Sziasztok kedves Honfi társaim!

2020 Június 4.e van, vagyis ma van a Trianoni békeszerződés 100. évfordulója.

Hát igen. A sok megtévesztő cikk mellett rengetegen abban a tudatban élnek, hogy ezen a napon vissza kapjuk a területek.
De nem akarok senkit megríkatni. Inkább készültem erre a napra egy rajzal:

(Instámon is megtalálható, kibővítve)

Igen, rajta van Románia. De miért is igazából?

Nos azért a szomorú dologért, mert még e nap elött kb. egy hónappal a Román Parlamentben ezt a napot ünnepnapnak nyílvánították. Minden városban, faluban ki van rakva a Román zászló, talán még Székelyföldön is...

Szomorú ezt olvasni, hogy voltaképp a Magyarok Gyász napját ünneplik. Magyarország szét esését és, hogy területeket kaptak... (Helyesbítsek, Loptak)

Na de mindegy is. Még hoztam nektek egy történetet, hogy a kedves Magyarország, hogy viseli el ezt a napot:

Magyarország története

100 év...
100 éve annak, hogy ilyen vagyok...
100 éve annak, hogy elvették tőlem a szeretett kisőcsémet, Székelyföldet.
100 éve annak, hogy hatalmas terület voltam. Egyike a legerősebb országoknak Európában, Ausztriával az oldalamon.

De mi történt. Hol ronthattam el ezt az egészet...

~•~

Magyarország gondolataiba teljesen belemerült.
Csak támaszkodott az erkélyen, cigarettáját hosszasan szívta. Fekete öltönye szinte egybe olvadt az éjszakával.

Tekinte üresen meredt előre, ahogy a messzi Román földröl nagy vigadalom hallatszódik.
Csak véget akart vetni ennek a napnak, nem akart szenvedni bár nem látszódott rajta, de a többiek igen is tudták, hogy belül a szomorúság és a depresszió szépen lassan felemészti.

Lengyelország, Ausztria és a kis Székelyföld szomorúan áldogáltak az ajtóban. Ugyan úgy fekete ruhát viseltek, hogy megtiszteljék a barátjukat. De egyikük sem mert oda menni. Nem akarták megzavarni a gondolatait, főleg ilyenkor amikor kiszámíthatatlan.

Magyar lassan elszívta a cigarettáját, a füstöt bent tartotta, és a csikket nemes egyszerűséggel ledobta az erkélyről.
Székelyföld szép lassan felé merészkedett, kezeit rátette a korlátra és úgy nézte az egykor hatalmas bátyját, mintha egyszercsak köddé válna, és soha többé nem tudná magához ölelni.

Magyar szép lassan kifújta az utolsó cigi füstöt, ami hatalmas kis szürke felhőt képezve eltünt az éjszakában.

-Még a füst is nagyobb mint amekkora én vagyok... -Sóhajtott Magyar és fejét lehajtotta.

-Ne mondj ilyet... Te hatalmas ország vagy a szememben... -Magyar felemelte a fejét és egy csepp ragyogást vélt felfedezni Székelyföld a bátyja könnyes szemeiben.- Mindig is szeretni foglak, és te leszel nekem a legnagyobb ország!... Bármi is történjen...

Magyar lassan megenyhült és halk zokogásban magához ölelte az öccsét. Egyik kezével a hátán fonta át a karját, a másikkal meg a kék és csillogó arany haját simogatta. Székely úgy ölelte vissza bátyját mint még soha. Nem akarták elereszteni egymást... Nem... Már soha többé.

Magyar könnyei még jobban eleredtek átáztatva vele a kisebbik állam fekete öltönyét. Lassan már a székely is sírva fakadt, így ketten öntötték ki egymásnak a szívüket miközben a földön ültek. Ausztria és Lengyelország meghatódva nézték a jelenetet miközben ők is el- el engedtek egy egy kisebb könnycseppet.

Magyar lassan mély levegőt vett és hirtelen elkezdett dúdolni.

-Annyi mindent kéne még elmondanom... S ha nem teszem talán már nem is lesz rá alkalom...
...
Hogy elmeséljem milyen jó, hogy itt vagyunk... S mint a régi jó barátok egyet mondunk.. S egyet... Gooondolunk...

Székelyföld nagyon jól ismerte ezt a dalt. Ez Magyarország kedvenc dala. Ezer közül is felismerné...

-Mint a villám tépte, magányos fenyő.
Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő.  -folytatta az éneket Székelyföld

Mint a fáradt vándor, ki némán enni kééér... Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé neeem remélem.

Magyar már szinte majdnem megfullad a könnyeiben, annyira próbálta visszatartani a sírást, hogy férfiként viselkedjen.

De milyen férfi az, aki nem képes vigyázni magára, de legföképp a családjára és a barátaira.
Gondolta magában. De magabiztosan próbálta folytatni az öccsével a feledhetetlen pillanatot

-S bár a lényeget, még nem értheted. Amíg nem éltél, nehéz éveket.

Majd a kis székely is csatlakozott hozzá:

-Hogy térténjen bármi amíg élünk, S meghalunk... Mi egy vérből valóók vagyunk...

Magyar nem bírta tovább. Elsírta magát... A dal teljesen a szívéig hatolt, dehát kinek nem?

Ausztria és Lengyelország is ekkora már közelebb merészkedett hozzájuk. Legugoltak Magyar mellé. Ausztria magához ölelte, Lengyelország meg gyengéden elkezdte simogatni a hátát és végül Ausztria is csatlakozott az énekhez, követve őt Lengyel

-Mint a leszakított, haldokló virág.

-Mint az öt millió magyar.. akit nem hall a nagy világ.

-Mint porba hullott mag, mi többé nem ered. Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is...

-NÉÉLKÜLED... -fejezték be Székely után kórusban. -S bár a lényeget, még nem értheted. Amíg nem éltél nehéz éveket. Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk. Mi egy vérből valók vagyunk!

A dal végén egy csoportos ölelésbe húzták egymást, Lengyel hatalmas fehér szárnyaival körbe fonta magukat és csak élvezték a csendet, és egymás társaságát.

Teljesen igazuk volt... Még ha a nyelvük nem is egyforma. Egy családhoz tartoznak.

Lengyelelell együtt uralkodtak még annó a kezdetek kezdetén. Hatalmasak voltak együtt. De a lényeg, hogy együtt voltak, és, hogy a vérük egybe forrt.

Ausztriával úgyszintén régóta együtt volt. A Habsburg megszállástól kezdve az Osztrák-Magyar Monarchiáig. Összeházasodtak, gyermekük is volt. De sajna már nem lehetnek egymáséi a szerződés miatt... Egy család voltak. A vérük pedig egybe forrt.

Székelyföld... Jaj, a kis Székelyföld. Az édes testvére. Mi más kell még ide? Minden áron meg akarta védeni. Csak jót szeretett volna tenni érte. De most elvették tőle... És úgy érzi, hogy ez a saját hibája.

Az édes csendet végül Székelyföld lágy hangja törte meg.

-Mindig is nagy voltál és mindig is Nagy leszel. A legnagyobb... -Magyar csendben elmosolyodott, és már nem gondolt semmi rosszra

-Tudod Magyar, hogy mi is szeretünk. Attól mert még mi is kaptunk egy kis területet a tiédből, mi ugyan úgy szeretünk téged és ne-

-Nem számít az, hogy mit történt.-vágta el volt élete párja, Ausztria szavait Magyar. - Ami megtörtént, az megtörtént, nem tudunk rajta semmit sem változtatni

A többiek nagyon meglepődtek, hogy Magyar ilyen hamar túl tette magát a történteken.

100 évvel ezelött a Szövetséges Hatalmak a seggére sem tudták leültetni amikor kijelentették, hogy megfosztják a területeitől.
Igaz ezt ők sem akarták nagyon, legfőképp Romániának köszönhető. Percenként kellett nyugtatózni őt és több órába tellett mire feldolgozta a történteket. Most meg egyszerűen egy családi ölelés segített neki és egy kis ének.

Magyar már nem érezte magát egyedül. De eddig sem. Mindig ott voltak neki a többiek. És erre csak most jött rá. Nem érdekelte már sem Szlovákia, sem Szerbia. De legföképpen Románia.

Amíg él és ott vannak vele a barátai, a családja. Addig sosincs egyedül...❤️🇭🇺

(De attól még Vesszen Trianon!)