K h a l e e s i   J o n e s

××××××

Miután hazaértünk egész nap idegesen figyeltem a telefonomat. A szolgálati lakásomban ücsörögtem, kezemben a készülékkel és vártam egy SMS-t, egy telefonhívást akármit tőle. De semmi. Hazahozott, semlegesen elköszönt és el is hajtott. Nem is említett semmi. Úgy viselkedett velem, mint egy idegennel, mint egy átlagos kollégával - és ez aggasztott. Talán megrendült a bizonyossága? Az, hogy Gideon meglátott minket megváltoztatta a gondolatait? Azokat az érzéseket, amiket állítása szerint táplált? Aznap éjszaka gyötrő kétségek között, végkimerültségemben hajnali háromkor aludtam el és álmaimban sem kaptam nyugtot. 

Reggel hamar keltem, egyszerűen kinyitottam a szememet, mintha csak pislogni hunytam volna le csupán és már kész is voltam a napra. Egy apró cetli várt Kyle-tól, miszerint el kellett korán mennie, de amint tud hazajön. Haza. 

Tudtam, hogy minden rendben van vele, képes magára vigyázni - túlságosan is -, így nem aggódtam túl a dolgot. Annál inkább, mikor megláttam az ismeretlen számról érkezett videót. Összeráncolt szemöldökkel nyitottam meg, ahogy a törölközőt a mellkasom elé szorítottam. A hang hamarabb jött, mint a kép, a könnyek pedig az első szónál a szemembe kúsztak. 

- Hát - kezdte a mély hang -, szia Khalie! - mikor megláttam a maszatos arcot, a ragyogó kék szemeket végképp sírásban törtem ki. Terepszínű ruhát viselt, világos tincsei össze-visszameredeztek a feje tetején. - Igen, én vagyok az, Paul - mikor kiejtette a saját nevét elnevette magát. - Bár te úgyis megismersz. Én már lehet nem annyira téged. Hiszen kész nő vagy - láttam rajta, hogy ő is érzékennyé vált. - Még mindig Irakban vagyok, de ne aggódj jól vagyok! - elbotorkáltam a szobámig és lerogytam az ágyra, ahogy az aprócska kijelzőt figyeltem. - Nem lehetek otthon most, de ha ott lennék, biztos hogy elmennék hozzád Quanticóba, ezt te is tudod és kérlek ne haragudj! Mindenek felett: boldog szülinapot, Khalie! - csak biccenteni tudtam és szaggatottan elmormogtam egy köszönömet. - Ismerlek, tudom, hogy sírsz, de kérlek ne tedd! Remélem minél hamarabb újra találkozunk. Szeretlek, húgi!

A kép megakadt Paul mosolygó arcánál, ahogy egy mobil vagy kamera vagy a fene se tudja miután nyúl. Meredten figyeltem a huszonnyolc éves férfit, a bátyámat, aki nem feledkezett meg arról, hogy ma október harmincadika van. Velem ellentétben. 

A paplan halmaz tetejére dobtam a mobilt, rajta a filmmel és a gardróbom felé vettem az irányt. Gyorsan magamra rángattam a ruháimat, majd a tükörbe pillantva gyorsan végigsimítottam a szemeim alatt. Kissé megdagadtak és vörösek lettek a sírástól, de egy boldog mosoly ott játszott az arcomon. 

Az orromra nyomtam a szemüvegemet, beletúrtam a hajamba, ahogy immár zsebemben a telefonnal a kis konyha részbe és felkaptam egy almát a kosárból. Kyle bevásárolt? Szép. A fogaim alatt ropogott a gyümölcs lédús húsa, miközben felnyújtóztam a polchoz, hogy lekaphassak egy poharat. Október végéhez képest meglehetősen meleg volt, így még mindig tartottunk vizet a hűtőben. Kaptam is a lehetőségen, lassan szürcsölgettem a korai frissítőmet. Az óra még épp csak kilenc órát mutatott. Biztos voltam benne, hogy még aludhatnék, helyette inkább a kukába hajítottam a csutkát és ledobtam magamat a kanapéra. Pár pillanatig csak gondolkoztam, hogy míg egyedül vagyok mihez kezdek magammal, aztán megláttam az asztalra dobott George R. R. Martin kötetet. Elvigyorodtam, ahogy érte nyúltam és felnyitottam ott, ahol a testvérem beledobta a zsebkendőt. Feldobtam a lábamat a karfára, ahogy belekezdtem a Trónok Harca sorainak a bújásába. 

- Ned Stark még mindig egy idióta - motyogtam, ahogy lapoztam egy újabbat. - Miért is lenne okosabb? - sóhajtottam, ahogy a szemeim előtt csak úgy peregtek a betűk és pár perc elteltével újabbat hajtottam. 

A zsebembe lapuló készülék zümmögésre a hasamra fektettem a könyvet és előhúztam a mobilt. Az SMS a társamtól jött, nem tudtam, hogy hivatalos vagy sokkal inkább magánügyben. Többször is átfutottam a rideg karaktereket és talán a paranoia miatt görcsbe állt a gyomrom. Vagy lehetett valóság alapja? Inkább nem akartam rágondolni. De sajnos - nem sajnos -, ez volt a legvalószínűbb azután, hogy nem keresett eddig. És most így. 

Feltápászkodtam, vetettem magamra egy pillantást, felkapva egy egyszerű papucsot lustán kinyitottam az ajtót, hogy majd leslattyogok a lépcsőn hozzá a parkolóba. Nem kellett. 

- Szia - mosolygott rám szélesen, én pedig köpni nyelni nem tudtam, mikor megláttam a kezében a csokor virágot és a két dobozt csak még jobban ledöbbentem. - Boldog szülinapot, Khal. Ne haragudj, hogy - nem hagytam, hogy befejezze a nyakába vetettem magamat. Én hülye azon aggódtam, hogy rám unt pedig csak... Istenem, hogy lehetek ekkora idióta! - Szerintem összenyomtad a sütit - motyogta, ahogy bármiféle gondolkodás nélkül átölelt. 

- Süti? - nevettem el magamat. - Hoztál nekem sütit? 

- Azok után amilyen küzdelmet lenyomtál egy fél szelet tortával, azt mondanám, hogy sokkal inkább Kyle-nak és magamnak - kuncogott ő is velem. - De igen, lényegében neked. 

- Köszönöm - cuppanós puszit kapott az arcára és immár előtte álltam. - Mindent köszönök - csak mosolygott, ahogy beljebb invitáltam. Becsuktam utána az ajtót, ő udvariasan levette a cipőit és átnyújtotta előbb a virágot. - Keresek vázát neki - indultam a nappali felé. - Kyle nincs itthon, nem kell zavarban lenned! 

Ahogy hátranéztem, szinte láttam, ahogy felenged és figyelemmel kíséri végig, ahogy előkeresek egy sötét kék vázát, megtöltöm vízzel és nehezen, de belenyomom a hatalmas csokor illatozó virágot. 

- Remélem szereted őket - köszörülte meg a torkát, ahogy a rózsaszín dobozt lerakta a pultra. A másikat zavartan forgatta a kezeiben. - Őszintén fogalmam sem volt, hogy mit vegyek neked.

- Nem kellett volna semmit - léptem közelebb, mire a másik mellé helyezte. 

- Dehogynem - karolta át a derekamat. - Biztos tetszeni fog, lehet kevés...

- Derek - nem tudtam megállni, a kezemet az arcára simítottam -, ezen ne aggódj. Nem ezen múlik semmi, te is tudod. 

Csak dünnyögött valami hasonlót, mint a 'tudom' és hagyta, hogy csöppet szórakozzak a borostájával, amin jót somolygott magában. Mikor rákérdezett, hogy erre indulok-e be, hogy szőrös csak gonoszan megböktem, amin szintén jót vihogott. Aztán egyszer abbahagyta a nevetést. A gyönyörű gurgulázó hang abbamaradt, helyét átvette a csend körülöttünk. Ha lehet, még közelebb húzódott, a mellkasunk teljesen összesimult. Merőn figyeltünk egymást és nem tudom melyikünk jött rá előbb, hogy csak ketten vagyunk, de egyszerre mozdultunk. Egyszerűen nyomtuk egymásra a szánkat, az ajkaink lassú táncot jártak. Nagyon szívesen folytattam volna, ha meg nem hallom a túlságosan ismerős köhintést. Morgan mozdult gyorsabban és elhúzódott tőlem, a keze azonnal a csípője felé csúszott - fegyverét kereste.

- Nos - szólalt meg a férfi és szélesen vigyorgott -, helló. Kyle vagyok.