K h a l e e s i   J o n e s 

××××××

Iszonyatosan fáradt voltam. Teljesen kimerült és biztos voltam benne, hogy akármelyik pillanatban képes lettem volna elaludni. Több, mint egy napja nem aludtam, így már nagyon szükségesem lett volna egy kis pihenésre - ha pár percre is. De ez nem történhetett meg, hiszen a többeknek rám is szükségük volt, ha el akartuk kapni a szemetet. 

A lift élés pittyegése ébresztett fel valamennyire. De csak annyira, hogy kedvem támadt azt a hülye hangszórót valamilyen úton-módon megsemmisíteni. Teljes mértékben nyugodt és kedvem voltam, nemdebár? 

- Biztos, hogy nem akartok hazamenni? - érdeklődött óvatosan Aaron. - Pihenni egy kicsit, lezuhanyozni? 

- Jó lenne - dünnyögtem, ahogy visszafordultam felé. 

- Nem gond - rázta a fejét Derek, amolyan 'nekem már mindegy-mindegy' stílusban. 

- Az elmúlt huszonnégy órában mennyit aludtatok? - sóhajtott, ahogy elég aggodalmasan jártatta köztünk a tekintetét. 

- Hotch, a fél éjszakát egy kihallgatószobában töltöttem! Nem nyugszom, míg el nem kapom ezt a Frank Gyce-t! - emeltem meg a hangomat a végére, mire mindketten úgy bámultak rám mintha teljesen bekattantam volna. 

- Gyce az éjjel sietve elhagyta Jamaicát - fékezett le mellettünk a szintén nem éppen nyugodt JJ. - Floridába repült, ott pedig átszállt egy virginiai járatra.

- Az a rohadék itt lakik? - emeltem meg a hangomat akaratlanul is. Mintha villám csapott volna belém, rögtön élénkebb lettem. - Mondj egy címet, Jennifer, esküszöm megtalálom és...

- Azt nem tudom, hogy hová való, de iderepült Arlingtonba - emelte fel a kezét, mintha csak nyugtatni akarna. Bocs, Jenny, de most kurvára nem fog ez nálam használni. Egy karón akarom látni annak a pöcsnek a fejét! - Elég hosszú bűnlajstroma van: emberölés, rablás, nemi erőszak.  

Még egy darabig beszélgettek erről, de én már nagyon nem is figyeltem oda. Ismételten elöntött a haragom, aminek nem kellett volna, de most nem voltam képes kontrollálni magamat. Egyszerűen annyira idegfeszítő volt az egész - az pedig rátett még egy lapáttal, hogy bármelyik percben képes lettem volna elaludni. Amúgy is imádtam aludni, akármikor tudtam is, de most valóban kimerült voltam. Észre se vettem jóformán és már be is terelgettek a konferenciatermünkbe. Lehuppantam az egyik székre, azonnal éreztem, hogyha nem találom érdekfeszítőnek akkor nekem ott szieszta idő fog beütni.

- Van egy pszichopatánk, aki be akar vonni minket a játékba - fonta keresztbe a karját Hotch. - Játszik velünk. 

- Viszonozzuk a szívességet - dünnyögtem kómásan.

- Többször is elmondta, hogy mentsük meg a lányt - dörzsölte az állát Derek. - De kit?

- A küldemények a lányhoz vezető nyomok - gondolkozott hangosan Gideon. Rajta is látszott mennyire nem volt kedves és higgadt általános állapotában. - Lássuk mink van! Én egy 1963-as Nellie Fox baseballkártyát kaptam és egy levágott fejet. 

- Én meg egy ritka pillangót feltűzve - vakarta meg a tarkóját JJ, ahogy a táblához lépve firkantott fel pár dolgot rá a kezében tartott filccel. 

- Több üzenetet, hogy mentsük meg a lányt - csatlakozott be a felettesem is. 

- Enyém a lefejezett holttest és a jamaicai rendőrségen tett üdítő látogatás - doboltam az ujjaimmal az asztalon. 

- Reid felhívott Nevadából - tördelte az ujját Jason. - Úton van ide egy álkulccsal és egy üzenettel. 

- A pasi, aki hívott azt mondta, hogy a legifjabbnál van a kulcs - bólogatott Hotch. - Az pedig Reid. 

- Álljunk meg egy kicsit! - emelte fel a mutatóujját Morgan, ahogy a homlokát ráncolta csodálkozásában. - Ez teljesen szokatlan egy tettestől! Kihívnak minket, hogy kapjuk el őket, de nem vonnak be a fantáziáikba? És miért nem? Mert azok szexuális fantáziák! - nem tudtam, hogy én nem értettem jól a szavakat vagy valóban össze-visszabeszélt. Annyi biztos, hogy nem igazán értettem őt tisztán. Fokozatosan összefolyt minden. - Ha párbajra hívnak minket, azzal az erejüket fitogtatják. Dehogy ez mit jelent...

×××

Csupán tompán hallottam a videón lévő férfi hangját. A többiek újra és újra megnézték a CD-t, miközben Jennifer kint megtartotta a sajtótájékoztatóját. Én pedig egyre laposabbakat pislogtam, a fejem fokozatosan dőlt előre. Olyan voltam, mint egy totális rongybaba. Erre nyaklottam, meg amarra - a kimerültség kezdte teljesen átvenni felettem az uralmat. 

Csak egy szabály: kizárólag az Egység tagjai dolgozhatnak az ügyön. 

Jason Gideon. 

Aaron Hotchner.

Derek Morgan.

Khaleesi Jones.

Spencer Reid. 

Jennifer Jareau.

Penelope Garcia.

Ennyi, csak egy egyszerű szabály. 

Ez villogott az agyamban, ahogy egyre inkább álomba merültem. A társam és a doktor nem is piszkáltak, ismerték mennyire is fáradt voltam. Inkább dolgoztak kettesben, nyugalomban - plusz nem kellett azt hallgatniuk, hogy még mindig azon pattogok, hogy letartóztattak Montego Bayen. Már szörnyen idegesítő lehettem. 

- Khal - fogtam meg valaki a karomat, amire felriadtam.

- Fent vagyok! - riadtan feltoltam magamat a könyökömre, de a szememet csak résnyire voltam képes kinyitni. 

- Hazaküldelek - mondta kedvesen, ahogy még mindig rajtam tartotta a balját. Megráztam a fejemet, ahogy felültem és beletúrtam a kócos fürtjeimbe. - Muszáj aludnod, semmi se történik amíg nem vagy bent, megígérem. 

- Semmivel nem jutottunk közelebb a fickóhoz - mosolygott rám a partnerem az asztal mellől. - Irány haza, babám. 

- Ez parancs! - vágta el a mindenféle esetleges próbálkozásomat Aaron. - Nyomás!

Nyöszörögtem egy kicsit, ahogy lehajoltam a táskámért, majd intettem a többieknek. Még arra is lusta voltam, hogy normálisan elköszönjek - már úgy éreztem, hogy a térdem összecsuklik én pedig horkolva összeesek a szoba közepén.

Ó, pedig ha tudtam volna!

Hallottam, hogy Hotchner Andersonról beszél valamit, de pontosan nem értettem, hogy mit. Csak kilogikázni tudtam, hogy a fiatal ügynök fog hazavinni. 

Ó, ha tudta volna ő is!

Egy köszönést elmormoltam az ajtóban, majd hagytam, hogy Grant elvegye tőlem a csomagomat és belém karolva vezessen a liftig. Ennyire rémesen voltam  már a harminchat órás alvásszünetemtől. 

Azt hittem bealszok a húsz perces autókázás alatt. De nem sikerült. A kollégám udvariasan felkísért a lépcsőn a szolgálati lakásom elé, majd mikor meggyőztem róla, hogy bemenni már egyedül is betudok, vonakodva bár, de magamra hagyott.

Ó, ha mindenki tudta volna! Ha egy parányi sejtésünk is...

Amint beléptem a kis előtérbe, azonnal ledobtam a fal mellé a poggyászomat. Majd később elpakolok. A cipőmet se vettem le, csak megindultam a nappali irányába. A fegyveremet lecsatoltam az oldalamról és tartóstól a dohányzóasztal raktam. Lehuppantam a díszpárnákkal megtömött kanapéra, a kedvencemet elemeltem és felhúzva a lábaimat dőltem le. Egy darabig fészkelődtem, aztán megtaláltam a lehető leglazább, idétlenebb és kényelmesebb pozíciót. Úgy éreztem, készen állók a pihenésre.

Ó...

- Megmondtam! - dörrent az idegen bariton, amire azonnal felpattantam. Kiszállt belőlem minden fáradtság. A félelem és az adrenalin vett át mindent, ahogy szembenéztem a csőtorkolattal. - Egy szabály van! Csak egyetlen egy aprócska szabály! Jones ügynök - ejtette ki meglehetősen gyengéden a nevemet -, eszükbe se jutott, hogy a sajtótájékoztatóval másokat is bevontak az ügybe?

A szemem sarkából láttam, hogy nagyon közel van a Glockom. Könnyen megtudtam volna szerezni, így azonnal elkezdtem kattogni rajta. Talán ha beszélek hozzá, akkor nem végzem úgy, mint Gianni Versace. Talán nem szakítja be a teljes köpenyes töltény a homlokom varratát. 

- Kérem! Hallgasson meg!

- Egy szabály! - üvöltött rám. - Mondtam, hogy ez nagyon fontos.

A lőfegyver remegett a kezében és hallottam a kakas kattanását. Ki volt biztosítva. Két lehetőségem volt: az egyik az, hogy hagyom, hogy fejbe lőjön és egymagam alakítsam a cári családot Jekatyerinburgban, a másik pedig az, hogy tökös Jones leszek és nem fogom hagyni, hogy olyan könnyen lepuffantson. 

Az utóbbi mellett döntöttem. 

Belenéztem a szemébe, majd olyan gyorsasággal mozdultam, hogy még magam is meglepődtem rajta. De nem elég gyorsan. A közel elsütött fegyver zaja és a lőpor fanyarú szaga megtöltötte a teret.

A verebek messze szállnak, nem igaz, Mr. King? 

 V      É      G      E