K h a l e e s i   J o n e s

××××××

A fejemre toltam a napszemüvegemet, amint beléptünk az épületbe. Derek maga elé engedett, így belöktem az üvegajtót és a kezembe tartott papírt a recepciós pult mögül ijedten pislogó asszonyság elé toltam. 

- FBI! - jelentettem ki érzelemmentesen. - Házkutatási parancsunk van arra, hogy átnézhessünk minden helyiséget! - Röviden körbepillantottam az előtérben. Mindegyik íróasztal mellett állt valaki, és kivétel nélkül úgy meredtek rám, mintha a legrémisztőbb lidérces álmukból teremtem volna előttük. A tekintetem visszavándorolt az idősödő hölgyre. - Elárulná nekem, ki a cégvezetője? 

Valaki erősen megköszörülte a torkát, valahonnan mellőlem. Teljes testtel a hang irányába fordultam. Egy szőke, pirospozsgás arcú, még a húszas éveit talán el sem ért, kockás inget viselő "férfi", aki inkább volt fiú, intett nekem. 

- Én volnék! 

- Remek! - dobtam a csípőmre a kezemet, ahogy átlendítettem a lábam az elkülönített lyuk, az irodája, küszöbe felett. - A chatszobák felhasználói érdekelnének! 

×××

Hosszú percek teltek már el érkezésünk óta, lehet már egy óra is. Cole ügynök serényen pötyögött a főszámítógép klaviatúráján, keresve azt az egy kódolt felhasználónevet, amire nekünk éppen szükségünk volt. 

- Ez annyira jellemző! - pufogott mellettem az internetes vállalkozás főnöke. - Megakadályozzák az információ szabad áramlását! 

- Morgan ügynök! - szólította meg a specialista a  mellettem szobrozó társamat. - Lépjen be egy chatszobába! A neve Suzy, tizenkét éves!

- Mit művel? - förmedt rá, ahogy a párom követte Katherine utasításait. 

- Chatel! - jegyeztem meg gunyorosan, ahogy átsétáltam ahhoz a géphez, amelyiknél ő ügyködött.

 - Megvédem a jogaimat, és a klienseimet! - emelte meg a hangját, mire csak összevontam a szemöldököm. 

- Csak figyeljen - intett a fejével a monitor felé Derek, ahogy begépelt egy teljesen sablon szöveget, majd hangosan olvasni kezdte. - Helló, Suzy vagyok, tizenkét éves. Ki akar beszélgetni velem? 

Egy határozottan leütött Enter után, nem telt el két ép másodperc sem, a szoftver mintha felrobbant volna. Sok egymást követő pityogás, amik a számtalan felugró ablakot jelezték. Mindegyik újabb és újabb privát üzenet, olyan szövegekkel, mint például: "Szereted a fagyit? Mert én szeretem a fagyit!".

- Ennyi pedofil akar felszedni egy tizenkét éves, Suzy nevű lányt! - az ügyre kolleginánkká vált nő hangja csöpögött a megvetéstől. - Maga hagyja, hogy idegen szerverekről jelentkezzenek be!

- Nem lehet azonosítani őket?

- Ennyi idő alatt nem - rázta a fejét az afroamerikai férfi kérdésére.

- Hé, én csak egy szolgáltató vagyok, oké? Mit tehetnék? - akadt ki a pasas.

- Az egyik site-ján egy kisfiút árulnak - szólalt meg Gideon, a tónusa fagyos és halálos. - A 'Mit tehetnék?' nem jó kifogás. 

×××

Kopasz kollégánk hátrált másfél lépést, majd a fegyverét még mindig előreszegezve egy erőteljes és jól irányzott rúgást mért a faajtó közepére. A zsanérok megpattantak a bútorlap pedig hangos puffanással dőlt el a burkolón. Hotchner ment be először, utána jómagam és a sort zárta Morgan. 

- FBI!

Hármónk hangja visszhangozva dördült a földszinten, de az emeletről lehallatszódó, bömbölve hallgatott kőkemény metál mellett kételkedtem benne, hogy a házban tartózkodó fiú és annak fogva tartója közül akármelyikük is meghallotta volna az érkezésünket. 

Az aprócska tényező miatt, hogy újra terepen lehetek az adrenalin szintem a felhők fölött három méterrel kongázhatott örömében, így észre sem vettem, mikor értünk be a szobába, csak arra eszméltem, hogy Derek előttem áll és kiveszi a kezemből a szolgálati fegyverem. 

- Csak egy szórakozó gyerek - szűrte összeszorított állkapcsán keresztül, míg én szaporán pislogva a csípőmre erősített tokba helyeztem a Glockot. 

- Hogy micsoda? - szaladt össze a szemöldököm, ahogy kiléptem mögüle és a félmeztelen tinédzserre néztem. 

A vállam köré dobta a karját és kiterelt a szobából, hisz' rajtunk kívül már senki sem volt ott. A lépcső lefelé tartva Aaron kezdett el beszélni.

- Az apja már nyolc hónapja börtönben van, Kevin ezalatt abból élt, amiből tudott: a testéből.

- Szóval strihelt - egyszerűsítette le a dolgot a társam, majd leült a szőnyeggel borított lépcsőfokra.

- Csak nem az utcán, hanem a neten - bólintottam, amint mindkét oldalt kicsatoltam a golyóálló mellényemet, a derekamra raktam a kezem. - Így jóval több kuncsaftja van. Biztos, hogy a srác töltötte fel Peter videóját, Derek szerint még mindig itt van a gépén. 

- De már nem él a kapcsolat - csóválta kobakját a főnököm. 

- Mondta, hogy jutott hozzá a videóhoz?

- Azt mondta, az egyik kliensétől kapta, megosztott fájl, körbement a chatszobán. 

- Lehetséges - bólogatott Cole ügynök. - Mivel ez illegális, ezzel bizonyítják, hogy nem rendőrök. Lássuk, mire derül még fény! - csapta össze a tenyerét, ahogy az ücsörgő ügynöket kikerülve elindult felfelé az emelete. - Ó, Khal! - fordult hátra egy pillanatra. - Szeretne beszélni vele?  

- Csak ha nem bánja! 

Nem telt sok időbe, míg visszataláltunk a fiú hálószobájába. Ő az ágyon ücsörgött, teljes kényelemben és nyugalomban, egy szétgombolt inget viselt és oldalra a billentett fejjel figyelt minket. Partnerem csípőre tett karral állt meg előtte, de már mielőtt a férfi megszólalt volna, akkor is látszott, mennyire nem érdekli a tinédzsert az, mit mondani fog.

- Öcsi, azt a gyereket, akinek a videója körbejárt a chatszobán, éppen most készül eladni egy pedofil!

- Brühühü - szótagonként gúnyosan tagolta a szót a felnőttnek, aki csak dühösen nézett oldalra, majd le, egyenesen rám.

Viszont éppen nem értem rá arra, hogy megrendítő hegyi beszédet tartsak egy kamasz selyemfiúnak, hiszen valahogy arra is rá kellett volna jönnöm, honnan is indult a fájl. 

- A francba is, kódolt! - Magamban szitkozódtam, de a mellettem szobrozó ügynök és az ágyon terpeszkedő kiskorú internetes prostituált rám kapták a tekintetüket. - Mi a jelszó, amivel meg tudom nézni a beszélgetéseid szövegét? 

- Maga a nagymenő, csinos kis FBI-os, találja ki! - villantotta rám a győztesek vigyorát. 

- Tudom, hogy nem hiszed, de mi csupán segíteni akarunk - acéloztam meg a hangom, ahogy egy pillanatra sem néztem másfelé az íriszétől. 

- Minek? Nem kényszerítettek semmire, senki se bántott. 

- Gyerünk Kevin, mi a jelszód? A szülinapod, a kedvenc bandád? - mikor láttam, hogy a kedvesség nem hat, felvettem a sziklaszilárd pókerarcomat, reménykedve abban, az majd segít. - Remélem tisztában vagy vele, ez prostitúció. 

- Fiatalkorú vagyok - biggyesztette le mímelten az alsó ajkát. A szemem sarkából tökéletes rálátásom nyílt a mellkasát tarkító hegekre. - Fel sem fogom mit teszek. Ki se mentem ebből a szobából és senki, senki se érhet hozzám.

- Egy ideje - jegyeztem meg. - Az apád ver, mióta az eszedet tudod. Eleinte csak hétvégente, mikor berúgott, aztán már minden egyes nap. Soha sem értetted miért bánt, miért mindig olyan dühös. Éjjelente, amikor már végleg egyedül hagyott, nagy nehezen álomba sírtad magad és azt vártad, jöjjön valaki, aki majd megment. De nem így lett, nem jött senki. - A pillantása megtört a rövidke profiljának hallatára. - Most neked van esélyed arra, hogy megments valakit. Te lehetsz az, aki megállítja ezt a szörnyűséget. Talán az apádon nem állhatsz bosszút, viszont azon a fickón, aki azt a gyereket bántja, azon igen. 

Egyikünk pillantása sem kalandozott el, végig egymás szemébe néztünk. Én próbáltam rá hatni, ő mérlegelt. Az óráknak tűnő másodpercek végére, már ott tartottam, könyörögni is képes lennék neki, vagy éppen felajánlani bármit, csak segítsen a kisfiú ügyének a végére járni. A szívem összefacsarodott, ha belegondoltam a kisgyermek helyzetébe - úgy éreztem, akármit megtennék annak érdekében, hogy az esetnek a végére járjak, amit pedig ott találok, az pozitív legyen. 

- Rendben - mondta ki végül, a szívemről pedig legördült egy mázsás súly. Intettem neki a fejemmel, ahogy felálltam. Leült a székre és a billentyűzetre helyezte a kezét. Gyorsan pötyögött, majd magyarázni kezdett, mikor leütötte az entert. - Az összes szöveget elmentem. A videót egy bizonyos Inetnemtől kaptam. 

- Ez az Inetnem - kezdte Katherine -, mióta a kuncsaftod? 

- Úgy hat hónapja. - Vágta rá rövid gondolkodás után. - Mielőtt megkérdi: helybéli. Többször kért meg rá, hogy találkozzunk, de ilyet nem vállalok. Az én lakóhelyemről, meg csupán a várost tudja. 

- Hogy lépsz kapcsolatba vele? - ráncolta a homlokát a középkorú asszonyság. 

- Ő keres engem - emelte meg a vállát.

- Ugyan Kevin - szólt közbe Morgan, ahogy a mellkasa előtt szorosan összefont karral támaszkodott egy bútornak. - Nem ülsz itt egész nap, arra várva, hogy valaki rád kattint. Az nem lenne nagy üzlet. 

- Te vagy az egyetlen, aki segíthet Petert megtalálni. 

- Mit akarnak tőlem? - ráncolta a homlokát. 

- Kérj személyes találkát! - Utasításom hallatán tiltakozóan megrázta a fejét és dadogni kezdett. - Nem lesz semmi baj, egy ujjal sem érhet hozzád. Mi is ott leszünk végig, megígérem. 

- De nem lesz gyanús, hogy hirtelen találkozni akarok vele? - pislogott szaporákat. 

- A szükségletei irányítják, Kevin - jegyezte meg Gideon, aki már hosszú-hosszú ideje hallgatott a sarokban. - Ha felajánlod, hogy találkozol vele, nem tud nemet mondani. Nem bír a vággyal. 

×××

Az iskola udvara tömve volt vidám, sikongató kisgyerekekkel. A legidősebb sem lehetett több tizenkét évesnél - és az éppen keresett pedofilunk itt dolgozott. Sok-sok ártatlan, mit sem sejtő gyermekek között, kezet fogott a szintén tudatlan szülőkkel, akik nyugodt szívvel bízták rá a csemetéjüket, holott ki tudja a szabad idejében, vagy nem csupán olyankor, milyen beteg fantazmagóriák születtek meg az agyában a csöppségekre gondolva. Inkább igyekeztem is mellőzni ezen meglehetősen bosszantó agymenéseimet. 

A volán mögül figyeltem Kevint, egy pillanatra sem voltam képes elemelni a tekintetem róla. Megígértem neki, hogy végig ott leszünk. Nem akartam megszegni azzal, fejben elkalandozom másfelé. Ilyen luxust nem szabadott megengedni magamnak, pláne nem ebben a szakmában, ahol a legapróbb elrévedés is halálhoz vezethet. 

- Nem kell aggódnod, kézben tartunk mindent - sóhajtott fel Derek, ahogy oldalra fordulva rám pillantott. Csak hümmögtem jeléül annak, hallottam és felfogtam, amit mondott. - Khal, azzal nem szeged meg a szavadat, ha egy pillanatra is másfelé figyelsz. Nem csak mi felügyeljük a srácot, itt vannak Hotchék is. 

- Persze, persze - legyintettem felé, mikor valami igazán felkeltette a figyelmem. 

Egy öltönyös, ősz hajú, szakállas és szemüveget viselő alak lépett ki az általános iskola kapuján. Zsebre tett kézzel körbenézett, és hatalmas mosollyal az arcán konstatálta a kamaszt, aki a masszív kerítésnek támaszkodott. Megállt előtte, azzal a tipikusan ábrázolt pedofil vigyorral a fején, ami miatt legszívesebben behúztam volna neki egyet. A fiú idegesen kikerülte és elsietett az ellenkező irányba. Az ipse zavarodottan fordult utána, valamit talán kiabált is. 

Egy épkézláb gondolat nem született meg az agyamban, mire végképp felfogtam a dolgokat, a társam már rég nem ült a terepjáróban. Neki szorított az idősödő úrt a téglafalnak, a kezét összekulcsolta a háta mögött, ahogy a derekán hordott bilincs után kapott. 

- Morgan ügynök! - kiáltott rá Cole. - Morgan ügynök, nyugodjon meg, higgadjon le, szükségünk van az együttműködésére! 

- Derek! - rivalltam rá én is, amikor még mindig nem volt hajlandó ellépni a gyanúsítottól. - Csak fel akarunk tenni neki pár kérdést! - Hátranézett rám a válla felett, majd feltartott kézzel ellépett tőle. - Az első az, hogy miért akar egy iskolaigazgató felszedni egy tizennégy éves fiút? 

Odadobtam Jasonnek a zakózsebből elkobzott igazolványt, és intettem a páromnak, hogy most már megrángathatja. Megmarkolta a könyökénél fogva, és elindultunk befelé az épületbe át az egész gyerekseregen. Jó páran megbámultak minket, de az afroamerikai FBI-os így sem volt hajlandó elengedni az alakot. Amint beértünk a zárt folyosóra a direktor megszólalt. 

- Elárulnák, pontosan mivel is vádolnak? 

- Bármivel, amit magára kenhetünk! - jelentette ki összeszorított fogakkal, színtiszta undorral a kollégám. 

- Semmit se csináltam! - rántott ki magát a markából a vezető. 

- Maga iskolázott ember, Mr. Rawlings - tekintettem rá egy pillanatra menet közben. - Tudja, hogy nagy bajban van. 

- Csak kisétáltam az iskola elé, már ez is bűn? 

Dünnyögtem magamban, ahogy az egyik helyi rendőr a kezembe nyomta az eset aktáját. Gyakorlattal nyitottam ki, majd elemeltem belőle egy képet és az orra aládugtam. 

- Tudja hol van?

Levegő után kapott, rápillantott a szintén mellette szobrozó Gideonra, majd vissza rám, mielőtt megszólalt. 

- Hogy bánthatnak valakit, aki ennyire - kereste a szavakat -, aki ennyire...

- Tiszta? - vágott közbe a főnököm. 

- Ezt maga küldte Kevinnek - jelent meg Katherine is. 

- Igen, tudom, hogy nem volt helyes, de-de annyira sokkolt. Meg akartam menteni szegény kisfiút! - védekezett teljesen feleslegesen. A barátom a mennyezet felé emelte a pillantását, közben hátrált is a beszélőtől. - Gondoltam Hugz, Kevin, talán ismeri. Ezért adtam meg neki a linket ahhoz a website-hoz. 

- Ugyan, meg akarta menteni? - húzta össze a szemöldökét Morgan, ahogy fenyegetőleg közelebb lépett. 

Agresszívnak hatott a viselkedése, a megnyilvánulása, az egész attitűde, már-már a szemem láttára bontakozott önmagából és vált egy számomra ismeretlen emberré. Közéjük álltam és felemelve az államat kerestem az íriszét. 

- Gyere, segítsünk Reidnek - kértem, ahogy a felkarjára simítottam a tenyeremet. Nem értettem a hozzáállását. Hirtelen embernek számított néha-néha, de ha a munkáról volt szó, sokkal jobban képesnek számított arra, hogy megtartsa azt a bizonyos távolságot, ami kötelezően szükséges ahhoz, hogy végezni tudd ezt a típusú feladatkört. Pontosan ismertem, hallotta és értelmezte a mondatomat, a jelenlétemet, szimplán nem akart foglalkozni vele. - Ezt majd a többiek. 

Nehezen és mereven, de bólintott, sarkon fordulva besietett a fickó irodájába. A szemem sarkából láttam, hogy a rangidős profilozó köszönetképp ugyanúgy meghajtja előre a fejét. Nem reagáltam semmit, csak követtem a páromat. 

- Remélem, találtok valamit, amiért lecsukathatjuk! - fordult felénk hosszú idő után, hisz' akkora már én is rég csatlakoztam és már Spencer elém is rakta Hayden laptopját. 

- Ó, ahhoz be kéne jutni a számítógépébe - dörzsölte meg a halántékát a doktor. 

- Hívd Garciát!

- Nincs rá idő! - intettem le, ahogy tovább pötyögtem és próbáltam a lehető legjobban odakoncentrálni. 

- Hé zsenikém! - ejtette ki a belsős becenevét enyhén gunyorosan. - Brillírozz egy kicsit! 

- Ha a pasasnak gyerekpornó van a gépén és rossz jelszót ütünk be, lehet, hogy aktiválunk egy vírust, ami törli a memóriát - sorolta, amint megjelent a képernyőn a jelszókérő felület. - Amúgy is, mit mondott nektek?

- Megrögzött pedofil, azt állítja meg akarta menteni őket - vett mély levegőt, reménykedve abban, hogy talán lenyugtatja magát. 

Felemelkedtem az irodai székből és odamentem hozzá. Választ akartam a reakciójára, de tudtam, hogy azt most egészen biztosan nem kapom meg - mellé pedig az is lehetséges, a közel jövőben sem. Az ajtó melletti szekrénynek támaszkodott, amikor megálltam előtte és hátradöntve a fejem felnéztem rá. Kerülte a tekintetem, így csak sóhajtva átkaroltam a derekát. 

- Menteni? - kúszott a fülembe Spence hangja. - Menteni - az ablakhoz sietett és az íróasztalról szerzett filccel felfirkantotta a szócskát egy hófehér A4-es lapra, megfordította és rábökött az így kijött értelmetlen szóra. 

Inetnem. 

Percekkel később Cole ügynök lépett be a helyiségbe, nyomában az iskolaigazgatóval és Gideonnal. Derek felkapott egy szabad széket és az enyém mellé helyezte. 

- Mr. Rawlings, üljön le! 

- A laptopja - toltam elé az asztalon, amikor nem foglalt helyet, csak a fényesre súrolt bútorlapot figyelte. 

A kijelzőre bámult, majd undort játszva elcsapta a fejét. Kőkemény ábrázattal tanulmányoztam a testbeszédét, amíg a levegőbe nem hasított egy mobilcsörgése. 

- Tessék, Morgan! - fogadta a hívást. - Oké, várj Garcia, tartsd! 

Fülén a készülékkel sietett ki az irodából, én pedig újra minden figyelmemet a gyanúsítottunkra összpontosítottam. 

- Na, akkor leül vagy sem? - emeltem meg a szemöldököm. 

- Öhm, ez a kutatásaimhoz kell - igyekezett menteni magát. Érzelemmentesen megráztam a fejemet és a szememmel jeleztem neki, azonnal tegye le magát arra az ülőalkalmatosságra. Már-már éhes tekintettel figyelte a gépen játszódó jelenetet. - Egy könyvet írok a témáról! 

- Ez nem egy könyv lesz, hanem száz év egy szövetségi fegyházban! - emelte meg a hangját Kat. 

- Alkut akarok kötni - sietett a számára kedvező megoldás felhozásával. 

- Nincs alku - szinte köptem a szavakat. Nem hiába választottam szakterületemnek a gyermekbántalmazást, amihez ez is jelentősen hozzátartozott. Képtelen lettem volna egyezséget kötni egy ilyen személlyel, akit egy féregnek sem lehetett mondani. - Amit esetleg kaphat, nagyon, de nagyon kevés jóindulat. Szóval, kezdjen el mesélni Peterről! 

- Öhm, megkeresett az a férfi akinél van. Én, én nem kerestem a fiút, nem kutattam utána! - rázta hevesen a fejét. - Csak a nicknevét tudom, Férfiú. 

- Licitált rá? - érdeklődtem, de válaszolnia sem kellett, ahogy lesütötte a pilláit már tudtam is a kérdésemre a választ. - Mennyit? 

- Nyolcezer dollárt - nyögte ki nehezen. Undorodó elismerésemben csupán biccenteni tudtam. - De csakis azért, hogy megmenthessem őt! Azt hiszem ez volt a legtöbb, a legjobb ajánlat. Azt hiszem fel kéne lépnem a netre és kapcsolatba lépnem vele, ahhoz hogy megtudjam a címét. Nézzék, ezt a gyereket elárverezik! Én csak meg akartam őt menteni! 

- Megmenteni, igen - fintorodott el az ügyön dolgozó ideiglenes kolleginám. - Kapott a site-hoz egy jelszót, mi az? 

- Kérem! - fordult felém esdeklően. - Családom van, gyerekeim vannak. Én szeretem a gyerekeket, egyet sem bántanék. 

- Miközben megmenti őket, muszáj szexuális kapcsolatot létesítenie velük?

Ez az aprócska kérdésecske megrekesztette az önmentegető beszédét. Összeszorította a szemhéját, mintha azzal eltüntethetné a videókat és fotókat a merevlemezéről. Vagy az egész hajlamát az ilyesmire kitörölhetné a DNS-éből. De sajnos, nem sajnos, ez nem így működik. 

- Mr. Rawlings - ejtette ki viszonylag finoman a nevét a felettesem. - A jelszót. 

Idegesen levette a szemüvegét, az asztalra rakta és kezébe temette az arcát. Mélyeket lélegezve megdörzsölte a csillogó homlokát, majd megdörzsölte erős borostával borított állát és a számítógépére bámult. 

- Pillangó.