K h a l e e s i   J o n e s 

××××××

Az ominózus eset óta, úgy csüngtem Dereken, mint a pávián kölyök az édesanyján. De komolyan - nem viccelek. Nem voltam hajlandó elengedni egyedül sehova, még a lakásban is csak a mosdóba hagytam magában elmenni. Ő pedig teljesen kikészült idegileg, hogy a több millió nő közül, neki sikerült a legnormálatlanabbat kifognia maga mellé. 

Katasztrofális, nemdebár? 

Ugyanakkor mindannyian tudtuk, mennyire élvezi is, hogy körülötte forgott a picinyke naprendszerem. Igaz, sokszor az orrára is kötöttem, hogy nem fog ez olyan sokáig tartani, de ő hajthatatlan volt afelől, hogy a túlféltésem lecsengése után sem változik majd. 

Na meg a nagy fenét apukám, azt!

Bármennyire is viccesen hangozhattak ezek a mondatok, de mindegyiknek közös volt a gyökere. A kis rügy, amelyikből a gondolatok kipattantak. Féltettem őt nagyon, de nagyon. Rettegtem attól, hogy akármelyik nap megtörténhet az, ami egy hete rémkép volt. A barátom viszont mindent megtett, hogy ne erre koncentráljak. Volt amire jobban kellett a figyelmem. Például a tengernyi papírmunka, amit el kellett intézni az Archer-üggyel kapcsolatosan. Nem volt időm unatkozni egy csöppet sem. 

Hosszú ideje ücsörögtem az íróasztalom előtt, de a szemhéjam még mindig nem érződött nehéznek. Toppon voltam, ami még engem is meglepett - nemhogy a velem szemben ülő kollégáimat. Szaporán pötyögtem a gépen, a billentyűk csattogtak az ujjaim alatt, de tökéletes ritmusban voltam így képtelen lettem volna abbahagyni. A kávém, amit Morgan egy fél órával ezelőtt rakott le mellém, még érintetlenül állt a bögrémben - egy ujjal sem nyúltam hozzá, csakhogy ne essek ki a munkám folyamatából. Utáltam és imádtam egyszerre begépelni a jelentéseket, néha még Penelopénak is könyörögtem, hogy passzolja át nekem, hadd vigyem be én az FBI adatbázisába. Ez volt az egyetlen informatikai terület, amiben gyorsaságban felvettem a versenyt a drága technikusunkkal. Fél füllel hallottam csak, hogy a többiek nevetnek valamin körülöttem és csak egy kitekintő pillantást vetettem oldalra Spencerre. De nem ő volt az, aki megszállottan követte a tekintetével minden egyes rezdülésemet. 

- Mi van? - kérdeztem az afroamerikai férfitől, aki csak felnevetett. 

- Csak egy órája vagyunk bent és már négy esetet begépeltél - bökött felém a kezében tartott tollal. 

- Na és?

- Utálod a számítógépeket - jött a jogos érveléssel.

Valóban így volt. Alapjáraton véve, egyáltalán nem kedveltem a komputereket, ha lehetett munkán kívül messzire elkerültem őket. Nem voltam egy nagy guruja ezeknek az eszközöknek, az Garcia hatásköre és védjegye volt.

- Nem igaz, nem utálom! - ellenkeztem hevesen. 

- Igenis utálod - köpött bele az egészbe a doktor is. Most komolyan mindenki ellenem van ezen a rohadt napon? - Tudtátok, hogy Alexander Graham Bell és Elisha Gray egyszerre találták fel az elektronikusan továbbító készüléket? - tért át egy másik témára. - Versenyt futottak egymással.

- Igen, és Bell pár órával előbb ért a Találmányi Hivatalba - kuncogtam fel, ahogy még mindig a klaviatúrát püföltem. - Ki ne tudná?

- Furcsán viselkedsz - jegyezte meg pár másodpercnyi csönd után a társam. 

- Egy olyan alak mellett ülünk, aki tudja, hogy nyolcszáz mag van egy kukoricacsövön - fordultam felé felháborodottan. 

- Összesen tizenhat sor van - szólt közbe Reid.

- És én vagyok a fura? - mutattam magamra, ahogy összehúzott szemekkel néztem a fekete ügynökre. 

- Csak nem szerelmes lettél, hm? - gúnyolódott velem jókedvűen. - Bepasiztál? Vagy egy hölgyet tisztelhetünk a klaviatúrád személyében? Mert akkor bemutathatnál neki! 

- Ezt arra alapozod, hogy utálok foglalkozni egy PC-vel? - ráncoltam a homlokomat, felvéve vele a ritmust. Ő csak nevetett és pontosan tudta, hogy én is mit csinálok most. - Ennyi telik tőled? Ez minden? Mióta is vagy profilozó? Ahhoz képest ez nem sok! Sőt: elég kevés!

Amint megláttam a felbukkanó szőkeséget, fel is álltam a székemből. A vállam mögé sepertem a hajamat és egy felfelé ívelő görbével léptem Jenniferhez.

- Mi kevés? - kapkodta a fejét értetlenül.

- Morgan szerint Khal bepasizott - vihogott a zseni. 

- Semmi - dünnyögtem, ahogy csatlakoztam a barátnőmhöz a sok mappát látva. 

Csak a munka, a munka, a munka. Kedvenc gyümölcsöm a munka. 

- Semmi, tagadásban vagy! - dobta át a karját a vállamon, de én csak megforgattam a szememet. 

- Tényleg? - értetlenül tekintett rám a szőke nő.

- Szerintem hagyjuk ezt a kérdést - sóhajtottam fáradtan. Mindenki felnevetett, én megráztam a fejemet. 

- Ez egy igen volt bébi, én megmondtam - ujjongott, majd egy puszit nyomott a halántékomra. - De nem jobb, mint én, ugye?

Erre csak az agyam újbóli szemrevételezésével feleltem. A partnerem továbbra is jól szórakozott a saját kis poénján, ami - hozzá kell tegyem - annyira nem volt szórakoztató, mint ahogy azt ő gondolta. De elvan a gyerek, ha játszik - mi pedig nem akartuk elrontani az örömének forrását. Helyet foglalt az egyik széken, én viszont csak megálltam mögötte és a vállára raktam a jobb kezemet. Vártam, JJ miről is fog most nekünk beszámolni. Még izgatott is voltam egy csöppet, hiszen az előző ügyünk lezárásában már nem vettem részt és már hiányzott a munkámmal járó adrenalin löket. 

- A Tampai Iroda egy olyan gyilkosságsorozat ügyében nyomoz, ami az elmúlt két hónapban történt a Floridai öbölnél - kezdte a sajtófelelősünk, miközben lerakta az asztalra az aktákat és már nyomkodta is a kicsike távirányítóját.

- A helyiek rengeteg bizonyítékot találtak - ráncoltam a homlokomat, ahogy végigfutottam a dokumentumot.

- Megvan a tettes DNS-e - biccentett a nő. - Mind a négy nőt ez a férfi ölte meg - bökött a kivetített képre. - Mark Gregory. 

- De ha tudják kicsoda a tettes nem ismeretlen, miért hívtak minket? - kérdezett rá a doktor arra, ami mindannyiunkat érdekelt. 

Lényegében munkánk sem volt így ezzel az esettel, hiszen a gyilkos már megvolt. Lehet, hogy csak én voltam túlságosan tompa ahhoz, hogy felfogjam minek is kellünk ide - de komolyan nem értettem a helyzetet. Ez most nekem túl bonyolultnak tűnt. 

- Mire letartóztatták volna, eltűnt az orruk elől - emelte meg a vállait, jelezvén, hogy neki se teljesen világos hogyan sikerült ez így. 

- Hagytak megszökni egy sorozatgyilkost? - döbbent meg Hotch. - Mikor tűnt el? 

- Úgy harminchat órája - olvasta ki a megkapott anyagból. - Ezzel a nővel együtt - mutatott a válla felett az óriás képernyőn megjelenő fotóra -, Nicole Wegener. 

- Mit tudunk a többi áldozatról? 

- Egy környékről származnak. Elrabolta, megkínozta, majd egy hotelban belefojtotta őket a fürdőkádba. Pár nappal az eltűnésük után találták meg őket. 

- Ugyanaz a környék és szállodákba gyilkol - dobolt az asztalon a tollával Derek. - Nem egy könnyen ellenőrizhető privát helyen. 

- Ott fizethet, hogy ne zavarják - böktem közbe az első eszembe jutó dolgot, a furcsa helyszín választással kapcsolatosan. - Csak reméljük, hogy a pasi nem Orlando felé tart. Las Vegas után abban a városban van a legtöbb hotelszoba. 

- Ez is benne lehet a pakliban, de ettől még nem könnyebb kideríteni hol lehet - rázta a fejét az öltönyös kollégánk. 

Szeretjük a kihívásokat, nem?

- Egy lefülelt, szökésben lévő sorozatgyilkosnak két választása van - gondolkodott hangosan az afroamerikai férfi. - Vagy megbújik valahol, vagy állandóan menekül. Ha Gregory úgy érzi, nincs vesztenivalója...

- Bárhol eltűnhet az országban - jegyezte meg a táblára kifüggesztett térképet bújva Jason. 

Öhm, még mindig eléggé kedveljük őket, igaz? 

×××

A francia filozófus Voltaire szerint: "Egyesek arra használják a szavakat, hogy azok mögé rejtsék a gondolataikat."

Belekortyoltam a frissen elkészült zöld teámba, amit pár másodperce adott a kezembe a társam. Nos, az idegrendszerem mostanában nem tűnt a legbiztosabbnak, napi szinten jelentkeztek nálam a mini epilepsziás rohamok - így míg azok meg nem szűnnek ilyen rendszerességben, addig az uraság nem engedett koffein közelbe sem. Igazából bántam is, meg nem is. Különösebb elvonási tüneteket nem tapasztaltam magamon. Elvoltam én ezzel az itallal is, nem volt szükségem feltétlenül kávéra... vagy talán mégis?

- Ez minden, amit a tampaiak Mark Gregoryról tudnak - osztotta ki a ropogós lapokat Jennifer. - Egyedülálló férfi, harmincnyolc éves, a Floridai Egyetemen végzett, saját ingatlanügynökséget alapított és öt éve van egy társa. Üzleti ügyekben sokat utazgat az országban, van hogy külföldön is. A múlt évben megvásárolt egy fényűző házat Sarasotában. 

- Az ingatlan cég előtt mivel foglalkozott? - érdeklődött a partnerem, ahogy a térdemre helyezte a kezét, mikor észrevette, hogy ismét bambulni kezdek. 

- Az egyetem után autóversenyző volt - olvasta ki a sorokból. - Még egy francia étteremben is dolgozott séfként - nevetett fel többé-kevésbé kínosan az abszurdumon. 

- Igazi ezermester!

- Igen sokoldalú - dünnyögött Aaron. - Fényképészként jó néhány neves magazinnak dolgozott mielőtt modellekkel kezdett foglalkozni Miamiban. 

- Különös, hány sorozatgyilkosnak hobbija a fotózása - kavargatta a fekete löttyét elmélkedés közben Reid. - Biztos a kukkolással lehet kapcsolatban. 

Morgan felsóhajtott barátja ismételt furcsaságára, de igyekezett is visszaterelni a beszélgetést a munka irányába. 

- Bankszámlák, hitelkártyák?

- Az eltűnése után huszonhat órával mindenét zárolták - rázta a fejét a szőkeség. 

- Ha a hitelkártyáját használja, munkába megy vagy haza, rögtön elkapják - emeltem meg a szemöldökömet. 

Folytatni nem tudtam, mert Gideon idegesen csettintett. Látszott rajta mennyire dolgozni akart, ennek ellenére mégsem hallgatott végig minket. Türelmetlen volt.

- Gregoryról eleget hallottam! Mi a helyzet az áldozatival?

- Mindegyiknél más kínzási technikát használt fel - vakartam meg a lapockámat. - Fojtogatás, égetés, akasztás, verés. Csak a vízbe fojtás állandó. Mindegyik belefulladt, tehát az áldozat még élt, amikor víz alá nyomta. A nők érezték, ahogy a tüdejük megtelik vízzel - egy pillanatra lehunytam a szemeimet beszéd közben, azonnal a sötét szemhéjamra kúsztak a régi emlékek -, nagyon fájdalmas halál.

- Miért pepecselt ezzel? Annyi kínzás után, még épphogy élhettek. 

- A vízbe fojtás a kínzás egy formája az aláírás része - vélekedett a kis főnökünk. 

Hallottam a közeledő lépteket és képtelen voltam megállni, hogy ne nézzek hátra a vállam fölött. Egy ismeretlen alak közelített felénk, szürke zakót viselt és sütött róla, hogy fakabát. Még a járása is annyira, de annyira hivatalos volt, hogy már szinte fájt. 

Ő itt a floridai Aaron Hotchner?

- McCarthy különleges ügynök - mutatta be magát, ahogy lefékezett köreinkbe.

- Gideon különleges ügynök, telefonon már beszéltünk - nyújtotta a jobbját udvariasan, majd kezdetét vette az erőt fitogtató hím párviadal a rövidke kézfogásban. 

- Elnézést a körülmények miatt - célzott a lepusztult panelra, ahol most helyet kapott a székhelyünk. - Gregory lakóhelyéhez közel akartunk lenni. Kérem folytassa!

- Arról beszéltünk, hogy a vízbe fojtás megtisztító rítus - fonta össze az ujjait Spencer. 

- Megvizsgáljuk a gyerekkorát, megtudjuk mitől kell megtisztulnia - vette át a szót egy pár pillanatra a fekete ügynök. 

- Ésszerű ezzel tölteni az időt? - jelent meg egy mély ránc a homloka közepén. - El kell kapnunk a pasit, az orrunk elől lógott meg. 

- Ha megtudjuk milyen gyerek volt, könnyebben megértjük miért teszi azt, amit tesz - magyarázta Hotchner. - Mindent tudnak róla, kivéve azt, hogy miért csinálja. Ha leásunk a múltba egy lépéssel megelőzhetjük. 

Zúgott a fejem az információ áradattól, de igyekeztem figyelni és nem belefulladni a tengerben. Nem győztem ide-odakapkodni a fejemet, azzal próbálva követni azt, hogy mikor ki is beszél. Igazándiból viszont csak féltem, hogy újból elkeverednek a gondolataim és kikapcsolva meredek magam elé. 

- Van kapcsolat a négy áldozat között?

- Az első meggyilkolt nővel korábban viszonya volt - bólogatott. Intettem Dereknek, hogy ezt mindenféleképpen le kell csekkolnunk. - A következő kettőt a munkája révén ismerte meg, a negyedik is ott dolgozott, ahol ő. 

- Az eltűnt lánynál mi a kapcsolat?

- Semmit se találtunk - dörzsölte meg a tarkóját. - Ez a fickó nálunk nagy szenzáció. Mikor tartunk sajtótájékoztatót? 

- Reméljük elkapjuk, mielőtt erre szükség lenne - hárította a bizonytalan kimenetelű kérdést Jennifer. 

- Szétválunk, így gyorsabban dolgozhatunk - csapta össze a tenyerét a rangidős profilozó. - A családja ezen a környéken él?

- Az apja igen.

- Induljunk ki a jelenből és haladjunk visszafelé! - adta az utasítást. - Reiddel elmegyünk a házába, Hotch és Khal keressétek fel az üzlettársát Hank Bloomberget, JJ te addig nézd át a bizonyítékokat. 

- Garciát informálni kell, felhívom - osztotta magára az utolsó szerepkört. 

- Két óra múlva itt találkozunk! Ha az eddigi sémát követi, kevesebb, mint tizenkét óránk van, hogy Nicole Wegenert élve megtaláljuk. 

×××

- Mr. Bloomberg? - szólította le a szemüveges férfit magunk mellé. - Hotchner és Jones ügynökök, FBI. 

- A rendőrség már kihallgatott - jegyezte meg unottan. 

Olyan hangszíne volt, ami azonnal felforralta az agyvizemet. Pasashoz képest irritálóan magas és kényes volt. Ahogy végignéztem rajta, még nekem is magasabb volt a tesztoszteron szintem, mint neki. 

- A Viselkedéselemző Egységtől vagyunk, nekünk biztos más kérdéseink lesznek - vontam fel a jobb szemöldököm amolyan 'nem menekül'-stílusban. - Arra vagyunk kíváncsiak, hogy viselkedett Mark Gregory közvetlenül a gyilkosságok előtt? Olyasmi is hasznos lehet, amiről nem is gondolná!

- Nem tudom miért tűnt el - rázta a fejét. - Biztosak benne, hogy ő a tettes?

- Ha valaki ilyen hirtelen eltűnik azzal felkelti a gyanúnkat - fontam össze a karjaimat magam előtt. 

- Hát, soha semmi furcsát nem vettem észre - csóválta a kobakját. - Öt éven át dolgoztunk együtt, tíz éve ismerem. Tavaly ősszel ő edzette a fiamék focicsapatát, mondhatom a legjobb barátom.

- A nőkkel milyen volt a kapcsolata? - érdeklődtem tovább, mire felnevetett és végigmért.

Hímsoviniszta baromarc.

- Markért totál odavannak a nők - tette zsebre a kezét. - Mindig másikkal az oldalán jelent meg, rengeteget randizott. 

- Egy randi neki nem elég. Megkínozza és vízbe fojtja őket - közölte vele könyörtelenül Hotch. - A kapcsolatairól mit tud még? 

- Egyszer régen már volt nős - vágta rá egy kis gondolkodás után. - Megesküdött, hogy soha többé. 

- A nejét ismerte?

- Nem, akkor még nem ismertük egymást - ellenkezett azonnal. - Azt hiszik csinált valamit a volt feleségével?

- Azt kutatjuk, miért kezdett el gyilkolni - húztam össze a szemeimet. - Mi lehetett a kiváltó ok. Az összes lehetőséget meg kell vizsgálnunk. Ha lenne még kérdésünk, majd megkeressük. Köszönjük!

Intett a fejével és már hátat is fordított nekünk. Hosszú léptekkel hagyott ott minket, amit egyáltalán nem is bántunk. Sokkal rosszabb lett volna, ha ott marad velünk és még gondolkodni sem hagy. Valahogy nyomasztott a társasága. Hogy miért azt nem értettem. Aaron a füléhez emelte a telefonját, hallottam a búgó tárcsahangot.

- Gregory már jóval az eltűnése előtt kezdett gyilkolni.

×××

Kezdtem kikészülni attól, hogy ihattam kávét. Hiányzott az íze a nyelvemről, az ahogy a fogyasztása után tizenöt-húsz perccel már érzem a bizsergető hatását. Már éppen csak az elvonástól rángatózó szem és kéz hiányzott. De úgy éreztem, hogy nem sokára ezeket a tüneteket is érezni fogom magamon, nemcsak azt, hogy képes lettem volna úgy ahogy volt álltó helyemben elaludni. 

- Bizonyítékot találtunk rá, hogy jól alkalmazkodik a különböző körülményekhez - indította meg a profilközlést Jason. - Jól álcázza magát. 

- Kiürítette a bankszámláját és menhelyre vitte a kutyáit - vette át a szót Hotchner. - Biztos, hogy elhagyta az otthonát és nem jön vissza. Mivel úton van, ezentúl bárhol lecsaphat. 

- Az ilyen típusú gyilkosnak két korszaka van - kezdte taglalni a helyzetet sokkal inkább a tudományos vonalán Spencer. - A tervezett és a szétszórt. A tervezett szakaszban a gyilkos egy bizonyos földrajzi zónában, a komfortzónán, belül marad, amíg össze nem omlik. 

- Az első négy áldozat ezért származik egy környékről?

- Úgy van - bólintottam és idegesen tördelni kezdtem az ujjaimat. - Reméljük, hogy még itt van. Ebben a szakaszban egy végső úti cél lebeg a szemük előtt. Mint Kempernek és Cunanannek; a legfontosabb gyilkosságot a végére tartogatták. Meg kell tudnunk Gregorynál mi az úti cél.

- A szétszórt fázisban a gyilkosságok kevésbé tervezettek, kevesebb idő telik el köztük - támaszkodott a falnak Morgan beszéd közben. - A tettes elveszíti az önkontrollját. Ahogy romlik az állapota egyre több áldozatot szed, egyre nehezebb kiszúrni. 

- Ez mit jelent? - ráncolta a homlokát McCarthy.

- Ő megkínozza áldozatait - krákogott Gideon. - Ez azt jelentené, hogy nem a kínzásra, hanem arra összpontosítana, ami szexuális kielégültséget nyújt neki. A fojtásra. 

- Ezért kell elkapnunk, amíg a komfortzónában van - fonta össze a karjait maga előtt az öltönyös. - Aztán nem tudni merre tart - mobilja csörgése zavarta bele a mondanivalójába. - Elnézést!

- Nyilatkozatot adunk le a nagyobb csatornáknak - lépett elő Jennifer. - Ma estig a fotóját és a lehetséges álcáit mindenütt leadják. 

Dünnyögést hallottam magam mögött, majd Aaron a vállamra rakta a kezét. Hátrapillantottam rá a vállam fölött, de ő csak megrázta a fejét. Semmi jót nem akart ez a gesztusa. 

- Megvan az eltűnt lány holtteste - közölte higgadtan.

- A közelben?

- Nem - csóválta meg a fejét -, Georgiában. 

- Gyerünk, Khal! - rúgta el magát az eddigi pontjától Derek. - Úgy tűnik Georgiába utazunk.

×××

Meg kellett hogy hagyjam az atlantai szálloda nem éppen egy putri volt. És még így is finoman fogalmaztam. A társam meg is jegyezte, hány havi fizetése menne el csak arra, hogy egy éjszakát eltölthessen itt. Azért enyhe túlzásba esett, de nem állt messze az igazságtól. Eléggé csilivili és nívós hely volt, annyi szent. A sznobságról, ami áradt belőle arról meg inkább ne beszéljünk. 

- A mindenit, ez a pasas aztán tud élni! - füttyentette el magát, mikor beléptünk a bűnhelyszínné vált lakosztályba. - Nem? 

- Ühüm - dünnyögtem. - Remek fickó! A nőket luxus körülmények között fojtja bele a kádba. 

- Rengeteg időt töltött Nicole Wegenerrel - jegyezte meg, miután befejezte a nevetést. Illetlen dolog volt, de nekünk is kijárt néha a vicc és a szórakozás. De attól még illetlen volt, tudom. - Tampában szedte fel, elhozta egész Georgiáig. De a többiekkel eltérően vele ezelőtt semmilyen kapcsolata nem volt. 

- Vaktában választotta ki a lányt, akinek ezzel annyi volt - sóhajtottam, ahogy megráztam a fejemet. - Milyen gyönyörű volt. 

- De nem ismerte Gregoryt - tette zsebre a kezét. - Az valamivel idecsalogatta. 

Helyeselve intettem a fejemmel, majd hunyorogva fordultam körbe. Kerestem valamit, akármit, ami segíthetett volna kideríteni hogyan is csábíthatta magához a fiatal szépséget. 

A gyomrom görcsbe rándult, ahogy arra gondoltam mennyi minden állt még előtte. Borzalmas volt elmélyedni ebben a témában - ebben a munkában meg kellett tanulnunk felszínesen kezelni az ilyesmiket, különben belefulladtunk volna. Kénytelenek voltunk pártatlanoknak és személytelennek lenni, ha néha nagyon, de nagyon nehéz is volt. 

Végigfuttattam a pillantásomat a mosdókagylón szétterített cuccok között. Egy fekete cetlin akadt meg a tekintetem, amit fel is kaptam. Amint elolvastam, hogy mi állt rajta, csettintettem egyet a nyelvemmel.

- Mark Gregory fényképész - nyújtottam a társam felé a névjegykártyát. 

- Lehet, hogy a nő hiúságára épített - gondolkodott hangosan. - Fényképész, tehát felajánlja neki, hogy profi modell lehet. 

- Hát, abszolút legális oldalon és portfóliója, referenciája - nyitottam szét a tasakot és beledobtam a kartonpapírt. - A lány miért ne bízna meg benne. 

- Mivel álcázza magát, simán kisétál egy öt csillagos hotel előcsarnokát át úgy, hogy észre se veszik. Csak idő kérdése, hogy újabb áldozatot találjon. 

×××

Összefontam a karomat a mellem előtt, ahogy homlok ráncolva követtem Derek mozdulatsorát. Hátra dobta a papírzacskót, majd visszafordult felém és a szájához emelte az alumínium dobozt. 

- Csak egy hosszú kocsiút alatt ismersz meg igazán valakit - köszörültem a torkomat.

- Ezzel mire célzol? - nyammogott teli szájjal.

- Nézd meg ezt a kocsit! - mutattam körbe. Ő értetlenül nézett körbe. - Üdítősdobozok és kajászacskók mindenütt! - mint egy duzzogó kisgyerek nézett fel rám, ahogy összekuporodva eszegetett tovább az anyósülésen. - Trehány vagy! Az irodában rend van az asztalodon, a házadban kívül minden patt, de fogadjunk, hogy kupleráj van a fiókjaidban.

Csak meredt rám, látszott, hogy gondolkozik azon mit kellene mondania. Nem volt itt magas labda, amit lecsaphatott volna, de anélkül is tudott volna kitalálni rá egy csípős kommentárt. 

- Tényleg nagyon hosszú ez a kocsiút! - bökte ki végül fintorogva, én meg fejet csóválva röhögtem el magamat. A telefonom csörgése zavarta meg a beállt vihogást. Elcsendesedtem és kivettem a zsebemből a készüléket. - Ó, ez biztos a pasid!

Annyira, de annyira rohadt idegesítő volt az, hogy ilyen megjegyzéseket ejtett. Hiszen pontosan ismert volt, hogy milyen kapcsolatban is voltunk egymással. Legszívesebben képen töröltem volna minden ilyen mondata után. Akkor csak ráunt volna egyszer. 

- Igen, ő - bólintottam hevesen, majd rányomtam a felfelé fordult telefont ábrázoló gombra. - Szia Gideon! - köhögve csapott a mellkasára, ahogy félrenyelte a sült krumplit. Na ezért nem kell tömni a fejünket szolgálat közben. - Aha, rendben - a vállammal a fülemhez szorítottam a kütyüt, ahogy a kezembe nyomott jegyzettömbre firkantottam minden lényegest, ami elhangzott. - Jó, rendben! - kinyomtam, majd dühösen rántottam át magamon a biztonsági övet. Morgan várakozva pislogott rám, hogy mégis mi a fenét mondhatott a főnökünk. - Dél-Karolinában megtaláltak a reptérről elvitt nőt. 

- Olyan, mintha holttesttől holttestig utaznánk - fintorgott a fogát szívva. - Bizarr. 

- Tudjuk, hogy arra fele vannak érdekeltségei - fordítottam el a slusszkulcsot. - Valószínűleg ismerős helyeket keres fel. 

- Éhes vagyok...

Dünnyögte, ahogy hátradőlt én pedig csak megforgattam a szemeimet azon, hogy most evett meg egy XXL-es sült krumplit és még mindig enne, annak ellenére, hogy épp hulla látogatóba indultunk.

×××

A szemem szúrt, ahogy a napsugarak utat találtak a retinámhoz. Az órák óta tartó vezetéstől már amúgy is hasogatott a fejem, ez pedig rátett egy lapáttal. Nem beszélve arról, hogy mennyire kellemetlen dolog miatt is jártunk itt. Plusz arról is, hogy majd meggyulladtam a melegtől - törzsgyökeres északi vagyok, na. 

A motelszoba ajtaja előtt két helyi rendőr állt. Mikor megálltunk előttünk, mindkettő rám nézett és komikusan horkantottak egyet. Köszi, köszönöm. 

- FBI, Morgan és Jones - mutatott be minket a partnerem. Felhúztam a gumikesztyűmet, amikor elálltak az útból mi pedig befáradhattunk a halál lakosztályába. - Ez a hely...

- Egy eldugott egérlyuk - fejeztem be a saját szavaimmal mondatát. Élesen beszívtam a levegőt, mikor megláttam a kádból kilógó fél lábát és kart. - Nem értem miért egy koszos motelt választott, egy rakás pénze van. 

- Valószínűleg már átlépett a szétszórt állapotba - állapította meg egy fintorral az arcán, ahogy átvizslatta a káoszt. - Ahhoz lehet köze, ahogy az áldozatait látja. 

- Hát ezeket a nőket nem ismeri - tettem csípőre a kezemet. - Talán úgy véli, hogy értéktelenek vagy mocskosak - laposakat pislogtam, ahogy én is körbeforogtam vagy tízszer, hogy ne kerülje el semmi se a figyelmemet. Fáradt voltam, a sok autókázás eltompított hiába én voltam a sofőr, akinek maximumon kellett lennie és állandóan figyelnie. Nem, én még egy ilyen szerepben is képes lettem volna nyugodtan elbóbiskolni. Érdeklődően fordultam az ajtó felé, amikor az előttem lévő tükörben megláttam az ott ácsingózó asszonyságot. - Ön itt a főnök? 

- Igen, látni akartak? 

- Felismeri ezt a férfit? - vettem ki a balomban tartott aktából a tettes fotóját és átnyújtottam a hölgynek. 

- Igen-igen, hasonlít arra a pasira - bólogatott. - Készpénzzel fizetett kábé három órája. 

- Ez egészen biztos? - húzta össze a szemöldökét Derek.

- Biztos, éppen a sorozatom ment!

- Hát, a test állapota alapján - nyomtam meg az áldozat talpát. - Nem sokkal azelőtt ölhette meg. Látta, hogy milyen autót vezetett?

- Egy fekete Civicet - biccentett. 

- Pont ilyen kocsija volt az áldozatnak - pillantott hátra rám a társam. 

- Nem látta, hogy georgiai rendszám volt-e rajta?

- Nem, dél-karolinai volt egészen biztos - csapta össze a tenyerét. - Mikor kitöltötte a bejelentőlapot nem tudta a rendszámot, ezért kimentem, hogy leírjam. 

Immár mindentudóan felkuncogtam. Talán itt nézett teljesen kattantnak a hely tulajdonosa - viszont nem nagyon érdekelt különösebben. Láttam a partnerem, hogy tudta mire gondolok, de arra várt, hogy én mondjam ki.

- Akkor ezért nem találjuk - böktem ki végül. - Rendszámot vált. 

- Megadná...

- Hogyne, mindjárt hozom!

Meg se várta, hogy az ügynök végigmondja azt, amit szeretett volna, mert pontosan érezte, hogy mi következne. Úgy, mint ahogy mi azt, hogy egyre közelebb kerültünk ahhoz, hogy megtaláljuk a sorozatgyilkost. Az adrenalin, amit a szívünk pumpált a vérünkben kezdett a tetőfokára hágni. A pulzusunk megemelkedett. Az agyunkba szinte már el se jutott az oxigén, elvette minden helyét egyetlen egy szó, ami folyamatosan villogott ott, akár egy las vegas-i hirdetőtábla.

Meglesz, meglesz, meglesz!

- Itt a pilóta egyenruha - egyre nehezebben formálódtak a szavak a nyelvemen. Több okból kifolyólag is. - Ismerjük a személyazonosságát, tudjuk hogy álcázza magát. Az álcát, ha végzett, eldobja. Nézd meg mennyire megkínozta - én már oda sem néztem a kádban heverő testre, csak a barátom vonásait tanulmányoztam; azt, hogyan rándul meg egy izom az arcán, ahogy felméri a testet. 

- Kevés időt töltött vele, de annyit sokkolta, hogy fekete lett a lábfeje - sóhajtott. A szeme sarkából felém tekingetett, majd a halott lányra. Összehasonlított minket? - Egy átlagos ember nem élhet túl ennyi kínzást. És hogyha újra meg újra sokkolta, a nő valószínűleg belehalt. Viszont a halál oka vízbe fulladás, ami csakis úgy történhetett, hogy többször újraélesztette, hogy újra vízbe fojthassa. 

- Tudjuk, hogy az áldozataival két napot tölt - járkáltam fel s alá. - De ezt a nőt tegnap szedte fel a repülőtéren. Most már csak feleannyi időt szán rájuk. 

És biztos, hogy már kiválasztotta az újabb áldozatát. 

×××

- Szia Gideon - köszöntöttük egyszerre a főnökünket az autóban ülve. 

Újra úton kellett, hogy legyünk ezúttal Tennessee-be kellett mennünk. Szerencsére, ez a nő túlélte így csak beszélgetnünk kellett volna vele. Egy motel medencéjébe akarta belefojtani, míg közbe nem lépett a gondnok. A nő szemében az a pasas egy szuperhős lett. 

- Gregory első áldozata az anyja volt - vágott bele anélkül, hogy üdvözölt volna bennünket. 

- Tessék? Azt állítod, hogy egy tíz éves fiú megölte az anyját? - hökkent meg Derek. 

Nem akartam elhinni, hogy ez állt az egész hátterébe. Maga volt az abszurdum, hogy kisgyerekként a szülőjével kezdte volna ezt az egész beteg hobbit. Még egy meghasadt személyiségű gyilkológéphez is morbid volt. 

- Közismert, hogy a fiúk azért ragaszkodnak annyira az anyjukhoz, mert ő az első szerelmük - magyarázta Hotch. Érződött a hangja egy enyhe mosoly, hisz' neki is fia volt. - Ha az anya-fiú kapcsolat megromlik, itt az anyja csalta az apját, az nem csak apa pozícióját kérdőjelezi meg, hanem a fiúét is. 

- Mark ugyan még gyerek volt, de ahhoz elég idős, hogy felfogja mit művel az anyja - vette vissza a szót a rangidős profilozó. - Kiállt az apja mellett, aki a felesége halálát akarta. Belelátott. Megtette azt, amit amaz nem mert. Mivel a szülője volt szentnek, de mivel azt művelte, amit bűnösnek is látta. Valószínűleg ő okozta a balesetet. Az apja tudta, hogy ő a gyilkos azért akarta ennyire megvédeni. Át kell néznünk mindent, amit a balesetről tudni lehet. Minden egyes apró részletig. Újságcikkek, kórházi és rendőrségi jelentések. Nagyon gyorsan kell cselekednünk, a gyilkos szabadlábon garázdálkodik és éppen újabb lányra vadászik. 

×××

A telefon a fülemen volt, de csak felszínesen figyeltem. Kerestem valamit, akármit, ami arra utalt, hogy a bűnösünk erre járt vagy erre tart éppen. Éreztem, hogy meglesz - csak azt nem, hogy Kelly Dalton megölése előtt vagy után. A hajtóvadászat felpörgetett, elfelejtette velem a tunyaságot. Folyamatosan csak ellent mondtam Jasonnek, aki a vonal túlsó végén várt. Csak mi voltunk ott, ahol felbukkanhatott. Közel és távol csak belénk tudott kapaszkodni a csapatunk, ha mi elszalasztattuk, akkor csak újabb halálesetek után kaphattuk volna el. Résen kellett lennünk és a nyomás, ami a vállamra nehezedett egyre nagyobb volt. De a pánik elkerült. 

A hirtelen folyamatos duda hangra, felkaptam a fejemet. Talán két másodpercem esett gondolkodásra, nem több. A motor még járt, így csak beugrottam, megvártam míg Morgan is becsapja az ajtót és teljes súlyommal nehezedtem a gáz pedálra. Versenyt kellett futnunk vele. Hozzá volt közelebb a tó, de a gyorsabbak mi voltunk. 

Egy üres összetört autó fogadott, sehol senki sem volt. Amint a helyi járőr megmutatta merre van a víz, nem igazán érdekelt, hogy öt centis sarkakon kellett végigrohannom egy rohadt erdőn. A fegyverem a kezemben volt, ahogy átugrottam egy farönköt és próbáltam minél hevesebb tempót diktálni. A tüdőm szúrni kezdett, ahogy az ajkaimon keresztül kapkodtam be a levegőt, de nem érdekelt. 

Két fia van. Nem veszíthették el az anyjukat. Az idősebbik annyi idős éppen, mint a húgom volt akkor, amikor mi elveszítettük a saját szülénket. Hátradőlve fékeztem le a tó partján, amikor megláttam a túloldalon a férfit, ahogy beledobja a vízbe áldozatát. Hangos csobbanás és sikítás. A magasba csapódó vízcseppek, mintha az Alvilág szökőkútja lett volna körülöttünk és ők annak közepén járták volna végzetes keringőjüket. 

- Mark Gregory, FBI! - ordítottam rá, ahogy átértem a túloldalra. 

Rám pillantott, elnevette magát és csapásra emelte a rozsdás vascsövet. A kakas kattant, lassan kifújtam a levegőt - amint az utolsó szén-dioxid molekula is elhagyta a tüdőmet, meghúztam a ravaszt. Visszaütött, a könyököm megrándult. A golyó csak szállt és szállt, én pedig lehunytam a szememet. Az egyetlen hang az volt, ahogy egy súlyos test belezuhan a tengerszem súlyos víztömegébe. 

François de la Rochefoucauld: "Annyira megszoktuk, hogy mások előtt álarcot hordunk, hogy a végén magunk elől is álarc mögé bújunk."