K h a l e e s i   J o n e s 

××××××

A lift középmagas hangon pityegett, mikor megérkeztünk a szintünkre. Amint kiléptünk, Jennifer várt minket - vagy csak véletlen volt, nem tudtam pontosan, de ott volt. Sokatmondó pillantást vetett Derekre és intett neki a fejével, ők lemaradtak míg én egy pillanatra még hátranéztem, de inkább előreszegezett tekintettel mentem tovább. Nem szabadott kitekeredett nyakkal figyelnem őket, azért nem hívtak, mert nem tartozik rám. Az aggodalom belekúszott a gyomromba és nem tehettem róla, de azonnal arra kezdtem gondolni, hogy mi lesz ha rohamom lesz. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy bevettem a pirulámat nem lesz semmi. Meg a büdös fenéket! Görcsösen markoltam rá a táskám bőrpántjára és ijedten rezzentem össze, mikor az afroamerikai ügynök megfogta a könyökömet. 

- A kölyök megbukott a lövészeti vizsgán - kezdte és munkahely révén, barátian a vállamra rakta a kezét. 

- Két hét múlva újra mehet - válaszoltam pár másodpercnyi gondolkozás után. 

- Igen, de JJ szerint ismételten nagyon kínosan érinti és a lelkemre kötötte, hogy ne említsük neki - mondta fel felfelé nézve, imitálva egy kisgyereket, aki éppen felmondja a szülőnek az otthoni szabályt, amit nem tartott be. 

- Nem is fogjuk - vetettem rá egy szigorú pillantást. 

- Egy szót se - emelte fel esküre a kezét, az öltönye meggyűrődött, de azonnal megigazította amire csak megforgattam a szemeimet. 

Helyeslően hümmögve lehuppantam az irodai székembe és előhúzva a táskámból az aktákat, illetve az apró pendrive-ot, hozzá is akartam látni a jelentés feltöltésére és elküldésére. A kézzel írott pokol, már szépen gyöngybetűkkel firkantgatva ott csücsült a barna kartonban. Királyian terpeszkedett és a nehézségen húzott betűk mintha még a nemlétező nyelvüket is rám nyújtották volna, hogy tizenötödjére sikerült kicseleznem őket. Fáradtan elmosolyodtam és gyors kattintásokkal megoldottam, hogy elkezdődjön a feltöltés. Szinte már odaképzeltem a talpas karaktereket, akik gúnyolódva nevettek volna rám, hogy órákba telő művelet következik. 

Csak tompa puffanást hallottam, míg pötyögtem a klaviatúrán az előkészítő kartont a rendszerbe való archiváláshoz. Egy pillanatra néztem fel csupán, de már Morgan ott támaszkodott Reid asztalán és együtt érző mosolyt villantott a fiatal doktorra.

- Hé - kezdte. Gyanakodva sandítottam még egyet fel, de igyekeztem nem megszólalni. Csak csendben rágóztam és pötyögtem tovább, próbálva úgy tenni mintha ott sem lennék. - Mi melletted állunk - a szemem sarkából láttam, hogy enyhén felém biccent. - Komolyan - tette hozzá és a zsebébe túrt. Valamit tartott összeszorított markában, amit se a zseni se pedig én nem láthattam. - Bármikor bármi kell - röviden megköszörülte a torkát és már a nyakába is akasztotta a vékony zsinórt. - Csak fújj bele! - nevetve sétált el és még hangosabb vihogásba kezdett, mikor Spencer dühösen az asztalra dobta a sípot. 

- Figyelj, ha bármit is jelent én melletted állok - vájtam komolyan a tekintetemet az övébe. - Megtanítalak lőni, ha kell vizsgázok helyetted, ha ez a formális baromság ennyire elszomorít, oké?

Halkan megköszönte a segítségfelajánlásomat, majd az érkező szőkeség felé fordult, aki híven Derek informálásához a kezébe is nyomott egy barna eddig vékonyka aktát. 

- Üdv újra - szólalt fel miután végigért hármunkon. - Franklin Park, Des Plaines. Tegnap délután három személyt lőttek le messziről. Két hét alatt három eset.

- Orvlövész? - lestem fel a többiekre a képeket és betűket tanulmányozva. 

- Ilyet mi nem mondunk - javított a sötét bőrű társam. 

- Miért nem?

- A közvélemény szerint az FBI nem boldogul az orvlövészekkel - magyarázta a sajtófelelősünk elhúzva a száját. 

- Az orvlövészek profi lövészek. Ezek nem azok - toldotta még hozzá Aaron, aki nem is annyira régen csatlakozhatott hozzánk, hisz' észre se vettem. 

- Minek hívjuk őket?

- TSGY-nek - vágta rá Spencer. Mikor észlelhette a zavarodottságomat sóhajtva "lefordította" nekem saját nyelvemre. - Távolsági sorozatgyilkosnak. 

- Hány ilyet kaptunk el profil alapján? - ráncoltam a homlokomat az idegen kifejezésre. 

- Egyet sem - vágta rá az érkező Gideon. 

×××

- Két hét alatt három lövöldözés, összesen hat áldozat. Mindet hasba lőtték - kezdett az ismertetésbe Hotch. - Az első és egyetlen halálos áldozat Henry Zaggs. Nős, három gyereke van, egy parkolóban lőtték le. Kilenc nappal később Doug Miller és Kevin Parks. Az egyik közösségi háznál kosaraztak. Franklin Park; négy nappal később Jerry Middleton, Kate Murray és Tim Riley. A rendőrség nem talált kapcsolatot az áldozatok között. 

- A fegyver?

- Olyan lövedéket használ, ami behatoláskor széttörik - rázta meg a fejét. - Azonosíthatatlan.

- A jó hír az, hogy a parkbéli áldozatok túlélik. A rossz az, hogy nem nem láttak semmit - sóhajtott fel Jareau ügynök. - Az egyik áldozat gerincében megmaradt egy sértetlen lövedék. 

- Az orvosa mit mond?

- A kórház sebészei azon vitának el lehet-e távolítani a golyót anélkül, hogy a beteg megbénul. 

- Használható szemtanú vagy közvetlen bizonyíték nélkül - emelte a vállát Derek elcsüggedten. 

- Egyedül a profil marad - bólintottam rá. 

×××

Nietzsche szerint: "Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát."

- Annyira kevés TSGY van, hogy nincs még róluk standard profil - fordult felém Hotchner. Olyan volt, mintha csak nekem magyarázna. Pedig nem, hiszen a többiek között is volt olyan, akinek nem esett volna rosszul egy kis gyorstalpaló. Vagy csak én voltam?  - Amit tudunk, hogy mindig férfiak, gyakran bűnüldözési vagy katonai múlttal és kapcsolatba lépnek a rendőrséggel meg a sajtóval. 

- A hírnév vagy a tett újra megélése miatt?

- Is-is - csendült fel Jason hangja a sarokból. - Minden sorozatgyilkos újra akarja élni a gyilkolás élményét. Egyesek elteszik az áldozat egy tárgyát, mások visszatérnek a halotthoz, hogy kapcsolatba kerüljenek a testtel. Mindkettőnél kapcsolatba kerülnek az áldozattal. A távolsági sorozatgyilkosnál ez nincs meg. 

- A beltwayi lövészek egy tarot-kártyát hagytak a helyszínen, aztán felhívták a forródrótot, ez vezetett a nyomukra - dobott be egy példát az öltönyös. 

- De ez senkivel se lépett kapcsolatba - ráncolta a homlokát a mellettem ülő Morgan. 

- Majd fog. 

- Addig is - köszörültem meg a torkomat -, mi az amink van? 

- Néha nem abból épül fel a profil, amit a tettes tesz, hanem abból amit nem tesz - bölcselkedett Gideon.

- Nem öli meg az áldozatot - böktem be félhangosan, de a főnököm elégedett biccentésére, megismételtem hangosabban. - Nem öli meg az áldozatot. Csak sebesít. Ez a védjegye. 

- Vajon szándékosan lövi hasba őket, hogy csak megsérüljenek vagy a célpont legnagyobb felületére céloz? A tettesből a tudás hiányzik ahhoz, hogy főbe lője őket vagy az akarat? 

×××

Kilöktem a jobb hátsóajtót és lendületesen léptem ki a placcra. Igyekeztem úgy tenni, mintha nem lennék fáradt, az előző napi sírástól nem fájna a fejem és nem lenne még mindig egy enyhe kis hőemelkedésem és persze nem lennék hiányába kávénak. Nem tudom mennyire sikerült a színészkedés, hisz' legtöbbször ami a szívemen az a számon - igaz, ide pont nem illik ez a mondás annyira, de a lényege az tökéletesen passzol.  

- Hotchner ügynök - üdvözölte csapatvezetőnket egy afroamerikai nő. 

- Calvin nyomozó - határozott kézrázással köszöntették véglegesen egymást. - Morgan ügynök, Reid ügynök, Jones ügynök - mikor hozzám ért a tenyere, kissé felszöktek a vékonyra szedett szemöldökei, de aztán barátságos mosollyal markolt a kézfejemre. 

- Jó napot, jöjjenek velem - hosszú léptekkel indult meg a parkolóban, majd megköszörülte a torkát és kinyújtva a karját magyarázásba kezdett. - A bóják jelzik az áldozatok helyét. 

- Tudjuk, hogy valahonnan innen tüzelt - álltam meg az egyik befestett helyen. Napszemüvegem mögött is hunyorogva pillantottam körbe. - Innen eltalálhatta őket, de elég messze volt, hogy ne láthassák. 

- Ha szándékosan sérti meg az áldozatait, szadista gyilkosnak minősül - toldotta hozzá Spencer félhangosan. 

- Ez miben segít? - vetett rá egy sanda pillantást a nyomozóasszonyság. 

- A szadistákról sokat tudunk - kezdte bontogatni Derek, mikor visszahúzódtam mellé. Sajnos, hatalmas árnyékában is szükségem volt a napszemüvegre. Meglepően erősen sütött a nap Illinois-ban november létére. Még az időjárás is felborul. - Legtöbbjük szereti nézni az áldozat szenvedését. Egy jó távcsöves fegyverrel nagy távolságból is végig nézheti. 

- Honnan tudjuk, hogy a tettes szadista-e? 

- Belebújunk a bőrébe - vágtam rá a társam előtt, mire ő csak egy elismerő nézést villantott az irányomba. - És ő mondja el nekünk - biccentettem a helyi rendőrnek és keresztbe font karokkal arrébb sétáltam. Figyelmesen szemléltem a park fáit, hol lehetett jobban rálátni és hol takarták a bójákat kesze-kusza ágak. Egy érdekes felfestésnél megtorpantam. Felkaptam a fejemet, szemmértékkel próbáltam felmérni. Éreztem a sötét bőrű kollégám egyenletes kilégzését a tarkómon és a kimondatlan kérdését a fülemben. - Ez a mozgássérült parkoló túl messze van a bejárattól. 

- Igen? - emelte meg a szemöldökeit. 

- Innen mindhárom áldozat helye és a zászló is jól látható - hadartam el és mikor már nyitotta volna a száját, folytattam. - Nem, nem csak az én szintemről. Gyere, - húztam az eddigi helyemre és a fejét a sárga műanyagok felé fordítottam -, látod? 

- Mire gondolsz? - lesett le rám. - A zászlóval.

- Ilyen távolságból a tettesnek a szélirányt is figyelnie kellett - daráltam, ahogy igyekeztem minden lövészettel kapcsolatos tudásomat előhalászni. - Ehhez nagy szabad területre volt szüksége, ahonnan jól látta a zászlót, ami megmutatta a szélirányt - léptem közelebb a füves területhez és minden további nélkül guggoltam le. - Idejött a lövöldözés előtt, kiválasztotta a helyet. És persze - kedvtelenül felnevettem, az ujjaimat végighúztam a festésen -, gondoskodott róla, hogy szabadon maradjon. Szerintem a kocsijából lőtt. 

- Ez arra utal, hogy gyorsan akart távozni - bólintott a feltevésemre rá a partnerem. - Nem nézte végig az áldozat szenvedését. 

- Tehát nem lehet szadista - zárta le a saját felvetését Reid. 

- Akkor mi? - tette csípőre már-már unottan a kezét Calvin nyomozó.

- Egy nagyon okos, leleményes és paranoiás szociopata. 

×××

A gyilkosság tábla előtt álltam két oldalamon a kollégáimmal, mikor megszólalt a balomon álló afroamerikai férfi mobilja. Kérdőn felvontam a szemöldököm, ahogy felé fordultam, de már akkor arrébb is somfordált. Beszédstílusából, pontosabban poénos tudatlanságából azonnal rájöttem ki hívta. De az is rásegített, hogy pár másodperc után már el is hangzott a bűvös szó. Garcia. 

- Szia Penny! - nem tudtam megállni, hogy kissé megemelve a hangomat és a vállam felett hátranézve ne köszönjek a telefonba. 

- Üdvözöl - nevetett fel Derek, ahogy ő is rám nézett. 

Kapott tőlem egy utolsó mosolyt, aztán visszafordultam az információ óceánhoz. Sok volt, nagyon sok, a szemem kezdett begolyózni és már azt is éreztem szinte, hogy az agyam szétfolyik a sok befogadásra várakozó anyagtól. 

- A tettes sokat tud a bűnüldözési szervek működéséről - jegyezte meg Hotch, ahogy futtában végigsimított az állán.

- Calvin nyomozó, a második helyszín milyen messze volt a körzet határtól? - Spencer folyamatosan ropogtattam a kézfejét amitől rám is rám jött a vágy arra, hogy minél bizarrabb pozíciókba hajtsam a tíz kismalacomat. 

- Körülbelül hat mérföldre - fonta a mellei előtt keresztbe a karjait a rendőrnő. - Miért?

- Reid arra akar kilyukadni, ha a tettes tudja milyen nehézkes a rendőri szervek közötti együttműködés, akkor lehet, hogy szándékosan lépte át a körzet határt - pásztáztam a szemeimmel a térképet és már a mutatómat is a papiroson húzogattam oda-vissza. 

- Az állítja a tettes zsaru? - meglepődtem azon, hogy teljes mértékben rám fogja a gyanúsítgatást. 

Igyekeztem kontrollálni az arcizmaimat, aminek a vége az lett, hogy egy gúnyos mosolyra húzódtak szét ajkaim, amit nem vehetett a legjobb néven. Láttam a vonásait döbbenetbe ráncolódni, de nem szólt semmit csak várt a válaszomra. 

- Mint eshetőség felmerülhet. Előzetesen kiválasztja a helyszínt - középmagasra emeltem a jobbomat, ahogy mint valami dedósnak számoltam neki rajta. - Olyan helyet választ, ahonnan belátja a környéket és jól tud tüzelni. 

- Ahogy a nagykönyvben meg van írva - bólintott rá, percekig tartó hitetlen homlokráncolás után. - Vagy az is lehet, hogy katona. 

- Vagy a tengerészetnél szolgált vagy más különleges egységnél - lépett mögém Morgan. Összerezzentem a hirtelen közelségére és a mellettem csattanó hangjára, de ezt is próbáltam takarni a többiek előtt. A következő tizedben már meg is nyugodtam és kihúztam magamat. - Garcia szerint a lövedék egy 223-as, amit egy M4-esből lőttek ki. A fegyveres erők használják. Rövidebb csövű, mint az M16-os, kevésbé pontos, nehezebb vele tüzelni, főleg ilyen távolságból. A használatához speciális kiképzés kell. 

- Ha speciális kiképzést kapott, a tettes tudja mit csinál - bólintottam felsóhajtva. - Nem akar gyilkolni, csak sérülést okozni. Minden amit tesz szándékos. Mintha megakarná nekünk mutatni, hogy milyen okos. Mivel a helyszínek szétszórtak, újabb adatok nélkül Penelope nem tud róla profilt készíteni. Szinte minden veszve - dörzsöltem meg az arcomat kétségbeesésembe. 

- Azért nem minden - köszörülte meg a torkát a társam és sanda pillantást vetett rám, de mikor viszonoztam volna elkapta a tekintetét és inkább Hotchner szemeibe nézett. - Ismerek valakit, aki szintén kapott ilyen kiképzést. Másfél éve hagyta ott a hadsereget. Ranger volt Afganisztánban. Talán ő segíthet.

Kyle.