K h a l e e s i   J o n e s 

××××××

Határozottan lebetegedtem már csak a gondolatra is, hogy otthon maradjak. Tényleg nem éreztem jól magam, talán még egy enyhe hőemelkedésem is volt, de nem tudott érdekelni. Az idősebbik bátyám velünk lakott, őt ha akartam volna se tudnám elkerülni, de kivételesen csöppet sem azzal volt a probléma, hogy képtelen vagyok szabadulni tőle. Sokkal inkább a lánytestvéreim kezdtek már az agyamra menni. Zoey és a családja, valamint Addy is a hétvége során utaztak haza, és bár tisztában voltam vele, hogy a nővéremék lassan négy hónapja Bostonban élnek, arra koránt sem készültem fel, hogy a húgom Manhattani lakos lett. Adelaide mindig is a mag aura volt, teljesen telibe szarta, hogy ki mit gondol, de hogy még erről is csak az utolsó pillanatban tájékoztat... 

2000-ben érzem magam, amikor végzős gimnazista volt és a lehető legtöbb szart zúdította mindenki nyakába - akkor is pontosan így állt hozzá mindenhez. 

Világéletemben a nagycsaládot ismertem, öten voltunk testvérek, számtalan nénikével és bácsikával, valamint megszámlálhatatlanul sok unokatestvérrel. De mióta csak elkezdtem az egyetemet, eltávolodtam tőlük, alig látogattam haza - és most, hogy szinte mindegyik testvérem a nyakamon volt, le tudtam volna kaparni a saját arcomat tőlük. 

Megváltásnak éreztem, amikor felszálltak a repülőre, csupán hárman maradtunk. Lehet, hogy mindenki Kyle-t gondolta a nehezen kezelhetőnek, de akkor egészen biztos nem volt még összezárva Zoey-val, Kiliannel, Vallal és Addy-vel egyszerre. 

A hétfői papírmunka az én kikapcsoló pihenésem. 

- Jó reggelt, JJ! - ütötte meg a fülemet Spencer jókedélyű köszönését, mire felemeltem a fejemet a jóváhagyásra váró akta bújásából. - Hogy telt a - a szőkeség ügyet sem vetve rá száguldott el mindhármunk mellett. - A hétvége. 

- Munka, édes munka! - emelte a magasba kezét Derek, miközben félig feküdt az irodai székében. 

Végignéztem, ahogyan Jen berohan Aaron irodájába, sietve váltanak pár szót, majd az alacsony galléráiról int nekünk, hogy fáradjunk a tárgyalóba. Magamhoz vettem a jegyzettömbömet a kedvenc tollammal és a hatalmas bögre kávémat. 

- Bármit elvállalok ezután a hétvége után, ezt te is tudod - néztem fel rá jelentőségteljen, amikor nyújtózkodva ő is felállt az asztalától. - Imádom a családomat és tisztában vagyok vele, hogy te is, de nyugodtan bevallhatod végre, hogy nagyon sokak. 

- Semmi probléma nincsen Jones-ékkal! 

Csak megforgattam a szememet és beslisszantam előtte a terembe, amikor udvariasan maga elé engedett. A szokásos székemre huppantam, a tekintetem azonnal a kivetítőnek használt TV-n volt. Pillanatokon belül Jennifer indította is a megszerzett felvételt, ami miatt annyira, de annyira idegesek voltak Hotch-csal.

"- Elnézést uram, jól hallottam? Bomba? 

- Egy buszon. A városban, ahol kezdődött. Közöljék az üzenetemet. 

- Az üzenetét? Milyen üzenetét? 

- Hogy ez még csak a kezdet. Ha nem állítják le a folyamatot, sokan meghalnak."

- Az elmúlt húsz percben hasonló fenyegető telefonhívást kapott az összes országos hírcsatorna - közölte velünk a sajtófelelősünk. - Ugyanaz az információ, csak kicsit más szavakkal. 

- Nem előre felvett vagy megírt üzenet - vonta le a konklúziót Morgan. A tollammal játszott, azt forgatta az ujjai között. - Szóval a tettes magabiztos. 

Abban a pillanatban, amikor a hangfelvételen elhangzott a "bomba" szó, tudtam mekkora nyomást érezhetett magán. Ő volt közülünk az egyetlen, aki dolgozott robbantásiként - igaz, az még évekkel ezelőtt volt, nem sokkal azután, hogy egyszerű zsaruként rótta Chicago utcáit. 

- Elég lett volna, ha egy TV-társaságot felhív, minél nagyobb figyelmet akar - mondta Reid, folyamatosan fészkelődve a székén. 

- Olyan merénylő, akit személyes okok motiválnak. Egyetlen bombának korlátozott a hatása, az nem elég. Pár telefonhívás és a merénylet hatása százszorosára erősödik. 

- A többi telefonhívást is átküldik hozzánk elemzésre - pattant fel JJ az addigi helyéről. 

- A telefonáló titkos számról beszélt - köszörülte meg a torkát Penny, az állcsúcsán újra és újra végighúzta a tollának bojtját. - Két csatorna engedélyezte, hogy lenyomozzuk a hívásaikat. 

- Hogy érted el, hogy ráállhass a vonalaikra? 

- Ellenállhatatlan vagyok - rebegtette meg a pilláját a főnökünk felé. 

- Biztos nem az Al-Káida, ők robbantás után jelentkeznek - csóválta meg a fejét Derek.

- A hírtársaságok addig nem hozzák nyilvánosságra a dolgot, amíg fel nem mérjük a helyzetet.

- Szerintem nem átverés - jelentette ki Hotchner. - A hangja nyugodt, visszafogott. Véghez akarja vinni, amit eltervezett. 

- És azt mondta ez még csak a kezdet - jegyeztem meg. - Mégis minek a kezdete? Azt is mondta, amíg le nem állítják a folyamatot. Na de mit? Ezek alapján újra telefonálnia kell, és ha a hívás nem közvetített, többé senki sem fogja komolyan venni. 

- Tehát - kezdte Garcia a tekintete ide-oda pattogott Hotch és köztem. - Megmondjuk a sajtónak, holgy adják le a sztorit? 

- Nem, dehogyis - intette le Aaron. 

- Nem nevezett meg konkrét helyet, Pen - köszörültem meg a torkomat. - Ha leadnák, országos pánikot robbantanának ki, és ha kiderül, hogy a mi engedélyünkkel történt még a terrorelhárítás és a nemzetbiztonság is a nyakunkban lihegne. 

- Akkor mit csinálunk?

- Sajnos nem tehetünk mást, mint várunk - szólalt meg Jason. - Khal, a bátyád a Közel-Keleten szolgált, igaz?

Megdöbbenten ráncoltam a homlokomat a kérdését hallva. A muszlim hitű terroristákat teljesen kizártuk, emellett pedig Kyle-nak semmi köze sem volt robbantási osztályokhoz vagy a terrorelhárításhoz. Semmiféle speciális kötelék nem fűzte bombákhoz a fronton kívül. 

- Igen, de Ranger volt - biccentettem végül. - Soha nem foglalkozott ilyesmivel és Derek a robbantási szakértőnk. 

- Minden segítség jól jönne, kérlek, hívd fel, hogy jöjjön az irodába. - Nem is foglalkozott azzal, amit mondtam, mintha egy falnak beszéltem volna. - Ha tévedünk és mégis keletiekkel van dolgunk, legközelebbi forrásunk csak a bátyád lehet; ő test közelből tapasztalta a repeszeket. 

Csak szórakozhat velem. 

Gideon hosszúra nyúló másodpercekig bámult a szemembe, az arcára kiült mennyire nem tűr most ellentmondást - talán még kétségbe is volt esve. Mély levegőt vettem, mielőtt bólintottam volna.

- Rendben van, uram. 

 ×××

Robespierre írta, hogy: "A bűn célja érdekében megöli az ártatlanságot, ám az ártatlanság minden erejét latba vetve küzd a bűn ellen." 

Az olyan ügyek, ahol bombázóval kellett foglalkoznunk, mindig is felállították a szőrt a hátamon - leginkább azóta, miután az első ügyeim egyikében bármelyik pillanatban felrobbanhattam volna. Legnagyobb félelmeim egyike volt, hogy apró cafatokban végzem - leginkább azóta, hogy az idősebbik bátyám az afgán hadjárat során, amiért kitüntetést is kapott, megsérült. Hónapokig nem tudott lábra állni a gerincsérülése miatt és csak majdnem két évig tartó fizikoterápiával nyerte vissza a formáját. Legalábbis szerette azt mondani, hogy visszanyerte a formáját, de az már lehetetlen - meglehet, ezért sem ment vissza a hadsereghez, hiába kapta meg már a katonaorvosi papírokat is, hogy szolgálatra kész. 

Reméltem, hogy Penelopéval fog kutatkodni Quanticóban, de amikor Gideon közölte vele is, hogy félóra múlva indul a gép, egy ütemet kihagyott a szívem. 

Még csak nem is dolgozik az FBI-nak. 

- Szóval Seattle-ben kezdődött - jegyeztem meg, amikor kimásztam a fekete terepjáró hátsó üléséről. 

- Már csak azt kell kiderítenünk, hogy mi - biccentett nekem Morgan. - Akármennyire is erőltetem az agyamat csak a grunge és a drága kávé jut eszembe. 

- Egyik sem elég fontos egy merénylethez, testvér - jegyezte meg a bátyám, ahogyan megállt mellettünk. 

A pillantását le sem vette a felrobbantott elejű buszról és a vérfoltokról. Nem egy ilyet látott már, sőt, még sokkalta durvább dolgokat is; a legjobb barátját a szeme láttára tépte ketté egy taposóakna. Robbie akkor halt meg, amikor Kyle megsérült, és nála jószívűbb embert keveset ismertem. Ő és a testvérem együtt jégkorongoztak még gimiben, együtt kaptak sportösztöndíjat - és csak kizárólag azért lett katona, mert a bátyám is. Ha nem marcangolta volna emiatt eléggé a bűntudat Kyle-t, mazochista módon mindig magánál hordta a barátja Bíborszív medálját, amit neki kellett átvennie - emlékeztetni magát a halálra, amiért magát gondolta felelősnek. 

Gideon nem tudhatta, min ment át odaát a bátyám, mégis fortyogtam a dühtől, ha csak arra gondoltam a segítségét kérték. Élete egyik legrosszabb napját kellett újra és újra átélnie emiatt. 

Nem ver át azzal, hogy azt állítja csak segíteni akar - csakis az önmarcangolás miatt vállalta el. 

- Egy személyes motivációjú merénylőnél elég, ha neki fontos az ok - torpant meg mellette Jason, és felnézett a férfira. 

Csaknem kétméternyi széles váll és izomkötegek, arról nem is beszélve mennyire hiteles fapofát volt képes vágni. Sütött róla, hogy katona volt, minden egyes kimért mozdulatából - egy teljesen másik arcát mutatta meg, mint amilyen valójában a magánéletében volt. 

- Nick Casey ügynök, Seattle-i Iroda! - sietett hozzánk egy ázsiai FBI-os. 

Hotch volt az, aki fogadta a köszöntését és kezet rázott vele.

- Hotchner különleges ügynök, jó napot! - biccentett neki. - Ők itt dr. Spencer Reid, Jareau ügynök, Jones, Morgan és Gideon különleges ügynökök, valamint Kyle Jones főhadnagy. 

A bátyám kivételével mindenkitől kapott egy hivatalos biccentést, ő viszont csak szigorú tekintettel végigmérte. Ismertem már ezt a felállást; teljesen elrejtette az érzelmeit, és előadta az érzéketlen ranger szerepét, aki akár kiskutyákba is belerúg, ha azt az utasítást kapja a feljebbvalóitól. 

- Azonosították már az eszközt? - kúszott Aaron szemöldöke a napszemüvege felé kérdés közben. 

- Csőbomba, amit egy esernyőre szereltek - bólintott a helyi ügynök. 

- Amint lehet szeretnénk megnézni Jones főhadnaggyal a bomba maradványait - szólalt meg Derek. - Robbantási szakértő vagyok. 

- Jó, ha katalogizáltuk. 

- Hány ember volt a buszon, amikor a bomba felrobbant? - vontam magamra a figyelmemet a két óriás között. 

- Huszonöt a sofőrrel együtt - vezetett minket a jármű szétroncsolódott elejéhez. - Két halott van. A sofőr, egy fiatal férfi és hét sérült. 

- Csőbomba egy teli zsúfolt buszon és csak ketten haltak meg? - horkantotta a bátyám, majd keresztbe fonta a mellkasa előtt a karját. 

A könyökömet az oldalába fúrtam, de meg sem érezte. Csak vetett rám egy rosszalló pillantást; ebből a szögből kékség helyett örvénylő feketeséget láttam a szeme helyén. Casey-ra vezettem a tekintetemet, majd bocsánatkérő futó mosolyt villantottam.

- Ne haragudjon, ügynök, a főhadnagy nem degredálónak szánta a kérdését. Afganisztában kicsit elvesztette a finomságát. 

- Elég kicsi volt a töltet - hagyta figyelmen kívül a bocsánatkérésemet és válaszolt a testvérem kérdésére. - A két halott közvetlenül a bomba mellett volt a detonációkor. Sylvia Cohen, egy idős hölgy, találta meg az esernyőt a lába előtt a padlón. A fiatalember felajánlotta, hogy odaviszi a sofőrhöz. Szegény néni nagyon odavan. 

- Kihallgatták már a többi utast is? - kérdezte Hotch. 

- Megvannak az adataik, ha kellenek. 

- Rögzítették a pozíciójukat? - köszörülte meg a torkát Kyle ismételten.

- Hogy mit? 

- Hogy hol voltak a buszon - sóhajtotta enyhén bosszankodva, de sokkalta inkább belefáradva abba, hogy magyarázkodnia kell. - Rögzítették? 

- Nem.

- Az baj - szakadt ki belőle rögtön, de a társam csak csillapításként a vállára tette a kezét. 

- JJ, keresd fel az utasokat és kérdez ki őket az esetről! - utasította a sajtófelelősünket Aaron. 

A szőkeség biccentett és a következő pillanatban már ott sem volt, a mobilja máris a füléhez tapadt. Sokszor beszéltünk már arról, hogy tudnánk-e végezni egymás munkáját; míg ő azt vallotta, hogy képes lenne a profilozó létre, csak nem akar továbbképzést, addig én sziklaszilárdan állítottam, hogy képtelen lennék arra, amit ő csinál. Folyamatos telefonálgatás, áldozatok családjával való kommunikáció és számtalan híradós szereplés, konferencia a sajtóval... Már a gondolattól is felállt a nemlétező szőr is a hátamon. 

- Látták ki hagyta ott az esernyőt? 

- Nem! - rázta meg a fejét Casey. - De a járőrök találtak valamit, ami távirányítású detonátornak néz ki. 

- Távirányítású? - kérdezett vissza Morgan. 

- Korlátozott hatókörű. 

- Mint egy garázsajtónyitó? - ráncolta a homlokát Spencer. 

- Olyasmi. 

- Iszonyú rizikós - köhintette Kyle. - Bárki felrobbanthatta volna a bombát a busz útvonalán, ha kinyit egy garázsajtót. 

- Pontosan! 

- Biztosan közel akart lenni, hogy lássa mi történik - hümmögtem. - Vagy csupán a készülék miatt volt rá szükség? 

- Az ilyen távirányítóknak nem nagy a hatóköre, ezért volt itt. 

- Talán ideges volt.

- Szemet szúrhatott valakinek. JJ kiadhatna egy közleményt, hogy aki a robbantás idején a közelben volt és valami furcsát vett észre, jelentkezzen - dobtam be az ötletet.

Hotch biccentett, én pedig a többiektől már tárcsáztam is a kolleginámat. Pillanatokon belül felvette és megjegyezte, hogy neki sem juthatott volna jobb az eszébe, valamint, hogy nem-e pályázok az állására. Mint mindig, most is csak hárítottam, hogy soha a büdös életben nem tudnám helyette csinálni, szóval aggodalomra semmi oka nincsen. 

×××

Gideon szerint az volt a legjobb megoldás, ha a saját bátyám villámelhárítójaként működöm az ügy túlnyomó részében - ezért is volt az, hogy míg ők édeshármasban Morgannel és Spencerrel a készülékmaradványait vizsgálgatták én minden használhatót feljegyeztem. 

És mindeközben alapos részletességgel tervezem megfojtani Kyle-t. 

- Tudjátok, - emelte fel Derek a bomba legfőbb alkotórészét, - a merénylő bármelyik játékboltban megvehette ezt a detonátort. Kell egy távirányítós autó, repülő, hajó. A detonátort a motorra szereled, megnyomod a gombot és bumm! Kész a tűzijáték. 

- Afganisztánban tüzérségi lövegekből is készítettek ilyesmiket - dőlt hátra karbafont kézzel az ex-Ranger. - IED-nek nevezzük őket, rögtönzött robbantószerkezeteknek. A 2003-as amerikai iraki beavatkozás óta rohadt felkapott lett itthon, ami természetesen nem éppen a legjobb az ilyen esetekben, nem igaz? 

- Volt dolgod ilyesmivel? - ráncolta a homlokát a doktor. 

Keserű mosoly jelent meg a testvérem arcán. Olyasfajta, amit általában gyilkos kiosztás követett.

- Ilyen kicsivel nem igazán. A tálibok inkább aknákat használtak, vagy robbanócsapdákat. De ha bombát robbantottak, mobiltelefonnal volt a detonátoruk. Ártatlan tárgyaknak álcázták és aztán bumm, repültek szétfele a katonák. Melepő lehet, doki, de többnyire aknával, RPG-vel robbantanak fel vagy szimplán lepuffantanak, az IED-ek annyira nem népszerűek a fronton odaát. 

Magasra nyújtva a karját hosszasan nyújtózkodott, az asztal túlvégéről is hallottam a csigolyái roppanását. Sosem panaszkodott, de az egész család tisztában volt vele, hogy mai napig voltak még fájdalmai annak ellenére, hogy már nem szedett marék számra fájdalomcsillapítót. Mikor pedig valaki rákérdezett, hogyha szolgálatra kész miért nem megy vissza, csak azt felelte, nem akar tovább távol lenni a családjától és ekkora stressznek kitenni őket.

A PTSD nagy úr tud lenni. 

Felkapta a fejét, amikor egy fiatal lány sétált be, a kezében egy szakavatatlan szem láttára tökéletes modellel. Morgan visszatette az asztalra a detonátort és finoman biccentett neki.

- Jó napot! Derek Morgan, ő Khaleesi Jones - mutatott rám, mire röviden intettem neki -, velem szemben pedig dr. Reid, mindannyian a viselkedéskutatóktól. 

Mielőtt még a mellette ülő férfit is bemutathatta volna, a nő sorban kezet rázott mindannyiunkkal. 

- Cassandra Atkins, Cass vagy Cassie - mosolygott rám, amit viszonoztam. - Technikus - tette még hozzá, majd a bátyámhoz fordulva, felé nyújtotta a kesztyűbe bújtatott kezét. - És Ön pedig...

- Benedict Kyle Jones főhadnagy - rázta meg a kacsóját, az arcán végig teljesen sztoikus ábrázat ült a ragyogó mosoly ellenére is, amit kapott.

- Főhadnagy? Mióta érdekelt a katonaság egy belföldi robbantási ügyben? 

- Afganisztánban szolgáltam, négy éve leszereltem - magyarázta. - Konzultánsként dolgozom az ügyben a csapattal. 

- Várjunk csak... Maga Benji Jones főhadnagy a 75-ös Ranger századtól? - pislogott meglepetten. - A bátyám Andrew Atkins maga alatt szolgált. 

- Maga Drew húga? - nevette el magát. - És hogy van a tizedes? 

- Megházasodott és már van két lánya. Persze, azóta sem hagyta ott a Rangereket.

- Ezt örömmel hallom - bólintott egy féloldalas mosollyal. - Adja át neki üdvözletemet és jó kívánságaimat, ha beszél vele.

- Drew ódákat zeng mai napig magáról és Robbie Cavanaugh-ról. Mind a kettőjüket Bíbor Szívvel, Becsületérémmel...

- Köszönöm, Cassie, de szerintem eleget beszéltünk rólam - köszörülte meg a torkát. 

Mindig is utálta, hogyha hajbókolva kezdték el sorolni mennyi mindennel tüntették ki a szolgálati évei alatt. De kifejezetten gyűlölte, ha valaki a Bíbor Szívet emlegette, mert eszébe jutott mit veszített azért, hogy azt megkapja - nem beszélve arról, hogyha Robbie neve említésbe került, Kyle teljesen másik emberré vált. 

- Remek rekonstrukció! - jegyeztem meg elismerően, ahogyan a kezében tartott modellt figyeltem. 

Derek, miután testvériesen vállon veregette a bátyámat, szintén megdícsérte a munkát. 

- Ó, nem volt nehéz! - legyintett a lány, és bár teljesen oldalt fordult a testvéremnek, a szeme sarkából minduntalan felé pillantott. Csodálat ült ki az arcára. - A bomba nem volt nagy hatóerejű, a darabjait könnyű volt megtalálni. 

- Oké, mesélje el mit talált! 

- A könnyű robbanótöltet mellett száraz borsót használt - tette a zacskót a társam elé. 

- Borsót? - hökkentem meg.

- Olyasmit használt, ami nem okoz túl nagy károkat - magyarázta nekem. - De miért? Hogy minél kevesebb halott legyen?

- Az eddigi felállított merénylő profilba az nem passzolna - ráztam a fejemet, miközben a tollam végével a jegyzettömbön kopogtattam. - De lehet, hogy hibás a profil. 

- Illetve a fémrúdra rávéstek egy jelet. Nézze, itt - tartott Spence felé, aki a szemüvegt megigazítva hajolt a szerkezethez. 

- Egy robot, amit átszúr egy nyíl. 

- Ez biztosan nem megszokott terrorista - jegyezte meg Kyle. - Az iszlámok nem használnak jeleket és nem kevés halottra utaznak. 

Mindannyian egyetértően hümmögtünk. Kétség sem fért hozzá, hogy az Al-Káidát teljes mértékben kizárhattuk. Az ő célpontjaik többnyire tömeg események, áruházak - minden olyasfajta hely, ahol a lehető legtöbb áldozatot szedhették és a legnagyobb pánikot szabadíthatták el. 

- Robotellenes? 

- A belvárosban okosbuszokat használnak, nem? - tette fel a kérdést Reid. 

- Micsodákat? - kérdeztünk vissza egyszerre a fekete FBI-ossal. 

- Olyan buszokat, amiken időszenzorok vannak. A megállóknak jelzik az indulás és érkezési időt. 

- Igen, ezeket tavaly vezették be - helyeselt Cassie. 

- Tehát technológiaellenes?

- Lehet.

Derek feltartotta a mutatóujját, mielőtt előhalászta volna a zsebéből a mobilját. Két röpke gombnyomás után már a füléhez is tartotta. 

- Szia bébi! - szólt bele. - Bevetnéd a varázserőd? Belföldi terrosita cselekmények Seattle környékén. Technológiaellenes csoportok? Ne már, most mit parázol? Majd Kyle-lal mi megvédünk!

A bátyám elnevette magát, mielőtt fennhangon megszólalt volna.

- Amíg minket látsz aggodalomra semmi okod sincsen, Penelope! 

Ösztönösen a homlokomat ráncoltam. A születésnapomon tűnt fel, hogy kizárólag Penelopénak nevezi a nőt és semmiféle magázódás, távolságtartás nélkül. Volt benne valami, ahogyan hozzábeszélt és viszonyult. Imádtam a bátyámat, a végletekig tiszteltem és bármit megtettem volna érte; de ha egy árva félgondolattal is megbántja a mi Penny-nket, akkor nem állok jót magamért.

Néha azt kívánom, bárcsak úgy tudnék olvasni az ő fejében, mint egy sorozatgyilkoséban - de Kyle mindig is megnehezítette a dolgomat, és ez most sincs másként.

×××

Körülbelül félórába telt, mire a csapat minden tagját sikerült összeszednünk és az itteni elavult technológiával kapcsolatba tudtunk lépni Garciával. Kyle a kamerába hajolva mosolygott a technikusunkra; a pixeles képen is látszott mennyire elvörösödött tőle a nő.

- Csicseregj, Penelope, ezen kívül mit találtál még? - búgta neki. - Biztosan van még más is. 

- Van egy cikk a Saint Denis Egyetem újságjában. Tavaly tavasszal az egyetemhez közel megtámadtak egy internetkávézót. Valaki floppylemez-bombákat tett négy számítógépbe. Senki se sérült meg. 

- Ki használ még floppy-t? - nyögte Reid kínkeservesen. 

- Hát épp ez az, agyügynök! - rikkantotta a nő. - Ez volt azon a cetlin is, amit a támadó hagyott. "Hamarosan kihaltok, mint az elmaradott technológiátok." A TUF brigád vállalta magára, azaz a Techológia Uralma Alól Felszabadító brigád. Egy új radikális csoport. 

- Volt még valami a cetlin? - kérdeztem. - Esetleg egy nyíllal átlőtt robot sematikus rajza? 

- Igen, szépséges profilózom, pontosan az volt rajta. 

Gideon hümmögve halászta elő a bombára vésett mintáról a képet. Pontosan ugyanaz volt, ami pillanatokon belül megjelent a gépen is. Egyáltalán nem lehetett művészinek nevezni, eléggé összecsapott munka volt, de tökéletesen fel lehetett ismerni. 

- Seattle jó néhány forradalmian új technológia szülővárosa - hadarta a doktor. 

- Ahol kezdődött - jegyezte meg Jason. - Azt hiszem kész is a profil. 

Jó tudni róla. 

×××

A rövid megbeszélésünk után, amin az összeállított profilt beszéltük át, Casey különleges ügynök össze is hívta a helyi erőket, hogy velük is ismertessük a tettes leírását. 

- Úgy véljük, a tettes Seattle-ben él. A támadások, melyek főleg tárgyak ellen irányultak, itt történtek és az időzítés meg a helyszínek arra utalnak, hogy az elkövető ismeri a várost. Bár a mai merényletnek halálos áldozatai is voltak, úgy véljük, a valódi célja nem a gyilkolás volt. 

- Akik nem voltak a készülék közvetlen közelében csak kisebb sérüléseket szenvedtek - lépett elő Morgan. - A tettes célja a félelemkeltés. 

- Szóval terrorista? - kérdezte Casey.

- Nem - vágta rá a bátyám, de vele egyszerre Spencer is megszólalt.

- Igen, de számunkra nem ez a megfeleő kategória. Douglas szerint vannak a bűnöző, csoportos motivációjú, pszichésen zavart és személyes motivációjú merénylők. Szerintünk ez a fickó az utóbbi. 

- Az ilyen elkövetőket valamilyen rejtett és elnyomott érzelmi konfliktus motiválja - tördeltem az ujjaimat beszéd közben. - Például Ted Kaczynski a börtöninterjúiban bevallotta, hogy míg a Mechanikai Egyetem hallgatója volt arról fantáziált, hogy nővé válik. Jelentkezett is egy ilyen operációra, de az eljárást megelőző kötelező pszichológiai vizsgálat során meggondolta magát. Azt mondta a pszichológusnak, hogy tévedett. Onnanstól kezdve, az elkövetkező harminc évben, Ted Kaczynski szörnyű pusztító hadjáratot folytatott. 

- A tettes férfi. Egyedül él és nem is áll alkalmazásban. Nagyon szervezett, alapos és nagyon ravasz. 

- Akik ismerik furcsának tartják - tette hozzá Hotch. - Dühösnek, ridegnek. Hajlamos a dühkitörésekre. Az a típus, akit amikor letartóztatnak a szomszédjait egyáltalán nem éri meglepetésként, mit művelt. 

- Nem high-tech célpontokat támad meg, azt a technológiát veszi célba, amit nap, mint nap használunk - szólalt meg Gideon a sarokból. - Egy ekkora városban, mint Seattle több tízezer célpontja lehet. 

Telefoncsörgés zengett végig az irodán, Casey ügynök pedig azonnal fel is vette a mellette csörgő készüléket. Pár másodperc után Jasonhöz fordult, intett neki - a két főnökünk azonnal el is tűnt a lezárt iroda részben, ahol addig dolgoztunk. Kyle egy nagy sóhajjal fordult felém, féloldalas mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Ijesztő, hogy mennyire pontosak vagytok. 

A tettes telefonált. 

×××

A bezinkút felrobbantása és az ott talált könyv után, már semmit sem értettem. Még akkor is a szöveget bújtam, amikor a többiek susmogva beszélgettek arról, hogy mégis mit gondolhat a merénylő. 

- A kiáltvány fő követelése abszolút irreális. - Emeltem fel a tekintetemet a sorok közül. - Állítsák le az automata gépsorokat a gyárakban egy héten belül. Ha pedig ezt nem teljesítik, még nagyobb robbantások következnek. 

- Technológiaellenes. Eddig felrobbantott néhány számítógépet, egy automata kasszát, benzinkutat és buszt - vette sorra a helyszíneket Aaron. 

- És Allegrónak nevezi magát - tette hozzá a rangidős profilozó. 

- Allegrónak? - kérdezett vissza Reid. - Ez egy könyv! Egy regény, amit még gyerekkoromban olvastam, Kihalt Bolygó a címe. Az írója David Hensbury, és ez az egyetlen műve. Arról szól, hogy a robotok miután rájönnek, hogy reprodukálhatják magukat átveszik a világ feletti hatalmat. Az emberiség veszít a technológiával szemben. A főhős egy tizenkét éves fiú, Allegro, aki harcba száll az emberiségért.

- Ezt az öcsém is olvasta - bökte ki Kyle. - Paul egy időben iszonyatosan fosott attól, hogy a háztartási gépek életre kelnek. 

- Morgan, Garcia szerezzen meg minden lehetséges információt a Kihalt Bolygó irójáról - adta ki az utasítást Gideon.

A társam biccentett, a következő pillanatban pedig már ott sem volt. 

- A buszon tegnap volt egy utas, bizonyos - pillantottam bele a jegyzeteimbe - dr. Cooke. Valami számítógépes zseni, a mesterséges élet úttörője. 

- Igen, kifejlesztett egy szoftvert, ami az emberi szaporodást imitálja - mondta egy vigyorral Spence. - Számítógépek, amik szaporodni tudnak, zseniális!

- Tudom, hogy sok szavam nincs, de ráteszem a nyakamat, hogy ez a Cooke volt a célpont azon a buszon - horkantott a bátyám, majd sandán Reidre nézett. - A testvérnek igaza volt, te tényleg egy nagyon fura kölyök vagy. 

- Köszönöm? - válaszolt a doktor, majd azonnal vissza is zökkent a szokásos zseni valójában. - Ha ő volt a célpont, akkor biztos a könyv cselekményét követi. Allegro a hadseregével nem csak a robotokat pusztította el, hanem olyan tudósokat is, akik a robotokat megalkották. 

Felálltam az addigi helyemról és a táblához léptem. A tollammal a sematikusan felrajzolt buszülések egyikére böktem. 

- Dr. Cooke pont Sylvia Cohen előtt ült. Tehát az esernyő eredetileg az ő ülése alatt volt. 

Jason elismerően biccentett az irányomba, intett Spencernek és csendesen susmogva elsétáltak tőlünk. Hosszan kifújtam a levegőt, mielőtt a testvéremre néztem volna. Kyle csettintett, majd a mutatóujjával felém bökött.

- Ne aggódj, Leesi, még mindig fura vagy te is. 

×××

Az égett emberi hús szaga még napokig az orromba fog maradni ezután. A bátyám fintorgott, ahogyan az autó mellett guggolva az üléseket szemlélte. 

- Kompressziós detonátor - jelentette ki. - Pont olyan, mint a taposóaknáknál. Ha rálépsz, aktiválódik, és amint leemeled róla a súlyt, bumm! 

Derek jóváhagyóan biccentett, Kyle pedig feszengve állt fel. Borús tekintete mindent elárult, így csak mellé lépve megsimítottam a hátát. Ugyanilyen vette el a legjobb barátja életét Afganisztánban és okozta a sérülését, amiről akkor azt hittük, hogy egész életére kerekesszékbe kényszeríti. 

- Biztosra akart menni - sóhajtotta. - Egy ilyet lehetetlenség túlélni teljesen test közelből, és ha még csak a közelben is vagy a robbanáskor egy életre lenyomoríthat. Ilyenekkel ölik a katonákat odaát. Mocskos kis szerkezetek, hatalmas bummal. 

- Gideon nem rég beszélt a pasassal - tette csípőre a kezét mellettem megállva a társam. - Visszautasította a védelmünket, de kirendeltünk egy csapatot. 

- Testvér, itt az sem segített volna - csóválta a fejét egy horkantással Kyle. - Abban a pillanatban, ahogy a fickó beült az autójába, aláírta a saját halálos ítéletét. Csak akkor segíthettek volna rajta, ha még a felállás előtt észreveszik és hatástalanítják. 

- Volt ilyennel dolgod? - ráncolta a homlokát Hotch.

- Persze. Két év fizikoterápiába, a karrierembe és a legjobb barátomba került. 

×××

JJ-nek kellett lenyomnia a torkomon egy kis vizet és az arcomba fröcskölnie, hogy egyáltalán figyeljek valamire. A térdeim abban a pillanatban feladták a szolgálatot, hogy megszólalt a telefonom és Kyle közölte velem, hogy Derek egy kompressziós bomba közelében van, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. 

Tudtam, mivel jár a munkánk és mivel a kapcsolatunk, hogyha terepmunkára és bevetésről esett szó. De soha nem gondoltam volna, hogy ennyire felelőtlenül veti magát bele egy ilyen dologba. 

Még hogy nem akarja egyedül hagyni!

Mélyen legbelül nem hibáztattam, én is ezt tettem egy évvel ezelőtt azzal a mosolygós kis fogatlan kislánnyal, aki csomagbombát tartott a kezében. De a lakásomon történtek után megállapodtunk, hogy soha nem keverjük magunkat felesleges veszélybe. Soha nem teszünk ilyesmit a másikkal, hogy a poklok poklán menjen át és a tudatlanságba süppedjen. 

- Nem lesz baja, Khal - simította meg a karomat Jennifer.

- Megegyeztünk - böktem ki nehezen. A levegő sípolva tolult a tüdőmbe, de úgy éreztem nem kapok eleget és menten megfulladok a gombóctól a torkomba, meg a szorítástól a mellkasomban. - És most bármelyik pillanatban meghalhat.

- Cassie hatástalanítja a bombát, nem lesz baj.

- De mi van, ha nem sikerül neki? 

A tenyerembe temettem az arcomat. Képtelen voltam a sírásra, de sokkal inkább megtagadtam magamtól - addig nem szabadott vészmadárkodnom, amíg nem tudtam semmi biztosat, de minduntalan az járt a fejemben, hogy halott. Meg fog halni és nem marad más belőle csak apró cafatok. 

- Jones ügynök - bökött meg valaki és egy mobiltelefont nyomtak a kezembe. - Magát keresik.

- Igen? 

Ilyen gyorsan még talán sohasem vettem fel egy hívást, még a nyelvem is belebotlott a siettségbe. 

- Babám! - Derek volt az. Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem. - Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek és tisztellek, de...

- Be ne fejezd a mondatot! - vágtam közbe. A könnyek már szúrták a szememet. A háttérben Hotch osztott parancsokat és minduntalan igyekezett meggyőzni. - Kérlek, hallgass Aaronra, most az egyszer. Kérlek, Derek! 

- Nem hagyom itt - nevette el magát keserűen. - Kyle már felajánlotta magát helyettem, de nem vehetik el tőled őt is. 

- Ahogy téged sem. Azt nem élném túl, te is tudod.

- Ne beszélj ilyeneket, nem lesz baj. Cassie ügyes lány, megoldja - nyugtatgatott, de pontosan tudtam, hogy magát sokkal jobban. Kifakadt belőlem egy keserves, semmihez sem hasonlítható hang és egy-két könnycsepp kiszökött a szememből. - Hé, nehogy sírj! Ha visszamegyek és azt látom, hogy ki van sírva a szemed, nagyon mérges leszek!

- Nem sírok - szipogtam. - Csak nagyon mérges vagyok most rád. Ha felrobbansz, utána biztosan kinyírlak! 

Megejtette azt a nevetést, amit csak ő tudott, és amitől kivétel nélkül mindig jobb kedvem lett. 

- Hé - vonta magára még egyszer a figyelmemet. - Szeretlek, ugye ezt tudod? 

- Én is szeretlek. 

- Jó, nagyon jó - sóhajtotta. - Köszönöm, testvér. 

Az utolsó szavait már nem nekem címezte és mielőtt a bátyám bontotta volna a hívást, még hallottam, ahogyan Morgan azt mondja Cassie-nek, hogy nagyon reméli érti a dolgát és visszatérhet a feleségéhez. 

×××

Mióta csak felszálltunk a repülőre, úgy csimpaszkodtam Dereken, mint egy pókmajom - ő természetesen csak kinevetett, és kismilliószor elmondta, hogy ilyen könnyen nem szabadulhatok meg tőle. 

- Kezdesz kicsit túlzásba esni, húgi - jegyezte meg nevetve Kyle, majd Morganre emelte a tekintetét. - Nincs ilyenkor egy kicsit eleged belőle? 

- Tudtam, mire szerződök - válaszolt egy széles vigyorral. - Soha nem lesz elegem belőle.

- Ezért hívtál a feleségednek Cassie előtt? - vontam fel a szemöldököm és a combjára támaszkodva feltoltam magam. 

Pajkosan csillant meg a szeme, de az ajkain egy sokkalta visszafogottabb mosoly játszott. 

- Lebuktam? 

Csak szemforgatva megcsóváltam a fejemet, mielőtt visszadőltem volna az ölébe. 

Még nagyon messze az a pillanat, hogy mi ketten egy igazán boldog igent mondhassunk ki egymásnak, és belevághassunk a mi boldog befejezésünkbe.