Miután még nem nyugodtak le a kedélyek teljes mértékben az előző kör eseményei kapcsán, a Bájitalok mestere ismét biztos volt abban, hogy a kis trükkje az üveggel senkinek sem fog feltűnni. A mellette ülő francia szőkeség pedig hallgatni fog róla, mint a sír. Habár mélyen elgondolkodott, hogy ki is legyen a választott célpontja, hamar döntésre jutott. Bármennyire is szerette volna Pottert egy kicsit jobban megdolgozni annak érdekében, hogy kiderítse, az érdeklődése milyen mély irányában, nem tudott elmenni azon tény mellett, hogy szerencsétlen Hermione már gyakorlatilag ventillál idegességében, és ezt a mértékű szenvedést már nem volt képes figyelmen kívül hagyni. Egyszerűen megsajnálta a Griffendéles boszorkát, és úgy döntött, hogy ezt a kört beáldozza annak érdekében, hogy a segítségére siessen a kínos helyzetében. Természetesen csakis azután, hogy egy kicsit még jobban megizzasztotta. Amúgy is túlságosan kockázatos lett volna kétszer egymás utáni alkalommal a zöldszemű Merlincsapását kipörgetni. Azt talán már okot adhatott volna a gyanúperre, miszerint itt valami szabályellenes tevékenység folyik. De azért a férfi magában eldöntötte, hogy a következő áldozata, ha az ég a földel összeér is a Potter kölyök lesz. Az előbbi események alapján ugyanis az eddigieknél is sokkalta jobban felkeltette az érdeklődését, és szeretett volna valami konkrét, egyértelmű bizonyítékot annak kapcsán, hogy vajon mennyire intenzíven érdekli ő Pottert. Mert abban mostmár biztos volt, hogy nagyon is érdekli... és a fiú felettébb gyanúsan viselkedett, emellett eddig minden jel arra mutatott, hogy Harry Potter valóban vonzódik hozzá. De ezt egy Mardekáros nem hiszi el bármiféle kézzelfoghatóbb bizonyíték nélkül, nem elég csupán az erős gyanú. Perselus szíve megugrott egy tizedmásodpercre, ahogy az elméjében felvillant egy sor kép arról, hogy hogyan is szerezhetne erről meggyőző bizonyítékot... a fantáziája pedig nem hagyta annyiban azt az idegesítően izgató képet, ahogy ő és a kölyök mindenről megfeledkezve elmerülnek egymás szájában. Egy halk fujtatás keretében megpróbálta kiüríteni az elméjét, mielőtt nagyobb bajba keveri a saját agya, és a bűnös vágyai okozta izgalma túlságosan szemetszúró méretűvé válna. Azt azért nem engedhette meg magának ilyen nyilvánosan. Habár... még éppen rá tudta volna fogni Fleur közelségére, mégis csak egy véla. De jobb volt nem vállalni ilyen kockázatot. Már csak azért sem, mert nem szerette volna ha Harry esetleg félreérti őt. Habár újdonsült szövetségese nagyon is azon mesterkedett, hogy elbizonytalanítsa a kölyköt. És a Bájitalok mestere fel is jegyezte a mentális jegyzetei közé, hogy ezt még részletesen meg kell tárgyalnia Fleurral. Nem volt biztos benne, hogy mi is pontosan a lány terve, csak azt tudta, hogy van neki, és azt, hogy minden kétséget kizárólag segíteni szándékozik neki ágynak dönteni a Varázsvilág Megmentőjét. Vagy falnak. Vagy asztalnak. Neki aztán teljesen mindegy volt, csak tartanának már az események ott... mindig is türelmes típus volt, de ez a hosszadalmas vágyódás nem tett jót az idegrendszerének. Pláne most, miután biztos benne, hogy a vágyai nem viszonzatlanok. A teste és az elméje irányítása is kezdett kicsúszni a kezei közül, ami totális katasztrófával fenyegetett. Ezt nem engedhette meg, így egy közepesen nagy levegővétel után inkább úgy határozott, ideje elterelni a figyelmét.

Mostmár arra sem volt szüksége, hogy minimális hangon suttogja a varázsigét, csak simán non verbálisan alkalmazta, majd gondolataiban a vele szemben helyet foglaló, bongyori Griffendéles lányra összpontosított és pálcáját egy könnyed mozdulattal a terep közepén lévő üvegre irányította. Majd elégedetten figyelte, ahogy a zöld palack tökéletesen végrehajtotta az utasítást, és a nyaka éppen Hermione fele nézett. Így hát felvette a lehető legsejtelmesebb és ravaszabb vigyorát amit a szemben ülő kis boszorkára villantott.

- Felel vagy mer, Kisasszony.

- Felelek.

Hermione olyan gyorsan mondta ki a választ, amin még maga is meglepődött. Pontosan tudta, hogy a férfi már észlelte a szokatlan viselkedését, hiszen az este folyamán egyszer-kétszer már elkapta felé irányuló, kíváncsi tekintetét, de azt sosem gondolta volna, hogy a férfi pont őt fogja kipörgetni. Pedig eddig olyan szépen, könnyedén alakult minden, és senkinek fel sem tűnt igazán az, hogy nem szólal meg túl sokszor, vagy éppen meg sem moccan. Mostmár csak azért kezdett el igen sűrűn imádkozni, hogy Professzora ne tudja pontosan, hogy mi a gondja. De volt egy olyan indokolatlan megérzése, hogy Piton teljes mértékben tisztában van a helyzetével. Bár ezt a férfit nem lehetett kiszámítani. Pláne az elmúlt pár óra alapján... egyszer teljesen meg volt róla győződve, hogy a Bájitalmester meglehetősen illetlen és mohó tekintettel méregeti Harryt, aztán pedig majdhogynem nyilvánosan közösül Fleurrel. Ennek még az ő számára sem sok értelme volt. Pláne a Fleurral való... nos, incselkedésnek. Persze nyilvánvalóan kívánhatta a férfi a fiatal szőke boszorkányt, hiszen eszméletlen vonzó volt, még női szemmel is, de akkor sem tudta elképzelni pont Pitonról, hogy ilyen nyíltan udvaroljon. Vagy ilyen egyszerűen hagyja magát elcsábítani, mert láthatóan Fleur nagyon aktívan benne volt a nyilvánvaló, szenvtelen játékuk alakulásában. És ha nem a zárkózott és mindig olyan rideg Bájitalmesterről lenne szó, Harmione biztosra merte volna állítani, hogy amint ez a két ember kettesben marad, azonnal egymásnak esnek. Bár ami az előbb derült ki róla meg Siriusról... innentől nagyjából akármi elképzelhetővé vált.

- Hát jó. Miss Granger, mondja csak, visel most bugyit?

Hermione majd' elsüllyedt szégyenében, amit mézbarna íriszei találkoztak a férfi éjfekete, mindent tudóan csillogó szempárjával. Tanára olyan elégedett és cinkos félmosollyal bámulta, hogy mélységes zavara a lángoló arcszíne nyomán igen hamar nyilvánvalóvá vált. Tudta! Egyszerűen érezte, hogy a férfi pontosan érti azt, hogy miért nem volt hajlandó egész idő alatt a kelleténél nagyobb figyelmet magára irányítani. Pont a férfi ne tudta volna? Gyakorlatilag a pontos megfigyelés és a minél több, és használhatóbb információ begyűjtése volt a munkája évekig. Sejthette volna, hogy előtte semmi nem maradhat titokban. Bármennyire is szerette volna azt hinni, hogy átverhet egy Mardekárost.

- Miihh??? Hogy kérdezhet ilyet!?

Ron ezen a kérdésen még akkor is felháborodott volna, ha nem a saját barátnőjétől kérdezi ezt meg valaki. Pláne ha az a valaki, az undorító Pincedenevér. Így a nemtetszésének nem általott hangot is adni, némi igen heves gesztikulációval nyomatékosítván a mélységes rosszallását. Ezen még az sem segített, amikor Mió megpróbálta fizikálisan visszafogni a pálcájával való - reményei szerint elég fenyegető - hadonászását a férfi irányába. Nem hagyhatja annyiban az ilyen provokatív kérdéseket. Elvégre, a barátnője becsületéről van szó!

- Nyugodj meg Ronald...

- Ronnak igaza van, ez gusztustalan, Piton. Szégyelld magad!

- Nem mintha ez a játék nem erről szólna... és szerintem messze nem ez a leggusztustalanabb kérdés ma este. Pláne, hogy én csak segíteni akarok.

- Segíteni? Azzal, hogy megalázod Hermionét? Ugyan, hogy? És az isten szerelmére, a diákod!

Sirius jól tudta, hogy a Mardekár ház feje tud rettentő mód szemét lenni, de ezt még tőle is erős kérdésnek tartotta, ráadásul kimondottan tolakodónak is. Elvégre Hermione a diákja volt! És sok mindent el lehetett mondani a Pincedenevérről, de azt, hogy teljesen érzéketlen lenne, azt nem. Igen, bunkó volt, szarkasztikus és cinikus, meg rideg, mint egy jégcsap, de soha nem lépett át egy határt. Gyűlölte bevallani, de mindig is irigyelte azt tőle, hogy remekül olvassa az embereket, és a határaikat. Erre ő ritkán volt képes. Azt is tudta, hogy habár a Griffendélesekkel néha okvetlenül és indokolatlanul szigorú, de az unok kis mardekárosai mindig számíthattak rá, bármi is történjen. Figyel a diákjaira. És legfőkképpen ezért volt rá iszonyatosan dühös is, amiért Harryvel évekig úgy bánt, ahogy. Vele igen is átlépte azt a bizonyos határt... még annak ellenére is, hogy a háború alatt Piton és a keresztifa nyilvánvalóan kibékültek és nem akarták megfojtani egymást minden második másodpercben. Sőt, az Animágusnak néha volt egy olyan nyugtalanító érzése, hogy Harry már egyenesen kedveli is a férfi fekete természetét.
De ami még ezeknél is zavarba ejtőbb volt, az az, hogy ma Piton igen nagy figyelmet tulajdonít a női nem irányába. Ami finoman is szólva szokatlan, és ami ennél is fontosabb, gyanút keltő viselkedés tőle... Sirius nem tudta elképzelni, hogy ezt teljesen ártatlanul, vagy minden átgondolást mellőzve ösztönösen teszi, és nincs mögötte valami nagyobb, valami árnyaltabb cél. Olyan Mardekáros módon. Mert azt egyértelműen kizártnak tartotta, hogy Pitont ténylegesen érdekelje Fleur, mint nő, még akkor is, ha véla. És főként Hermione! Kellett itt lennie valami tervnek, amit még nem egészen értett, de megesküdött, hogyha addig él is, rá fog jönni, hogy miben mesterkedik egykori iskolatársa.

- Úgy, hogy tudom a választ. Mellesleg pont ez a lényeg, Sirius, a diákom. Ha nem lenne, hagynám, hogy tovább szenvedjen, és remekül szórakoznék. És csak esélyt akartam adni a kisasszonynak, hogy elmehessen felvenni egyet és ne keljen tovább kínosan szorongania.

Perselus hiába is akarta, képtelen volt visszafogni az elégedett vigyorát. Pontosan ilyen reakcióra számított. És amit a kis eminens Boszorka leművelt az arcszíne változásával, az egyenesen szórakoztatónak számított. Soha senkit nem látott még ilyen gyors egymásutánban elsápadni ijedtében, majd elvörösödni szégyenében aztán belilulni mérgében.

- Mi?????

- Mió? Igaz ez?

- Igen, igaza van. Tényleg nincs rajtam bugyi. De mégis honnan tudta?

Mió persze tudta, hogy a férfi profi kém volt, de a kíváncsisága győzött zavarán. Mendeképp meg akarta tudni, mivel árulta el magát ennyire.

- Itt ül előttem Miss Granger. És az elmúlt másfél órában görcsösen ügyelt arra, hogy egy tizedmásodpercre se nyíljon szét a térde, nehogy belássak a szoknyája alá. Mellesleg úriember vagyok, és már csak tüntetőleg sem néznék oda. De gondoltam megkönyörülök magán. Menjen öltözzön fel rendesen. Megvárjuk.

Hermione amilyen óvatosan csak tudott felkelt a helyéről és az ajtó irányába iramodott, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni a feltehetően a szobában tartózkodó lányoktól származó, erősen visszafogott kuncogásokat. Igazán meg tudta őket érteni, számára is mulatságos lenne a szituáció, ha éppen nem vele történne. Így azért máris nem volt olyan vicces. De értékelte, hogy megpróbálták legalább addig visszafogni magukat, ameddig ő távozik.

- Köszönöm Professzor. Rögtön jövök.

- Oh, és Greanger...

A Bájitalok mestere úgy gondolta, hogy a kör végéhez érkezve ideje ledobni az információs atombombát, és az eddigieknél is szórakoztatóbbá tenni az estét.

- Igen Professzor?

- Útközben rakjon rendet az ideiglenes szertáramban is, ahol Mr. Weasley-vel, nos... rendetlenséget csináltak a minap.

Hermione biztos volt benne, hogy ezért meg fogja ölni Ronaldot. Nem elég, hogy miatta került ilyen kínos szituba, de most még ez is! Ő pedig megmondta előre, hogy Piton nem idióta, rá fog jönni, hogy a raktárát használják szerelemfészeknek. Most majd a játék végeztével mehet sűrű elnézést kérni a férfitől... És mindennek tetejében, ami ennél is rosszabb, már mindenki tudja, hol szoktak eltűnni néha órákra... és pontosan miért. Na nem mintha eddig abban a hitben élt volna, hogy mindenki idióta, de akkor is. Ez így roppant kínos és tudta, hogy ezt még jó darabig fogja hallgatni barátnőitől...

- I-i-igen U-uram.

- Na de Ronci...

- FOGD BE Ginny!

Extra tartalmakért és a frissitésekről szóló friss infókért érdemes követni instán is! :)