A hét további része eseménytelenül telt. Ráadásul egyik nap sem jött a buszon az a helyes fiú, bár már annyira nem izgat. Úgyse lenne semmi esélyem nála, szóval tökmindegy. Majd jön egy másik, ha meg nem, akkor örök életemre szingli maradok.

Sokszor hallottam már Luke-tól, hogy mennyire jó egyedülállónak lenni. Szerinte nagyon fárasztó egy kapcsolat. Tavaly volt neki egy barátnője, akit én személy szerint annyira nem kedveltem. Azt mondta, hogy nyomasztó volt, hogy csak egy lánnyal lehet egyszerre. Fél elköteleződni, úgy érzi, hogy ki kell próbálnia mindent, és csak aztán akar belevágni egy kapcsolatba. A csaj is eléggé hisztis és féltékeny volt, szóval nem voltak egy jó párosítás. Ráadásul alig akarta elengedni velünk Luke-ot szinte sehova, és az összes fiús programokra el akart jönni, amit ugye ő nem nézett jó szemmel. Hát, nem volt hosszú életű az együttlétük, kábé egy hónap után szakítottak is.

Végülis, igaza van. Az én életemből sem hiányzik a dráma meg a szenvedés, tökéletesen megvagyok nélkülük. Mégis, néha olyan jól esne, ha valaki este magához ölelne és így aludnánk el, reggel pedig csókokkal ébresztgetne. Szép álom, bárcsak valóra válna!

A szombatot Luke-nál töltöttem. Átjöttek Harry-ék is és játszottunk. X-Boksz-oztunk, utána pedig kimentünk a közeli pályára és rúgtuk a bőrt. Szeretek focizni, főleg akkor, ha a barátaimmal lehetek közben. Rengeteget nevettünk és folyamatosan bohóckodtunk. Louis és Harry az egész meccs alatt lökdösődtek és csipkelődtek egymással - főleg Louis szívta a göndör vérét -, nem is a labdával, hanem sokkal inkább egymással. Nekem aztán mondhatják, hogy csak barátok, de az én átlátok a szitán. Van szemem és látok is velük. Harry úgy néz a kisebbikre, hogy néha attól félek, hogy helyben letámadja és felfalja. Lou pedig folyton a társaságát keresi, el sem akar szakadni tőle. Állandóan mellette ül, és mindig talál rá módot, hogy hozzáérhessen. Az én radarjaim nem csalnak, előbb vagy utóbb, de úgyis össze fognak jönni. Luke-kal már fogadást is kötöttünk, hogy vajon mikor fognak előbújni a szekrényből.

Összességében jó volt a tegnap, sikerült egy kicsit kikapcsolódnom és elszakadnom az iskolától. Ma viszont már muszáj tanulnom. Most is a matekfüzetem fölé görnyedve oldom a példákat, amit házinak kaptunk. Rendszerint én megcsinálom a feladatokat, Luke és a többiek pedig lemásolják rólam. Jó dolguk van, mit ne mondjak.

Bő negyed óra múlva már készen is voltam, szóval a kezembe vettem a telefonomat és leheveredtem az ágyamra, hogy a nap hátralévő részét a mobilom nyomkodásával töltsem. Anya nagyon haragszik érte, hogy ilye sokat telefonozok, hát, de na! Mi mást csinálhatnék?

Az este hamarabb eljött, mint vártam. Gyorsan megvacsorázok, majd jó éjszakát kívánok a szüleimnek, és már szaladok is a szobámba, de nem ám aludni. Még csak tíz óra, ilyenkor bűn lenne lefeküdni! Gyorsan beüzemelem a gépemet, majd dobok egy üzenetet Luke-nak, hogy jöjjön játszani. Szinte egyből vissza is ír és hívást indít.

Két órán keresztül lövöldözzük az embereket, közben pedig hangosan káromkodunk szokásunkhoz híven. Épp elkezdődik egy újabb menet, amikor a szőke barátom egyszer csak eltűnik.

- Hahó, itt vagy? - kérdezem egy idő után, de semmi válasz. - Luke?

Ahj, ne már! Biztosan megint kihúzták nála a WiFi-t. Azt mondja, hogy az anyukája mindig kikapcsolja a netet éjszakára, hogy ne maradjon fel sokáig. Még jó, hogy az enyém nem csinálja ezt. Mivel egyedül már nem olyan mókás a játék, ezért kikapcsolom a gépet és a lehető leghalkabban elmegyek fürdeni. Nem lenne szerencsés felébreszteni a szüleimet, hogy aztán kioktassanak, hogy nem tesz jót a fiatal szervezetemnek ez a kevés alvás, bla, bla bla...

Mire végzek a zuhanyzással már fél egy is elvan, szóval bebújok az ágyamba és bekapcsolom a laptopomat, hogy nézzem a sorozatomat. Egyébként nem köt le annyira, csak a főszereplő hapsi olyan helyes benne, csak miatta nézem.

Valamikor a második rész végén aludhattam el, mert reggel a laptopommal az ágyban ébredek. Ma valami csodálatos okból kifolyólag az első ébresztésre felkelek, és viszonylag gyorsan el is készülök. Ennek ellenére hulla fáradt vagyok, majd' leragadnak a pilláim. Talán nem ártott volna időben lefeküdni. Apáék már régen elmentek, szóval bezárom a lakást és komótosan indulok el a buszmegállóhoz, hiszen kivételesen nem kell sietnem. A busz is hamar megérkezik, én pedig felpattanok rá és a hátuljába találok is egy helyet az ablak mellett. Csak bámulok magam elé, fejemet az üvegnek döntöm és érzem, hogy egyre jobban csukódik le a szemhéjam.

A következő, ami az elmémbe kúszik, hogy a busz hatalmasat zökken, mire kipattannak a szemeim. Megrémülök, amikor észreveszem, hogy már két megállóval ezelőtt le kellett volna szállnom. Basszus, basszus, basszus! Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Gyorsan megnyomom a jelzőgombot és, amikor következőnek megállunk, leugrok a járműről. Megnézem az időt a telefonomon, és látom, hogy kevesebb, mint 15 percem van, hogy beérjek az iskolába. Hát, ez már veszett fejsze nyele, futni meg nem fogok, nem akarom, hogy leizzadjak és utána büdös legyek egész nap. Minden mindegy alapon elindulok.

Ha jól emlékszem, akkor maradt még egy kevéske pénz a táskámban, szóval betérek a főtéren lévő pékségbe, hogy vegyek magamnak valami finomat reggelire. Két frissen sült croissant kerül a tasakomba, majd miután kifizettem őket és megfordulok, azt hiszem, hogy rosszul látok.

A fekete hajú Adonisz ott áll a sor végén. Úristen, még reggelről is milyen helyes! Én meg úgy nézek ki, mint egy krumpli, mellette labdába sem rúghatok. A tincsei az égnek zselézve, pont úgy, mint, amikor először láttam őt. Fekete nadrág és kék farmerkabát van rajta, alatta pedig egy fehér pólót visel. Pont úgy fest, mint egy igazi szívtipró. Ahogy elhaladok mellette, a tekintetünk találkozik egy pillanatra, ami miatt a hasam bizseregni kezd. Az ő szemei nem tűnnek fáradtnak, az enyémekkel ellentétben az övéi még csillognak is. Biztosan jól indult a reggele. Nem állhatok meg, hogy csodáljam a szépséget, muszáj tovább mennem.

Ennyi, csak egy kósza pillantás. Én kimegyek a boltból, ő pedig ott marad. Itt lett volna a lehetőség, hogy leszólítsam őt és beszéljek vele, erre mit csinálok? Fogom magam és csak kisétálok, elszalasztva ezzel talán az utolsó alkalmat is, hogy megkérdezzem tőle legalább a nevét. Az agyam teljesen lefagyott, nem tudtam gondolkodni. Meg amúgy is, mit mondhattam volna neki? „Hé, örülök a találkozásnak! Hogy hívnak? Lépjünk át a bájos csevejen és vigyél fel magadhoz, kérlek!" Hagyjuk már, ezzel még egy hülyét se tudnék megfűzni. Nincs egy épkézláb pasizós szövegem sem, nem vagyok én ebben jártas. A legjobb az lesz, ha csendben maradok, és így nem csinálok magamból hülyét. Csak messziről sóvárgok érte.

A suliig tartó úton csak a fekete szépfiúra tudok gondolni, és arra, hogy mekkora egy töketlen fasz vagyok. Öt perc késéssel ugyan, de megérkezem, amiért a tanár szerencsére nem szól semmit. Az első óra után elmesélem a többieknek, hogy hogyan jártam, amin ők csak jót derülnek. Miután mindenki lecsillapodott, félrehúzom Ally-t, hogy elújságoljam neki a nagy eseményt.

- Mondtam, hogy szólítsd le! Olyan kis tehetetlen vagy néha, bezzeg máskor nagyon nagy a szád, Horan - ró meg, miután elmeséltem neki a rövid találkozásunkat. Én csak halványan elmosolyodom, amikor újra eszembe jut a fiú.

- Istenem, olyan helyes! Ha látnád, biztosan neked is tetszene - áradozom róla, majd szomorúan hozzáteszem. - De még csak a nevét se tudom.

- Hát, ha így folytatod, akkor soha nem fogod megtudni. Nem fogja kiírni a homlokára telefonszámát meg a többi elérhetőségét - neveti el magát a saját viccén. - Lépned kell.

- Szerintem nem meleg. Nem akarom magamat beégetni, hogy rányomulok - motyogom halkan. Emiatt égne a fejem minimum öt évig, az tuti. Köszönöm, de inkább passzolom.

- Te tudod. De azért egy próbát megérne szerintem. Nincs semmi vesztenivalód - von vállat. Talán igaza van.

Az órák iszonyatosan lassan teltek, főleg, hogy mindegyiken azzal küzdöttem, hogy nehogy elaludjak. Mikor végre szabadulunk, izgatottan indulok el a térre, hátha megint láthatom Őt. Talán, ha összeszedném minden bátorságomat, akkor meg merném szólítani. Csak legyen itt, kérlek!

Hát, nem jött.