Reggel az ébresztőm kellemetlen hangjára keltem. Kellett pár perc, mire rendeztem a gondolataimat, és fájdalmasan belém hasított a tudat, hogy ma repülök Wyomingba. Egykedvűen fejeztem be a pakolást, aztán lebattyogtam a konyhába és sütöttem két pirítóst, megvajaztam és a kanapéra ülve majszolni kezdtem sovány reggelimet.

-Szia Kicsim! - jött le anya a lépcsőn, már csinosan felöltözve, munka készen. A tegnapi események fényében csak vissza morogtam neki. - Figyelj, apa kivisz a reptérre. Kiskorúként utazol, így egy légiutas kísérő végig vigyáz rád majd, és ő ad át Mr. Seresinnek. Kérlek legyél udvarias és jól nevelt, tanulj sokat és ne csinálj semmi hülyeséget.
-Nem szoktam. - haraptam bele flegmán a pirítósomba. - Te figyi anya, hol van ez a farm? Legalább a fővárosban?
-Oh neeemm, egy St. Edmund nevű kis falu határán fekszik, tündéri helyen. Nagyon jól fogod magad ott érezni. Vannak tehenek, malacok, tyúkok és rengeteg más állat. - simogatta meg a fejemet anya.
Lelki szemeim előtt már láttam is magamat, ahogy egy kopott istállóban disznó meg tehén trágyát lapátolok egy rozsdás talicskára. Jaj ne. Nem süllyedek le ennyire. Ha kell egész nyáron a házban fogok kuksolni, de nem fogok paraszt módjára robotolni a mocsokban.

Anyának mennie kellett, így könnyes búcsút vett tőlem, amit a vége felé már annyira nem bírtam, hogy a szemére vetettem, hogyha Hawaiira mennék még látna két napig. Erre csak vágott egy grimaszt aztán ugyan úgy folytatta az ömlengését.
Amikor elment, éppen le akartam ülni befejezni a reggelimet, de megjelent apa, a sarkában Mollyval. Ő nem is köszönt, csak csinált magának reggelit és leült mellém a kanapéra. Én tüntetően egy divat lapba temetkeztem.
-Legyen nálad meleg ruha is. A Wyomingi estén igen hidegek néha. - mivel nem válaszoltam folytatta. - Utaltam pénzt a számládra, ha esetleg szükséged lenne rá. Bármi van hívj.

•

A reptéren apa egyenesen a kísérőnek, Miss Doylenak adott át. Vele nem volt hosszú a búcsú, inkább amolyan formális. Miss Doyle végig a nyakamban volt, holott tudtam volna magamtól is, hogy mit kell csinálni, hiszen nem először repülök.
Fent a gépen végre nyugtot hagyott. Feltettem a fejhallgatót, és még a felszállás előtt álomba merültem.

-Miss Parker! Miss Parker! - rázogatta a vállamat valaki. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy nem más, mint Miss Doyle az. - Megérzetünk.
Továbbra is a nővel a nyakamban vissza szereztem a csomagomat, majd apám utasításának megfelelően James Seresin keresésére indultam. Miss Doyle nem tetszését fejezte ki, amikor felálltam egy padra, hogy jobban lássak. Innen meg is pillantottam egy férfit, aki egy táblát tartott a kezében, rajta "Victoria Parker" felirattal. A bőröndömet magam után húzva és Miss Doyleal a nyomomban, megindultam felé. Ő valószínűleg tudhatta, hogy hogyan nézek ki, mivel amint látótávolságon belül kerültem neki, azonnal biccentett és a táblát a hóna alá csapva odajött hozzám. Közelebbről meglepően jól nézett ki, és nem sokkal idősebbnek mint én. Világosbarna haja menők belőve, arca leborotválva, és a szemei! Wow. Kizárt hogy ez apa barátja.
-Szia! Jake Seresin vagyok. - nyújtotta felém a kezét.
-Victoria Parker. Szólíts Vickynek. - szorítottam meg a kezét, miközben a hátizsákomat visszalöktem a vállamra.
-Örvendek. - villantott rám egy millió dolláros mosolyt Jake. Istenem de vagány így. - Várj, segítek add ide a bőröndöt. - zavaromban csak hümmögtem, és felé toltam a nehéz csomagom, ami felszállás előtt épphogy csak átment az ellenőrzésen. Jakel elköszöntünk Miss Doyletól, és a kocsija felé vettük az irányt. Kint vakítóan sütött a nap, így lecsúsztattam a napszemüvegem, ami eddig hajpántként funkcionált.
-Huh de meleg van. - fujtattam, pedig a hátizsákom egyáltalán nem volt nehéz.
-De csak nappal. Estére jócskán le fog hűlni. Így megy ez itt Wyomingba: nappal megpusztulsz a melegtől, este pedig megfagysz.
-Oh értem. - vakartam meg zavartan az állam. Még mindig nem tudtam azon túl lépni az első meglepődésen.
-Baj van? - nézett rám aggódó arccal.
-Nem, nem dehogy is. - eresztettem meg felé egy kedélyes mosolyt.
A következő meglepetés Jake kocsija láttán ért. Valahogyan egy traktort, vagy egy rozsdás platós kicsit képzeltem el, ehelyett a valóság teljesen más volt. A kocsi, ami felé Jake tartott, egy hó fehér Alfa Romeo Spider volt, ezüst díszítéssel, belül az egész kocsi krémszínű bőr volt, fehér cérnával varrva. Leesett állam láttán Jake megeresztett felém egy elégedett vigyort.
-Szép a kicsike, nem? Egyedi tervezés. - vette elő a kulcsait, majd laza mozdulattal kinyitotta. Bőröndömet és hátizsákomat bepakoltuk a csomagtartóba, Jake beült a volán mögé, én pedig az anyósülésen helyeztem magam kényelembe. A nagy melegben jól esett, ahogy a hűvös menetszél fújt, és ahogy a hajam lobogott a fedeletlen kocsiban. Ekkor eszembe jutott Chris. Rögtön a telefonomhoz kaptam, kikapcsoltam a repülő üzemmódot, a mobilnetet pedig be. Hatalmas pittyegés áradat jött. Chris háromszor hívott, és legalább húsz üzenetet írt. Tényleg, neki el is felejtettem mondani, hogy nem Hawaiira megyek!
-Nem baj ha telefonálok egyet? - néztem Jakere, aki csak a vállát rándította meg, jelezve, hogy neki mindegy mit csinálok. Gyorsan beütöttem Chris számát és a hívás gombra nyomtam. A fiú két csöngés után felvette.
-VICKY! - kiáltott bele olyan hangosan, hogy el kellett emelnem a fülemtől a telefont.
-Szia Chris! Hogy vagy? - kérdeztem bizonytalanul.
-Mi az hogy hogy vagyok?! - háborodott fel. - Először is: te hol a fenébe vagy?! Nem úgy volt, hogy moziba megyünk a srácokkal?
-Oh öhm tényleg... sajnálom én elfelejtettem... - válaszoltam az igazsághoz hűen. - Figyi Chris, még se kedden utazok Hawaiira, sőt Hawaiira nem is megyek, helyette ma jöttem en Wyomingba. Az ősök kiakadtak a rossz bizonyítvány miatt. - jegyeztem meg csak úgy mellékesen. Mellettem Jake gúnyosan felhorkantott, amit csak egy lesújtó pillantással jutalmaztam.
-MIVAN?! ÉS MÉGIS MIKOR AKARTÁL NEKEM ERRŐL BESZÁMOLNI?! - szinte láttam ahogy habzik a szája a dühtől.
-Christian, először is ne beszélj így velem! Másodszor...
-Add ide. - nyújtotta hirtelen felém a kezét Jake, a telefont kérve. Megilletődve bámultam rá. - Add ide a telefont. - ismételte meg a kérést. Zavaromban azt se tudtam, mit teszek, de átnyújtottam Jakenek a készüléket.
-Na ide figyelj öcsi. - valószínűleg, ha nem fogta volna a kormányt, akkor csípőre is teszi a kezét. - Nem tudom, hogy neked meg lett-e tanítva, hogy hogyan illik egy lánnyal beszélni, de ha nem akkor egy dolgot most elárulok: Így nem. Leszel szíves ez után változtatni a hangnemen. - azzal visszanyújtotta nekem a telefonom, én meg csak tátogtam mint egy hal.
-Halló, Chris? - szóltam bele bizonytalanul.
-Ez meg ki volt? - hangja megilletődött volt, de felfedeztem benne a féltékenységet és a haragot is.
-Oh ő Jake, apa egyik barátjának a fia. Az ő farmjukon leszek a nyáron.
-Aha. Majd beszélünk akkor. - azzal letette. Teljesen megzavarodva bámultam magam elé. Mi volt ez az egész? Egy jóformán idegen fiú védett meg a barátom haragjától? Jake nem említette az incidenst, így én se kérdeztem rá, inkább szótlanul néztem ki az ablakon és hallgattam a rádióból szóló country zenét.
Kicsit később beszélgettünk Jakel, de ezek csak amolyan felszínes és sablonos kérdések voltak, mint az, hogy mit sportolok, meg mi a kedvenc ételem. Szemmel láthatóan napi rendre tért Chris megrendszabályozása felett.
Nagyjából egy óra kocsi út után betértünk egy kis faluba.
-Ez St. Edmund. Ez úgymond a "város" erre felé. Itt van a vegyes bolt, a kocsma, orvos, fodrász, lányoknak magánvállalkozásos körmös, meg egy kis divat bolt, ami olyan cuccokat is árul amit a vegyes bolt nem. - magyarázta Jake. - Illetve van itt egy étterem is, ami egyébként meglepően népszerű. Sok külföldi specialitást is készítenek. Innen körülbelül tíz perc a farm kocsival, gyalog húsz-harminc, lóval pedig a lerövidíthető részek miatt negyed óra.
-Lóval? - csillant fel a szemem.
-Igen, lóval. A farmon van hat. Két hátas, két igás és két western. Tudsz lovagolni?
-Nem nagyon. - vallottam be zavartan. - De ha lehet szeretném kipróbálni.
-Már hogy ne lehetne! - nevetett fel Jake.
Hamarosan megérkeztünk a Seresin Farmra. A határát egyetlen kapu, és egy rövid távon elnyúló drótkerítés határolta. Mögötte legelők, ahol tehenek, bárányok és kecskék legeltek. Maga a ház, a két istálló és pajta nagyjából ötven méternyire állt a bejárattól, mögöttük szántóföldek, és veteményesek voltak, amíg a szem ellátott.
-A drótkerítés csak a földek kezdetéig megy. - mondta Jake, miközben egy kis távirányítóval kinyitotta a kaput. - Onnantól úgyis tudják, hogy magán terület.
Begurultunk az udvarra, és azonnal három, farkát csóváló kutya indult meg felénk a ház verandájáról. Jake elhajtott mellettük a garázs irányába, ami tárva nyitva állt. Háromból két kutya, egy dobermann és egy golden retriver követett minket lelkesen. A harmadik, egy öreg berni pásztor pedig nyelvét lógatva baktatott utánuk. Jake ügyesen bemanőverezte a kocsit a garázsba, ami igen nehéz feladatnak tűnt, tekintettel arra, hogy a kutyák ott ugráltak körülöttünk. Leállította a motort, aztán ki is szállt.
-Gyere, megmutatom a szobádat.
-A kutyákat hogy hívják? - kérdeztem. A három kutya már ott ugrált rajtam.
-A dobermann Texas, a retriver Golden vagy Goldie, az öreg berni pásztor pedig Bilbo. Bent van még egy tacskó és egy walesh corgie. Az ő nevük Emma és Adel.
-Wow jó sok kutyátok van. - csodálkoztam. - Szia te kis szépség! - simogattam meg Goldie fejét, miközben legguggoltam mellé. A kutya azonnal jött és simogatatta magát, meg az arcomat nyaldosta.
-Goldie kedvel téged. Pedig általában távolság tartó az idegenekkel. - emelte ki Jake a cuccomat a csomagtartóból.
-Nekem is retriverem van otthon. Lehet azért.
-Lehet. - hagyta meg Jake. - Na gyere.
Bementünk a házba. Első látásra azt hitte az ember, hogy egy western házba lépett be, aztán amikor másodjára látja, akkor ez megerősítést nyert. Amit így hirtelen láttam, hogy minden fából van. Az előszoba egy hosszú folyosóba torkollott, onnan pedig öt további szoba nyílt, jobb kézre pedig egy lépcső volt.
-A földszinten van apa hálója és dolgozója, valamint a konyha, a nappali, az étkező és egy fürdőszoba. Fent pedig két vendég szoba, amiből az egyik a tied, még egy fürdő, az én és a húgom, Lily szobája. - magyarázta Jake, miközben lerúgta a cipőjét.
-Van húgod? - lepődtem meg.
-Igen, Lily Seresin. De nem nagyon van otthon. Két éve elindult egy helyi tehetség kutatón, ott felkapták és most orrba szájba turnézik, meg gyakorol.
-Ahaaa. - bólintottam.
-Vigyük fel a cuccodat, rendezkedj be, aztán ha gondolod megmutatom a lovakat. - vakarta meg a tarkóját Jake.
-Rendben. - vigyorogtam, és hátizsákomat a vállamra csapva elindultam fel a lépcsőn.
Az emelet is ugyan olyan kialakítású volt, mint a földszint: folyosó és onnan nyílószobák.
-A tied egy eléggé luxus szoba, mert annak elég nagy a terasza. - mondta Jake, miközben kicsit megmozgatta a vállát, ami a bőröndöm súlya alatt elgémberedett kissé. - A folyosó végén, pont szembe. - bökött előre a fejével.
Megindultam az adott irányba, és kicsit félve nyitottam be az ajtón. Félelmet azonban alaptalan volt, mivel a szoba káprázatos volt. Relatív nagy volt, jobbra egy hatalmas francia ágy, balra gardrób. A szemben lévő fal teljes egészében ablak volt előtte író asztallal, középen terasz ajtóval. Kint a teraszon egy kis fekete fém asztal állt, két székkel. A falakat képek borították, meg festmények.
-Ez lenne az. Rendezkedj be, én az istállóban leszek. Még ki kell trágyáznom. - mondta Jake, aztán kiment a szobámból.
Ledobtam az ágyra a cuccomat, és csípőre tétt kézzel kinéztem az ablakon. A kilátás mesés volt: ameddig a szem ellátott földek voltak, rajta mint pici bogarak elszórtan egy-egy madárijesztő éktelenkedett. Végig néztem a végtelen mezőkön, aztán fel a kristálytiszta égre. Talán még se lesz olyan kegyetlen ez a nyár...