K h a l e e s i   J o n e s 

××××××

Jacques Rigaut francia költő azt írta: "Ne feledd sose láthatom magam! Nekem mindössze annyi jut, hogy egy tükörképet láthatok."

- Brenda Samms-t a gyerekei találták meg tegnap, amikor hazaértek a suliból - járkált a szűk folyosón Hotchner. - Egy vékony eszközzel fojtották meg, valószínűleg dróttal. 

- A fegyvert nem találták meg - tettem keresztbe a lábaimat, ahogy hátam érdekében hátradőltem az ülésben. - Ragasztó maradványok a csuklón és a szájon: a szalagot később eltávolította. 

- Azt sem találták meg - szólt gyorsan közbe az öltönyös, majd egy szelíd pillantással visszaadta nekem a szót, mint egyetlennek, akinek ez a szakterülete, várva mekkora tudást adok át nekik.

- A tettes magával vitte - ennyit akartam mondani és Hotch arcán láttam a döbbenetet. 

- A negyedik gyilkosságtól kezdve üzenetet hagyott; a tükörre írta - mutatta felém a fotót. - "Szép hölgy vesd le mind e drága ruhát, utadon nem kísér e föld hívság, lelked többé a vágy nem járja át."

- "Mert ím elérkezett az utolsó órád"! - folytattuk csuklóból, egyszerre a doktorral. Egy suta mosolyt vetettem felé, és lehajtottam a fejemet. - Egy ballada az 1600-as évekből. Egy hölgy és a halál párbeszéde - magyarázta a zseni. 

- Egy tizenhetedik századi ballada? - hunyta le a szemét Derek mellettem, mint aki mindjárt agyvérzést kap már a felvetéstől is. 

- Igen, a hölgy megpróbál alkut kötni a halállal - biccentett Spencer. 

- Ki ismerhet ilyen művet? Egy irodalomtanárt kell keresnünk? - találgatott a színes bőrű kolléga. 

- Aki hozzáfér az internethez ismerheti - ráztam meg a fejemet. - És ez kicsit sem szűkít le semmit.

- Ha látnátok miket dob ki a halál keresőszóra - nevette el a végét Reid a kicsit sem vicces témának.

Derek vele együtt nevetett egy darabig, aztán széttárt karokkal megszólalt. 

- Nem csoda, hogy nincs barátnőd - döbbenten néztem rám, és a kezem egy jóval hangosabb, mint fájdalmas csattanással találkozott a tarkójával. 

- Reid az üzenet a tied - köszörülte meg a torkát Gideon. - Hátha van mélyebb jelentése.  

- Úgy tűnik alaposan feldúlta a helyszínt - mutatott fel egy meglehetősen rumlis fotót a mellettem ülő. - Viszont semmit sem vitt el. 

- A szem a lényeg - bökte ismét be Jason. - Az a védjegye. A gyilkosság kivitelezéséhez nincs hozzá szüksége, de érzelmi kielégülést nyer belőle. Ez jelzi miért gyilkol. 

- Volt egy olyan elmélet, miszerint a szem megőrzi azt a képet, amit az elhunyt halála előtt lát - vette elő újra minden tudását az újdonsült huszonnégyes. 

- Igen, és versekben dumcsiztak a halállal - jegyezte meg szarkasztikusan a mulat társam. 

- Ballada - javította ki azonnal.

- Tök mindegy - vonta meg a vállait. 

- A gyilkosok sosem fogynak ki az új ötletekből? - tereltem vissza inkább a beszélgetést az ügy irányába. 

- Abban, hogy bántsuk egymást nagyon jók vagyunk.

×××

San Diegoi Rendőrség, Operációs Központ

A hosszúkás helyiségben hemzsegtek a kaliforniai napsütésben barnult fakabátok. Egymáshoz zsúfolt asztalok, az első szobában amibe beléptünk. Ahogy elvonultam egy köpcös, bajszos és igencsak kopaszodó öltönyös rendőr mellett, szemöldök ráncolva fordult utánam. 

Mi az, nem láttál még nőt, ember? 

Még hallottam, ahogy Griffith kapitány néven bemutatkozik Aaronnak és JJ-nek, akik viszonozzák a gesztust. Elnézést kér az FBI-os csőlátásunk miatt, míg teljes higgadtsággal kerestem elő a jegyzetfüzetemet. A táskámba rejtett üveg vizet is kikaptam, majd elég furcsa látványt nyújthattam, ahogy szigorúan a pakkomon belül a markomba szórtam az egyetlen szem napi gyógyszerem. Igyekeztem észrevétlenül leküldeni, ahova mennie kellett, de nem tudtam megállni, hogy ne fintorogjak a keserű utóízen. Amit pár helybéli nem nézett túl jó szemmel - talán kicsit félreérthető arckifejezés volt. 

Derek még odaszólt nekem, miközben én szorgosan irkáltam a papírlapokra, hogy elmegy Gideonnal megnézni a helyszínt. Ez volt a dolga, nem kellett volna bejelentenie - de ő tudja.

- A következőre kell választ találnunk - lépett mellém Hotch. - A gyilkosságtól függetlenül a bizonyítékok, mit árulnak el a cselekmény szexuális aspektusáról - adta ki a feladatomat. 

Csak feltartottam a hüvelykujjamat, jelezve, hogy rendben, ahogy bújva az aktát kijegyzeteltem a legfontosabbakat vagy éppen rövidítettem. Nem túl sok figyelmet szenteltem a mellettem ácsingózó kollégámnak - aminek nem tudom ő mennyire örült. De jelen pillanatban, összpontosítani akartam az előttem heverő információ tengerre. 

- Az üzenetek ugyanazon ballada első három szakaszának egyes részei - fékezett le mellénk a szülinapos. 

- Ezt hogy érted?

- A beszélgetés nem teljes - adta az egyszerű választ. - Nincs párbeszéd - mikor felvont szemöldökkel felnéztem rá, és Aarontól sem éppen egy rendes pillantást kaphatott. - Öhm, csak a halál beszél, a hölgy nem válaszol.

- Úgy érzi a holttest elegendő válasz - motyogtam bele a jegyzeteimbe. 

×××

Hotchner abban a pillanatban tárcsázta Gideont, mikor az ügy befutott a kapitányságra. Újabb gyilkossági kísérlet, a férj megzavarta a támadót - ezeket kaptam el a hívásból, mikor a már telefonáló férfi megállt az íróasztal mellett és a szemével felrángatott onnan. Még biztosította idős vezetőnket, hogy indulunk a helyszínre és kinyomta a hívást.

Tíz perces néma autókázás után, a jelvényemet felmutatva beengedtek a házba. Mindenhol emberek, sötétlő ujjlenyomatpor, vakuvillogás - szóval javában folyt a helyszínelés. 

- Szerencsés asszony - jegyezte meg az öltönyös. 

- Bár valószínűleg ő nem érzi annak magát - süllyesztettem a zsebembe a bőrtokot.

A tágas nappaliba épp akkor értünk oda, mikor Griffith nyomozó a férjtől kérdezősködött az esetről. Mr. Gordon átkarolta a feleségét, ahogy megadta leírását a támadóról. Fekete, körülbelül száznyolcvan centi - ennyit hallottam belőle.

- Azonnal adják közre a személyleírást! - fordult közrendőrei felé. 

Az alacsony, szakállas és kopaszodó fakabát hozzánk lépett, végigsimított szőrös állán és megvonta a vállait. 

- A rasszok közti erőszaksorozat ritka - kezdte Hotchner. Mikor a kaliforniai rákérdezett az előfordulhatóságra, biccentett. - Igen.

- Akkor mire céloz? - emelte meg a szemöldökét is.

- Csak informálni akartam önöket.

- Beszélek az asszonnyal! - jelentettem be, minden előzetes nélkül. 

A san diegoi kapitány egy meglepődött arckifejezést mutatott felém, Hotch pedig némán helyeselt. Ezért hozott engem magával, és nem Reidet - nő voltam, ezzel a szakterülettel. Jelenleg nálam megfelelőbb embert nem találhattak erre a feladatra. 

- Megtudhatom miért? - tette csípőre a kezeit. 

- Én vagyok az egyetlen nő - egy okkal ajándékoztam meg, és el is csúsztam mellette. Halkan megköszörültem a torkomat és megszólítottam az áldozatot. - Mrs. Gordon! - felém pillantott és köszönésképpen bólintott egyet. - Khal vagyok - mutatkoztam be finoman, amire pár fakabáttól csúnya pillantásokat szereztem be. - Kimehetnénk egy percre? - lágyan beszéltem, a szokottnál is gyengébben. Rengeteget kellett próbálkoznom vele a tükör előtt, egyes gyakorlati vizsgák előtt, de sikerült megtanulnom. - Nincs semmi baj - kezdtem, mikor ijedten a férjére pillantott. - Keresünk egy csendes helyet. 

Az asszonyság remegő kezét összefonta az ölében, mikor a hátsó teraszukon helyet foglaltunk a fonott ülőalkalmatosságokon. Egészen otthonosan éreztem volna magamat a meleg színek között. Ha nem egy ilyen eset miatt lettem volna ott. 

- Alig tudok mondani róla valamit - kezdte és láttam, hogy ujj végei egész vörösek, ahogy szorította őket. 

- Most nem is kell - ráztam meg a fejemet. - Üldögéljen, szedje össze a gondolatait - a felcsattanó madárcsicsergésre megrándult a szája sarka, de nem jött az a mosoly. - Csak nyugodtan. Van idő. 

- Nem tesz fel kérdéseket? - korához képest sima homlokát, most átfutották a ráncok. 

- Csak ha készen áll - dőltem előre, a combjaimon támaszkodva. - Ott leszek az ajtó mögött - mutattam a kertre nyíló kijárat felé, és felemelkedve elindultam volna.

- Nem is vettem észre, hogy bejött - a hölgy kissé megemelte vékony hangját, hogy meghalljam. Visszafordultam, és mikor meghallotta cipőim kopogását a csempéken folytatta. - Ez előfordul? 

- Sokszor - tértem vissza az előző pozíciómba. 

Rámosolyogtam, bátorítóan biccentettem és lassan a kezére raktam a sajátomat. Megszorítottam az öreg ujjakat, jelezvén, hogy tőlem nem kell félnie, elmondhatja mi és hogyan történt én azért vagyok neki, hogy segítsek. 

- Megütött hátulról, aztán a földre rántott - kihúzta a karjait érintésem alól, ökölbe szorított kézfejekkel finoman hadonászott. Az arcára harag, ijedtség és a történetek újbóli átélése festett maszkot. - Én karmoltam és haraptam, de nagyon erős volt. Aztán megérkezett a férjem a munkából. Ráüvöltött és a férfi a kimenekült. 

- Fekete volt? 

- Bill úgy gondolja, de - rázta meg a fejét és kék tekintetét visszavezette az arcomra -, én csak a szemére emlékszem. Verekedés közben, én végig a szemébe néztem - előrébb dőlt, belemászott az aurámba, de rezzenéstelen arccal tűrtem, hogy jegeskék pillantása felnyársaljon és megfagyasszon belülről. - Arra gondoltam, ha meg akar ölni, legalább nézzen rám miközben megteszi! És mindvégig visszanézett rám - évtizedeket élt ajkai sírásra görbültek, szemei könnyel telítődtek. - A símaszk mögül. 

A második szavára a szemeim kikerekedtek. Tudtam, hogy meglepődik reakciómon, de különösen nem zavart.

- Maszkban volt?

- Igen - gyűrűs kezét a szájára szorította.

A zokogás megrázta összeaszott testét, én pedig nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Ösztönösen átkaroltam, nyugtatóan simogattam a hátát és hagytam, hogy a sós cseppek szépen átitassák ruhám vállát. Elhúzódtam tőle, mikor reszketése alábbhagyott és ismét megfogta a kezeit. Éreztem ijedt és erős szorítását ujjaimon. 

- Nyugodjon meg. Sokat segített - biztosítottam. 

××× 

Lefékeztem Derek mellett és a szám automatikusan felfelé akart görbülni, de meg kellett reguláznom a vonásaimat. Érdeklődően hallgattam, hogy miről társalognak - a vers felírásának elkezdése figyelem felhívásként szolgált -, addig a pillanatig, míg a mögöttem érkező Aaron meg nem szólalt. 

- A legutóbbi támadó egy fekete férfi - sóhajtott, mire szintén hasonló bőrszínű kollégám ránk pillantott. 

- Rasszok közti erőszak? - ráncolta a homlokát. - Nem valószínű.

Csodáltam amiatt, ahogy viselkedett. Ha én lettem volna afroamerikai és fajtársaim hasonló dolgokat tettek volna, hasonlóképpen én is megkaptam volna azt a bánásmódot, amit a fehérek vetettek feléjük. Nem tudtam volna végigcsinálni azt, amit a mellettem álló. Egy túlélő volt, egy két lábon járó ellenpélda, akire csak mérhetetlen szeretettel tudtam felnézni és útmutató csillagnak tekinteni magam előtt. 

- Na és Herbert Mullin? - vágott bele a zseni. - Tizennégy embert ölt meg, mindenféle vallásút, korút és fajút. 

- De nála a szexuális elem hiányzott - ráztam meg a fejemet tiltakozólag. - És itt a símaszk. A támadó maszkot viselt. 

Jasonhöz intéztem szavaimat, de ő mint aki meg sem hallja őket vagy épp csak átfut az agyán, rám se hederített. Csak figyelte a gyilkosságtábla könnyen olvasható összevisszaságát. Sejtettem, hogy mit csinál éppen és mikor megszólalt, gondolatom beigazolódott. 

- Készen vagyunk.

- A profillal? - pislogott rá hitetlenül Morgan. 

Egy szarkasztikus megjegyzés már a számon volt, a nyelvem hegyén állt és ki akartam mondani, mikor megéreztem a leheletnyi szellemérintésnek is alig nevezhető valamit a kézfejemen. Lepillantottam magam mellé, a társam ujjai épp csak súrolták a bőrömet, de a szikra felpattant bennem. Az arcára pillantottam, arra a szépen faragott arcra és felvontam a szemöldökömet, kérdőn és kacéran egyszerre. Ő csak kissé megrázta a fejét és értettem mit akart. Olvastam benne, nem kellett szavakat használnia. 

- És előcsalogathatjuk Tommy-t - Gideon arcán elégedettség tükröződött, ahogy elvonult tőlünk, mi pedig először egymásra, majd kollégánk távolodó alakjára néztünk, ki nem mondott gondolatok közepette, hogy őt már megint mi lelte. 

×××

A terem megtelt jegyzetelő fakabátokkal és furcsállva vettem észre, hogy némelyik meglehetősen fiatal. Egy göndör hajú férfi többször is az irányomba pillantott, különösen akkor figyelt, mikor kezemben egy bögre kávéval megálltam partnerem mellett. Na ne. A szorosan mellettem szobrozó férfira pillantottam, de ő csak fapofával az idősödő profilozót figyelte. Vagy nem vette észre az idegen ormótlanul tapogató pillantásait, vagy figyelmen kívül akarta hagyni. 

- Az eszközök a tettesnél voltak - kezdett bele a közlésbe. - Drót, szalag, ragasztó. Egyiket sem hagyta a helyszínen, mindent magával vitt. Magával hordja a gyilkos szerszámokat. 

- A gyilkos valószínűleg szakmunkás - vette át a szót Hotchner. - Munkája műszaki jellegű, valószínűleg kézzel végzi. A helyszínek messze vannak egymástól, járművet használ amire vigyáz és tisztán tartja, akárcsak az otthonát. Az áldozatait napközben támadja meg, a jármű a munkájához kell. Valószínűleg céges teherautó. 

- Jó darabig figyeli az áldozatait - barátom mély hangja végigsimította a fülemet. - Ismeri a napi rutinjukat, tudja mennyi ideje van. 

- Biztos, hogy nem fogják meglepni. 

- Tönkreteszi a sértett vagyontárgyait. Irigyli és gyűlöli a nála magasabb osztályba tartozókat. Úgy érzi, nem veszik észre.

- A vers részletek, amiket a különböző helyszíneken találtak, a vers egyik szakaszában a nő le akarja fizetni a Halált. De az azt mondja: "Ez az a pillanat, amikor a vagyon semmit sem ér." - idézte Spencer. - Halálukkor gazdagok és szegények egyformák. 

- Szóval szegény? - ütött fel az első kérdés a sorok közül.

- Középosztálybeli. Egy alsóbb osztályba tartozó személy, biztos feltűnt volna a járőröknek - biccentett Hotch. - A fickó olyan, mintha odatartozna, elvegyül. 

- Miért rögzíti az áldozat szemét?

- A tettes uralomra törő erőszaktevő - a papírt tartva a kezemben léptem kicsit a tér közepe felé. - A nemi erőszak áldozatai lecsukják a szemüket, elfordítják a fejüket - nem kívánt képek peregtek az agyamban, ahogy erről beszéltem. A hideg kirázott, de folytattam. - Ez tönkreteszi a tettes élvezetét. Az ilyen elkövetőnek fontosabb, hogy az áldozat nézze, mit művel, mint maga a cselekmény. 

- Ahogy az egészet megrendezi: a vers, a Halál vagyok; arra utal, hogy bár a cselekmény alatt övé az irányítás, az élet más területén alulmarad. 

- Ezért akarta, hogy észrevegyék ő a delikvens - emelkedett fel székéről Jason. - Hogy az összes tettéről tudják: ő követte el. Az áldozatok képviselik mind azt, ami a bűnöst elnyomja. A saját ura akar lenni. Egy erős nő irányítja az életét, akitől tart. És még valami: a vétkes fehér - erősen megnyomta az utolsó két szavát. 

- De a szemtanúink szerint egy fekete férfi - Griffith homloka ráncokba futott.

- Az a támadó az is. Csakhogy ő nem Gyilkos Tommy - fontam össze az ujjaimat beszéd közben. - Mrs. Gordon férje ugyanakkor ért haza, mint máskor. Gyilkos Tommy ezt tudta volna. Valamint, aki az asszonyt megtámadta símaszkot viselt. A tettes már a behatoláskor tudja, meg fogja ölni a házban lakó nőt. Ha úgysem marad szemtanú, miért viselne maszkot?

- És ha azt akarja, hogy az áldozat lássa? - Derek keresztbe fonta mellkasa előtt a karjait és az ismeretlen rendőrre pillantva, enyhén megemelte jobb szemöldökét. 

- A legutóbbi támadó átlagos. Egy zavart fiatalember. Általában, minél idősebb az áldozat, annál fiatalabb az elkövető. Mrs. Gordon körülbelül hatvan, tehát a támadó húsz lehet. Tommy higgadt, megtervezi a támadásokat. Évekbe telik, míg egy bűnöző erre a szintre eljut. Ez a vétkes ehhez túl fiatal. A hölgy elmondta, hogy a zöldséget egy fiatal férfi szállítja ki nekik. Mindaz illik rá, amit most elmondtunk.

- Remek - emelkedett fel a nyomozó. - Megint a nulláról indulunk. 

- Nem egészen - lépett hozzá a főnökünk. - Kérem, beszélhetnénk az irodájában?

×××

Jó formán nem láttam semmit, csak árnyékokat idegenekét és Morganét, amit az ide is elszóródó világítás okozott. Vidám férfihangok, közeledő léptek csattanásai. Mikor a teherautó ajtójához lépett, előléptem és fegyverem kibiztosításának kattanása élesen adott életjelet magáról.

- FBI, le van tartóztatva!

Menekülésre kész volt, szinte már láttam, ahogy ruhái alatt megfeszülnek az izmai. Ám nem ijedtem meg, hogy el fog rohanni az éjszakába. Mikor kapcsolt volna, Derek már ott volt és nem éppen finoman kente fel a céges jármú falára. Ficánkolt még egy darabig, de a társam erőteljesen hozzányomta a teherautóhoz és a bilincset a csuklója köré zárta.

- Letartóztatjuk Marcia Gordon megtámadásáért!

×××

A sötét szolgálati autó anyósüléséről fordultam hátra a kamasz felé. Már láttam a sajtósok gyülekezetét és annak sűrűjében álló JJ-t megvilágító lámpákat. A lehető legkomolyabb és szigorúbb arcomat felvéve magyaráztam neki, de közben óvatosan az afroamerikai férfi kezére csúsztattam a sajátomat. A vállam hozzáért az övéhez és éreztem, hogy kissé megfeszül. Egy nap telt el úgy, hogy nem mutathattuk mi folyik kettőnk között - és be kell ismerjem, hogy rohadtul nehéz volt türtőztetnem magamat. 

Visszafordultam menetiránnyal szemben, épp mielőtt lefékeztünk volna. Az illinois-i ügynök szirénázott egyet és már ki is lökte a saját oldalán az ajtót. Ahogy kiszálltam igazítottam a tartásomon, és ha lehet felvettem egy még kifejezéstelenebb maszkot. A sötétkék ballonkabát csapkodta a csípőmet, ahogy kitértem az előttem megjelenő mikrofonok elől és intettem, hogy nem nyilatkozom. Amint beértünk az épületbe, Aaron jelent meg mellettem.

- Már a kocsiban bevallotta, hogy ő támadta meg Mrs. Gordont - nem kellett kérdeznie sem, tudtam, hogy erre volt kíváncsi. 

Ledobtam magamat az asztalom mellett álló irodai székre és kényelmesen hátradőltem. Derek előttem eggyel telefonált, ő előtte JJ mellém pedig csatlakozott Spencer. Az ujjaim között táncoltattam a tollamat és bámultam a nyitott jegyzetfüzetemet, újra és újra elolvastam az eddig felírtakat, de semmit nem tudtam hozzátoldani. Úgy éreztem, hogy az agyam felmondja a szolgálatot pár másodperc múlva. Arrébb dobtam az íróeszközt és az oda lerakott mobillal kezdtem játszadozni.

- Nagyon utálok várakozni - döntöttem hátra fáradtan a fejemet. 

- Fura, hogy ismertem az a balladát? - Reidre kaptam a tekintetemet, aki nagy gondban volt a rubik-kocka újbóli kirakásával, vagyis, nem okozott neki kifejezetten problémát. 

- Fogalmam sincs honnan tudsz annyi mindent, mint amennyit tudsz - nevettem el magamat. - De örülök neki. 

- Szerinted ezért nem randizom? - ő is felpillantott a színes tárgyról és összeráncolt homlokkal nézett rám. 

- Elhívtál már valakit? - döntöttem a fejemet a tenyerembe. 

- Nem - válaszolta pár pillanatnyi gondolkozás után. 

- Na, ezért nem randizol - elfordítottam a fejemet, immár az államat támasztottam, ahogy hangtalanul bámultam a üresen tátongó bejárat felé. 

Összerezzentem és megugrottam ültemben, mikor a vezetékes telefon éles hangja betöltötte a teret. Felkaptam a fejemet, ahogy egy helyi fekete férfi beleszólt. Pár pillanatig ő is gondolkodott, majd felpattanva letakarta a készüléket és intett nekünk, hogy kapásunk van. A csapat nagyja hozzám sietett - hogy miért, azt magam sem tudtam megmondani -, csak rögtön kapcsoltam a hatost és minden további nélkül kihangosítottam. 

- Ti ostoba, hülye faszfejek! - a hang nem volt torzított, egyedül a düh formálta át amivel a viselője beszélt. - Én sose hibázok! A Halál vagyok világos? A Halál vagyok, majd meglátjátok holnap! - Morgan csak a válla felett pillantott hátra rám és csak egy lesápadt lányt láthatott, aki mániákusan szuggerálja a gombokat a billentyűzeten. - Ne feledjétek mit mondtam: most meglátjátok! Miközben vele végzek rátok fogok gondolni! 

Másodpercekig még visszhangzott a fejemben a gyilkos orgánum, az irritálóan karcoló valami. Nem figyeltem különösebben, nem tudtam figyelni, csak annyi ütötte meg a fülemet, hogy a társam felháborodottan intézi JJ-hez a szavait, és hogy Penelopénak nem sikerült elkapnia. Beletemettem az arcomat a tenyereimbe. Megráztam a fejemet, aztán nagy nehezen feltápászkodva és beülve egy szolgálati autóba, hagytam, hogy elfurikázzanak a hotelig, aztán magamon kívül borultam be az ágyba és elmerültem a megváltó alvásban. 

×××

Boldogan szuszogtam, addig amíg egy puha kéz végig nem simított az arcomon. Tudtam, hogy kihez tartozik, ezért elmosolyodtam és a sajátomat lassan, de felcsúsztattam az alkarjára. Az arcomat belefúrtam a párnába és éreztem, hogy a takarót mindenhogy magamra tekertem, a lábaimra indaként csavarodik. 

- Ideje felkelni - suttogta, éreztem a betűin a vigyorát. 

- Szerintem nincs - fáradtan kinyitottam a szemeimet és hunyorogva néztem fel rá. - Nem akarsz csatlakozni? 

- Én lennék a legboldogabb, édesem, de nem lehet - a hüvelykujjammal végigsimítottam a karján kitüremkedő vénán és jobb könyökömre támaszkodva feltoltam magamat. 

Elnevette magát, a szemeiben vidámság csillogott, ahogy össze-visszajárt a tekintete rajtam. A kilátszó vállamnak, a fedetlen lábamnak és éppen látszó hasamnak különös figyelmet szentelt, de annyira fáradt voltam, hogy még arra sem volt kedvem, hogy zavarban érezzem magam. 

- Ennyire szörnyen festek? - motyogtam felé, mire megrázta a fejét. 

- Csak álmosan - nyomott egy gyors puszit a homlokomra. Azonnal fentebb emeltem a fejemet és már csaknem térdeltem, de ő csak megsimította az arcomat és ismét vihogni kezdett. - Előbb moss fogat - sértetten löktem egyet a vállán és kihúztam a lábaimat a paplan-hurkokból. Mint egy lajhár tápászkodtam fel, és megálltam a bőröndöm mellett. Felsóhajtottam, ahogy leguggoltam, hogy szétcipzározzam és kikapjam belőle a neszesszeremet. - Cuki pizsi - jegyezte meg, ahogy beléptem a kis fürdőbe. Csak megcsóváltam a fejemet, ahogy megmostam az arcomat és nekiláttam a fogaim sikálásának. - Szereztek civil autókat nekünk, szétszóródunk a komfortzónájában. 

- Már volt megbeszélés? - köptem a mosdókagylóba és felvont szemöldökkel néztem rá. 

- Jaja - helyeselt, ahogy összevonta a karjait a mellkasa előtt. - Hotch lenyomott egy gyorsat a folyosón az előbb. Nyugi, mindenki látta, milyen állat fáradt voltál éjszaka és nem szóltak egy szót se. 

Csak hümmögtem, ahogy a számban lévő vizet visszaköptem a lefolyóba. Az ott lógó törölközővel gyorsan megtöröltem az egész arcomat. El akartam surranni mellette ismét a csomagomig, de finoman elkapta a csuklómat. Felvont szemöldökkel néztem rá, de ő csak a kezét az arcomra, az ajkait az enyémekre simította. Gondolkodás nélkül visszacsókoltam és átkaroltam a nyakát. Én húzódtam el előbb és felkuncogtam. 

- Most már jobb? - céloztam a pár perccel ezelőtti beszólására. 

Kibontakoztam az öleléséből és a poggyászomhoz léptem, majd gyorsan kikaptam a mai napra a ruháimat. Felemelkedve azonnal a derekam köré csúsztak a karjai, ujjait összekulcsolta a hasam előtt, az állát megtámasztotta a vállamat. 

- Ne haragudj - kezdte, ahogy én csak álltam ott és a kezeimben tartottam még mindig a különböző típusú darabokat. - Bunkó voltam. 

- Csak egy kicsit - tudtam, hogy most is ott ül az arcán az a felfelé ívelő görbe. 

- Ne haragudj - ismételte meg és egy gyors puszit nyomott a vállamra. 

- Szó sincs róla - ellenkeztem, és ismét én voltam az aki ellépett. - Készülnöm kellene. 

Valami 'értem'-hez hasonló dolgot mormogott, én pedig még dobtam neki egy futó mosolyt, ahogy behúztam magam mögött az ajtót, hallottam, hogy felsóhajt és tovább motyogott valamit magának. Ahogy folyamatosan húztam magamra az anyagokat, lepörgött előttem az elmúlt napjaink. Az a húsz nap, mióta megragadtunk ebben az állapotban és iszonyatosan zavart. De a fene egye a gyáva és lágy szívemet, hogy említeni nem mertem neki. 

Talán tíz perc kellett hozzá, hogy végezzek. Mikor kiléptem Morgan az ágyon ücsörgött. Intettem neki, hogy indulhatunk. A mindig hordott válltáskámba rejtettem a szolgálati fegyveremet, átnéztem, hogy minden megvan és felvéve a szobám ajtajának kulcsát elindultunk. A hajam csikizte a nyakamat, ahogy a copfom ide-oda lengett járás közben. Kulcsra fordítottam a bejáratot és elindultam a liftek felé. Csak ketten szálltunk be, így mikor hátat fordítottam neki, hogy megnyomjam a megfelelő gombot, megszólalt.

- Egyszer szeretném majd látni a tetoválásod.

- Talán fogod - ennyit válaszoltam, egyszerűen és röviden. 

Hallottam, hogy sóhajt, a következő pillanatban pedig egy hosszú puszit nyomott az arcomra. Átkaroltam a derekát egy pillanatra, de az elég is volt arra, hogy kinyíljon a felvonó ajtaja. Az előtte álló embereknek, csak egy átlagos pár lehettünk, de a mögöttük álló Gideon egészen mást láthatott.