Ahogy a zöld üveg vadul pörögni kezdett a kör közepén, mindenki elcsendesedett és az addigi halk pusmogás és nevetgélés is teljesen elhalkult. A kis társaság minden tagja feszülten figyelte, hogy ki lesz az első, aki elindítja a karácsony esti mókát. Valahol mindannyian kissé izgultak, nehogy náluk álljon meg az üveg elsőnek. Persze ez indokolatlan aggodalom volt, hiszen mind tudták, hogy egyszer mindannyian sorra kerülnek, és ez is a játék lényege. De ebben a fajta szórakozásban, a kínos és pikáns kérdésekben és feladatokban az volt a legszebb, hogy addig a legszórakoztatóbb ameddig nem rajtad van a sor. Akkor ugyanis hamar elvesztheti az addig kellemes jellegét. És ráadásul elsőként indítani egy ilyen játékot, mindig nagyobb kockázatokkal járt. Pláne annak tükrében ez még csak fokozódott, hogy az első kérdező még csak nem is velük együtt nőtt fel. Nem mintha bárkinek bármi kifogása vagy baja lett volna Fleur DeLacourral, hiszen mindannyian kedvelték az okos és igencsak erős jellemű boszorkányt, akinek sugárzó szépségénél már csak az éles nyelve és ravaszsága volt lenyűgözőbb. Mind úgy gondolták, hogy Billel igazán remek párost alkotnak és tökéletesen kiegészítik egymást, még akkor is ha a kapcsolatuk néha meglehetősen heves volt. De ugyanakkor minden szimpátiájuk ellenére, azzal is tisztában volt mindenki, hogy egy ilyen játékot játszani valakivel, aki nem a szoros, régen összecsiszolódott társasághoz tartozik, tartogathat meglepetéseket, hiszen ő valószínűleg nem ismeri azokat a kapcsolatokat, ki nem mondott egyességeket és érzékeny pontokat, amiket még egy ilyen szórakozás alkalmával sem illik piszkálni vagy felhánytorgatni.

Ahogy az üveg forgása lassulni kezdett, majd szépen megállt, a társaság egy jó része megkönnyebbült és széles mosollyal vette tudomásul, hogy ennél jobb kezdés talán nem is lehetne. A Bájitalok mestere látszólag rezzenéstelen arccal vette tudomásul, hogy az üveg szerencsétlenebbik vége bizony felé mutat. Reakciója mindösszesen egy megszokott szemöldökfelhúzás volt, de mindez már oly természetes volt nála, hogy sokaknak fel sem tűnt a tanár meglepetésének ilyen halvány jele. A férfi mit sem törődve a társaság kiváncsi tekinteteivel és halvány, csipkelődő füttyögésével, fejét a közvetlenül mellette ülő szőkeség felé fordította és egy kérdő tekintettel jelezte az ifjú boszorkánynak, hogy készen áll a kezdésre.

Fleur csillogó kék tekintetében pajkos kíváncsiság kezdett tükröződni, ahogy meglátta, hogy a mellette ülő, zord férfit választotta az üveg. Amikor az idősebb varázsló feléje fordult, arcán egy halvány mosoly bujkált.  

- Akkor azt hiszem, mi kezdünk, Monsieur. Örülök!

- C’est mon plaisir, Mademoiselle.*

Amint a francia szépség meghallotta anyanyelvének dallamos lejtésű szavait, tengerkék íriszei azonnal felragyogtak, és akkora mosolyt villantott a mellette ülőre, amit csak igen kevesek érdemeltek ki, és amit igen sokan irigyelnének, ha a Professzor helyében lennének. Ugyanis egy véla őszinte mosolyánál kevés megkapóbb dolog van a világon. És habár Fleur csak negyed részt kapta a vélák ajándékát, még így is igen erős volt benne ez a hajlam, amit a határozott személyisége csak tovább tudott fokozni.

- Parlez vous ferançais?**

- Je vous prie de bien vouloir m’exeuser les erreurs, ca fait plusieurs annees que je ne l’ai parle.***

- Csodás a kiejtése!

- Ti ketten megtennétek, hogy olyan nyelven társalogtok, amit mindenki ért? Amúgy is honnan tudsz te franciául Piton?

Sirius Black hangjában egyértelműen tükröződött a az egyre fokozódó felszültsége. Sosem szerette, ha olyan dolgok történnek körülötte, amit ő nem tud irányítani, vagy nem ért. És az idegen nyelvek határozottan ebbe a kategóriába tartoztak. Ráadásul az még csak fokozta a szorongását, hogy volt iskolatársa láthatóan tökéletesen boldogul a francia nyelvvel. Utálta azt az érzést, ha valaki jobb nála valamiben - bármiben - pláne akkor, ha ez a valaki Perselus Piton volt. Sose értette, miért tartja magát olyan nagyra a férfi, hiszen a legtöbb dologban egyáltalán nem volt kiemelkedő, mégis mindig olyan pökhendien és felsőbbrendűen viselkedett, hogy az egyszerűen vérlázító tudott lenni. Azt meg főleg nem tudta soha feldolgozni, hogy miért tartja Dumbledore és a többi rendtag olyan nagyra. A bájitalfőzés és a kémkedés nem olyan dolog, amit ne tudna bárki, például ő utánacsinálni ha kéne.

- Francia származású vagyok.

A bájitalmester olyantermészetességgel közölte ezen információt, mintha ezzel a ténnyel mindenki tisztában lett volna már a szobában. De korántsem ez volt a helyzet.

- Komolyan?

Az animágus és a fiatal boszorkány hangja kórusban csendült fel, de még a férfi inkább hitetlenkedve vizsgálta a Bájitalok mesterét addig Fleur tekintete izgalommal teli volt és a testtartása is rögtön tükrözni kezdte a fokozódó érdeklődését.

- Igen. Nagyanyám francia volt. Ő tanított.

- Óh, c’est fantastiqe! Melyik varázslóhát tagja volt?

- Lehetne, hogy ezt a diskurzust ne itt folytassátok le? Mi ugyanis játszani szeretnénk, de úgy, hogy mindenki ért mindent. Fleur, mit mondott neked a vén denevér az előbb?

- Csak annyit, hogy annak ellenére, hogy neki nagyobb az orra mint neked, te szereted beleütni mindenbe a tiedet. De mivel neked olyan kicsi, szenesére nem sokszor jársz sikerrel.

Az ebédlőben felhangzó nevetés olyan hangos volt, hogy talán még a mugli szomszédok is hallották és biztosan nem tudták mire vélni a hang forrását. A társaság minden tagja örömmel hallgatta, ahogy a francia boszorkány helyre teszi Sirius Blacket. Pont ezért kedvelték annyira Fleurt, mert neki senkivel szemben nem voltak se előítéletei sem pedig korábbi tapasztalatai és ezért mindenkihez pont ugyan úgy ált hozzá. És a játék még csak el sem kezdődött.

Perselus az őszinte csodálatának kifejezése végett, egy barátságos és és egyben elismerő mosolyt küldött a szőkeség felé, aki ezt a természetétől szokatlan, ugyanakkor határozottan bájos elpirulással jutalmazta.

- Rendben, akkor kezdjük el, mert egyesek nem kaptak megfelelő nevelést, ezért igen türelmetlenek. Professzor, felel vagy mer?

- Felelek.

- Reméltem, hogy ezt mondja! Árulja el nekem, hogy miért csatlakozott hozzánk a játékra? Tegnap még gyerekesnek minősítette az ilyesfajta társasjátékokat.

- Még mindig kitartok ezen véleményem mellett. De ezek a játékok amellett, hogy gyerekesek, remek lehetőséget biztosítanak nekem.

- Lehetőséget mire?

- Nos Kisasszony, több mindenre is.

- Ennél konkrétabb választ akarok...

- Én is sok mindent akarok…

Perselus Piton vékony ajkai, egy mindent tudó, sejtelmes vigyorba rendeződtek, miközben olyat tett, amivel az egész társaságot egy szempillantás alatt döbbentette meg. Játékosan rákacsintott a mellette ülő fiatal szőkeségre, majd szélesítve vigyorán, tekintetét levezette a boszorkányon, tetőtől talpig alaposan szemügyre véve őt. Mindezt természetesen szándékában sem állt diszkréten csinálni.

A lány ezúttal egy púderszínű hosszú cicanadrágot és egy hozzá illő pántos toppot viselt, amit az oldalán halvány barack színű csíkok díszítettek, ezzel is karcsúbbnak láttatva az így is vékony alakját. Ehhez egy szintén barackszínű, kötött kardigánt és vastag krémszínű zoknit választott. Egyszerű, kényelmes mégis igazán elegáns. Pont olyan amit egy vérbeli franciától elvárhatna bárki.  
Amint úgy ítélte meg, hogy kellő mértékben zavarba hozta a lányt, tekintetével megkereste a tengerkék íriszeket. És bizony nem kellett csalódnia, Fleur porcelán színű bőrén a vörös pír úgy kúszott szét, mint a rózsabokrok a márványfalon. Ez pedig elégedettséggel meg némi csodálattal töltötte el. A Bájitalok mestere őszintén kedvelte az öntudatos francia boszorkányt. Határozottan a társaság legértelmesebb tagja volt, rajta kívül természetesen. És mivel sohasem tanította, ezért nem alakultak ki nála az olyan reflexek, amik minden diákjánál jelen voltak. Nyitottan és őszintén állt hozzá, és nyilvánvalóan sokkal bátrabban és természetesebben viselkedett a közelében. És mindamellett hogy ez némileg frusztráló volt, határozottan kellemes is, akármennyire is nem szerette bevallani még magának sem. Na meg persze az esze és a kisugárzása mellett, a véla vére is igen figyelemre méltónak számított.

- Ne légy már ekkora büdös nagy tahó Piton! Gusztustalan vagy és megijeszted szegény lányt. Inkább felelj rendesen a kérdésére!

- Csigavér Balckkutya, még el sem kezdtük, nem kell idegeskedni, még kihullik a szőröd.

A nevetés ezúttal is olyan hangosan zendült fel az étkezőben, hogy komoly visszhangot keltett az egész épületben. Egyedül csak az animágus vágott dühös és kissé sértődött arcot miközben a társaság többi tagja hallhatóan jól szórakozott.

- Mellesleg nem tűnik ijedtnek. Vagy te így nézel ki ha meg vagy ijedve?

- Köszönöm Sírius, kedves tőled, de meg tudom védeni magam. Majd szólok, ha valami nem kedvemre való.

A fiatal véla ezzel lerendezettnek tekintette a témát, és úgy tűnt, hogy teljesen figyelmen kívül hagyva az animágust, minden figyelmét a mellette ülő egykori halálfalóra fordította. Teljes testével a férfi irányába fordult, és ezüstszőke hajkoronáját megrázva, fejét kissé oldalra döntve jelezte az idősebbnek, hogy szeretné folytatni a beszélgetést.

-Szóval nem elégedett a válaszommal, Kisasszony?

- Nem. Szeretném, ha bővebben válaszolna.

- Rendben, csak a maga kedvéét.

Fleur egy lenyűgöző mosolyt villantott a férfi irányába és egy lágy biccentéssel fejezte ki elégedettségét a pozitív megkülönböztetés miatt, amit a Bájitalmester az irányába tanúsít.

- Két okom van, hogy ittvagyok. Az egyik, a kevésbé fontos, de annál szórakoztatóbb, az a katasztrófaturizmus.

- A mi?

A legfiatalabb Weasley fiú karcos hangja úgy csengett a szobában, mintha csak egy templom harangját kongatnák éppen. Ron még mindig mutált és ezt rajta kívül mindenki megszenvedte, ugyanis alapból is hangos beszédstílusa, még rátett ez a fajta rekedtség. De ezért igazán nem lehetett hibáztatni, elvégre is, jó pár testvér mellet az ordítva beszélés nem meglepő, amikor mindig, mindenkit túl kell kiabálnod hogy szóhoz juss.

- Katasztrófaturizmus, Mr. Weasley. Az ilyen játékokból, ilyen feltételek mellett nagyjából 99,8%-os eséllyel lesz teljes katasztrófa. Mindenki öszeveszik mindenkivel és mindenki megsértődik mindenkire. És a világért ki nem hagytam volna egy ilyen lehetőséget a szórakozásra.

- Aha… szóval pusztán rosszindulat. Milyen meglepő.

- Hallgass már Sirius, én kérdezek! És mi a másik ok? Azt mondta, kettő van.

A francia boszorkány mostanra már láthatóan kezdett mérges lenni az animágusra, aki folyamatosan belekotyogott mindenbe. Nem szerette az olyan embereket, akik mindenbe beleavatkoznak. Az udvariatlan embereket meg aztán egyenesen gyűlölte. És még azt mondták neki, az angolok udvariassága legendás. Hát itt nagyrészt csak suttyókkal találkozott eddig, és közelében sem voltak az ő jól megszokott, francia udvariasságának. Ami meglehetősen hiányzott is neki.

- A másik természetesen az, hogy az információ hatalom. És itt rengeteg olyan információ fog elhangozni, ami a későbbiekben még ilyen vagy olyan módon, de a hasznomra lehet, ebben egészen biztos vagyok.

- Mardekáros…

Úgy tűnt, Fleur a tovabbiakban tudomást sem hajlandó venni a legifjabbik Balck állandó kommentárjairól. Mimden figyelmét a Bájitalok mesterének szentelte.

- És mondja csak Monsieur, nem fél, hogy magárol is kiderül majd valami? Valami, amit nem akar?

- Attól tartok, ezt a következő pörgetésnél kell megkérdezie Fleur kisasszony.

* Az én örömömre szolgál, Kisasszony!

** Ön beszél franciául?

*** Kérem nézze el nekem ha esetleg hibát vétek, már sok éve nem beszéltem franciául.

Aki szeretne többet tudni a történeteimről, és szeretne mindenről hamar értesülni, kövessen instán: