Mio a fénysebességhez közeli gyorsasággal intézett el mindent, az átöltözéstől kezdve a rendrakásig, és olyan gyorsan vissza is tért az ebédlőbe – immáron egy teljesen új nadrág-póló kombinációban – hogy a társaság szinte nem is érzékelte, hogy távozott volna.
A göndör hajú Griffendéles boszorkány azonban a kissé értetlen tekintetekkel mit sem törődve, visszatérte után egy pillanatig sem vesztegette az idejét, és még mialatt újra helyet foglalt párja mellett, már meg is pördítette pálcájában a hosszú nyakú zöld üveget, ami őrült forgása kezdett ennek hatására.
Néhány másodperc után pedig, lecsendesedve egyértelműen az Animágus felé mutatott.

-Felelsz vagy mersz, Sirius?

Sirius jól tudta, hogy számára nincsen jó válaszlehetőség erre a kérdésre. Ha a felelést választja, akkor biztos volt benne, hogy a Perselussal való kapcsolatáról és a csókrol fogják faggatni. Ha a mersz lehetőséget… akkor pedig ettől még sokkal rosszabb is előfordulhat… így egyértelmű volt, hogy nincsen más választása, mint belemenni ebbe a roppant mód kellemetlen játékba, és valami csellel kikerülni a válaszadást a minden bizonnyal elhangzó kérdésre.

- Volt maguk közt más is a csókon kívül?

- Nem hagyhatnánk már ezt a témát?

Sirius majdhogynem kétségbeesetten sóhajtott fel. Pontosan tudta, hogyha ez a téma előkerül, akkor nem fogják annyiban hagyni amíg minden részletet meg nem tudnak… és már éppen eleget tudnak. Nagyon nem volt kedvére erről beszélni, pláne úgy nem, hogy Remus is a szobában tartózkodott.
Amikor ennek a karácsony esti játéknak a gondolata felmerült még nagyon is jó ötletnek tartotta. Álmaiban sem gondolta volna, hogy ide fog kifutni az este és most újra fel kell emlegetnie egy húsz évvel ezelőtti esetet, ráadásul mindenki előtt.

- Igen volt, bár nem az amire most gondoltok. De ez nem jelenti azt, hogy valaki ne könyörgött volnaé.

- SOHA NEM KÖNYÖRÖGTEM NEKED SEMMIÉRT!

- Óh igen? Én nem egészen így emlékszem....

- Akkor egyszer csókolóztatok és ennyi? Ezért ez a nagy ellenségeskedés?

- Jah, egyszer…. A Roxfort kb minden helyiségében egyszer…

- Piton!

- Várjunk, volt több is?

Rémus tökéletesen tisztában volt a ténnyel, hogy a hangjában egyértelműen érződik a frusztráció és a kelleténél jóval felháborodottabban csenget. Azt is tudta, hogy nem kell nagy zsenialitás ahhoz, hogy ebből bárki leszűrje az egyértelmű féltékenységet… de egyszerűen annyira elárasztották az érzelmek hogy gyakorlatilag elfelejtetett racionálisan működni. Az eddig felgyülemlett érzelemhullámok átcsaptak a feje felett és valószínűsíthetően katasztrofális kimenetelű cunamit okoztak. Most még azzal sem tudott érdemben foglalkozni, hogy minden bizonynal a menyasszonya is észrevette a – látszólag – indokolatlanul heves érzelmeit a témával kapcsolatban.

- Persze.

- Átkozott kígyó… Nincs jogod ezt kiteregetni úgyhogy értékelném, ha befognád.

Sirius mostmár kezdett amiatt is aggódni, hogy a zavara hamarosan egyértelműen szembetűnő lesz… utált ennyire kiszolgáltatottnak látszódni. Pláne Piton előtt. De képtelen volt segíteni a helyzeten.

- Merlin szerelmére Black! Csak hogy tudd, én nem szégyellek téged annyira, mint amennyire szemmel láthatóan te szégyellsz engem. Gyerekek voltunk, nincs ebben semmi rossz.  Amúgy is, vagy ezer évvel ezelőtt volt... nem tudtam, hogy még mindig ennyire felzaklat a dolog.

Az az természetes, hétköznapi sőt, már-már gyengédnek is mondható hangsúly amivel a Bájitalok mestere ezt a pár mondatot kiejtette, mindenkit mélységesen megdöbbentett a szobában. Eddig is sejtették a jelenlévők, hogy az az ominózus csók valószínüleg nem valami hülye fogadás eredménye volt – bármennyire is Siriusra vallana – de abból, ahogy Piton beszélt róla, talán sokkalta komolyabb lehetett a dolog köztük, mint azt bárki is gondolni merészelte.
És az sem volt elhanyagolható tény ebben a helyzetben, hogy még mindig tartott a Veritasérum hatása. Így mindenki biztos lehetett abban, hogy a Bájitalmester a teljese igazságot mondja.

- Soha nem szégyentelek.

- Igen? Akkor felvállaltál James előtt?

Az Animágus eddig sem csekély mértékű zavara tovább fokozódott és így immár vörös folt formájában az orcáin is láthatóvá vált. És ezen a kínos helyzeten a jelentős mennyiségű szégyenérzet sem segített ami a férfi lelke mélyén kavargott és egyre inkább azzal fenyegetőzött hogy felszínre tör, hiszen tudta jól, Pitonnak igaza van. Ugyan soha nem szégyellte őt, vagy a kapcsolatukat, de soha nem is volt rá kellően büszke... Pedig sok sok évvel ezelőtt még erre semmi, de semmi oka nem volt. Legalábbis semmi valódi. De akkor ezt még nem így látta.

- Nem.

- Na látod. Ezt mondtam neked akkor is.

- Oké, ácsi! Én teljesen elvesztettem a fonalat... és szerintem nem csak én. Elmagyaráznátok kérlek, hogy mégis mi a kénköves pokol volt köztetek?!

A színes hajú Hugrabugos boszorkány nem bírta megállni, hogy ne szóljon közbe. Ez az egész beszélgetés kezdett nagyon sokkoló irányokba haladni és sehogy sem tudta összerakni a képet arról, mennyire volt a Professzor és Sirius kapcsolata komoly, vagy éppen egyáltalán mikor, és meddig tartott. Arról nem is beszélve, hogy mégis hogyan történhetett ez meg egyáltalán? De szándékéban állt mindezen kérdésekre választ kapni.

- Tulajdonképpen semmi. Semmi komoly, köszönhetően James Potter közbenjárásának, ugye?

A Bájitalok mestere igyekezett a lehető legjelentőségteljesebben nézni egykori partnerére. Tudta, hogy most egy olyan helyzetbe sodródtak bele, ami nagy valószínűséggel soha többet nem fog megtörténni és talán ez az egyetlen alkalmuk, hogy a múltban történeteket értelmesen megbeszéljék. Tudta azt, hogy ha ezt a borzasztóan érzékeny témát négyszemközt hozta volna fel az egykori Griffendélesnek, az gyakorlatilag borítékolhatóan katasztrófális eredményekkel járt volna. Vagy faldöngetően heves vitával, vagy faldöngetően heves szexel… esetleg mindezekkel gyors egymásutánban. És egyik lehetőséget sem tartotta jó módszernek a kapcsolatuk tisztázására.

- Oké, akkor most az egyszer tisztázzuk és ezek után nem vagyok hajlandó erről beszélni, rendben?

Az animágus ezt a kérdését félreérthetetlenül a vérfarkas és menyasszonya irányába intézte, akik meg is értették, hogy ez egyfajta különös alku akar lenni a társuk részéről. Most minden kérdésüket szabadon feltehetik és választ is kaphatnak rá, de ezt a témát négyszemközt soha többet nem hozzák majd fel. És úgy tűnt, hogy ez az alku mindhárom fél számára megfelelő.

- Ötödikben összejöttünk, pár hónapig együtt voltunk.

- Majdnem egy év az a pár hónap.

- Olyan soká?

- Igen. Tizenegy hónap.

- Oké, akkor majd egy évig randiztunk, de teljes titokban. De fel akartuk vállalni… valamikor. Viszont James előbb megtudta, azóta sem tudom, hogyan. Valaki biztosan meglátott minket, a lényeg , hogy előbb kiderült.

- Valaki talán meglátott minket...

Perselus megpróbált a lehető legfeltűnésmentesebb módon, de azért kellő egyértelműséggel a szoba bal sarkában kuporgó Vérfarkas felé sandítani. Mindig is tudta, hogy Remus volt az, aki beköpte őket Jamesnek… Nem véletlenül próbálta éveken át békíteni őt és Siriust. Remus a mai napig szó szerint mindent elkövet, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat, vagy legalábbis ne öljék meg egymást, ha egy légtérbe kerülnek. És Piton tudta, hogy a Vérfarkas mindezen tetteit a mély bűntudat vezérli. De ha őszinte akart lenni magával, nem igazán tudta a tettéért hibáztatni, még akkor sem, ha kezdetben borzasztóan dühös volt rá. Rémus már akkor is reménytelenül szerette Blacket. És nem tudta azt mondani, bármennyire is szerette volna, hogy ő maga ne cselekedett volna így féltékenységében akkor, ha esetleg fordítva álltak volna a dolgok. Bele sem mer gondolni, mire lenne képes, ha például Harryt meglátná valakivel… pontosan tudta, hogy ő sem tudná elviselni.
Éppen amiatt, mert megértette Lupin cselekedeteinek okát, soha nem volt szíve elmondani Siriusnak az igazat. Plán nem akkor. Túlságosan összetörte volna a barátja árulása. Bőven elég volt a Jamesel folyatatott vita. Perselus mindig is úgy válte, hogy Remus és Sirius közt egy jóval szorosabb és mélyebb kapcsolat van, mint Potter és Sirius között valaha is lett volna… Tudta, hogy tönkretette volna a kapcsolatukat az, ha elmondja az animágusnak, barátja volt az, aki lebuktatta őket. Még akkor is így lett volna, ha ezzel Remust szerelmi vallomásra kényszeríti. Akkor még Sirius nem állt készen erre, és talán ő maga sem viselte volna jól, ha rögtön összejönnek.
De ahogy most elnézni a kialakult helyzetet és a fényesen csillogó arany eljegyzési gyűrűt Tonks úján, amit Black minden alkalommal olyan fájdalmasan bánatos tekintettel mustrál, talán mégis ki kellett volna mondania akkor az egyértelműt és csinálni egy kis balhét. Akkor lehet, hogy az a gyűrű most Black úján csillogna.

Remus rémülettel átitatott szégyenében azt sem tudta hirtelen, mihez kezdjen magával. Perselus felé irányuló tekintete több volt, mint egyértelmű. A megértés, a megbocsátás tagadhatatlanul ott csillogot a fekete íriszekben. Ő pedig alig hitte el, hogy a Bájitalmester mindvégig tudta az igazat, hogy ő volt az, aki akkor beavatkozott a dolgokba és aki tönkretette a kapcsolatukat. De ami még ennél is megdöbbentőbb volt számára az az, hogy húsz éven át tudta, és mégsem szólt egy szót sem Siriusnak. Úgy tett, mintha fogalma sem lenne arról, mi is történt valójában.
Fel is jegyezte magának, hogy az este végeztével erről nagyon sürgősen beszélniük kell Perselussal, méghozzá nyíltan. Az egyértelmű volt, hogy a férfi nem dühös rá… de a lassan húsz éves bűntudat újra előtört belőle, ami miatt egyre inkább összeszorult a torka. 

- Igen, ez a legvalószínűbb. De amint ezt megtudta, egyszer ránk tört a szükség szobájában. És nem volt elragadtatva.

- Ez egy igen finom kifejezés arra az irdatlan hisztire, amit művelt.

- Utána pedig választás elé állított, hogy vagy Ő és a triónk, vagy Perselus.

A szobában ülők, beleértve Remust is talán még sosem hallották, hogy Sirius a keresztnevén szólította volna a Mardekár-ház fejét. Sőt, még az is ritkaság számban ment nála, ha egyáltalán szimplán a vezetéknevével utalt rá, mindenfajta gúnyos vagy sértő jelző nélkül. Ráadásul most a hangsúlya is a szokottnál lágyabb tónusú volt, már csaknem gyengéd. Még a Veritaserum használata nélkül is teljesen egyértelmű lett volna, hogy a férfi igazat mond a történtekkel kapcsolatban.

- És te Jamest választottad?

- Nem. Ő kosarazott ki.

Sirius a többiek számára is több, mint egyértelmű sértődöttséggel és keserűséggel a hangjában mutatott a szemben ülő Bájitalmester felé, aki mindezek ellenére rezzenéstelen, mitöbb, érzelemmentes arccal állta egykori iskolatársa szemrehányó tekintetét. De a fekete szempárban tükröződő tengernyi érzelmet még a szokásos maszkjával sem tudta elrejteni. A jelenlévők számára világossá vált, hogy a két férfi kapcsolata valóban komoly volt, és túlmutatott a csupán testiégen. És az is világosan látszott, hogy most egy olyan beszélgetés folyik éppen, aminek már sokkal előbb – úgy húsz éve – kellet volna megtörténnie.

- Ez így nem a teljes igazság.

- Igen??? Mert emlékezetem szerint azt mondtam, hogy nem érdekel James, és téged választottalak. Te utasítottál vissza.

- Igen, én. De azért, mert hazudtál nekem. Érdekelt James véleménye és a barátsága is. Én pedig nem voltam szerelmes... és akármekkora parasztnak tartasz, nem volt szívem kihasználni azt, hogy te igen. De amúgy se lett volna semmi értelme. James nem hagyta volna annyiban, és még ha bele is megyünk, addig járt volna nyakunkra ameddig nem szakítunk, ha mást nem akkor bosszúból mert engem választottál. És közben előbb gyűlöltél volna meg azért, mert elvesztetted miattam Jamest, mint azért gyűlöltél meg, mert akkor összetörtelek. Ha jobbról, ha balról számoltam, semmi értelme nem lett volna.

Extra tartalmakért és a frissitésekről szóló aktuális infókért érdemes követni instán is! :)