Kérte:Mrs_D_9

Candy Pop x Reader

Érted bármit!
Párt. 3

Hogy az a!!...

Manapság mit képzelnek magukról az emberek? Azt hiszik,  hogy csak úgy betörhetnek egy random ember házába és kidekorálhatják?

Hát édes kis szívem ez nem így működik!

Csak kerülnél a kezem közé és kifestetem veled az egész házat!
És miért pont kecthupal kellett!?

Közelebb sétálok kissé félénkhen a falhoz.  Egyik ujjamat belemártom az írásba,  majd az orrom elé helyezem és megszaglászom.

-Basszus ez vér!!-kiabáltam el magam és beletöröltem a ruhámba az ujjam. -Remek,  és ezt most,  hogy fogom levakarni!?-sóhajtottam egyet és megindultam a tisztító szerekért.

Nagy nehezen sikerült kikukáznom őket a többi szemét közül.
  Egy szivacs és egy vödör. A tökéletes párosítás.

A vödörbe engedtem egy kis vizet,  majd vissza bandukoltam a falhoz.

Szomorúan végignéztem rajta,  majd sóhajtottam egyet.

-Ma sem fogok aludni.  Na jó essünk túl rajta.

\Idő ugrás\
\hajnali 4:00\

A kezeim már fájtak,  annyira nehéz volt lesikálni a már majdnem rászáradt vért.
A

z eszközöket vissza vittem a helyükre,  majd kommás fejjel az asztalhoz ülve kezdtem el falatozni a nápolyiból.

~Végre valami pozitív dolog ebben az éjszakában. ~

Szemeim már csukódtak lefelé,  de nem tudtam elaludni a falon lévő írás miatt.  Hogy értheti azt,  hogy figyel és,  hogy ő irányítja szinte az egész életem?

Lehet, hogy egy titkos aki egyben őrült rajongóm?

V-várjunk csak...  Mikre gondolok én!?

Unalmamban a tálba nyúltam,  hogy kivegyek egy (kedvenc) nápolyit.
Csukott szemmel csámcsogni kezdtem.  Nem törődve azzal ha véletlen lenne valaki más is a házban.

És ekkor szembe jutott a csengő.  Kivettem a zsebemből és csak néztem.
Ismételten nyugodt lettem.
De megint kényszert éreztem az iránt, hogy megrázta.

Így hát még is tettem.

De ekkor megint megzavart a békés, nyugodt csendett egy csengő csilingelés... 
Az emeletről!?

Gondolkodás nélkül felálltam és megindultam a lépcső felé.  De elötte felvettem a matek könyvet. 
Fő a biztonság.
Megpróbáltam halkan felosonni a lépcsőn. A fordulóban óvatosan a szobám felé pillantottam, hogy megbizonyosodjak abban, hogy senki sincs az ajtóban.
Az ajtó elé érve hallgatózni kezdtem, de semmit sem hallottam.
Még egy kicsit vártam, amíg össze gyüjtöttem a bátorságomat, és kinyitottam az ajtót.

A matek könyvet a magasba emeltem és készen álltam arra, hogy valakit jól pofán b@sszak vele.

De senki sem volt bent.

Csak egy írás!?!?

Ugyan az az íras amit a nappaliban is találtam.
Nagyon megijedtem, és a könyvet a földre ejtettem.

Sóhajtottam egyet és megindultam lefelé, hogy elővegyem a tisztító szereket.

/idő ugrás/
/hajnali 4:30/

Egy kis idöbe tellet, hogy megint levakarjam az írást, de szerencsére sikerült.

Hatra léptem pár lépést, hogy megnézzem, menyire sikerült a levakarás.
De sajnálatos módon a (szobád szine) falam szine is lekopott azon a részen.

-Anyi baj legyen. Majd újra lesz festve.- mondtam

Miutan vissza vittem a vödröt és társait, bementem az étkezőbe, hogy tovább folytassam a nápolyi evést. Természetesen csámcsogva.

De sajna mindjárt reggel van, ezért jobban jarok, hogyha lefürdök.
A nápolyit az étkező asztalra tettem és gyors az emeleten össze kaptam a pizsim, türcsit és minden egyebet. Gomdosan becsuktam magam mögött az ajtókat majd neki álltam a tusolásnak. Majd elaludtam a zuhany alatt, annyira fáradt voltam.
A

hideg zuhany kellemesen felfrissített, annak ellenére, hogy hajnal van. Maradnék még egy kicsit, de holna...Khmm vagy is ma is lesz nap... Vagy van.

Szomorúságomra elkellett hagynom az éltető zuhanyt, hogy ágyba bujjak és pár röpke órácskát aludjak.
Miután végeztem, felbandukoltam a szobámba, de amint a lépcsőnél a folyosó felé fordultam, és megláttam a résnyire nyitott ajtót, megijedtem és megálltam.

~nem bezártam az ajtót mielött kijöttem onnan?~

Szép lassan, halkan, osonva az ajtó felé mentem. Amikor oda értem hallgatózni kezdtem, de semmit sem hallottan.
Nem merek bemenni, mert nincs nálam a fegyverem, és mi van ha van is bent valaki!?

Csak képzelődök?

Vártam egy kicsit és a gondolataimba merültem.

~Bemerjek menni??
Mi van ha van bent valaki?
És ha az a valaki egy gyilkos?
Menyi esélyem van, hogy túl éljem a támadásokat?~

Szerintem ha nem mennék be, akkor egyik kérdésemre se kaptam volna meg a választ. De mivel vagyok olyan hülye, hogy furdalja az oldalamat a kíváncsiság. És nem vagyok egy beszari nyuszi Valter halála óta, ezért úgy döntöttem, hogy benyitok.

Összegyüjtöttem minden lehetséges erőmet és tiszta erőböl berugtam az ajtót és támadásra készen állva figyeltem, hogy mikor ugranak rám valamelyik sarokból...

De semmi.

Csak körül néztem, majd mikor megbizonyosodtam abban, hogy nincs bent senki. Sóhajtottam egyet és felengettem a test tartásomból.

-De buta vagyok.- suttogtam

A lábammal behajtottam az ajtót, úgy, hogy rá se néztem.
Megindultam az ágyam felé, hogy végre nyuvogóra térjek.

Folytatjuk:...

Most!(¯\_(ツ)_/¯)🤣

De hirtelen valaki, megfogta a csuklómat az egyik kezével, a másikkal pedig a számat tapasztotta be, hogy ne tudjak sikoltani.

Nagyon megijedtem, és hogyha nem lett volna befogva a szám,... Tuti, hogy, akkorát sikoltottam volna, hogy megreped az ablak üveg is.

Az ismeretlen alak csak szorította a kezemet amit aztán egészen felnyomott a vállamig (nem tudom jobbam elmagyarazni XD) és neki nyomott hassal a falnak.

Megkönnyeztem, anyira megvoltam ilyedve, nem tudtam elképzelni, hogy mit fog velem ezek után csinálni.

Megöl?...

Elrabol?...

Megerőszakol?...

Egyszerüen kikapcsolt az elmém amikor az idegen a fülemhez hajolt és belefujt.

Végigfutott a gerincemen a hideg, és éreztem ahogy az arcom tűz forró lesz.

Majd elkezdett suttogni a furcsa rekkettes hangjával a fülembe, ami pluszba rátett egy lapáttal a vörös arcomra.

-Évek óta vagyok rád, évek óta vigyázok rád. Nem tudni mennyi időbe tellett, mire rád leltem. De végzeted most már én szabom meg. Enyémek az álmaid, a gondolataid, a lelked és a tested.

Nagyon meglepődtem és nem csak azért, mert egy vad idegen van a hátam mögött, hanem azért is, mert ő volt a kis vers írója....

*kifestetem veled az egész lakást!

Az ijedtségtől nem bírtam megszólalni, csak nyeltem egy nagyot és próbált szabályozni a levegő vételemet.

Az illető csak kuncogott eggyet amibe bele remegett a teste (XD) és megszólaltak a kiscsengők.

-Mi a baj leányzó? Elvitte a cica a nyelvedet?
-heihe? *szerinted?- nem tudtam más hagot kiadni, mivel a keze még mindig a számon volt.
-Nem hallottam jól... Mit is mondtál?- kérdi a rekettes hangján és közben megnyalta a fülemet!?!?

Erőt vettem magamon és kezét elrántottam mire ő a földre esett. Megfordultam és szembe néztem a gyilkossal!

Basszus!... Ez nem lehet igaz!... Hiszen... Ez...

-Na mi van baba? Lefagytál?-kérdi miközben feláll és elém sétál.
-Candy Pop... -suttogtam
-Az eredeti-mondta egy mosollyal az arcán, miközben a jobb kezét az arcomra tette.
-De... Te... Nem létezel...
-Pedig itt vagyok élet nagyságban.

Már majdnem belemerültem a lila szemeibe, amikor eszembe jutottak a gyilkosságok.

-Te mit érzel ijenkor?... Amikor gyilkolsz... Rengeteg ártatlan embert ölsz meg... És... Egy csepp lelki furdalás nincs benned!... Nem is vagy ember, sőt még élőlény sem... Ártatlanok halnak meg csak miattad!! ÁRTATLANOK!!! ÉRTED!?- a végére már sírva fakadtam, mert nem szeretem az olyan embereket akik erőszakosak, amióta Valter meghallt.
-Honnan tudod, hogy az emberek ártatlanok, amikor nem is ismered őket?-kérdezte egy kicsit szomorúan.
-Csak tudom!!-kabált, majd lerogytam a földre és sírni kezdtem.

-Akkor szerinted a bátyád gyilkosa is ártatlan volt?

Hirtelen minden érzelem kavargott bennem...

A szomorúság, mert szóba hozta Valert...
A boldogság, mert eszembe jutott, hogy ő sem lehet ártatlan, és, hogy remélem, hogy egy ketrecben rohad valahol rohadt messze!
Meglepődtem azon, hogy tudd a bátyámról.

-Ho-honnan tudod?-kérdem miközben lassan felnézek rá a könnyes szememmel.
-A vers mindent elmond... Meg amúgy is...

Én ott voltam...

/idő (vissza)ugrás/
/Valter halála/
/Candy Pop szemszöge/

Zöld erdőben jártam
Slenderman parancsára vártam,
De nem érkezett válasz
Így hát tovább álltam.

(no comment😂)

Sétáltam egy szép zöld erdőben, amikor élénk gyerek hangokat hallottam, egy fiu és egy lányka.

Közelebb merészkedtem amikor is megpillantottam egy kislányt. Gyönyörű (hajad szine) haja, és élénk (szemes szine) szemi voltak. Nagyon elveszetnek tűnt. Körülnéztem, de sehol sem láttam azt a fiut akinek az imént a hangját hallottam.

Csak néztem  azt a lánykát, aki majdnem sírva fakadt. Már fontolgattam, hogy oda menyjek e hozzá, amikor is egy srác oda nem ment hozzá.

Remélem nem valami szeretője. Egyáltalán nem amiatt, mert tetszik (😏á, dehogy), hanem mert...

Ilyenkor szokták mondani, hogy bölcsebb lettem volna, ha kussba maradtam volna.
Igen, igen, nagyon tetszik ez a kislány. Mivel beszélni úgy se tudok vele meg a törvény sem engedi, ezért most magamban megfogadom, hogy vigyázni fogk rá, barmi törrnénjen is.

Iggen....

De a gondolat menetemet egy bokor zörgés zavarta meg, amikor is egy nagyobb srác pisztolyt szegezett rájuk.

Már épp cselekedni akartam amikor  a fegyver elsűlt.

A nagyfiut lelőtte. A lány torka szakadtából sikítani kezdett. És a gyilkos meg megszökött, de szerencsére az én irányomba, így hát utana eredtem.

Egy kis fogocska után földre tepertem és a kalapáccsal agyon vertem... Mád épp büszkélkedtem a hullában, amikor eszembe jutott a kislány.
Gyorsan vissza rohamtam hozzá, de ő már nem volt ott... Csak a hulla... Közelebb mentem és megnéztem a testet...
A kabátja cimkéjén volt egy kis felirat:

”Valter és (neved) örökké testvérek!”

Milyen aranyos, akkor hk testvérek...

Szegény (neved)...
De ne aggódj... Vigyázok rád amíg csak élek...

/idő (vissza)ugrás/
/a jelen/
/(neved) szemszöge/

-És hát enyi.-fejezi be Candy Pop a megrazó meséjét.
-Szóval... Te azóta az eset óta követsz engem?
-Igen... Mert szeretlek. És védelmezni szeretnélek ameddig csak tudlak..

Candy nagyon aranyos volt, és, hogy is mondjam... "Kedves" tőle, hogy megölte Valter gyilkosát... Egyszerűen nem találok arra szavaakt, hogy kifejezzem, hogy menyire megvagyok lepdődve... De azt hiszem... Csak anyit tudok mondani
Hogy...

Én is szeretem őt.

-Szeretsz engem?-kérdem egy kicsit megszeppenve
-Mindennél jobban!- mondja, majd magához hút és ölelni kezd..
Képtelen vagyok nem bele pirulni a cselekedetébe.
-Én is szeretlek...-mondom, majd jobban magamhoz ölelem...

Candy csak eléggé meglepődött, de nem mondott semmit...
Jobb is, mert néha a csend a válasz mindenre...
Néhány percig még öleljük egymást, majd az én szokásos ünneprontó stílusomban, elcseszem a hangulatot...

-De azért a szobámat ugye kifested?

VÉGE!

Pfuuuu gyerekek!😰

Ez is kész van!😜

Bocs, hogy nem jött olyan hamar és, hogy három részes lett, de máshogy nem tudtam volna megcsinálni...
Az írás hibákért is bocsesz
És a végén a csattanótól is elnézést kérek😅

Következő rész, nem soká'😉:

Eyelees Jack X Reader!

Szevasz tavasz!^^