nagyon jól kijöttek, és tényleg, mint pótapapjaként tekint rá, de volt egy téma amiben a szokottnál jóval szófukarabb volt. Mégpedig a szerelem. És Harry titkon sejtette ennek az okát, ami - vagy jobban mondva, AKI - most is a szobában tartózkodik. Persze ez csak felvetés volt, szerette volna alátámasztani. De mindezt úgy, hogy ne sértsen meg senkit, és lehetőleg Siriust se hozza a kelleténél kellemetlenebb helyzetbe. Azt ugyanis nem szerette volna, és félő volt, hogy túlságosan egyértelmű lenne, mire akar kilyukadni. Így hát jobbnak látta kissé messzebbről megközelíteni a témát. Ezért egy olyan kérdést választott, ami elég specifikus, de mégis a múltba nyúlik vissza. Talán szerencséje lesz, és beletrafál.

- Sirius! Felelsz vagy mersz?

- Kérdezz bátran.

Az animágus örült annak, hogy a keresztfia kérdezhet tőle. Úgy gondolta, hogy bizonyára majd az iskolás éveiben véghezvitt számtalan csínytettről fog érdeklődni, vagy még valószínűbb az, hogy Azkabanban töltött évekről. Sokat beszélgettek egymással, de a fiú láthatóan feszéjezett volt, ha szóba került a börtönviselt múltja, és az, hogy mik történtek ott vele. Egyértelműen érdekelte a téma, de nem is akarta nagyon feszegetni. Pedig sokszor mondta már Harrynek, hogy nincs ezzel semmi gond, és ő már túllépett rajta.

- Oké, kivel csókolóztál először?

- JOKER. Inkább merek.

Harry kissé önelégülten mosolyodott el. Lehet, hogy sikerült beletenyerelnie elsőre az igazságba? A keresztapja ijedt hangjából ítélve, nagyon is így történt. Habár nem éppen ez volt a vél, mert így sokkal nehezebb lesz kiderítenie amit akar. De már lényegében mindegy volt. Azért feljegyezte gondolatban magának, hogy ez egy olyan téma, amivel még a későbbiekben foglalkoznia kell.

Sirius minden erejével próbálta elfojtani a benne feltörő indokolatlanul hatalmas pánikot. Mármint a pánik maga koránt sem volt indokolatlan, de azt hitte, hogy ennyi év után, azért ez már nem tud belőle kiváltani ekkora érzelmi reakciót. De ezek szerint tévedett. És ez még sokkal jobban bosszantotta, mint az a tény maga, hogy a hangjából - és a válaszának hirtelen mivoltából - egyértelmű volt mindenki számára, hogy erről NAGYON nem akar beszélni. Tehát tuti nem ússza meg, hogy felemlegessék még az este folyamán... és ebbe a lehetőségbe bele sem mert gondolni. Ahogy abba sem, hogy mi van, ha kiderül, ki is volt az a személy akivel először csókolózott. És majdnem először is volt együtt. Bár azóta már hálás azért, hogy az mégsem történt meg. De attól még most ott lógott a bitó a nyaka felett, amit a saját Keresztfia tett oda. Bár igazán nem tudhatta, hogy ez ennyire érzékeny pont az életében. Elvégre senki sem tudta. Vagyis akik igen, vagy halottak, vagy örökké hallgatni fognak róla.

- Húúú- haaaaaa....

- Nocsak Sirius, ez igen gyanús. Remus, te tudod?

Tonks egyértelműen kíváncsian fordult a még mindig az egyik sarokban kuporgó vérfarkas párja felé. Habár tudta, hogy nem árulná el barátját - vagyis nyilvánosan egész biztos nem - de azért érdekelte, hogy ő tudja-e azt a titkot, amit Sirius láthatóan nem akar, hogy mások megtudjanak. És ahogy ismerte az animágust, nem igazán értette ennek az okát. Hiszen Sirius mindig is híresen nagy nőcsábász volt, meg alkalmanként férficsábász is. Nem vetette meg egyik nemet sem, csak az számított neki, hogy az illető legyen kellően vonzó. Rengeteg legendás hódítása volt, amit azóta is szívesen emleget. Persze ez még az Azkaban előtt volt. Remus azt mondta, hogy azóta nagyon be van zárkózva ilyen téren, amit a lány meg is tudott érteni, és nem is akarta feszegetni. De ez a kérdés még arra az időszakra vonatkozott, amikor a jó öreg Black még az iskola ügyeletes szívtiprója volt.

- Hé ez nem fair! És amúgy nem tudja.

Harry ezt a választ hallva, teljesen elképedt. Akkor ezek szerint mégsem sikerült beletrafálnia. Pedig szentül meg volt róla győződve, hogy Sirius és Remus egykor egy pár voltak. Vagyis legalábbis valami olyasmi. De minimum vonzódtak egymáshoz. Ez egyértelműen érződik még most is... ráadásul néha igen fura pillantásokat is váltottak, és mindkettőjüket kapta már rajta azon, hogy a másikat bámulják elmerengve. Valószínüleg pár évvel ezelőtt ez fel sem tűnt volna neki, és teljesen hétköznapinak találta volna, ha egyáltalán észreveszi. De mostanság igen járatos abban, hogyan is néz ki kívülről a reménytelen vonzalom. Néha rajtakapja magát, hogy ő belefeledkezik Piton bámulásába.

- Tényleg?

- Tényleg nem.

- És van aki tudja?

A fiú úgy határozott, nem adja fel a próbálkozást. Túlságosan szélsőséges volt ehhez a Keresztapja reakciója, és már igen kiváncsi kezdett lenni a válaszra. Vajon ki lehetett az a rejtélyes illető akit Sirius ennyire nem akar felfedni. Talán szégyelli őt?

- Egy kérdés lehet egy körben maximum, és amúgy is merek.

- Oh bizony, hogy van, aki tudja.

A teremben minden szem a hirtelenjében a Bájitalok mesterére szegeződött és érezhetően megfagyott a levegő. Mindenki arra várt, hogy valamelyikük reagáljon, ám másfél percig nem történt semmi egyéb, csak a Bájitalmester és az animágus feszülten bámultak egymásra. A teremben mindenki érezte, hogy valami olyan beszélgetés zajlik éppen amit ők nem értenek, és lehet soha nem is fognak megérteni. De a két férfi határozottan tökéletes kommunikált egymással szavak nélkül is. És nagyon úgy tűnt, hogy Sirius állt vesztésre.

- Mocskos Mardekáros szemét! Hogy fulladnál bele egy bájitalodba!

Sirius őszintén nem gondolta, hogy a seggarc Pipogyusz ki meri nyitni a pofáját. Számtalanszor megfenyegette már - ahogy anno James is - hogy ha egy szót is szól a titkáról, akkor nagyon megjárja. Mert semmiképpen sem engedhették meg, hogy ez kiderüljön. Eddig úgy gondolta, hogy Piton ezt megértette. De láthatóan mégsem, úgyhogy az este végeztével lesz erről egy komolyabb beszélgetésük, ahol ha kell, akkor beleveri a mocskos kígyóba, hogy amit megígért, azt be is fogja tartani. Méghozzá tartja a száját, örökre.

- Ne stresszelj már Balck, ha szépen megkérsz, akkor nem mondom el senkinek. Csak annyit kell mondanod, hogy: "Nagyon szépen kérlek, Perselus!"

Perselus határozottan úgy vélte, hogy ez az este remekül alakul, és több mint jó döntésnek bizonyult eljönni. Természetesen már csak azét is megérte neki, hogy lássa a zöldszemű Merlincsapását, és talán némi számára hasznos információt is kiszedjen belőle, de az még extra hab volt a tortán, hogy Siriust is ki tudta borítani. Imádta a felháborodott zavar és a sértett düh kombinációját, amit a bolhás kutya produkált. Elégedettséggel töltötte el, hogy még mindig ilyen intenzíven ki tudja hozni a sodrából. Persze nem feltétlenül állt szándékában kiteregetni a szennyesét, de tagadhatatlanul élvezte a cukkolását, és nem szándékozott lemondani róla. Szerette látni, és érezni, hogy Black tőle függ... ráadásul az előbb még be is hódolt neki. Amire már igen régen nem volt példa. Ha vitatkoztak is, általában egyikük sem adta meg magát, és mindig egy harmadik fél közbeavatkozásával lett vége a konfliktusnak. De most Black meghunyászkodott. Láthatóan nagyon nem akarta, hogy egy szóval is többet mondjon a történtekről. Amit valahol meg is tudott érteni. De ettől még élvezetes volt vele játszadozni, és nem is ő lett volna, ha nem így tenne. Bár azt még nem döntötte el véglegesen, hogy ha olyan szituációba kerül, akkor elárulja-e Blacket. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból, ettől azért kissé vonakodott. Elvégre, tett egy ígéretet anno. De ahogy látta a bolhás reakcióit és a felé irányuló megvető pillantásokat, kezdett azon a véleményen lenni, hogy mégis csak megérdemelné, hogy mindenki megtudja a titkát.

- Hujjjujjjjjj....

A csapat nő tagjai hallhatóan remekül szórakoztak a két férfi erőpárbaján, és nagyon aktív sutyorgásokba kezdtek egymás között, miközben hol az egyikükre, hol a másikukra néztek.

- Még mit nem! Amúgy is, ez az én köröm! Harry, mondd mi a feladat!

A fiatal Griffendélesnek ekkor bevillant, hogy talán még van esélye kideríteni egy két dolgot. Legalábbis azt, hogy valóban vonzódik - e egymáshoz a két férfi. Csak a megfelelő ingereket kell biztosítania számukra, amire most több, mint tökéletes lehetősége nyílt. Így hát neki is látott megvalósítani a hirtelen jött ötletét.

-Rendben, akkor a feladat: Vetkőzz le gatyáig!

- Mi?

Sirius zavartan pislogott saját Keresztfiára. Ugyan miért pont ezt választotta Harry? Miért akarja, hogy mindenki előtt levetkőzzön? Nem mintha baja lenne a meztelenséggel vagy a saját testével, de volt a teremben olyan is, aki előtt... még magának is utálta bevallani, de zavarban lenne. De nyilvánvalóan ő is tudta, hogy nincs más választása ha nem akar beszélni. Márpedig nem akar. De azért még megpróbált bevetni egy aranyos, kölyökkutya tekintetet, hátha megkönyörül rajta Harry.

- Ruhák le. A következő körben visszaöltözhetsz.

Sirius egy halk sóhajjal megadta magát, és beletörődött a vereségbe. Egy gyors pálcamozdulattal levarázsolta magáról a ruhákat, felfedve egy kissé megviselt, de azért még igen jó karban lévő testét. Most igazán hálás volt magának, hogy nem hagyta abba az edzést és vállalhatóan néz ki. Viszonylag sok izmot tudott magára visszaszedni a börtönévek után, és kellően tónusos is volt, kockás has és széles vállak. Bár az ő mércéjével nézve még mindig túl sovány. De sajnálatos módon nagyon megviselte a testét az Azkaban, és nehéz volt regenerálódnia. Időközben a ruhái összehajtogatták magukat a levegőben, majd szépen az oldalához lebegtek és ő megpróbált a lehető legkevesebb szemkontaktust teremteni bárkivel. Legfőképpen egyvalakivel.

Harry elégedetten konstatálta, hogy Lupin pupillái és orrcimpái kitágultak, és ajkai kissé megremegtek a látványra. Pont erre volt kíváncsi. Ám öröme nem igen tartott sokáig. Ugyanis nem a vérfarkas volt az egyetlen, akit láthatóan lenyűgözött a látvány. A szeme kikerekedett és a levegője pedig fájdalmasan a bordái közé szorult, ahogy meglepetésében próbálta elfojtani a feltörő hangos - és felháborodott - szusszanását. Piton egyértelműen megbámulta a Keresztapját! Méghozzá ÚGY bámulta meg! A Bájital mester szeme olyan éles villanást produkált a látványra, hogy azt nem lehetett félreérteni, ráadásul nem is igazán próbálta leplezni az érdeklődését. Teljes lelki nyugalommal és némi önelégült szájrándulással csekkolta le a Keresztapját, tetőtől talpig, majd amikor végzett, egyértelműen a férfi szemébe nézett és megtartotta a szemkontaktust. Mire Sirius egy kissé elpirulva elkapta a tekintetét. Harry pedig szinte azonosítani sem tudta, mit érez éppen... egyszerre volt megdöbbent, lesokkolt, értetlen, féltékeny és dühös.

De leginkább összezavarodott.

Ez valami dominálás akart lenni?

Mégis mi a Merlin gatyája történik?

Extra tartalmakért és infókért kövess instán: