A hó vastagon borította az utcát, a lámpák fényében szikrázva hullottak az apró pelyhek, mintha az ég is ünneplőbe öltözött volna. Sunoo már a kapuban toporgott, miközben az orrán piros folt jelezte, hogy talán túl sokáig várt rád a hidegben.
- Komolyan, ennyi ideig tart felvenni egy kabátot? - nyafogott játékosan, de a szeme huncutul csillogott, ahogy összehúzta magán a vastag, fehér sálat.
- Nem mindenki készül már jó előre a hóesésre, elő kellett keresnem a kabátom - válaszoltál nevetve, és összébb húztad magadon az említett ruhadarab cipzárját.

Sunoo szeme azonnal a cicafüles sapkádra siklott, és a következő pillanatban már a sajátját húzta a fejére. Majd körbecsavarta a nyakadon az övével teljesen egyforma sálat.
- Tessék. Nem akarom, hogy megfázz - mondta egyszerűen, majd szorosan megfogta a kezed, és a park irányába húzott.

A park csendes volt, csak a hó ropogott a lábatok alatt. Sunoo végül megállt a tér közepén, és széles mosollyal nézett körbe.
- Na, készen állsz a hóemberépítésre?
- Szerintem nem is kérdés - bólintottál, és már gyúrtad is a hó első rétegét.
Sunoo vidáman nekilátott a második golyónak, miközben dalokat dúdolt, és időnként egy-egy hógolyót formált, de nem dobta el. Csak nézte, ahogy dolgozol.
- Tudod, ha építészt keresel, nem én leszek az embered - mondta kuncogva, mikor a hóemberetek kissé félrebillent.
- Nem baj, a hóember nem tökéletes. Olyan lesz, mint mi - válaszoltad, mire Sunoo mosolya még szélesebbé vált.
- Olyan aranyos vagy - suttogta, és mielőtt bármit reagálhattál volna, már az arcodhoz hajolt, hogy egy gyors csókot lopjon tőled.
- Hé jeges az orrod! - tiltakoztál, de a piros arcod elárulta, hogy kicsit sem bántad.
- Csak nem akartam kihagyni az alkalmat - mondta, majd újra nekilátott a hóember díszítésének.

Sunoo egy répát próbált a hóember arcára helyezni, de valahogy mindig elcsúszott.
- Na, tessék, most meg nincs orra! - panaszkodott nevetve.
- Akkor rakj valami mást oda helyette - vontad meg a vállad, mire Sunoo hirtelen rád nézett, és az ujjad hegyét az orrodra nyomta.
- A te orrod épp elég cuki - vigyorgott.
- Sunoo! - nevetve toltad odéb a kezedet szorító mancsát, de ő csak még közelebb lépett, és egy újabb lopott csókot nyomott az ajkadra.

- Tudod, nem mintha nem élvezném a hóemberépítést, de... azt hiszem, a fagyöngy alatt kéne folytatnunk ezt - jegyezte meg játékosan.
- Fagyöngy? A park közepén? - kérdezted gyanakodva, mire Sunoo kihúzta a zsebéből egy apró műanyag fagyöngyágat.
- Most már igen - jelentette ki büszkén, és a fejed fölé tartotta.
Nevetve hagytad, hogy Sunoo újra és újra megcsókoljon, miközben a hóember félig készen maradt. A világ csendes volt, de a szívetek tele volt boldogsággal, ahogy ott álltatok a hóesésben.

Mikor végül elindultatok haza, Sunoo hátrapillantott a félkész hóemberre.
- Holnap befejezzük - mondta mosolyogva. - Vagy... építünk egy újat.
- De csak akkor, ha megint ennyi csókot kapok - vágtad rá játékosan.
Sunoo elpirult, nem is próbálta takarni, tudta, hogy imádod, ha zavarba jön.
- Az alapfelszerelés része. - dünnyögte édesen.

Aznap este, mikor már a takaró alatt összebújva néztetek egy karácsonyi filmet, Sunoo suttogva megszólalt,
- A legjobb karácsonyi ajándék vagy nekem.
És ahogy Sunoo karjai szorosan köréd fonódtak, pontosan tudtad, hogy te is ugyanígy érzel.