17.
K h a l e e s i J o n e s
××××××
Már hányingerem volt a sóskeksztől - de muszáj volt ennem valamit, ami elmulasztotta a másnaposságomat. A kávéra, amit Derek elém rakott rá sem bírtam nézni, csak a vizemet ittam, de azt úgy, mint akinek fegyvert fognak a fejéhez és kényszerítik rá. Mióta csak megcsörrent a telefonja, JJ-vel a vonal túlsó végén, azzal szívta a véremet, mennyire nem bírom elviselni a másnapot.
Mentségemre szóljon, az éjszaka kitűnően tartottam Kyle-lal, Addy-vel és vele az iramot. Meg is van a böjtje.
- Hiába szeretnénk vállalni az ügyet, te is tudod, hogy a helyi hatóságoknak fel kell kérnie minket - rázta meg a fejét Hotch. Elhiszem, hogy a nagynénéd ismerőse nagyon aggódik, de ez nem így működik.
- Már beszéltem a helyiekkel! - intette le a szőkeség. - A rendőrfőnök átfaxolt a hivatalos felkérést - nyújtotta át a papírt a főnökünknek.
Fogalmam sem volt miről van szó, milyen ügyet akart mindenféleképpen elvállaltatni velünk. Biztos voltam benne, hogy jó oka akadt rá, de kétségeim is támadtak - Aaron Hotchnernek sosem utasított el egy olyan esetet, amiről meg volt győződve, hogy szükséges beleavatkoznunk.
- Ő Brooke Chambers, az apja, Peter, özvegy. Egyedül hagyta hétvégére a lányát - kezdett bele az ügy ismertetésébe. - Polly Homefeldt és Kelly Seymour szombat este átmentek hozzá, este fél tízkor a suli focicsapatának gyűlése közben Kelly és Polly is hazatelefonáltak.
Nem kérdezett semmit, csak egyetlen hangos gombnyomással elindította a felvételt.
- Én vagyok. Tudom, hogy az utolsó pillanatban szólok, kérlek ne haragudj rám. Brooke-kal és Kelly-vel kiruccanunk a városból pár napra. Az utolsó nagy kaland érettségi előtt. Jövő pénteken jövünk, szeretlek! Szia!
- Kelly Seymour pedig ezt az üzenetet hagyta a szüleinek, negyven másodperccel később.
- Én vagyok. Tudom, hogy az utolsó pillanatban szólok, kérlek ne haragudjatok rám. Brooke-kal és Polly-val kiruccanunk a városból pár napra. Az utolsó nagy kaland érettségi előtt. Jövő pénteken jövünk, szeretlek titeket! Sziasztok!
Spencer hosszúra nyúló másodpercekig gondolkodott, mielőtt megszólalt volna. A baloldalomon ült, félig felém fordulva, a morcos, másnapos énem pedig túlságosan is hangosnak érzékelt mindent maga körül.
- Pontosan ugyanaz.
- Szóról szóra - böktem közbe.
A szemem szúrt a fáradtságtól, hasogatott a fejem, de mivel mindig is utáltam gyógyszert bevenni fájdalomra - ami akár iszonyatos migrén is lehetett -, így inkább tűrtem. Felkönyököltem az asztalra, a mutató- és középsőujjamat a halántékomba vájtam. A szemem sarkából láttam, hogy Derek vetett felém egy aggodalmas pillantást, majd gyorsan megsimította a combomat a bútorlap alatt.
- Mindkét hívást Brooke mobiljáról történt, amit azóta kikapcsoltak.
- Szombat óta se a mobiljukat, se a bankkártyájukat nem használták - szúrta közbe Garcia, aki fel sem pillantott csilivili rózsaszín, bolyhos noteszébe írt jegyzetéből.
- Nagyon úgy hangzott, mintha felolvasnák - biccentett a főnökünk.
- Mivel a mobil ki van kapcsolva, az alapján nem tudom lokalizálni őket, de már ráálltam a számra, amint bekapcsolják meglesznek - folytatta a technikusunk, majd felemelve a fejét egy széles mosollyal végignézett mindenkin.
- Oké - nevette el magát Derek, és feltartotta a szabad kezét, amivel a tollával játszott. A másikat visszahelyezte a combomra és nyugtató köröket írt le a hüvelykujjával. - Figyeljetek, most komolyan: emlékszem én milyen voltam a gimiben. Nem lehet, hogy a lányok csak tényleg szimplán leléptek néhány napra?
Ártatlan kérdés volt, olyasfajta, amilyet muszáj feltenni akkor is, hogyha elvállaltuk az ügyet. Fiatalság bolondság, tartotta a mondás, és valóban nem zárhattuk ki annak az eshetőségét, hogy semmiféle bűncselekmény nem áll a háttérben.
- Nem! - hurrogta le JJ a kelletténél jóval erőszakosabban.
Morgan hátradőlt a székében és meglepődötten nagyokat pislogott. Kényelmetlenül feszengve és mocorogva köszörültem meg a torkomat. A szavunkat adtuk Gideonnak, hogy a munkákat nem fogja befolyásolni a kapcsolatunk, így megadta a lehetőséget arra, hogy magunk nyújtsuk be Erin Strauss-nál a papírunkat, ha arra kerül a sor. Viszont akadtak olyan dolgok, amik kellemetlenül érinthettek minket. Lehetett az egy terepmunka, egy bevetés - vagy éppen egy ellentét a csapaton belül.
- Lehetetlen - tette hozzá egy mély sóhajjal, már sokkal nyugodtabban. Úgy ingatta a fejét, mintha ki akarná űzni a gondolatot is, hogy a társamnak igaza lehet. - Polly-t sportösztöndíjjal felvették a Penn State-re. Én is sportoltam a gimiben, mint ezek a lányok. Én is ilyen voltam! Nem cigiznek, nem narkóznak, amíg a szezon tart nem is isznak és nem kockáztatnának egy ösztöndíjat azzal, hogy lógnak a suliból meg az edzésekről!
- Jen...
- Oké - dőlt előre Derek, majd biccentett egyet a szőkeség felé. - Felfogtam, JJ. Öt nap telt el. Könnyen lehet, hogy - be sem fejezte a mondatát, sokkal többet mondott azzal, ahogyan megcsóválta a fejét. A sajtószakértő csak karba fonta a kezét a melle alatt és felvont szemöldökkel nézett farkasszemet a fekete FBI-ossal, aki sóhajtva folytatta. - Lehet, hogy nem találjuk meg őket.
- Nem értek egyet - szólalt meg Jason az ajtóból.
- Miért nem?
- Az üzenetek - válaszolt nekem Reid. - Azt mondták, hogy jövő pénteken jövünk. Nem két nap múlva, nem két hét múlva, pénteken.
- Egy konkrét időpont - bólintott a rangidős profilozó. - Péntekig van időnk megtalálni őket. Az két nap.
Jennifer Jareau reménykedve nézett végig mindannyiunkon. Amint belenézett a szemembe tudtam, hogy képtelen vagyok nemet mondani neki.
- Részemről rendben van.
- Fél óra múlva indulunk.
×××
A legendás kosárlabdaedző John Wooden mondta: "Nem az a fontos, ki kezdi a játékot, hanem az, hogy ki fejezi be."
Szerettem helyszínen dolgozni; sokkal könnyebben jöttek a gondolatok így, mintha szimplán képekre pislogtam volna és egyszerű, nyomtatott szövegek lennének az egyetlen forrásaim. Teljesen más volt az, amikor ott álltam, ahol meggyilkoltak valakit, megtaláltak egy holttestet, vagy éppen a jelenlegi esetben, elraboltak három végzős gimnazistát. Bármennyire is szerettem volna hinni JJ-nek, bízni abban, hogy az ösztönei nem csalnak és jól tette, hogy rábeszélt minket az ügy elvállalására, Morgan szavában ezúttal nagyobb igazságot találtam. Mindannyian tudtuk milyenek a gimisek; piáznak, cigiznek, egyéjszakás kalandokba keverednek és eseténként még narkóznak is. Akármennyire is állította Jennifer, hogy ezek a lányok pontosan ugyanolyan, mint ő volt ilyen idős korában, nem zárhattuk ki annak az eshetőségét, hogy közük sincsen hozzá.
Muszáj kizárnom ezeket a gondolatokat, hogy dolgozni tudjak az ügyön.
A ház előtt már várt minket egy helyi rendőr, és még be sem csuktam magam után a terepjáró ajtaját, amikor beszélni kezdett.
- Üdv! Sikes őrmester - nyújtotta felém a kezét. - Tom, ha úgy tetszik.
- Khaleesi Jones - mutatkoztam be, majd a három kollégámra mutattam. - Jason Gideon és Derek Morgan ügynökök, valamint dr. Spencer Reid.
- Remélem nem a semmiért jöttek ide!
- Nem hiszi, hogy a lányok eltűntek? - tördelte az ujjait Spencer.
- Á, ilyesmi errefelé nem szokott történni! - legyintett, majd csípőre tette a kezét és szélesen rám mosolygott.
Gideon visszafogottan elkuncogta magát, mielőtt megszólalt volna.
- Meglepődne, ha tudná, hányszor hallottuk ezt.
- Én magam kutattam át a házat - nézett hátra a válla a felett az épületre -, és minden normálisnak tűnik.
- Beszélt már Chambers-szel? Az apával - tette hozzá gyorsan a társam, mielőtt még félreértésbe keveredtek volna.
Jason kikerülte a rendőrt, hogy őmaga is vethessen néhány pillantást a helyszínre. A hajamba toltam a napszemüvegemet, majd összefontam a mellem alatt a karomat.
- Még nem találtuk meg.
- És ez nem szokatlan? - ráncoltam a homlokom.
- Chambers ügyvéd a munkája miatt gyakran utazik.
Jobbnak láttam, hogyha egyetlen rövid megjegyzést sem teszek arról, hogy mennyire nevetségesnek találtam a kifogást. Mi is rengeteget utazgattunk az Államokon belül a munka miatt, mégis el lehetett minket érni telefonon, ha máshogy nem is.
Eddig meglehetősen gyenge lábakon álló alibinek tűnik. Általában mindig ezek az emberek, akik minimum gyanúba keverednek - és ez a gyanú az esetek többségében meglehetősen helytálló.
- November harmadika az holnap van - bökött a drótkerítésre aggatott lepedőből készített plakátra Gideon.
- Bajnoki focidöntő - biccentett az őrmester. - A North Mammon a döntőben van!
Még meglehetősen aranyosnak is találtam, ahogyan széles mosollyal büszkélkedett vele. Biztosra vettem, hogy gimnazista korában ő is ezt a sportot űzte; bárhol felismertem az egykori sportolókat. Talán azért, mert mindkét bátyám jégkorongozott tizenévesen - Kyle még a meglehetősen rövid főiskolai pályafutása alatt is, amíg rá nem jött, hogy ő a hazáját akarja szolgálni a Közel-Keleten -, és a gimis barátom is ezt a sportot űzte.
Alaszka, minden csupa-csupa jég... nehezen futballoznak ott az emberek.
- Bemennénk, ha lehet - köszörültem meg a torkomat, mire az őrmester finoman a felkaromhoz érve noszogatott a bejárat felé.
- Csak nyugodtan, és természetesen maga után, ügynök!
Derek mormogott valamit a kisvárosi vendégszeretetről, amint mellém lépett, de csak rosszallóan megcsóváltam a fejemet. Néha a legkisebb dolgokon tudta felkapni a vizet, vagy kivágni a hisztit, esetleg zöld szörnyetegként meredni bárkire - a legtöbbször mégis imádtam érte. De volt, hogy a legrosszabb alkalmat találta meg rá; egy ügy munkálatainak teljes közepe pont ilyen volt.
Végigfuttattam kesztyűs kezemet egy könyvespolcon terpeszkedő hosszú sornyi kötet gerincén, míg Morgan az ablakkal babrált.
- Igaza volt - jegyezte meg, majd futólag hátrapillantott a válla felett a helyi rendőrre. - Nem tört be. Küzdelemnek nincs nyoma, a támadó gyorsan hatalmába kerítette a lányokat.
- Vagy nem.
- A támadó erőszak nélkül kétféleképpen tudja hatalmába keríteni az áldozatot - mutattam fel a mutató- és középsőujjamat, miközben végigpásztáztam a tekintetemmel a szoba minden egyes négyzetcentiméterét. - Fenyegetéssel, vagy előzetesen kiépített bizalommal.
- Akárki volt, pontosan eltervezte a dolgot, részletes infói voltak a lányokról. Hogy Brooke apja távol van, hogy a többi szülő nincs otthon - sorolta Spencer.
- Azaz?
- Tudta, hogy üzenetet fognak hagyni - válaszolt a társam. - Másképp nem lehetett volna felolvasni a szöveget.
- Ebből következik, hogy vagy ismerős, vagy figyelte őket - közöltem Sikes-szal az előbbiekből következő konklúziót.
- Az itteniek vigyáznak egymásra. Ha bárki idegen figyelte volna a lányokat, észrevették volna.
A kisvárosi ügyeknél mindig ezzel volt a legtöbb gond; az emberek képtelenek elfogadni azt, hogy valaki közülük szörnyűségekre képes és az utolsó utáni pillanatig is képesek elleállni a gondolatnak - még akkor is, ha szikla szilárd bizonyíték volt akár az ő kezükben is.
- Nézze, őrmester, én is kisvárosban nőttem fel. Tudom, milyen nehéz elfogadni azt, hogy talán valaki olyan tett ilyen borzalmat, akit személyesen ismerhetek - csípőre tett kézzel pillantott a kopasz férfira.
- Azt kell feltételeznünk, hogy helybéli a tettes - szólalt meg Gideon most először, mióta betettük a lábunkat a bejárati ajtón. - Akinek kellett egy hely a megfigyeléshez.
Két pillanatba tellett az egész. Az egyikben még az ablakon kifelé meredve mélakodva gondolkozott, a következőben pedig már az utca túloldalán volt, a drótkerítésen túl. Bíztam Jason ösztöneiben és tudásában, ő volt közöttünk a legjobb, aki sosem tévedett - így két másodpercig sem gondolkoztam azon, hogy követem-e kifelé.
- Innen minden ablak tökéletes látszik! - szóltam utána, majd mikor a sarkán pördülve felém fordult lelasítottam a lépéseimet.
- És valaki sokat is időzött itt - bökött a lába elé, ahol egy egész halomnyi cigarettacsikk hevert.
Így fél blikkre biztos voltam benne, hogy Marlboro - talán piros, de ahhoz jobban szemügyre kellett volna vennem.
A mocskos rohadéknak még jó ízlése van!
- A fenébe! - csúszott ki Tom Sikes száján.
- Esett az eső szombat este óta? - kérdezte a rangidős profilozó.
- Nem.
Reid nem kérdezett senkitől semmit, egy árva kukk nem bukott ki a száján, csak előhalászta a nadrága zsebéből a mobilját és teljes nyugodtsággal vonult el tőlünk. Bizonyára csak Garciának telefonált.
Garcia... meg tudnám fojtani a bátyámat, azért amit este művelt. Ha JJ nem hívott volna be minket, már ezerszázalékosan holtan feküdne valahol.
- Maguk szerint tényleg egy helyi lakos a tettes? - lépett mellém az őrmester.
Kétkedő pillantást vetett rám, mire csak felvont szemöldökkel bámultam a szemébe. Akármennyir eis próbált lyukat beszélni a hasamba azzal, hogy tévedek, én tudtam: erről szó sincsen. Nem azért, mert olyan fantasztikus képességgel áldott meg az ég, hogy sosem tévedtem - nagyon is sokszor fordult elő -, egyszerűen tisztában voltam a százalékos eloszlásokkal az ilyen esetekben. Ez volt a munkám, és biztosan jól csináltam valamit, hogyha már lassacskán másfél éve a VKE profilozó fiúcsapatában dolgoztam.
"A szép Khalt túl hamar bevették! Nem fog boldogulni a viselkedéselmező fiúcsapatban, akkor sem ha mindenkinek szétteszi a lábát! Ártalmatlan, nem veszélyes senkire!" Néha még most is hallom Vincent Shyer undorító, hátborzongató hangját.
- De hiszen maga is megmondta, hogy egy idegen feltűnt volna.
×××
Tipikus elkövetői húzás volt az áldozat kocsiját egy elhagyatott helyen hagyni. Szinte mindegyik ügyünknél láttunk ilyesmit, talán a leggyakoribb elem volt a nyomozásainknál.
A hullákon kívül.
- Csupa por, már jó ideje itt lehet - jegyezte meg Spencer, majd lehúzta a gumikesztyűjét és a legközelebbi kukászsákba dobta.
- Ennyi a pár napos kiruccanásról - jegyezte meg Derek, majd egy sóhajjal felém fordult. - Sajnos JJ-nek igaza lett.
- Ez egy elhagyatott környék? - ütötte meg a fülemet Gideon kérdése.
Teljesen feleslegesnek éreztem a kérdést. Sosem hagyták a járműveket forgalmas helyeken, mindig kerestek valami kevésbé ismertet vagy forgalmasat. Iszonyatosan nem volt jellemző, ha...
Hacsak nem azt akarta, hogy megtaláljuk.
- Nem igazán, miért? - ráncolta a homlokát a helyi.
- Azért hagyta itt a kocsit, hogy majd megtaláljuk - mondta ki hangosan a gondolataimat Derek.
Alig hittem a szememnek a kesztyűtartóban lévő fekete baseballsapkát kiemelve - ennyire egyértelmű nyomott a helyszínen hagyni kész ostobaság volt egy bűnöző részéről, ez alapján a lehető legkönnyebben a nyomára tudtunk bukkanni.
- Gideon! - lendítettem meg a levegőben, hogy magamra vonjam a főnök figyelmét. - Ez a focicsapaté. K.E. van belevarrva.
- Kip Engleré lehet - biccentett a rendőr.
- Az ki? - ráncolta Derekó a homlokát.
- A csapat hátvédje - magyarázta a kopasz. - Ő meg Brooke együtt jártak. Mit gondol - fordult Jason-höz - köze van a dologhoz?
- Ott volt szombat este a gyűlésen?
- Ő volt a gyűlés sztárja.
Az ügynök pár másodperc erejéig hümmögött a válaszon, majd megrázta a fejét.
- Akkor nincs. De azt hiszem, - pillantott végig mindannyiunkon, mire kivétel nélkül biccentettünk neki - tudjuk, miféle embert kell keresnünk.
×××
- Brooke, Kelly és Polly öt napja tűntek el - kezdte el Hotchner a profil ismertetéséhez szükséges információk közlését. - Ennyi idő után általában nem találjuk meg élve az áldozatokat, úgy véljük ez az eset azonban más.
- A tettes rengeteg időt és energiát fektetett az emberrablás megtervezésébe - vette át a szót Morgan. - Nem azért dolgozott ennyit, hogy csak úgy megölje a lányokat. Azt a Chambers-házban is megtehette volna. Tudta, hogy van elég ideje.
- Az üzenetben, amit Kelly-vel és Polly-val felolvastatott ehét péntekre utal - igazította meg beszéd közben a szemüvegét a doki.
- Úgy sejtjük a tettes a bajnoki mérkőzés idejére tervez valamit, tekintve, hogy North Mammon közössége számára ez egy óriásian felkapott dolog - fordultam ide-oda az irodai forgósszékkel, amin csücsültem. - Emellett pedig biztosak vagyunk benne, hogy a tettes helybéli lakos...
- Ezt honnan veszik?
Egy ismeretlen hang szakította félbe a mondandómat. Kis őrs volt, hamar megismerkedtünk minden dolgozójával, ahogyan az ügyben érintett megjelentekkel is. Ez a kopaszodó, kék szemét kisíró férfi viszont csak fotókról volt ismerős. Peter Chambers úgy meredt rám, mintha minimum két szarv nőtt volna ki a homlokomból. Pontosan tudtam, hogy egy méhkast bolygatok azzal, hogy teljes nyíltsággal beszélek azzal a csapatunk egy helybéli lakost gyanusít a lányok elrablásával és fogvatartásával.
Már éppen szólásra nyitottam a számat, de Gideon megelőzött.
- Onnan, Mr. Chambers, hogy az Ön lányával nem hagyatott üzenetet.
- Tudtommal nem - helyeselt a férfi.
- Mert tudta, hogy Ön egy ideig távol lesz - folytatta a főnökünk. - Ahogy azt is tudta, hogy azon a helyen majd megtaláljuk a kocsit. Minden arra utal, hogy időt akar nyerni.
- De minek?
A híres profilozó gyors, de annál jelentőségteljesebb pillantást vetett JJ-re, aki azonnal tudta, mit kell tennie.
- Azt még nem tudjuk.
- És eddig mit csináltak? - kezdett vádaskodni.
A szőke sajtófelelős a kétségbeesett apához lépve feltartott a kezét és egy bizalmas, megnyugtató mosolyt varázsolt az arcára.
- Uram, FBI-ügynök vagyok, szükségünk van pár információra...
- Várjunk! - intette le és kikerülve hozzánk sietett.
Morgan gyorsan mozdult a sarokból, annak ellenére, hogy nem volt szükségem védelemre. Félig takart az ideges férfi elől, ahogyan elém lépett és megjátszott lazasággal nézett le rá. Én is felemelkedtem a székemből és a testemmel takartam a mozdulatot, amikor az oldalába fúrtam a mutatóujjamat.
Néha túlságosan territoriális és túlbuzgóan védelmező tud lenni.
- Valaki elrabolta a lányomat, tudni akarom, hogy eddig mi a fenét csináltak! - nézett végig mindannyiunkon vérben forgó szemmel.
- Igen, uram, tudom, de kérem jöjjön velem, és mindent elmagyarázok. Rendben? - sietett utána a szőkeség. Peter Chambers felsóhajtott, de röviden biccentett és hagyta, hogy Jen finoman arrébb toszogassa. - Köszönöm.
Türelmesen kivártam, amíg a rendőrség alkalmazottai végignézik, ahogyan az ügynöknő elkíséri a férfit, mielőtt folytattam.
- A ragadozó emberrablók, mint ez a tettes is, intelligensek, türelmesek, óvatosak. Mindent megfigyelnek. Az áldozatot, a családját, még a rendőrséget is. Egészen biztos, hogy még most is figyel minket, és több mint valószínű, hogy a nyomozásba is bele akar majd folyni.
- Az ilyen már a tette előtt előkészíti a rejtekhelyet. - Jason Gideon, mint szinte minden egyes profil közlés alkalmával, szigorúan bámult egy adott pontra a szemközti falon, nem kereste senkivel sem a szemkontaktust. Teljesen átszellemült, elveszett a saját gondolataiban. - Egy elzárt helyet, egy föld alatti bunkert, egy nagyon biztonságos helyet, ahova más nem jár, csak ő. Ahol elrejtheti az áldozatát, miután elkapta.
A rendőrfőnök homlokráncolva támaszkodott tőlem nem messze a falnak.
- Tehát a rejtekhelyét kell keresnünk?
- Nem találnánk meg - vágta rá rögtön Spencer. - John Jamelske például egy egész pincerendszert épített ki rejtekhelyének Syracuse-i háza alatt. Ott aztán részletesen dokumentálta, hogyan kínozta meg az áldozatát, akit három évig tartott fogva. - Mély levegőt vett, mielőtt visszatért volna a mostani esetre. - A lányok elrablója egy olyan munkát végez, ami lehetővé tette, hogy közelről figyelje őket. Az ilyen emberekre kell koncentrálnunk.
- Lehet egy rokon vagy tanár, egy szomszéd. Tudom, közhely, de egy olyan személy, akire a legkevésbé gondolnánk - magyarázta Aaron egy köhintés után.
- És lenne még valami! - vonta magára a figyelmet Gideon. - Olyan embert keresünk, aki nem volt ott a gyűlésen. Kérdezősködjenek, valaki biztos videóra vette. Nézzék át a felvételeket, ki szerepel rajtuk és ki nem...
Jennifer majdhogynem lóhalálában rohant vissza hozzánk és az ujjait tördelve fékezett le a főnökeink előtt.
- Nagyon sajnálom, de Mr. Chambers elment - hadarta.
- Hova ment? - ráncoltam a homlokomat.
- Nem tudom - rázta meg a fejét és elhúzta a száját.
- Garcia volt az! - tért vissza Reid. Igazság szerint azt sem vettem észre, hogyha néhogy másodpercig is, de eltűnt mellőlünk. - Átfuttatta a csikkeket a DNS-adatbázisban, a DNS Donald Haas-é.
A rendőrfőnök megejtett egy cinikus, levegő nevetést, majd bólintott, ahogyan felvette mindannyiunkkal egyesével a szemkontaktust, mielőtt válaszolt volna.
- Donald Haas a lányok fociedzője.
- Ott volt a nagy gyűlésen?
- Nem emlékszem, hogy láttam volna - csóválta meg a fejét. - Nem, nem láttam.
Az íróasztalra tette fegyvertartómért nyúltam, mielőtt a derekamra csatoltam volna. Morgan biccentett nekem és ösztönösen ő is megigazította a Glockját. Oldalra döntöttem a fejemet, miközben úgy összeszorítottam az államat, hogy a fogaim csikordultak egymásra.
- Hol van most az edző?
×××
Időm sem volt előkapni a fegyveremet, Derek egyik pillanatban mellettem sétált, amikor megpillantottunk Pete Chambers és az edzőt, a következőben már minden izmát megfeszítve sprintelt és vetődött, földre vitte az édesapát, hemperegtek egy darabig, az utolsóban pedig a hátát a mellkasához szorítva igyekezett lefogni a férfit.
Egy szót sem értettem az ordibálásukból, csak Don Haas-hoz léptem és felé tartottam a kezemet. Fájdalmasan nyögdécselve nyúlt el a füvön, de elfogadta a tenyeremet, én pedig a lábamat megvetve húztam fel.
- Jól van, Mr. Haas?
- Soha jobban - jegyezte meg szarkasztikusan, majd Sikes-hoz bicegett, aki átkarolta és igyekezett lesegíteni a pályáról.
Derek hozzám sétált, én pedig gyorsan körbejártam, hogy leseperjen róla a száraz fűcsomókat- és szálakat, mielőtt megálltam előtte, szemügyre vettem az oldalán lévő hatalmas foltot.
Mire kiszedem az anyagból lehet meg is őszülök.
- Szép vetődés, szépfiú - jegyeztem meg. - De legközelebb nyugodtan csinálhatsz ilyesmit kevesebb beleéléssel, nem lett volna jó beleszaladnod abba a feszítővasba.
- Oké - pihegte egy futó vigyorral az arcán.
Rosszallóan, de egy félmosollyal a szám sarkában, megcsóváltam a fejem.
- Egymás ellen fordulnak. - A társam csak helyeselt, mire egy hosszúra nyúlt levegő kifújás közben beletúrtam a hajamba. - Talán kár volt elmondani nekik, hogy a tettes közüllük való. Csak bajt fokoznak okozni az önbíráskodásukkal.
×××
- Köszönjük, nyugodtan visszatérhet a munkájához! - intettem a kukásautó felé, miután a férfi beszámolt arról hogyan és hol találta meg az egyik lány cipzáros pulóverét.
A ruhadarab még akkor is a kezemben volt, amikor a motel tulajdonos visszatért, hogy átnyújtsa nekünk a dokumentumot. Derek szigorú tekintettel figyelte, szinte kikényszerítette belőle, hogy beszéljen.
- A vendégkönyvünk - adta a fekete FBI-os kezébe.
- Jól van. Átfuttatjuk a neveket a számítógépen az őrsön és a technikusunknak is elküldjük őket.
- Van valaki - köszörülte meg a torkát kissé zavartan. - John Sherman. Őt nem fogják megtalálni a rendszerben. Havonta egyszer száll meg. Száz dollárral többet fizet a normál árnál, hogy elnéző legyek.
- Nem kér tőle igazolványt? - ráncolta a homlokát a társam.
- Nos, az felesleges lenne, mert ismerem a fickót, de nem Sherman a neve. Chambers. Peter Chambers.
Nem rejtettem el előle a meglepettségemet, és anélkül vettem el Derektől a vendégkönyvet, hogy ránéztem volna, amikor felém nyújtotta.
- Egészen biztos ebben? - kérdeztem, mire a tulaj csak biccentett. - És mondja csak, mit tudom nekem elmondani azokról az alkalmakkor, amikor Chambers itt száll meg?
×××
- Üdv, Mr. Chambers! - sétáltam be a kihallgatóba egy műmosollyal. - Tudom, eddig Hotchner ügynökkel beszélgetett, de úgy gondolom, talán mi jobban szót érthetünk egymással.
- Ügyvéd vagyok - nézett fel rám fáradtan. - Miért küldték be magát?
Egy sóhajjal ültem le vele szemben. Már műmosoly sem volt az arcomon.
- Haas-nak sziklaszilárd alibije van a lányok elrablásának idejére. Két videó, pontosan abban az időpontban készültek, amikor a lányok az üzenetet hagyták. Tisztán látható, hogy Don a gyűlésen volt. Ellenben a maga alibija, Peter - szívtam be élesen a levegőt. - Hagy némi kivetnivalót maga után.
- Mégis miről beszél?
- Azt mondta, hogy Philadelphiában volt üzleti úton, de el kell szomorítsam, hogy a Saginaw Motel vendégkönyve teljesen mást mond nekem.
- Azt hiszi bántanám a lányomat? - rivallt rám, de a szemem sem rebbent.
A megérzéseim sosem csaltak, és éreztem, hogy Peter Chambers sosem ártana Brooke-nak. Valami viszont sántított vele kapcsolatban, csak még arra nem sikerült rájönnöm, hogy micsoda.
- Megtaláltuk a lányok melegítőjét a motel mögött.
- Mi?
- Megkérdezem még egyszer, Mr. Chambers. Még mindig azt állítja, hogy Philadelphiában volt üzleti úton a hétvégén? - vontam fel a szemöldököm.
Pár másodpercnél tovább nem tudott a szemembe nézni, leszegte a fejét és az alsó ajkát hol nyaldosva, hol harapdálva rázta meg a fejét.
- Nem!
- Akkor hol volt?
- Ha már tudja, miért kérdezi? - pillantott fel rám, de végül sóhajtva válaszolt. - A Saginaw Motelben.
- Mit keresett ott?
Még ha magától beszélt is volna, a kihallgatási protokoll szerint muszáj voltam kérdéseket feltenni neki. Magam sem értettem miért, de a szabály az szabály volt.
A szabályok sosem hagynak már nyugodni.
- Egy barátommal találkoztam. Több, mint egyszerű barát. Ez egy kisváros és ezek kisvárosi emberek! Nagyon aranyosak, de - megrántotta a vállát - sok minden van, amit nem értenek meg.
- Egy nevet kérek, Mr. Chambers.
- Glenn Donaghue - válaszolt ellenkezés nélkül, miközben végig az asztal bámulta. - A Rittenhause Square-en lakik. A nejével és két gyerekével.
×××
Mostanra már hatott annyira a még reggle bevett gyógyszer, hogy rá tudjak gondolni a kávéra. Sőt, még inni is képes voltam belőle! Talán pont időben ahhoz, hogy ne merüljek le teljesen és képes legyek működni a munka további részében.
- Mindkettő ártatlan - sóhajtotta Jason. - A tettes terelte rájuk a gyanút, hamis bizonyítékokkal.
- Tehát se gyanúsított, se valódi bizonyíték - összegezte a rendőrfőnök. - Nincs semmink.
- De a viselkedése. Hogy másra tereli a gyanút.
- Haas-t és Chambers-t akarta gyanúba keverni - domboltam az ujjaimmal a bögre oldalán. - Valószínűleg ők ketten fontosak a számára, ahogy az is, hogy miért pont ezeket a lányokat rabolta el.
- Szexuális bűncselekménynek véled, Khal? - nézett le rám Derek, de csak megráztam a fejemet.
- Fogalmam sincs, de a megérzésem - egyre csak csóváltam a kobakomat. - Sosem csalnak a megérzéseim, és aszerint ez nem az. Régóta figyelte már mindengyiküket, ez igaz, de semmi olyan jelet nem találtunk, sem a helyszíneken, sem pedig a viselkedésében, hogy ez egy szexuális töltetű cselekmény lett volna.
- Nem ez valóban nem az - értett velem egyet a rangidős. - Ez bosszú.
- Be kell hozni a szülőket és az összes érintettet! - adta ki az utasítást Hotchner Jeff Yates kapitánynak. - Ők is célpontok, nem csak a lányok. Rajtuk keresztül megtalálhatjuk a tettest, amíg nem késő!
Bólintottam, de nem mozdultam - tökéletesen el tudtam onnan is végezni a munkát, ami még rám várt. Meg persze nyugodtan ücsörögve akartam meginni a maradék kávémat, nem pedig fel-alá rohangálva. Derek a vállamra tett a kezét és finoman megszorította.
- Gyere, Khal!
Én csak egy kávé ivásnyi nyugtot szeretnék!
×××
- A tettes olyasvalaki, akit maguk mind ismernek - nézett végig mindegyik felnőtt arcán Hotch. - Nagy valószínűséggel valaki a múltjukból, leginkább a gimnazista éveikből. Ez a személy úgy gondolja, hogy Önök ártottak neki. Gondolják végig, kérem, hogy kire illik ez a leírás.
- Nem gondolja, hogyha tudnánk ki az, már rég elmondtuk volna? - dünnyögte Kelly Seymour édesapja rosszmájúan.
- Kérlek, hagyd beszélni, Gill! - dörrent rá Judy Homefeldt, aki felkeresett minket az üggyel.
- Majd pont egy olyan valakire hallgatok, aki lelkileg zavart.
Élesen beszívtam a levegőt. Fájdalmas egy megjegyzés volt, olyasfajta, ami csak a kés megforgatása volt egy olyan édesanyában, mint Judy. Egyedül nevelte a lányát, mert a férje elhagyta és most még az élete egész értelmének is nyoma veszett, körülötte pedig a legtöbben azt szajkózták, élve már sosem látja viszont. Nem hiányzott még egy ilyen beszólás a helyzetéhez.
- Mindenki tudja, Judy - kelt a férje védelmére Mrs. Seymour.
- Nem koncentrálhatnánk inkább az ügyre? - emelte fel mindkét kezét figyelem felhívásként Gideon. - Aki elrabolta a lányokat, nem véletlenül keverte gyanúba Peter és Don Haas-t. Magukat vette célba.
- Sok hibát követtem el, de miért Brooke-on áll bosszút? - nézett rám Peter könnyes tekintettel.
Nehéz volt olyan szülőket vigasztalni, aki bíztak a legjobbakban, viszont én meg ismertem a statisztikákat. Képtelen voltam meggyőzően hazug támasz lenni - talán ezért sem szóltam semmit sem hozzá.
- Az egy dolog, hogy Brooke a te hibáidért fizet, de az én lányomnak is fizetnie kell!
- Ez nem fair Gill! - szólalt meg a lányok edzője is.
És talán ez volt a legnagyobb hiba, amit elkövethetett a mai nap folyamán. Elszabadult maga a Pokol. Már maguk sem tudták kivenni, nemhogy én, hogy ki kivel kiabál és mit vág a másik fejéhez. Undorítóan beszéltek egymással, nem tartotta őket már az sem, hogy ők voltak a lányok eltűnésének okai. A hülye buzitól elkezdve, a holdkóros némberen át a pár fokkal kulturáltabb sértésekig minden is elhangzott.
- Hé, hé, hé! - emelte meg a hangját Morgan is és rámarkolt Gill Seymour vállára, majd erővel visszanyomta a székébe. - Próbáljanak meg viselkedni, kérem!
- Gill idefigyelsz egyáltalán? - folytatta tovább Peter Chambers. - Nem Don volt, semmi köze nincsen hozzá.
- Te tudtad, hogy nem normális és nem szóltál! Hagytad, hogy a lányokat eddze!
- A letartóztatása félreértés volt, világos?
- Beszéltünk a motel vezetőjével, tudunk rólad! - emelte meg a hangját Mrs. Seymour. Még én is ledermedtem a megvető hanghordozásán. - Ez talán Isten bütnetése!
- Büntetés? - kérdezett vissza, majd elengedett egy szarkasztikus, levegős nevetést. - Jó, oké! De én legalább nem a fiammal meg a focimeccsel foglalkoztam, miközben a lányom eltűnt!
- Tény - kezdte Gill teljes nyugodtsággal. - Te teljesen mással voltál elfoglalva.
Morgan minden szó nélkül lépett közéjük, kitartotta két oldalra a kezét, mintha csak két verekedőt próbált volna megállítani. Kevésnek bizonyult az újbóli beavatkozása is, ugyanúgy folytatták a szócsatát, mintha mi sem történt volna. Esett szó rossz neveltetésről és hamis barátságról, negatív hatásról és egyszerűen egymás szidásáról.
Más szemében a szálkát, sajátjában a gerendát tipikus esete.
- Ebből elég! - csattantam fel, amikor már a két nő is készült egymás torkának ugrani. - Mégis mi a fene ütött magukba? A tettes pontosan ezt akarja, Önök pedig megadják neki! Mindannyiukat célba vette, azt akarja, hogy egymás ellen forduljanak és láss csodát, maguk mit csinálnak? Pontosan ezt teszik! A lányaik jó barátnők; legjobb barátnők. Önök pedig együtt nőttek fel itt ebben a városban, együtt jártak gimibe, barátok. - Mély levegőt vettem, igyekeztem lecsillapítani magamat; túlzottan elszaladt velem a ló. - Csak... csak ne hagyják, hogy összeugrassza magukat! Hallgassanak ránk, mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk.
Miután mindegyikük szolidan biccentett, felsóhajtottam, Aaron pedig megszólalt.
- Csoportokra oszlanak. Összegyűjtjük a neveket, meglátjuk van-e olyan, aki mindenkinél felbukkan.
- Az illető nem egy alkalmi ismerősük. Ismeri a titkaikat. Nem biztos, hogy szándékosan ártottak neki. A dolog olyasmi is lehet, amiről nem is tudnak, vagy már elfelejtették...
- Gideon ügynök! - állította meg beszéd közben Sikes őrmester. - Penelope Garcia Quanticóból, azt mondja, sürgős.
Morgan intett, hogy hangosítsák ki, pillanatokon belül már a csapat technikusának elbűvölő hangja csiripelt a fülekben.
- Brooke Chambers mobilját bekapcsolták - vágott azonnal a közepébe.
- És lenyomoztad?
- Naná! - vágta rá kapásból. - North Mammon belvárosában van, száz méterre a Main és a First sarkától.
×××
"Az életben végső soron minden ember két dolog között választ: alkot vagy pusztít. Szeret vagy gyűlöl."
- Eric Fromm
- Jó, jó, csak gyorsan mielőtt mindenki bealszik! - kiáltotta el magát Derek és elém guggolt lencsével maga felé tartva a kamerát. - Háromra mindenki: egy, két, há!
- Boldog szülinapot, Khal!
Felvillant a vaku, és a következő pillantban már Derek leült a lábam között és hátradöntve a fejét mutatta felénk a fényképezőgép kijelzőjét.
- Na, mit gondoltok?
Elsőnek a sarokban feszengő Gideon mosolyát figyeltem meg, és azt mennyire természetesen támasztotta meg a karját az ülés tetején. A következő a mögöttem álló Spencer volt, aki félénken görbítette mosolyra az ajkait és a vállamon volt a keze; meglepően hasonlítottunk a fotón. Az ő jobb oldalán Hotch állt, a szokásos fapofájától eltérően egy féloldalas görbe ült az arcán, ami igazán megfiatalította. A bal oldalamon JJ ült, a fejét a vállamra hajtotta a fejét és szélesen vigyorgott; maga volt egy megtestesült angyal a hosszú szőke hajával és nagy kék szemével. Garcia a kezemben tartott laptop kijelzőjére nevetett a kamerába a kuckójából és egy szelet tortát tartott fel égő gyertyával. Morgan pedig... a fogai fehéren világítottak, vékony csíkká vált a szeme, annyira vigyorgott, de ami látszott belőle; úgy csillogott akár egy kiskamaszé. Az egésznek a közepén én ültem, a Jenére döntötte fejjel és a laptopot feltartva.
Olyanok voltunk akár egy nagy, boldog család.
Csak később tudtuk meg, mennyire tudatlanul és naivan örülünk a fotón.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top