Utálom a keddeket. Most komolyan, ki volt az az elvetemült, félkegyelmű némber, aki hatodik-hetedik órára betette a dupla tesit? Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha kiugrok az ablakon.

- Szerinted ma melyiket húzzam meg? - lök oldalba Luke, a legjobb barátom, vagy inkább valami olyasmi. Nála ütődöttebb emberrel még nem volt szerencsém találkozni, de ettől függetlenül még imádom őt. Bár mostanában másról sem tud dumálni, csak a csajokról.

- A szőkét? - mondom bizonytalanul. Ami azt illeti, engem nem igazán hoznak lázba a lányok, inkább a másik oldal felé kacsingatok.

- Nekem a másik jobban tetszik - ránt vállat, majd látom, hogy bezárja a Facebook-ját és megnyitja az Instagram-ot, ahol mindjárt az első poston egy nagy, szilikon mellű nő pózol. Nem egészen értem, hogy ebben mit találnak vonzó, amikor olyan, mintha az egész csaj műanyagból lenne.

- Akkor minek kérdezted meg? - forgatom meg a szememet, majd újra a tanárra fókuszálok. Igen, Luke legnagyobb problémája földrajz óra közepén, hogy melyik lánnyal feküdjön le. Hát, őt sem az eszéért szeretjük.

A terem hátuljából tökéletesen látom, hogy mindenkinek mekkora életkedve van. Bágyadt és unott tekintetek, az egyik az állát támasztja, a másik a padon fekszik, az egyik fiú a sarokban meg már be is aludt. Vajon mikor fog koppanni a feje? A tanár pedig csak mondja és mondja, de szinte senki sem figyel rá. A kivetítőn egy domborzati térkép villódzik, amitől a szemem káprázni kezd, úgyhogy el is kapom róla a tekintetemet. Az órára nézek, még tíz perc. Addig meghalok, az tuti. A fejemet a tenyerembe fektetem és úgy meredek magam elé, miközben azzal küzdök, hogy ne ragadjanak le a pilláim. Alig aludtam ma öt órát, folyton felébredtem, aztán meg nem tudtam visszaaludni.

Újra az időt lesem. Nyolc perc, és ezzel még nincs vége a mai napnak. Az utolsó két óránk tesi, és a tanár annyira szemét mindenkivel. Feszt belénk köt, abba is, aki rendesen megcsinálja a feladatokat. Utálom őt, el sem tudom mondani, hogy mennyire! Mindig teljesen leizzadva jövök ki a tesiteremből, annyira meghajt minket, ráadásul a magas vérnyomásom miatt is hamar lefulladok.

- ... és a magashegységeket - kezd bele egy újabb altatóba a tanár, de szerencsére megszólal a csengő, így mindenki összepakol és kisiet a teremből. Luke-kal a szekrényekhez megyünk, majd a tornazsákunkkal a kezünkben az öltözőkhöz indulunk.

Annyira szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen kedves és elfogadó osztályom van, és nem cikiznek meg bántanak azért, mert meleg vagyok. Nem is derült volna ki a másságom, ha Luke nem szólja el magát véletlenül. Egyként, egyáltalán nem öltözködök másképp, mint a többi fiú, szóval ezért sem tűnt fel nekik, hogy a saját nememhez vonzódom. Reménykedni sem mertem benne, hogy ilyen könnyedén el fogják fogadni ezt. Azóta sincs egy rossz szavuk se rám, ugyanúgy viselkednek velem, mint azelőtt. A srácokkal már az elején letisztáztam, hogy nem akarom meglesni őket, miközben öltöznek, és nem áll szándékomban zaklatni őket, ezen pedig csak jót nevettek. A lányok pedig mindig mutogatják nekem az aktuális kiszemeltjüket, hogy én mit szólok hozzájuk. Aranyosak.

Mivel most van az ebédszünet, mindenki a menzára siet, mi viszont nem vagyunk ebédesek, ezért egyenesen az öltözőbe megyünk. Még nincs bent senki, úgyhogy ledobom a táskámat a földre és felfekszem az egyik padra. Akár itt és most el tudnék aludni, annyira fáradt vagyok. Nem tudom, hogy Luke hogy tud ennyire aktív lenni, amikor állítása szerint később feküdt le, mint én. Most is a terem közepén ugrál és próbálja elérni a plafont, ami neki nem is olyan nagy nehézség, tekintve majdnem 190 magas. Az én 171 centimmel úgy nézek ki mellette, mint egy törpe.

Az ajtó nagy hanggal kivágódik, majd becsörtet rajta Louis és Harry, akik elvileg nincsenek együtt, de néha teljesen úgy viselkednek, mintha egy pár lenének. Most is Louis a göndör nyakába csimpaszkodik, és azon ügyeskedik, hogy lehúzza magához, közben pedig mindketten hangosan nevetnek. Luke továbbra is kengurut játszik, én pedig próbálom megmenteni az utolsó agysejtemet, ami még megmaradt a mai nap után.

Nem sokkal később a többi fiú is megérkezik, és így együtt még hangosabbak, én meg kezdem azt hinni, hogy egy diliházba kerültem. Mindenki vonyít, mintha elment volna az eszük, vagy mintha óvodások lennének, pedig nem viccelek, ez a 11. B osztály. Érzem, hogy a fejem mindjárt felrobban, ha így folytatják, akkor tuti, hogy megbolondulok. Úgy döntök, hogy inkább elkezdek öltözni, hiszen már csak öt perc van hátra a szünetből.

- Mi van, Niall? Nagyon lapos a gatyád, szerinted nem elég kerek a popsim? - szól meg Louis, aki egy szál boxerben ugrál előttem, majd bepupcsít nekem. Luke csak nevetve rácsap a pólójával a seggére, és látom a szemem sarkából, hogy Harry-nek megfeszül az állkapcsa és olyan fejet vág, mint aki mindjárt felképeli a magas szőkét.

- Szerintem Harry-nek jobban bejön - rántok vállat egy huncut mosollyal az arcomon, mire mindenki hú-zni kezd, a göndör meg csak elpirul.

Hamarosan megszólal a csengő, ezért mindenki kivonul az öltözőből és a terem előtt sorakozunk. Nem sokkal később megjelenik a tanár, akinek megint rossz kedve van, látszik rajta, hogy mennyire nincs már energiája a társaságunkhoz. Int, hogy menjünk be a terembe, majd én a tornasor végére kullogok és csendben hallgatom, amíg az egyik fiú jelenti a mai hiányzók. Az osztályunk lányai épp most jönnek be és páran bemennek a szertárba röplabdáért. De jó nekik, mi úgyis futni fogunk, utána meg kosarazni. A kosárlabda van bekattanva a tanárunknak, minden áldott nap ezt játsszuk, már elegem van belőle. A lányok a tornasorunk mögött haladnak el, majd érzem, hogy valaki rácsap a fenekemre. Hirtelen megugrok, mire meghallom a legjobb barátnőm semmivel össze nem téveszthető nevetését. Mosolyogva hátrafordulok hozzá.

- Várj meg a suli előtt! - kéri Ally.

- Okés, de ne öltözz két óráig! - kuncogok halkan. Ő tipikusan az a lány, akinek egy egyszerű ruhaváltás is legalább tíz percig tart. Felröhög, majd bólintva tovább megy a terem másik felébe.

- Horan nem beszélget, hanem az tanórára figyel! - kiabál rám a tanár, mire Luke harsányan felröhög, én pedig behúzom a nyakamat. Ajaj, Mr. Robinson kezd bepipulni, már látni a homlokán kidudorodni az erét. Így még ijesztőbben néz ki. - Hemmings meg nem röhög! Harminc fekvőtámasz magának és Horan-nak, gyerünk!

Dühöngve a pálya közepére megyek, majd lassan letérdelek és nekikezdek a büntetésünket.

- Annyira utállak! Remélem, tudod! - fújtatom hangosan. Már most lefolyt rólam a víz, pedig még csak az ötödiknél tartok. Semmi erő sincs a karomban, meg se tudom tartani a saját súlyomat. Biztos, hogy nem fogom megcsinálni mind a harmincat. Ennek a tanárnak tuti, hogy nincs ki mind a négy kereke.

- Legalább erősödsz egy kicsit, úgyis olyan nádszál vagy - vág vissza, miközben halkan röhög. Könnyedén csinálja a fekvőket egymás után, gyors tempóban. Nem értem, hogy lehet valaki ennyire fitt, nekem sokszor élni sincs kedvem. Luke viszont imád edzeni, minden hétvégén megy a kondiba. Állítása szerint jobban tapadnak rá a lányok, ha ki van gyúrva. Hát, ő tudja. Én akkor inkább szingli maradok egész életemre, de nem fogok az edzőteremben haldokolni.

Nagy kínszenvedések árán megcsináltam tizenötöt, amikor Luke már készen is volt és csatlakozott a többiekhez, akik már a ki tudja hanyadik körürüket futják. Mr. Robinson pont nem figyel ide, hanem a másik csoport tanárával beszélget, ezért lefekszek a padlóra és próbálok nem meghalni. Néha hátrafordul, akkor rendesen dolgozom, majd amikor megint nem néz erre, akkor újra a földön szenvedek. Pár perc múlva felkelek, mintha ténylegesen megcsináltam volna az összes fekvőtámaszt, és én is kocogni kezdek. Nem fogom túlélni a mai napot.