Bloody Painter x Reader

(Nem követi a Creepypasta karakter eredet történetét)

(N) - Neved

(KSz) - Kedvenc Szín

Figyelem!
A történetben felbukkanó betegségek komolyak! Ha valakin a környezetetekben vagy akár te magad érzékeled ezeket a jelenségeket az adott illetőn ne legyetek restek segíteni, támogatni őt!
Nagyon fontos, hogy nem szabad a diagnózist házilag előállítani, bármely esetben, hogy érzékeled magadon ezeket a jelenségeket ne félj orvoshoz fordulni.
Ha valaki azonban mégse szeretne, félsz, és kiakarod önteni valakinek a lelked gondját, akkor nyugodtan rám írhatsz, hisz én is szenvedek a felsoroltak közül az egyikben.
Ha bántanak e miatt csak arra kell gondolnod, hogy ezek az emberek nem érthetik, hogy te min mész keresztül. Nem szabad elfeledned, hogy ezek a dolgok még nem változtatnak a valódi éneden!❤️

A Művészlélek

Talán ezt a történetet is úgy kezdhetném el, mint bármely másik Disney mesét.
Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegynek halucinált égbe magasodó hegyen is túl egy völgybe eldugva volt egy nagy kastély. Ez a kastély el volt rejtve mindenki elöl, senki nem tartotta az ott élőkkel a kapcsolatot és senki nem tudott a közelébe férkőzni mivelhogy ebben a kastélyban olyan emberek éltek akik nem vegyülhetnek be a társadalom közé. A környékbeliek úgy tartották, hogy a hatalmas épület között démon álltal megszállott emberek élnek akik bármilyen körölmények között végezni tudnak akárkivel, és soha nem találkozhatnak tőlük eltérő emberekkel.
Miért is van ez?
Kérded te.
Kérdésed jogos, hisz minden ember egyenlő. Választ azonban még én se tudok adni neked.
Ezért nem lehet ennek a történetnek Happy End-je, és sose lesz Disney mese.

~°~

A kastély egyik kis udvarában nem messze a kaputól üldögélt egy lány. Kócos, (HSz) haja lágyan esett az arcába miközben az elött fekvő füzetét nézte. Épp most fejezte be az egyik rajzát, szeméből nem lehet semmit sem kiszűrni, hogy tetszik e neki vagy sem. Mi tagadás, egyes embereknek furcsa látvány.

(N) mindig ilyen érdekes rajzokat rajzolt. A kastélyban dolgozók őt csak a Magányos Művészléleknek nevezték, bár ő ezt nem tudja. Nem szeretett emberek közt lenni és a kastélyban is őt egy külön szobában tartottak.

A hely ahol élt egy elmegyógyintézet volt, ahova akkoriban az olyan embereket hozták be mint ő maga is. Ezek az emberek betegek voltak, gyógyszerek kezelések kellettek nekik, mégis úgy bántak velük mint az állattal, ami nem segített a helyzetükön, hanem inkább rontott.
Eme vallásos szentelt helyen a dolgozók őket csak démonoknak nevezték, mivel szerintük Isten nem fordított rájuk elég figyelmet, vagy csak egyszerűen bűnhődő lelkek aki most rójják le adósságukat neki.

(N) - t szociális szorongásos zavarral hozták be. Számára az emberek olyanok voltak mint futótűz. Minél messzebb annál jobb.
Azonban azt nem tudta elkerülni, hogy ne találkozzon olyan emberekkel itt akik hasonlóban szenvedtek és őket mind egytől egyig lerajzolta. Számára ez volt a menedék.

Évek óta ebben az elszigetelt várban él, és fogalma sincs arról, hogy mi folyik kint a kapun kívűl. Sose érdekelte addig a napig, amíg egyszer meg nem látott egy idegent. Kék kabátot viselt alatta egy fekete pólóval. Arcát nem láthatta, mivel egy fehér maszkot viselt amelyen a szája helyén egy piros mosoly foglalt helyet. Az idegen közelebb ment hozzá, nem szólt semmit azonban minden mozdulatából lehetett érezni az aggodalmat és a segíteni akarását.
Minden nap eljött hozzád és a kapun keresztül néztétek egymást, bemutatkozott. A neve Bloody Painter volt. Igaz, ez csak egy áll név. Hangja lágy, kellemes volt, minden egyes szava a tiszta együttérzést sugározta. Kiderült róla, hogy ő is művész ígyhát a lány bemutatta neki a rajzait, aki oda és vissza volt értük. Rengeteget mesélt az alkotásairól akik nagy részt az itt élőkeől lettek formázva. Kinek mi volt a problémája és a baja, meglepő módon mindsn szavát a lánynak úgy itta magába mint egy szivacs, érdekelte őt. Ez kellemes csalódásként érte (N) - t. Sose dícsérték meg  a rajzai kapcsán és soha senki nem követte figyelemmel, hogy mit mond, úgy érezte, hogy megszerette ezt az embert, bár tudta, hogy sose lehetnek együtt.

~°~

Amióta vele találkoztál a gondjaid napról napra kezdtek megszűnni, legalábbis addig amíg a kapunál vagy.
Most is épp rá vártál. Lassan már a kinti szabad időtök is lejárt, ezért kezdtél egyre türelmetlenebb lenni. A kezedben lévő füzetet szinte szét gyűrted idegedben. Minden áron megakartad mutatni neki legújabb alkotásod, de ő nem jött el.
Könnyek gyűltek a szemedben és a lélegzeted is felgyorsult. Szíved majd kiugrott a helyéről amikor a nővér fel kiáltott:

-Befelé mindenki!

Nem voltatok sokan a várban, mégis az ott élők az ajtó elött úgy gyülekeztek mint egy csorda.
A hegyek közt lemenő nap sugarai az elötted lévő kapura sütött, és a mögötte lévő messzeség gonosz módon olvadt be a fák alatt megrejlő árnyakba, amely szép lassan a kapu felé kúszott. Közelebb lépve a kapuhoz kezed körbe kulcsolod a rácson és a messzeségve nézel. Évek óra most érezted magadat elsőnek rosszul. Az az egyetlen ember aki képes téged boldoggá tenni, nem jött el. Mélyen legbelül a szíved meghasadt és csalódást éreztél.

-(N), lassan neked is be kell menni.

Nem szóltál semmit. Fejedet a kapunak döntötted és még egy utolsó pillanatást vetettél a semmiségbe. Megfordulsz és megindulsz a vár felé.

-Nem kell mindig a kapunál állnod, és magadba beszélni és nevetgélni. Tudjuk, hogy itt mindannyiótok lelke már elveszett, de nem kell megrémítened a többi gyereket a közeledben. - teljesen lesokkoltál.

-Mire céloz ezzel?

-Arra, hogy minden nap csak álsz a kapunál és nézel ki. Tán az ördöggel cinborálsz?? Inkább rajzolnál, de akkor se ilyen ocsmány rajzokat, hanem színes valamiket, vagy mit tudom én.

Füzetedet mellkasodhoz szorítva futottál be az épületbe, egyenesen a szobád felé. Az épület romos volt, a folyosók régiesek és a rajta lévő tapéták szakadtak voltak. Tisztára úgy nézett ki mint egy elhagyatott ház, ami nem is volt meglepő figyelembe véve, hogy mennyit fordítottak az otthonra.
Beérve a szobádba lerogytál az ágyra és sírva fakadtál és amint a vasajtó becsukodótt a hátad mögött egyből kulcsra be is záródott az. A szoba nem volt nagy, egy vékonyka kis ablak volt az ajtóval szemben amin rácsok voltak, tőle balra volt az ágyad, a másik oldalon pedig egy íróasztal. A falakat csak a te rajzaid takarták amelyek cska fekete fehérek voltak.

Mindig úgy érezted, hogy az emberek a démoni árnyékként követnek téged, tekintetük pedig égő tűk a bőrödön, ezért sose volt olyan ember akivel igazán jól érezted magad. Kivétel az a fiú a kerítés túl oldalán. De már ő sincsen veled és ezért is te érzed magadat a hibásnak.

Ezek közt a gondolatok közt süllyedtél mély álomba.

~°~

Az éjszaka közepén motoszkálásokra ébredtél kinn a folyosóról. Kimászva az ágyból az ajtó elé állva figyelted a zárt reteszt, hátha félre húzzák és egy mosolygós nővér nyugtat meg, hogy nincs baj, visszaaludhatsz. De nem jött senki.
Kintről vergődéseket, futkározások és kétségbeesett lihegéseket lehetett hallani. Csak vártál és figyelted, hogy hátha nyílik az ajtó, de ekkor hirtelen kint minden hang abba maradt.
A csend szinte füll süketítő volt, és ez mégjobban fájt neked mint az, hogy furcsa hangokat hallottál oda kint.
Visszaakartál már indulni a fekhelyedre, amikor a reteszt elmozdították és egy számodra ismerős kellemes hang meg nem szólalt.

-Szia (N)~ - hangja fiatalos, mégis érződött benne a magabiztosság amely felnőttessé tette. Lágy kedves dallam volt a fülednek amire te reflexből megfordultál és az ajtó reteszéhez mentél. Csak a maszkjának a szeme látszódott és a fekete dús hajának pár szála amely takarta a szemét.

-Te vagy az, hát eljöttél... - csilingelő hangod az ajtón túli fiú szívét megdobogtatta. Olyan jó érzéssel töltötte el, hogy végre láthat téged, főleg mosolyogni, ám a könnyektől csillogó szemeid tiszta tükör számára, hogy fájdalmak sora ért téged. - Azt hittem már sose jössz el. Mi történt veled? Ugye nem volt semmi baj?

A fiú arca a maszk alatt teljesen kipirosodott. Elbűvölőnek tartotta, hogy a saját épséged helyett az övével foglalkozol. Innen is látszik, mennyire fontos a számodra.

-Ne törődj vele. Inkább mesélj te. Rajzoltál valami újat?

A szemedből az eddigi aggodalom teljesen eltűnt és helyét átvett a lelkesedés. Gyors a füzetedért kaptál amibe bele lapozva a legfrissebb rajzodnál állítottad meg, ami konkrétan a fiút ábrázolta

(A fenti kép)

Ábrázolása teljesen élethű volt. Mondhatni, hogy ez a rajz egy aprócska gyönyszem volt számodra a többi rajz között hisz ennél volt motivációd.
A fiút teljesen lesokkolta. Oda és vissza volt minden egyes rajzodért, mégha azok mások számára taszítóak. Számára pont, hogy különleges volt.

-Bloody Painter? - a fiú feléd pillantott és észrevett egy csepnyi hezitálást - Miért nem jöttél el?

A fiú megfagyott. Remélte, hogy ezt a kérdést kitudja kerülni a találkozásnál. Nem akart neked magyarázkodni, ő a tettek embere volt. Ígyhát lassan kinyitotta az eddig zárt ajtót, hogy közelebb lehessen hozzád.
Eléd tárúlva gyors ölelésbe húztad őt, amit egyből viszonzott is. Most elsőnek tudhattál magadénak egy ilyen kapcsolatot. Ez elött sose senkit nem öleltél meg, és senki sem tette ezt veled. Mindenki tartott tőled, de ő nem. Ő nem tett veled sose semmi rosszat és ezért úgy érezted, hogy az életedet is rábíznád.
Helen megtörve az ölelést az ágyadhoz húzott téged, leültetett és ő melléd fészkelte be magát.

-(N), valamit el kell mondanom neked. - minden figyelmedet az elötted lévő fiúnak szentelted - Én valójában azért vagyok itt, hogy kiiktassak valakit a kastélyon belül. Én egy olyan csapat tagja vagyok, akik konkrét személyeket gyilkolnak. - teljesen lesokkoltál, és szemedben könnyek gyűltek össze. Hát kihasznált téged, hogy közelebb férkőzhessen az itt élőkhöz és információkat kaparintson meg róluk. Újra a csalódás érzete kerített hatalmába, amíg nem érezted, hogy fejedet felemelve le nem törlik a könnyeidet. - De éreztem már a kezdetektől, hogy nehéz lesz végig vinni, főleg, hogy nagyon megkedveltelek. Nem szabad senki iránt kötődést éreznem. De te elcsavartad a fejem és, ezért felrugom a szabályokat.
Elakarlak vinni erről a helyről, hogy boldogan élhess. Velem. A kastély ahol én élek, túl zsúfolt és rengeteg rossz indulatú emberrel van teli, akik még a tekintetükkel is bántanak. Főleg, ha téged nézünk, aki még attól is tart ha kettőnél több szempár figyel. - zavarodvan elfordultál. - De ezzel nincs semmi baj. Így vagy tökéletes, és nem szabad azoknak az emberek szavát meghallanod akik bántanak. Ezért én bármit megteszek, hogy a lehető legjobb életed legyen. Vagy így vagy úgy, de segítek neked. Hisz szeretlek.

Arcod fültől fülig kipirosodott. Életed egyetlen embere veled akar lenni, és érted még az életére esküdt szabályokat is fel akarja rúgni. Ki más lenne ő, ha nem maga a megváltó.
Szemedet újra ostrom alá vették a könnyek, ám ezek már a boldogságtól csordultak ki. Még egyszer szorosan a nyakába döltél, megölelted, fejedet pedig a nyak hajlatába fúrtad. Sose érezted magad ilyen boldognak, amíg a fiú vissza nem ölelt és csak ezt az egy mondatot ismételgette neked.

-Mindennél jobban szeretlek~, Mindennél jobban szeretlek~, Mindennél jobban szeretlek ~,

Percekig így maradtatok, csak a halk szipogásodat lehetett hallani, de ezt még a másik szívverése ia túl szárnyalta.

-Be akarom neked ezt bizonyítani, hogy ne csak üres szavak legyenek számodra. - elhúzódva tőled maszkja felé nyúlt és felfelé húzva levette a fejéről. Elsőnek a lágyan mosolygós ajkait mutatta fel majd tovább húzva gyönyörű tengerkék szemét mutatta amely ragyogott a hófehér bőrén. Fekete haja szemeibe hullott, így te gyengéden arréb söpörve a füle mögé húztad.

-Blo-

-Helen– szakított félbe a fiú - A nevem Helen. - sose tudtad, hogy férhet ennyi vér az arcodba mint amennyi most volt. Zavarodban nem is mertél a szemébe nézni.

Ez egy kuncogásra késztette a fiút, majd kezével az állkapcsod felé nyúlva feljebb emelte azt, majd már csak arra eszméltél fel, hogy puha ajkai a tieden pihennek. Csodálatos érzés volt. Nem volt se túl hosszú se túl rövid, se agresszív, sem gyenge. Egy tökéletes első csók köztetek, amit reméltél, hogy nem az utolsó lesz.
Elválva gyémánt szemeibe néztél, amelyek félig lesütve vágytól égtek és kémlelt téged végig. Teljesen elvesztetted az érzékeid felett az irányítást, és már csak arra eszméltél fel, hogy Helen menyasszony pózban felkao téged és a szobádból kisétálva a bejárat felé indul el.

-Elviszlek oda, ahol cska ketten lehetünnk. - a maszkja és a füzeted az öledben pihent.

Filmbe illőnek élted át eme jelenetet, hogy az életed szerelme, a te Rómeód megment téged az évekig tartó rabságtól és kezei közé kapva téged visz végig azon a folyosón, amelyen rózsa szirmokat mintázó vér foltok és növér holttestek hevertek közvetlen a fal mellett, és a kastélyban élő összes fogva tartottak egyszerre élvezik szabadságukat és éljenzik a te lovagodat.
Fejedet vállának döntve képzelted el magad elött a rátok váró csodálatos közös jövőtöket.

~°~

Nem igazán akartam belekavarni ebbe a történetbe a betegségeket, mert az már kicsit komolyabb hangnemű lett volna, mint ahogy terveztem, azonban pár szót még szeretnék szólni.

Ezek a betegségek, fentről le, balról jobbra.

-Anorexia
-Disszociatív identitás zavar
-Agorafóbia (vagy igazából bármelyik fóbia ami létezik)
-DPD (Függő személyiségzavar)
-OCD (Kényszerbetegség)
-Capgras-szindróma
-Szociális Szorongásos Zavar
-DSED (Gátolatlan szociália kapcsolati zavar
-Depresszió
-Poszt traumás stressz

Ezek betegségek sajnos nagyon nehézzé teszik azok életét akiket ezek a karmaiba ragadnak, és sokszor az adott illető nem tehet róla.
Régen ezeket a betegségek úgy gondolták, hogy úgymond "Isten nem fordított rájuk elég figyelmet" esetleg, ők maguk az ördögök, vagy rosszat akaró démonok.
Ugye ma már tudjuk, hogy ezek a dolgok nem úgy működnek.

Fontos leszögezni, hogy ezeket két csoportra lehet osztani:
1. Az egyik valami trauma vagy esetleg olyan gyermekkori esemény álltal létrejött reakciója az agynak valamely eseményekre, ilyen pl. a:

-Többszöri Személyiség zavar
-Szociális Szorongásos Zavar (bár ez kérdéses)
-Depresszió
-Agorafóbia (kérdéses)
-DPD
és a
-Poszt Traumás Stressz

2. a másik pedig az agy "hibás" működésének az oka álltal létrjövő zavar, ilyen pl. az:

-Anorexia
-Agorafóbia (kérdéses)
-DPD
-OCD
-Capgras Szindróma
-DSED
és részben a
-Szociális Szorongásos Zavar (bár ez is kérdéses)

Innen lehet látni, hogy sajna a legtöbbször az ilyen személy furcsa cselekedete sajna nem tudatos. Rengeteg eset van, hogy az adott személy nagyon visszahúzódó, szorong, súlyos hangulat ingadozásá van, esetleg megszállotta (nem épp egészséges módon), introvertlát és hasonlók.

Nem szabad megfeledkezni, hogy ezek az emberke a legtöbbször nem a figyelem felkeltés miatt csinálják ezt, mert sajna személyesen is tapasztaltam ilyet. Az ilyenre nem csúfolódással kell válaszolni, hanem kedves szavakkal és segítő kézzel. A legtöbben pont ezért tartanak a társas élettől, mert épp elegen bántották, nem szabad letámadni őket semmilyen módon. Ők is emberek és vannak érzéseik.

(Ha valakit érdekelnek a dolgok szívesen leírom őket, hogy tisztában legyetek velük. Feleslegesen nem akarom ütni az időtöket)