^Tizenharmadik^

Körmeimet rágva néztem Matthewra,aki csak nyugodtan ücsörög. Egy napja tűnt el Harry,azóta nem láttam és ennek én vagyok a hibája, ha tényleg nem mondtam volna ki azt,amit akkor nem lenne ez a káosz és most Harryt a kezemben tarthatnám és kedvem szerint csókolgatnám össze-vissza. Miért kell ilyen elbaszottnak lennem? Miért kellett egyáltalán az,hogy Harry belém szeressen, hisz tudtam,hogy ebből csak rossz lenne,de nem hallgattam az agyamra, hanem a szívemre, ami azt súgta,hogy szeressem és soha ne engedjem el. De én nem így tettem...elengedtem.

-Ne emészd már magad haver-löki meg a vállam Matt,mire haragosan rá nézek.

-Miattam fog valamit csinálni-suttogom és jobb kezemmel a hajamba túrok.

-Ha van annyi esze akkor nem fog-motyogja, de a szemembe nem néz.

-MEGTALÁLTÁK AZ ŐRT!!-kiáltják kintről, mire azonnal felállok és az ablakhoz szaladok, ami előtt nagyon sokan állnak,így semmit sem látok.

-NÉZD MEG-kiáltok Matthewra,aki bólint mielőtt elhagyná a cellámat.

-Istenem kérlek add,hogy ne legyen semmi baja és épségben tért vissza-suttogom, miközben próbálok lábujjhegyre állni,hátha látok úgy valamit.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top