K h a l e e s i   J o n e s 

××××××

Annyira furcsa volt, mint amilyen mesés mikor a másnapot is együtt tölthettük a nővéremékkel. Sosem gondoltam volna, hogy a keresztlányom jóformán jobban megszereti Dereket, mint engem. De leginkább Zoey-n ájultam el - nyugodt volt és kisimult, úgy viselkedett a barátommal, mintha ezer éve ismernék egymást és már hasonló idő óta is lett volna a családban. A reakciója hasonló volt Kyléhoz, ami miatt elmondhatatlanul boldog volta.

Kyle, avagy a naivság megtestesítője, ahogy mostanában emlegettem. Persze csak magamnak, sem a párom, sem pedig a családom tagjai nem voltak hajlandóak hallgatni a néhai kifakadásomat és nem túl jó vélemény nyilvánításaimat a férfiról.

De persze, mint mindig most sem volt időnk lazítani és élvezni az életet - mert ugye mi az? -, így a második napon, amikor Morgan elhatározta, hogy elvisszük a keresztlányomat a fővárosi állatparkba, már becsatoltam a kislány biztonsági övét az ülésében, mikor megcsörrent a mobilja. Elrontva mindent arra a napra, amit mi is, illetve a nővéremék is terveztek Kiliannel kettesben. Elintézni a házat Manhattanben, amíg mi vigyázunk a kis Valerie-re. 

Persze, nem volt választásunk sem, hogy kivennénk pár napot és itthon maradnánk. Ebben a munkában nem lehetett ilyen dolgokról szó. 

Többé-kevésbé duzzogva ücsörögtem az asztalnál, a mellettem ülő afroamerikai ügynök se volt sokkal vidámabb. Nem az volt a legnagyobb bajunk, hogy a családot el kellett hagyni. Hanem az, hogy a legabszurdabb helyzetekben és időkben kellett bejönnünk. Mint ahogy most is: hajnali négy óra volt. 

- Walter Derbin, ötvenkét éves a holttestet a taxijában találták meg Harlemben - nyomkodta az aprócska távirányítót Aaron. - Bekötötték a szemét és mellbe lőtték. A halálát egy késszúrás okozta a fülén keresztül. A tettes letörte a kés nyelét, a penge bent maradt a koponyában. 

- Ugyanez az aláírás két másik gyilkosságnál - vette át a kis szerkentyűvel együtt a szót is JJ. - Rachel Holman, huszonnégy éves, a lakásában találták meg három héttel ezelőtt a Lower East Side-on. Kaveh Surrani, harminc éves, a rendőrök a halála után két héttel találtak rá a műtermében. 

- Különböző helyszínek és áldozatok - köszörülte meg a torkát az öltönyös. - Lehet, hogy olyan vadászt keresünk, aki válogatás nélkül öl. 

- A new yorkiak mire jutottak? - néztem fel egy pillanatra a lapok közül. 

- A fickó egy fantom - rázta meg a fejét Jennifer. - Éjszaka gyilkol, nincsenek szemtanúk. 

- A new yorkiakon mekkora a nyomás? - dobolt alsó ajkán ujjaival Gideon. 

- A részleteket titokban tartották, a sajtó nem tudja, hogy kapcsolat van az esetek között - sorolta a szőkeség. 

- Ha az áldozatok közt nincs hasonlóság, a gyilkost szinte lehetetlen elkapni - rázta a fejét Morgan. 

- A Zodiák Gyilkos egyfolytában változtatta az áldozatait - szólalt meg Spencer is. - Öreg, fiatal, férfi, nő, fekete, fehér.

- Pontosan! Harminc éven át gyilkolt és sohase kapták el. 

×××

W. H. Auden szerint: "A gyilkosság attól egyedi, hogy a sértett felet megsemmisíti. Ezért a társadalomnak kell az áldozat helyébe lépnie és az ő nevében kell jóvátételt követelnie vagy megbocsájtást gyakorolnia."

- Nem egészen így képzeltem egy New Yorki kiruccanást - dünnyögtem, ahogy próbáltam megtalálni a legmegfelelőbb pozíciót, amiben a gerincem nem sajgott az ülésen ücsörögve. 

- Szívesen bevásárolnék a Barneys-ban és megvacsoráznék a Cantinoriban - vigyorgott rám JJ, ahogy újabb lapért nyúlt. 

- Örülök, hogy végre látom New Yorkot - somolygott a zseni. 

- Sose jártál New Yorkban? - kerekedtek el Derek szemei, ahogy magát meggondolva huppant le mellém. 

- Sose kellett még ott dolgoznunk - vonta meg a vállát, majd visszatért kártyái tanulmányozásába. 

- Reid, repülővel egy óra - hápogott tovább is, ahogy félig rám feküdve találta meg a tökéletes pózt. 

- Ha lesz időnk megmutatom a várost - mosolygott rá boldogan Jennifer, aminek hatására a társam csak felkuncogott.

Kénytelen voltam az oldalába fúrni az ujjaimat, mire csak kérdő pillantások sorozatát kaptam. Csak eltátogtam neki egy 'Viselkedj!'-et, de ő csak megforgatta a szemeit.

- Vonattal is csak három óra - akadékoskodott, ami már engem kezdett idegesíteni, de úgy látszott a doktor ez nem zavarja. 

Felkuncogott és immáron feltűnően temetkezett a zsugáiba. Túlságosan is feltűnően, de inkább nem szóltam semmit és Morgannek is próbáltam ez sugallni. Ami úgy látszott, hogy egyelőre bevált. Szegény, terrorban élt mellettem. 

- Vegyük át mit tudunk! - vetett véget munkátlan kártyapartinknak Hotchner. - Az orvtámadók majdnem mindig férfiak. 

- A szakadó esőben felvette egy new yorki taxis, tehát egész biztosan nem tesó - bökte be Derek és várta a hatást. 

Fejcsóválva nevettem fel, majd ismételten megböktem a bordái között. Persze, nem igazán díjazta, de ez engem nem zavart. Leállhatott volna velem veszekedni, de egyáltalán nem így ismerte őt az ember - legalábbis, velem a kapcsolatunk kezdete óta, talán egy hangos szót nem váltott. Kis megszidás itt-ott, mikor kamikazénak képzeltem magamat - csak így zárójelben megjegyezve: azokat meg is érdemeltem.  

- Az, hogy egy nagyvárosban úgy gyilkol, hogy nem veszik észre arra utal, hogy nagyon intelligens - emelte fel a mutatóujját Spencer, mielőtt újra alvó üzemmódba nem kapcsolt volna. 

- Mennyire lehet intelligens? - ráncoltam a homlokomat. - Az orvtámadók jellegzetesen impulzív gyilkosok. 

- Magával hordja a felszerelését: kendőt, kést ez szervezettségre utal - magyarázta Hotch. 

- Kettéoszlunk: megnézzük az utolsó két helyszínt - utasított minket Gideon. - Egyelőre beszéljünk arról amiben egyetértünk: a szem bekötése két dolgot jelenthet.

- A tettes nem biztos abban, hogy ölni fog. Előre beköti az áldozat szemét, hogy ne ismerje fel - vetette be az egyik okot. 

- Igaz, de a taxisofőr nem vezethetett bekötött szemmel - pillantottam le rá egy diadalmas mosollyal. - Ezért itt a másik lehetőségről lehet szó. Azért kötötte be az áldozat szemét, mert bűntudata van és nem akarja, hogy az áldozat ránézzen, amikor megöli. 

×××

Csak álltam. Tényleg, mást nem is kellett csinálnom: csak egyhelyben maradni és figyelni. Tanulmányozni a lakást, a bűntett helyszínét. Értelme nem volt mozdulnom, a kezembe volt minden: egy akta, Derek pedig már mutatta is fel az éppen megkapott anyagot.

- A hölgy lakcím bejelentője - nyújtottam nekem a teljesen üres fecnit. - Most költözött be. Még teljesen ki se töltötte. 

- Tehát, nem ismerte a szomszédjait, azok nem jártak át hozzá - értelmezte a szituációt. 

- Még ezt találtam - mutatott fel egy újabb papírt. - Az anonim alkoholisták gyűléseinek helyszínei. 

- Új életet kezdett - emeltem meg a szemöldökeimet, amolyan 'ez most megvan' stílusban. 

- Hé, ezt nézzétek! - hívott magához minket Hotch. A kis folyosón ácsorgott összevont karokkal. - A rendőrök szerint a nő itthon volt, a tettes az első ablakon át jött be és meglepte. De nézzétek! Itt kapta a lövést a mellébe - mutatott a padlóra, amin a rászáradt vérfoltok szinte megfeleltek a mintázatának. - Itt döfte bele a kést - sétált el köztünk és a sokkal brutálisabb helyszínre lépett. 

- Tehát miután meglőtték, megpróbált elmenekülni az ajtó felé - vette le a drótot Derek. 

A kollégánk csak keserűen bólintott, de valami más is csillant a szemében a borúján kívül. Egy szikrányi öröm talán. Boldog volt azért, hogy rájöttünk még valamire és nem akadunk el már az elején, hiába számított nehéz ügynek. 

- A tettes már bent volt, amikor a nő hazajött - csettintettem a nyelvemmel. - Az előszoba az egyetlen ablaktalan helyiség. Senki sem láthatta, tehát türelmesen várt - húzódtam el Aaron mellett a bejárat felé. - Rendben, szóval hazajövök, kinyitom az ajtót, besétálok az előszobába - indulok el apró lépésekkel. - Végigmegyek rajta, aztán bumm! A tettes meglő, pontosan itt - egyik kezemmel a földre mutattam, a másikat a mellkasomra raktam. 

- A nő el akar futni. A pasi utána - biccentett a társam is, jelezve, hogy felvette a fonalat. 

- Miért nem lőtt újra rá? - szólított meg minket az egyik helyi rendőrnő. - Miért szúrta meg és törte bele a kés pengéjét?

- Hát, ennek több oka is lehet - ropogtattam az ujjaimat, aminek hatására egy csúnya pillantást kaptam Morgantől. - A fülön át jut legkönnyebben az agy lágy részébe. 

- A nyél letörése gyakori a börtön késeléseknél - magyarázta az afroamerikai férfi. - Letöröm, hogy a másik ne tudja kihúzni. 

Csak bólogatott, hogy megértette, de még mindig nem volt neki egész a kép. Gondolkozott, meghagyta nekünk az időt, hogy folytassuk, de mikor ez nem történt meg, rákérdezett:

- Mi a másik indoklás? 

- Lawrence Bittaker és Roy Norris jégcsákányt döftek az áldozat fejébe és letörték a nyelét - hozakodtam elő egy példával. - Lehet, hogy a tettes a sorozatgyilkosok rajongója? - inkább volt ez kérdés, mint válasz. - Ennek az elkövetőnek vegyes a profilja. Ez csak a kezdet, hogy leszűkíthessük a gyanúsítottak körét. 

- Például az, hogy a tettes előbb belelő az áldozatba, arra utal, hogy minél gyorsabban a helyzet ura akar lenni - részletezte a partnerem. - Talán úgy érzi gyengébb az áldozatainál. Valamilyen testi problémája lehet vagy alacsony, ezért nem elég magabiztos. Azt tudjuk, hogy mindent alaposan megtervez. Ez plusz, hogy éjszaka vadászik arra utal, hogy állandó munkája van. 

- Tehát egy alacsony, dühös, fehér pasast keresünk, aki nappal dolgozik? Ezzel aztán leszűkíthetjük a listát!

×××

Nem éppen nyugodtan parkoltam le a legújabb gyilkossági helyszín előtt. Ismét gyilkolt, én pedig utoljára érek ide, hiszen már mindenki itt volt. Szidtam is magamat, mert csak éppen visszaértem az őrsre mikor közölték velem, hogy pörgés van és irány a Szent Lukács Templomba. Ki az az ember, aki egy ilyen helyen gyilkol? Volt már rá példa nem egyszer, de ezek mindig elgondolkoztattak. 

Isten ennyire vigyáz az emberekre, hogy hagyja az ő házába mészárolják le őket hidegvérrel?

- Nyilvános helyen ölt - hallottam meg a főnökünk hangját, amikor besiettem. Felmutattam a jelvényemet és hozzájuk sétáltam. Gideon egy pillanatra rám nézett és biccentett. - Khal - mutatott a fejével a padsorok felé. - Az a hölgy ott a szemtanúnk. Kérlek, beszéljetek vele. 

Megigazítottam a zakómat és az asszonyság irányába fordultam. Érezhette, hogy velem fog társalogni, mert csak intett a fejével, hogy mehetek nyugodtan. A lehető legnyugodtabb arcomat igyekeztem felvenni, amikor odanyújtottam neki a kezemet.

- Khaleesi Jones különleges ügynök vagyok, asszonyom - mutatkoztam be. - Az FBI Viselkedéskutató Egységénél dolgozom, feltehetnék magának pár kérdést? Persze, hacsak nem bánja - már-már türelmetlenül bólintott. A vállam felett hátrapillantottam, Derek úgy állt ott, mint egyfajta testőr. Majdnem elnevettem magamat a látványán. - Ő pedig a társam, Derek Morgan különleges ügynök. 

- Mikor a rendőrök megkérdezték láttam-e valamit, mindjárt rosszul lettem - kezdte el magától. 

- Tehát látta?

- Az arcát nem - rázta meg a fejét. - Kapucni volt rajta és lehajtotta a fejét. 

- A viselkedésébe volt valami furcsa? - köszörülte meg a torkát a fekete férfi.

- Sajnálom, tudhattam volna - csuklott el a hangja, ahogy bűnbánóan pislogott ránk. 

- Ilyesmit senki sohase tudhat előre - mutattam neki egy halvány felfelé ívelő görbét. 

Csak biztatni akartam, enyhén megvigasztalni és megnyugtatni, de mintha semmit se ért volna az egész. Nem arról volt szó, hogy nem érdekelte - pont az ellenkezője. Úgy nézett rám, mintha én éppen jót szórakoztam volna azon, hogy meggyilkoltak egy papot.

- Szinte úgy éreztem, nem is hall engem - szipogott. - Mintha egy másik világban lett volna. Csak megkérdeztem, jól van-e, viszont ő még csak fel se nézett. Egyfolytában a kezét bámulta. Úgy mozgott a kézfeje, mintha zongorázna, vagy olvasóval imádkozva vagy... meg is ölhetett volna. 

- Kivéve, ha nem vaktában gyilkol - súgta a fülembe Derek, hogy ne rémissze meg még jobban a matrónát. - Az áldozatok vesztét az okozta, ami közös bennük. 

- Arra gondoltam, kínosan érzi magát ebben a templomban. 

- Miért érezné magát kínosan? - ráncoltam a homlokomat. 

- Mert volt nálunk az az ügy - nyelt nagyot és látszott rajta, hogy nem akar róla beszélni.

- Egy éve megvádolták a plébánost azzal, hogy pedofil - á, a jó öreg gyerekeket zaklató pap sztori. - Azóta sokan elmaradtak, de Breeman atyát a bíróság ártatlannak találta. Ezt a döntést nincs jogom megkérdőjelezni. 

- Nem akármilyen kést használ! - csatlakozott hozzánk Spencer is. - Kovából készült. Az egyiptomi mitológia szerint a kova védelem és a büntetés szimbóluma. A hieroglifák például skorpiót vagy kígyót ábrázoltak úgy, hogy kovakéssel voltak átdöfve, hogy elveszítsék az erejüket.  

Udvariasan megköszöntem neki, hogy hajlandó volt válaszolni a kérdéseinkre - hiába nem nagyon kellett neki feltenni őket, mondta magától is az általa birtokolt információkat. Csak odébb sétáltunk megvitatni egy-két dolgot, de csak hallgattuk, ahogy Reid borzalmas érdekfeszítően - szarkazmus ér - beszél továbbra is az egykori birodalom hitregetanáról. 

- Ha az áldozat szemét a halála előtt köti be a vér átitatja a kendőt - bambult maga elé Jason. - Utána teszi meg. 

- Mindhármat súlyos bűntettel vádolták, de felmentették - tért vissza Aaron a technikusunkkal való telefonálásából. 

- Ez nem szúrt szemet az embereinek? - fordítottam az arcomat a mellettem támaszkodó nyomozónő irányába.

- A felmentések? Nem - forgatta meg a szemeit flegmán. - Miért olyan fontos?

- Megváltoztatta a profilt. 

×××

Nem tettünk mást csak ültünk és csattogtattuk az evőpálcikáinkat. Egy kör alakú asztalnál ültünk mind a hatan és nyugodtan, normális baráti társaságként élveztünk a kínai ételt. Én csak felnevettem, mikor egy apró tésztadarab a szerencsétlenkedése után Derek állára ragadt és a szalvétát a kezembe véve töröltem le neki. Jennifer mosolyogva megcsóválta a fejét a jelenetet látva, majd felmutatta a hüvelykujját. Jó volt hacsak egy pillanatra is kikapcsolódni. 

- Ugye tudod, hogy kihagytál valamit az odabent tálalt profilból? - jegyezte meg Hotch, ahogy összepakolta magának az ételét és felvette az evőeszközeit. 

- Ideadnád a mu shut? - mutatott a főnökünk a könyököm melletti tálra, amit készségesen nyújtottam át neki az asztal felett. 

- Mit hagytál ki? - dünnyögött JJ, ahogy egy újabb darab húst csippentett össze a pálcáival.

- Annak a lehetőségét, hogy a tettes talán zsaru. 

- Ismerik a rendszert, sokat dolgoznak, alulfizetik őket - dobolt a szabad kezével a combján a társam saját tapasztalatból beszélve. 

- Annyi igazságtalanságot látnak, hogy könnyen a saját kezükbe veszik a dolgokat - bólintott rá Aaron, teli szájjal beszélve, amin mindenki csak kuncogott. 

- Mikor ilyen áldozatokkal van dolgunk - kezdte volna Reid, de a pálcáról lecsúszó pirított tészta egy pillanatra megszakította. - A zsaruk úgy vélik a gyilkosság közérdeket szolgált. 

- Tudjátok hány erőszaktevőt engedtek el, ameddig a bátyám a rendőrségen volt? - néztem körbe rajtuk. - Vagy az áldozat nem akart feljelentést tenni, vagy az esküdtek úgy vélték az áldozat a hibás. 

Észre se vettem a második mondatom befejezéséig, hogy Kyle-ról beszélek. Felszabadultan, mintha semmi gondom nem lenne vele éppen. Miután felfogtam, megköszörültem a torkomat és lehajtott fejjel továbbfalatoztam. Mindenki észrevette, de csak Morgan tudta miről van szó - ő pedig egyértelműen nem nézte jó szemmel, hogy az egyik legjobb barátjával így viselkedek. Plusz az, hogy a testvéremről volt szó, aki akármit megtett volna értem, az ő szavaival élve. 

Hogyne, hogyne mégis hülyét csinál magából. 

- Az azért nem ugyanaz, mintha ténylegesen gyilkolna, nem? - pislogott rám a szőkeség. 

- Elnézést, hozna nekem egy villát? - intett le egy pincért a doktor. A partnerem nem éppen kedvesen kiröhögte a kollégánkat, aki csak felemelt mutatóujjal kezdett magyarázni. - Tudjátok, hogy állítólag Konfuciusz találta fel az evőpálcikákat? A kés számára az erőszak eszköze volt.

- Nem tudsz pálcikával enni? - vigyorgott még mindig szélesen, szemei pontosan egy ázsiaiéhoz hasonlítottak. 

- Olyan mintha két ceruzával kellene becserkészni a kaját! - pufogott mímelten. 

- Ami azt illeti, nekem se megy normális - nevettem ki saját magamat. - Szóval így eszek vele - nemes egyszerűséggel csak az egyiket vettem fel és beleszúrtam azt az egyik mézes csirke darabba. - Látod? Tökéletes így is - a kezemet a szám elé kaptam, ahogy kajával kitömött pofazacskókkal címeztem a szavaimat a zseninek. - Velem is gúnyolódsz? - emeltem meg a szemöldökömet a párom felé.

- Ó, babám, hülye lennék ha nem tenném - viháncolt önfeledten, amin a többiek csak a fejüket rázták. 

- Na jól van hagyj segítsek! - vette ki a hosszú és vékony rudakat a férfi kezéből.

- Á, a gumis trükk - jegyezte meg az afroamerikai, mikor látta hogyan is köti össze őket a sajtófelelősünk. - A new yorki zsarukon elég nagy a nyomás. Minden cselekedetüket figyelik. 

- A bűnügyi profil készítés története úgy kezdődött, hogy egy new yorki zsaru megkérte bűnügyi pszichiáter barátját, hogy segítsen a Bomba Bolond ügyében - magyarázta Gideon.

- A Bomba Bolond az Egyetemi Bombásra is nagy hatással volt - lelkesedett fel újra a csodabogarunk. - Tizenhat éven át nem sikerült elkapni. '940-ben kezdte, de ígéretéhez híven a második világháború alatt nem robbantgatott. 

- James Brussels olyan pontos profilt készített, még azt is megmondta, hogy amikor elfogják a robbantót két soros begombolt öltöny lesz rajta - a végén csak hümmögött. 

- Srácok - forgattam meg a szemeimet -, itt vagyunk New Yorkban és ha éppen nem az esetről beszélgetünk, akkor egy másik profilozóról. 

- Igaz, szóval Khal - fordult felém az öltönyeiről híres ügynök. - Nagyon elkényeztet téged a mi Morganünk?

Elsőnek fel sem fogtam mit kérdezett. Aztán szépen lassan elkezdettek bimbózni a tűzrózsák az arcomon. A hangomon mintha elment volna, válaszra nem futotta jó pár percig. A fekete férfi gurgulázva derült mellettem és azon amiképpen reagáltam. A karját átdobta a vállaimon, de annyira nem futotta tőlem, hogy ledobjam magamról. 

- Öhm, Gideon - böktem ki végül összeakadó nyelvvel -, miért nem mondtad meg nekik, hogy a tettes rendőr is lehet? 

- Ahhoz, hogy elkapjuk az ürgét szükség van a rendőrök segítségére - taglalta a megszólított. - Nem lenne jó gyilkossággal gyanúsítani őket. 

Bólintottam, majd egy nem éppen kedves pillantást lőttem Hotchnerra. Ő csak megemelte széttette a kezeit, én pedig fejcsóválva hajtottam a kobakomat a jót derülő társam vállára. 

Ó, lesz itt még bosszú ne féljetek. 

- Na, hogy boldogulsz? - érdeklődtem Spencertől, ahogy Derek elé raktam a tányéromat. 

Biztos voltam benne, hogy ha többet belém akarna tömni elhánynám magamat. Fantasztikus volt a kínai, de az én gyomrom megegyezett egy borsószemmel néha máskor pedig egy tehénnel. Szerette változtatni magát - most éppen a kettő között volt valahol. 

- Egész jól - mosolygott rám, majd az ölébe ejtette a szárnyast. - Hihetetlen, hogy egy egész három milliárd ember képes ilyennel enni! 

Hahota tört ki mindenkiből, kivéve a mobilján csüngő Jasonből. Azonnal elhallgattam és összehúzott szemöldökkel figyeltem a főnökünket. Valami szörnyű hírt kaphatott, láttam a szemén. Mikor bontotta a hívást, felsóhajtott. Kérdezni sem kellett, már mondta is. 

- Megölt egy rendőrgyilkost.

×××

Másnap a reggeli megszokott kávém helyett egy zöld teával és egy eléggé felpörgött Morgannel a balomon csatlakoztunk a többiekhez. Szinte biztos voltam benne, hogy el fogok aludni - de képtelen voltam a koffein bevitelre, a fejem majd széthasadt. Az antiepileptikum keserű íze a nyelvemen se segített. Csendben iszogattam, míg a párom felvázolta a megtudottakat a többieknek. Még mindig úgy éreztem magamat, mint akin átment egy úthenger. Majd visszatolatott rá és még egyszer végiggurult rajta. A világ legjobb érzése - komolyan. 

- Hány üggyel foglalkoznak szerinted? - meredt rá Aaron.

- Százhuszonkétezer-kilencszáznyolcvankilenccel - hadarta el egy diadalmas mosollyal az arcán. - De...

- Ellenőrizzétek! - mutatott rá Jason hátra dőlve a székében. - Talán találunk valakit aki az épületben dolgozik és furán viselkedik. Gyakori látogatót. Egy biztonsági őrt, akire illik a profil. Szóljatok JJ-nek hátha az ő listája is segít.

- Rendben - biccentett és már indult is volna egyedül.

- Veled megyek - böktem meg a karját. 

×××

A kávéfőző előtt álltam és csak figyeltem, Derek miképpen ásítozik velem szemben. Én is hasonlóképpen éreztem magamat, ahogy már szinte teljesen eltelt még egy rohanással teli nap - és még most készültem az első kávémra. Brutálisan nehezeknek éreztem a szemhéjaimat, így egy vékony résen pislogtam ki a külvilág felé. Állva eltudtam volna aludni, akár a lovak. De nem tehettem pörögnöm kellett, mint a búgócsiga el kellett kapnunk a tettest. Morgan megsimította a karomat és csak bólintott egyet, míg a szemeimbe nézett. Tudtam mit akar ezzel mondani, de csak megráztam a fejemet jelezve, hogy nem kell. 

- Nem a firkász a bosszúálló - sietett hozzánk a nyomozó.

- Igen, tudjuk - néztem rá egy pillanatra. - Ön honnan?

- Újabb lövöldözés volt a Central Parkban - adta az egyszerű magyarázatot. 

- Lövöldözés? - élénkült fel a társam. - És a teljes aláírás?

- A járőrök meghallották, de elmenekült mielőtt elkapták volna - automatikusan a mellettem álló férfira tekintettem. Ő is arra gondolhatott amire én, a szemeiben felcsillant egy icipici láng, de nem elég egy máglyához. Fájdalmas és morbid volt azt mondani, hogy itt most csak egy sima gyilkosságról volt szó, ami nekünk nem kellett. Legalábbis, egy darabig így tűnt. Nora Bennett érezhette az enyhe nemtörődömséget, így folytatta. - Az áldozat egy beépített zsaru.

Ez már egy kicsit átírta az egészet, de nem eléggé. Tűzbe mertem volna tenni a kezemet érte, hogy ez nem a mi tettesünk volt. 

- Azt hiszem engem keresnek! - nem volt időm normálisan reagálni, csak a bejárat felé pördülni. A kapucnis kezében már ott volt a fegyvere, de mást nem tett csak kitárta a kezeit, ahogy csővel lefelé tartotta a baljában. Nem kellett előkapnom a Glockot, a helyi rendőrök le is szerelték. - Még mindig nem értik? Maguk miatt csináltam! Közösek a céljaink!

Nem telt bele tíz perc sem, mikor a pasas előtt a kihallgatóban ott is ült Gideon. A főnökünk nyugodtan várakozott, tanulmányozta az ürgét, hátha meglát rajta valamit. Esetleg a mimikájában felbukkan egy aprócska jel - és akkor már nem csak a szavaink bizonyítják azt, hogy nem őt keressük.

- A neve Will Sykes - tértem vissza a Penelopéval való telefonálásomból. - Biztonsági őr egy butikban a SoHóban. Tavaly megtámadták az utcán, két napig volt az intenzíven. 

- Illik rá a profil - rázta a fejét Spencer.

- Hogy haladtak?

- Az összes gyilkosságot beismerte - sóhajtott Jennifer. Csak hallgattam, miket hord össze. Baromságokat, hitbeszédeket - volt ott már minden, mint a búcsúban és ezt Jason is tudta. Pontosan tudta, hogy ő csupán egy rendőrgyilkos lesz, aki mellkason lőtt egy beépített fakabátot. Beteg volt így látni, de ez nem érdekelt minket - legalábbis nem úgy, ahogy kellett volna. Később ráértünk azzal foglalkozni. Mikor megtörtént az áttörés, JJ felhorkant. - Miért ismer be olyasvalamit, amit nem ő követett el?

- Mert nárcisztikus téveszméi vannak, dicsőségre vágyik - vonta meg a vállait az afroamerikai ügynök. - Sztár akar lenni. 

- Kiment a parkba azt remélve, valaki majd csak beleköt - csóváltam meg a fejemet.

Tragikus volt, hogy egy ilyen barom miatt kellett egy családnak elveszítenie a fejét és a new yorkiaknak egy barátot, egy bajtársat. Komolyan szívszorító volt ebbe belegondolni, de nem szabadott ezzel foglalkozni. 

Túl sokadjára gondolok erre, Khal, állíts már magadon, légy oly kedves és koncentrálj az ügyre! Nem törünk össze, láttál már ilyet. A halálhoz vagy szokva és ő is régi ismerősként kacsint rád, ezt te is tudod nagyon jól!

- A rendőrt ő ölte meg a többit nem - lépett ki hozzánk a teremből a főnökünk és a nyomozónő. 

- És most mit tegyünk? - sóhajtott az utóbbi.

- Tudjuk, hogy a tettes erős az igazságérzete - gondolkodott hangosan Reid. - Ha megtudná, hogy egy elmeháborodott miatta ölt meg egy beépített zsarut... bűntudat gyötörné. 

- Helyrehozhatod a dolgot azzal a riporterrel? - fordult a sajtósunk felé a profilozók ásza. - Wagnerrel? 

- Ha megsimogatom az egóját, persze - biccentett a szőkeség egy kellemetlen mosollyal az arcán. 

Nem szeretett jó pofizni, csakúgy mint mindannyian, de ez a munka és kifejezetten az ő feladatköre ezzel járt kéz a kézben, mint egy aranyos kis párocska a közvilágítás gyér fényei alatt. 

- Lehet, hogy elő tudjuk csalni a tettest - taglalta magában. - Ez jó ötlet! - mutatott elismerően a doktorra, aki csak egy szolid felfelé ívelő görbével lehajtotta a fejét.

×××

Mit számított az, hogy három órát is nehezen aludtam végig, amikor a tettes ajtaja előtt álltam a kollégáimmal körbevéve. Az adrenalin, mint minden egyes alkalommal dörömbölt a dobhártyámon, már-már dorombolt, ahogy ez is régi ismerősként köszöntött. Morgan szigorúan előttem állt, rendíthetetlen volt abban, hogy engedjen előrébb - pedig nagyon jól ismerte a képességeimet. Mégis makacsul húzta ki magát előttem, széles háta majdnem mindent takart. Úgy viselkedett, mintha a testőröm lenne, ami egyben idegesített, mert képes voltam magamra vigyázni és egyben pirulásig töltött el jó érzéssel, mert féltett és vigyázni akart rám. 

- Marvin Doyle, FBI, nyissa ki! - szólította fel az öltönyös a lehetségesen benntartózkodó férfit. 

Mikor nem érkezett válasz a várás után sem, Gideon biccentett az afroamerikai különleges ügynöknek. Ő előlépett a jól megszokott procedúrára és egy szempillantás alatt, nyikkanás nélkül rúgta be az ajtót és el is tűnt a lakás belsejében. 

Senki, senki és senki - csak ezek a kiáltások hagyták el az ajkakat. Döbbentő volt látni, hogy mi van a házban. Rend és tisztaság, azon kívül, hogy hangszigetelve volt minden - az ablakokon vastagon állt a szivacs és az alufólia. 

- Kitépte a tévé és a rádió hangszóróit - tanulmányoztam a készülékeket és felemeltem a korábban magamhoz vett lapot. - Ez pedig egy kétszázötvenezer dollárról szóló életbiztosítási kötvény, két éves. Nem váltotta be. 

- Nem kell neki a vérdíj - rázta a fejét Jason. Csak ámultunk a rengeteg bizonyítékon, ami ott fogadott minket. Rengeteg anyag, rengeteg munka. - A következő áldozat itt van a dobozokba - simított végig a kartonokon az idősödő viselkedéselemző. - Be kell másznunk az agyába, versenyt futni vele és megtalálni ki az, mielőtt ő cselekedne. 

Gandhi azt mondta: "Ha erőszak lakik a szívünkben jobb ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket."

Gandhi azt is mondta: "Ellenzem az erőszakot, mert ha úgy tűnik is, hogy hasznos a haszon csak átmeneti. De a szörnyűség, amit okoz - maradandó."