Jungkook pov.

-Meddig akarsz aludni te kis szörnyeteg? - Motyogom a fiú ágya előtt állva, kezeimet csípőmre téve. 

Tegnap este alig pár ember jött csak, ami eléggé frusztrál. Általában azért ennél több a kliens, így idegesítő a tény miszerint lecsökkent a betevőm száma. Szükségem van az évekre, abból nyerek elég erőt, ha az nincs akkor hatalmas bajba kerülök. Elvesztem az erőmet és anélkül olyanná válnék mint egy sima halandó.

-Hány óra van? - Ébredezik a fiú, álmosan dörzsölve meg a szemeit, hatalmasat ásítva közben. Elég vicces belegondolni, milyen kis gyámoltalannak tűnik a külsöje, belül mégis egy igazi kis bestia. 

-Nyolc óra. - Pillantok a faliórára, majd vissza rá. Bólint párat, hogy értette, de ezek után vissza is dől az ágyba és magára húzza a takarót. - Nem kellett volna már suliba menned, vagy ilyesmi? 

-Nem lesz baj, ha kihagyok pár napot. - Motyogja álmosan, már majdnem vissza aludva. Mérgesen fújtatok egyet és lerántom róla a takarót.

-Még csak az kell nekem, hogy ide vonzd a zsarukat! - Az anyja pár napja meghalt, ami már így is elég gyanús, főleg ha ez a hülye se jelentkezik a suliba. Ez mind nem is érdekelne, nem az én dolgom, de nem tenne jót az üzletnek, ha látnák az emberek, hogy egy gyilkost rejtegetek. Tönkre teszi a bizniszemet! 

-Nem fogom. - Végre fel ül és rám néz azokkal a jéghideg íriszeivel. - Nem csináltam semmit, nincs okuk, hogy keressenek engem. 

-Azt majd meglátjuk. Most kelj fel és gyere velem, itt az idő, hogy beszélgessünk egy kicsit. - Engedelmesen mászik ki az ágyból és áll elém, jelezve, hogy mehetünk, de nincs rajta nadrág. Egy pólóban és egy bokszerben álldogál előttem, nulla szeméretlenség nélkül mutogatva magát. - Öltözz fel. 

-Oh! Persze, el is felejtettem. - Gyorsan magára rángatja a nadrágját, pulcsiját elveszi az ágy végéről és azt is magára veszi. - Még valamit szeretnél? 

-Csak annyit, hogy húzd ki a fejed a seggedből és mássz a nappaliba. - Mutatok az ajtó felé, nem túl kedves hangnemet használva vele szembe. Felhúzza az orrát, morog is valamit, de szerencséjére nem hallom meg. Előttem hagyja el a szobát, majd foglal helyet a kanapén, párat rugózva rajta, akár egy kölyök, bár tényleg az még. - Elsőnek is a szabályokról szeretnék veled beszélni. Ha bárki kérdezi hol laksz éppen, nem mond el nekik ezt a helyet. Ha kérek tőled valamit, bármiről is legyen szó, te rögtön megcsinálod. Nem feleselsz, nem magyarázol és nem mész a hülye tudatlan fejed után, hanem rám hallgatsz. Utolsó szabály pedig az, hogy nem szeretném megtudni, hogy bajba kerültél, bántottál ezt azt, ne talán meg is öltél valakit. Értetted? 

-Ennyi? - Összefonja karjait mellkasa előtt, hangosan fújva ki a levegőt, kimutatva nem tetszését. - Nem szeretnél véletlenül majomnak öltöztetni és kirakni a cirkuszba? Ember vagyok, nem egy háziállat, ha lehet bánj velem tisztelettel.  

-Ezt most töröld ki a fejedből. Amíg itt vagy, az én kajámat eszed, az én ágyamban alszol, addig az én betanítható állatkám leszel. Ha ez nem tetszik el is mehetsz. - Vonom meg a vállaimat, hisz nem kötelező itt maradni. Ő kérte a segítségem, nem fordítva. 

-Tetszik, maradni akarok. - Gondolkodás nélkül bólint rá, amitől muszáj vagyok elmosolyodni. Az emberek így is naiv lények, akkor még lélek nélkül.

-Jut eszembe, lakik itt egy lány, akinek a közelébe nem mehetsz, rá se nézhetsz, világos? 

-Mint a nap. - Vigyorodik el, izgatottan mocorogva a puha kanapén. - És mikor fogod visszaadni a lelkem? Én készen állok! 

-Te igen, de a tested nem. - Leülök mellé, kezemet a mellkasára tapasztva, hogy lássam mekkora is a kár. Nem nagyon lep meg az, amit találok, hiszen gondoltam lélek nélkül nem vált apácává. - Egy ilyen szennyezett testbe nehéz lenne visszatenni a lelkedet. 

-Ezt hogy érted? Szennyezett a testem? Piszkos vagyok? - Értetlenkedik, amitől muszáj vagyok megforgatni a szemeimet.

-Nem is kicsit! Bár ide nem lenne elég egy forró fürdő. - Mosolyodok el gúnyosan, ahogyan végig nézzek a csúszómászó alakján. 

-Most meg mit vigyorogsz? - Förmed rám, közelebb hajolva. - Ennyire élvezed a kínomat?! 

-Szerinted én tehetek arról, hogy ennyire beszennyezted a saját testedet? - Háborodok fel, ezzel együtt hátrébb is lökve. Nem tudom mit képzel magáról ez a halandó! Könyörögnie kéne, hogy egyáltalán megcsókolhassa a lábnyomomat, nem hogy  még be furakodjon a személyesterembe.

-És most mit csináljak? - Hirtelen válik szomorúvá az arckifejezése, amit ámulva és bámulva figyelek. Hihetetlen, hogyan tudja megjátszani az emberi érzelmeket. Gondolom emlékszik rájuk régebbről, mikor még nem volt belülről ennyire üres. 

-Mit tudom én. - Vonok vállat, mikor is kiszakadok a gondolataim közül. - Csinál jó dolgokat, ne paráználkodj, kerüld el a károsszenvedélyeket. Blab, blab! Tudod, amit ti bibliátok megírt. 

-Jó....biztos nem lehet olyan nehéz. - Vakarja meg a tarkóját, elnézve rólam. - Na mindegy is. Megyek suliba, majd este jövök. - Siet vissza a szobába, kitudja honnan szerezve onnan egy hátitáskát, de már azzal jön vissza hozzám a nappaliba. 

-Ne gyere haza későn, mert kizárlak. - Mosolyogva bólogat, akár egy jó nevelt eb, majd lassan el is hagyja a lakást. 

Mivel semmi dolgom, így hajnali órákban pihenésképpen leülök a kanapéra és bekapcsolom a tévét. A híradóra nyomok, csöndben figyelve mi is történik odakint az emberek között. Nem szokásom elhagyni ezt a házat, elvegyülni a kétlábon járó marhák között. Démonként nem alacsonyodhatok le ezekhez a buta élőlényekhez, épp ezért lesz olyan nehéz ezzel a fiúval egy fedél alatt lenni. A teste piszkosabb, mint a pokol legmocskosabb bugyra. Nem tudok megszabadulni tőle.

-Szia! Mit csinálsz itt egyedül? Hol a fiú? - Jelenik meg hirtelen, Jennie, kíváncsian huppanva mellém a kanapén. 

-Elment. - Pillantok rá egy pillanatra, majd inkább vissza vezetem a tekintetem a tévére. - Mit keresel itt? Azt hittem megbeszéltük, hogy eltűnsz innen, amíg itt van az a kis szörnyeteg.

-Nem emlékszem ilyenre. - Nem látom, de tudom, hogy vigyorog. Nem veszi komolyan a fiút, úgy gondolja, hogy ártalmatlan. Pedig sokszor nem szabadna a külsőről megítélni senkit sem. - Nem baj, hogy egyedül van most? Nem fog csinálni semmi bajt? - Érdeklődik kíváncsian, amitől nagyot sóhajtok. Nem hallom tőle a tévét. 

-Azt csinál amit akar.

-Azt hittem azért vannak szabályok, hogy azt csinálja, amit te akarsz. - Okoskodása miatt legszívesebben falat vakarnék, mégis csöndben maradok. Nem tudok belekötni a gondolat menetébe. 

-Nem fogja azt csinálni, mivel neki nincs lelke, ami vezérelné. Lehet nem is akarja ezt az egészet, csak egy menedék kellett neki. - Vonok vállat, hisz ennek azért több értelme van, mintsem annak, hogy egy lélek nélküli srác érezni akar bármit is. 

Az emberi érzelmek fájdalmasok tudnak lenni olykor, mégis kellennek ahhoz, hogy észszerű döntést tudjanak hozni. Tudjanak szeretni, meg a többi marhaság, ami nap mint nap elhangoznak a tévébe. 

-Szerinted hazudott? -Lepődik meg, amit nem értek. Bár ő egy ember, így nem mindig tudom felfogni a gondolkodását. -Szerintem ez nem igaz. 

-Akkor menj és derítsd ki! Kövesd, még nem juthatott messzire. - Fordulok felé fél mosolyt húzva ajkaimra, míg fejemmel az ajtó felé bökők. Ő hiperaktívan felpattan a kanapéról, tetre készen nézve a szemeimbe, akár egy katona aki megy a csatába. 

Nem mond semmit csak elhagyja a házat, végre magamra hagyva, hogy nézhessem tovább a híradót, amiben éppen egy leéget házat mutatnak. Úgy érzem nem sokára jönni fognak az ügyfelek, hisz a halál mindenhol megtalálható a világban. Baleset, gyilkoság, betegség. Az ember gyenge egy lény, nem csak testileg, de lelkileg is azok, nem bírják azt a tényt, hogy a szeretjük meghalt. Önző egy csorda. 

Kikapcsolom a tévét, mivel érzem vendégem van, így jó házigazdaként fogadom őt. Kimegyek és már látom is, hogy egy fiatal férfi áll a kapum ajtajában, kezében egy apró kis test van becsomagolva valamilyen ruha anyagba. Nem kérdezek semmit, csak intek neki egyet, némán kérve tőle, hogy fáradjon be, amit persze kapkodva meg is tesz. A ház egyik eldugott kis szobájába kisérem őt, ahol megkérem tegye a tetemet a padlóra. Olyan óvatosan helyezi le a kért helyre, mintha egy porcelán lenne, nem pedig egy merev holttest. Kitakarja, ekkor látom mennyire is kicsi a test, talán olyan tíz éves körüli lány lehet. Minden hol lila foltok vannak rajta, sérülések, orrából szájából vér csorog ki, míg a nyakán látszik fojtogatták nem régen, emiatt is halhatót meg. 

Teste mellé térdelek, kezemet a mellkasára teszem, pontosan oda, ahol a szíve van. Behunyom a szemem, minden erőmet összegyűjtve elkezdem a műveletet. A kezemben olyan erős fény keletkezik, hogy az egész szobát bevilágítsa, míg orrom alatt motyogok. A kislány teste megemelkedik, majd ahogy abba hagyom a motyogást úgy azzal együtt eltűnik a fény és felálok mellőle. Nem kell sok idő és a kislány is felül, komásan nézve körül. A férfi boldogan rohan oda hozzá kezei közé fogadva őt, amire a lány nem reagál, csak szomorúan néz maga elé. 

-Ha nem akarja újabb éveit elpocsékolni , akkor fogva vissza az asszonyt. Ne hagyja, hogy bántsa a lányát. - A fiatal férfi bólint, majd pedig felszedi a lányt a földről, én pedig kikísérem őket. 

Úgy gondolom ők vissza térő vendégek lesznek...

Vissza mászok a kanapéra és ekkor meg is jön Jenni, arca sokkolt, így gondolom izgalmas dolgokat láthatót, mikor követte a kis majmot. Elém áll és csípőre teszi a kezét, amit egyáltalán nem értek. 

-Ne mond, hogy addig amig én követem őt te itt ültél és lazsáltál? -Háborodik fel, de gyorsan elcsitítom.

-Dolgoztam is! Inkább mond mit láttál. - Motyogom sértetten, hisz alig pár perce ültem csak le. Nem tudhassa mennyire letud fárasztani egyetlen egy ember újraélesztése. Nem a pokolban vagyok, így az erőm se határtalan, ha nem lennének az évek semmi erőm nem maradna. 

-Nem suliba ment, hanem találkozott egy pár fiúval, akikkel jól elvolt...- Húzza el a száját, sejtelmesen ejtve ki az utolsó mondatót, így gondolom nem beszélgetni ment el a fiú. - És mikor velük végezet, akkor jött egy idősebb férfi is. A tanárja. 

-Nem lep meg. Ezért is tisztátalan a teste. 

-Miért? Mert isten szemében bűn a homoszexuális dolgok? -Érdeklődve ül le mellém, kíváncsian fürkészve a szemeivel. 

-Nem tudom mi bűn és mi nem annak a nagyképű istenek nevezet pojácának. -Forgatom meg a szemem, hisz már a neve hallatán is elkap az ideg. -De az igen, hogy fű fával lefekszik, kitudja miért  cserébe. Bár kezd egy kicsit így izgalmassá válni. - Mosolyodok el. 

A rothadásnál is mocskosabb ez a srác, így kell egy kis idő, míg ezt lemossuk róla.

Köszönöm, hogy elolvastad!