K h a l e e s i    J o n e s 

××××××

Abban a pillanatban jobban utáltam a családomat mindennél és mindenkinél. Az élen Derekkel, mert nem bírt megülni a seggén - miért is tudott volna. A nővérem és a családja nem rég költözött Bostonba, ami tőlünk egy hét órás autó útnyira volt, Kyle pedig a válása miatt ideiglenesen velünk lakott, így biztosan egyértelműnek gondolta a dolgot. 

Csak reménykedni tudok benne, hogy apámat nem hívta fel - vagy ha tervben volt, Kyle-nak volt annyi esze, hogy lebeszélte róla. 

Én csak nyugodtan akartam tölteni ezt a napot, maximum két-három fánkot enni és csak feküdni, amíg már azt is meg nem untam. Egy kicsit sem számítottam rá, hogy oltári nagy banzájt fogni csapni. 

- Boldog szülinapot! Boldog szülinapot, Khal! - tette elém a tortánt, mire megforgattam a szemem. - Boldog szülinapot! Na, fújd el a gyertyákat! Gyerünk! 

- Keresztanyu olyan öreg vagy - jegyezte meg Valerie az ölemben ülve, mire sértetten a szívemhez kaptam a kezem. 

- Ezt inkább mondjad keresztapunak - pislogtam rá ártatlanul. - Ő öregebb, mint én. Ráadásul én még azt is megengedem, hogy velem együtt fújd el a gyertyákat, ő mikor csinált ilyet?  

- Adott neked Nutellát - vontam meg a keskeny vállát, és egy olyan pillantást vetett rám, amitől elnevettem magamat. 

- Bocsásson meg őfelsége a tudatlanságomért! 

Mindenki kezében minimum egyszer felvillant valami, ami vakuzott, amikor Vallal közösen elfújtuk a gyertyákat. A végeláthatatlan fotózkodások sora az első öt másodpercben kikészített, így mire Derek következett, a tervezettnél is sokkal gyilkosabb tekintettel vártam. 

- Boldog huszonhatodik születésnapot, cicám - köszöntött, majd egy rövid csókot nyomott a számra, mert már Valerie a lábunk között volt és szüntelenül húzogatta a nadrágszárát és csapkodta az én csupasz vádlimat, amíg Zoey ki nem halászta közülünk.

- Miért csináltad ezt? - kérdeztem a mosolyom mögül sziszegve. 

- Azt mondtad hiányoznak - rántotta meg a vállát, majd átkarolta a derekamat, közelebb húzott magához és szélesen a fotózó Kilianre vigyorgott. - Gondoltam örülnél, ha itt lennének. 

- Örülök, de szólhattál volna! - a hasára fektettem a tenyeremet és hamisíthatatlan címlapfotót villantottam a kamerába. - Visszafordítottam hozzá az arcomat, amikor abbamaradt a vakuzás. - Megbeszélhettük volna, mielőtt a Jones-klán felét vendégül látod. Ki fognak készíteni, csak úgy mondom.

- Ó, Khalie, ez egy ultra cuki fotó lett rólatok, át is küldöm apának! - mondta izgatottan a nővérem.

Apánk említésére az arcomra fagyott a mosoly, de nem csak én voltam az egyetlen. Kyle az egyik kezében egy műanyagtányérnyi nagy szelet tortával lépett a szőkeséghez és finoman meghúzta a haját, mint amikor gyerekek voltunk.

- Abban mind a hárman egyetérthetünk, hogy ez nem lenne jó ötlet, Zoey. 

- Négyen! Mind a négyen! - vágott közben egy meglehetősen rég hallott hang, amitől megfagyott bennem az ütő is. 

A húgom egy óriási bőrönddel maga mellett állt meg a boltív alatt, miközben keresztbe fonta a melle alatt a karját. Adelaide Jones mintha az összes testvéréből hordozott volna valamit. Ugyanolyan sötét szeme volt, mint nekem, azzal ellentétben, hogy hatalmas és kerek volt, akár a Zoey-é, az orra is kiköpött olyan volt, mint a legidősebb Jones-lányé. Sötét hajának pontosan árnyalata megegyezett a Kyle-éval, az álla pontosan annyira egyszerre hegyes és tompa, mint Paulnak. Magas arccsontjainak köszönhetően talán a legjobban az enyémre hasonlított az arca. Ha lett volna valami a kezemben, biztosan elejtettem volna.

- Addy! - szakadt ki belőlem, mire a húgom csak a szemét forgatta.

- Borzasztó, hogy elvileg FBI-os különleges ügynök vagy, vagy mi, Benji elit katona és mégsem veszitek észre, hogy bejövök, pedig csak egy fotós vagyok! Meglehetősen népszerű és gazdag fotós, de... 

- Ó, fogd már be! - kiabált rá a bátyánk a kelletténél jóval erőszakosabban, mielőtt rávetette volna magát és a nyakánál fogva szorosan magához ölelte. - Te mit keresel itt?

A lány nagy nehezen eltolta magától, majd széles, kissé gunyoros mosolyt vetett Derekre, miközben tetőtől talpig végigmérte.

- Bizonyára te vagy a pasas, aki hívott. Akihez a nővérem - vetett rám egy csöppet megvető pillantást, - egy év után odaköltözött. Remélem nem haragszol meg, Derek Morgan, amiért kicsit szkeptikus vagyok. 

- Vagy rasszista - böktem közbe, mire vetett rám egy szemforgatós pillantást. 

- Tudod, hogy nem - rázta meg a fejét, és a bátyánktól ellépve egyenes derékkal sétált a páromhoz, majd kinyújtotta felé szépen manikűrözött kezét. - Amúgy Adelaide vagyok, Khalie húga. Látom megfogadtad a tanácsomat és apát nem hívtad fel. 

- Derek Morgan - fogadta el a kezét és finoman  megszorította. - Kyle is figyelmeztetett, hogy Mr. Jones nem biztos, hogy olyan szépen köszönte, mint ti. Paul pedig Irakban, ha jól tudom. 

A fiatalabb bátyám említésekor megfeszült egy kicsit az állkapcsa, mire a legkisebb Jones-gyerek oldalra döntött fejjel felvonta a szemöldökét. Rengetegszer vetettük fel neki, hogy miért nem választotta a pszichológiát hivatásaként - rettentően jól kiismerte és olvasta az embereket. Ezek mellett pedig rohadtul előítéletes és gúnyos volt; nagyon sokan tartották ötünk közül a legpofátlanabbnak - a legkisebb gyerekek átka. 

- Szerintem örüljünk annak, hogy - a bátyám mondandóját félbevágta a csengőnk, de mikor elindultam volna, hogy ajtót nyissak, felemelte a kezét. - Majd én. 

×××× 

K y l e    J o n e s 

××××××

Fingom se volt róla, ki lehetett, aki ilyenkor kereste volna őket. A család minden meghívott tagja megérkezett, azt meg nem gondoltam, hogy Derek bármelyik családtagja lett volna - alig vártam a pillanatot, amikor a húgom be lesz mutatva a Morgan-famíliának. 

Hónapokig fogom mémelni érte. 

A vendég még akkor is erőszakosan tenyerelt a csengőre, amikor kinyitottam az ajtót. Vastag keretes feltűnőszemüveg, vörös rúzsozott elkerekedő száj fogadott - a nő arca is hasonló színt kezdett felvenni, mint a sminkje és zavartan tűrögette hidrogénszőke haját a füle mögé. Szélesen elmosolyodtam. Fodros szoknya anyaga zizegett és idióta díszekkel teletett magassarkú kopogott, ahogyan ide-oda lépegetett zavarában.

- Kyle - nyögte ki zavarta. - Nem számítottam rá...

- Penelope - köszöntöttem. - Leesi nem mondta, hogy jössz. 

- Derek meg azt, hogy itt vagy!

- A hugicám születésnapja van - nevettem el magam. - Már miért ne - csupa tortás kisujjak martak a farmerom szárába és vékony gyerekhang könyörgött azért, hogy felvegyem. Vigyorogva hajoltam le Valeriért, aki nagyokat pislogott a VKE technikusára. - Hercegnőm, ő Penelope. Penelope, ő itt Valerie. 

Ha azt hittem a kislány lepődött meg az idegenen, nem tudtam leírni azt, amit az informatikus arcán láttam. Zavartan pislogott és habogott, mire sikerült egy értelmes mondatot kinyögnie. 

- Van egy lányod? 

Elemi erővel robbant ki belőlem a röhögés. Már annak a feltételezése is sértő lett volna, hogy családos ember vagyok, ha nem lennének az ikrek, dehogy az a szőke, kistányérnyi nagyságú, kékszemű copfoska az enyém legyen... Nevetséges!

- Penelope - kapkodtam a levegőt, hogy szóhoz jussak. - Ő az unokaúgom. A nővérem, Zoey, kislánya. De ne csak állj itt! Gyere be - tártam szélesebbre az ajtót, - éppen tortázunk. Örülnék, ha csatlakoznál. 

- Az egész Jones-család itt van? 

- Zoey és a férje, Kilian, Valerie, és a húgunk Addy. Az öcsém Irakban van, apánk pedig... Nos, annyit nem érdemel, hogy egy képeslapot küldjünk neki, nemhogy a testvér házába tegye a lábát. 

Brutál őszintén bukott ki belőlem az egész. Mindig is az az ember voltam, akinek ami a szívén az a száján, mégis meglepően nyílt voltam Garciával. A hadsereg egyszerre tanított bizalomra és bizalmatlanságra, így általában kivártam azt, amíg biztonságosan elmondhattam a magánéletem ügyes-bajos dolgait az adott személynek - vele ezt nem volt meg. 

- Nagy család, értem. 

Csak megráztam a fejemet, a szabad kezemmel pedig intettem neki, hogy végre jöjjön már be. 

- Sütöttél - böktem az állammal a tenyerén egyensúlyozott tálca felé. - Répatortát. Imádom a répatortát. 

××××

A férfi a hátsókert bokrai közül figyelte, hogy Benedict Kyle Jones részegen támolygott ki a kertbe és okádott az egyik fa tövében, a fekete férfi pedig röhögve, szintén részegesen támolyogva veregette meg a hátát, mielőtt megveregette a hátát. 

Megengedett magának egy cinikus, rosszmájú horkantást, mielőtt eltaposta volna a cigicsikkjét. Khaleesi a hátsó terasz korlátjának támaszkodva szívta a dohányát, hangosan nevetett azon, amit a férfiak ittasan kiabálva beszélgettek. 

Kész röhej. Az egyik az FBI elit egységének különleges ügynöke, a másik az Amerikai Egyesült Államok hadseregének három legelitebb- és giylkosabb alakulatjából az egyikben szolgál és alig huszonkét éves kapta meg az első kitüntetését. Nevetségesek. 

A férfi régi jó szokása szerint nyúlt a kabátjának belső zsebébe, hogy előhalászhassa a laposüveget - túl szűk és kicsi volt a zsebe ahhoz, hogy egy egész üveg Tito's-t belegyömöszöljön. Akár hangosan ki is röhöghette volna a férfiakat, akkor sem vették volna észre. A gondatlanságuk, hogy a veszélyes hivatásaik és ellenségeik jelentős száma miatt sem féltek az otthonukban, valamint, hogy nem tanultak Khaleesi esetéből még a hasznára válhatott. 

Sőt, egészen biztos benne, hogy a használatára is fog válni. 

Khal átkarolta a párja derekát, amikor az odatámolygott hozzá és ránevetett, mielőtt hagyta volna, hogy össze-vissza puszilgassa az arcát. Még akkor is nevetett, amikor Derek Morgan a vállára kapta, hogy berángassa magával - valószínűleg további eszetlen vedelést folytatni. 

Peter rosszallóan ingatta meg a fejét - rá sem ismert már arra az alaszkai lányra, aki pár évvel ezelőtt volt. A képzelt feddésének minden megjelenése tovaszállt, amikor pontosan ugyanazt tette, mint percre pontosan egy évvel ezelőtt. 

A másik zsebébe nyúlt, előhalászta a doboz Marlborót, felpattintotta a tetőt, kihúzott egy számára akkor pont szimpatikus szálat és a fogai közé csippentette. Az öngyújtójának apró, táncoló lángjával meggyújtotta és mélyen beleszívott. A hüvelyk- és mutatóujja között fogta, lassan pöfékelt, miközben a duplaszárnyas, hátsó üvegajtón keresztül figyelte mi folyik bent a nappaliban. Még az egy évvel ezelőttinél is sokkal nyugodtabb volt, pedig akkor egy hajszálnyi esély sem volt rá, hogy bárki elkapja - most egy fokkal komolyabb tétet tett fel, kihívást maga ellen, és nem lepődött meg, hogy erőlködés nélkül megugrotta. 

Ünnepelni kellett, bár jóval visszafogottabban, mint a tavaly - december 13.-án fog elérkezni a nagy nap, akkor igazán ki fog rúgni a hámból, de addig a szokottnál is jobban meg kellett húznia magát, hogy véletlen se kerüljön bajba. De a világon semmiért se tudta volna kihagyni az ő Khalie-jának a születésnapját. 

A ház felé emelte az alkoholt, kinyújtott mutatóujja pontosan a nő háta közepére bökött.

- Ezt rád, Khaleesi - mélyet kortyolt az italból és elismerően hümmögött. - Ezt pedig - körülbelül egy féldecit locsolt a barna, felázott földre, - arra, hogy mekkora idióták tudtok lenni egytől egyig.