Sziasztok!:) Meghoztam a részt, ahogy ígértem, remélem ez is tetszeni fog. Nagyon szépen köszönöm a csillagokat az előző részekre!❤ Jó olvasást!:D

~Harry~

Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom. Úgy éreztem, mintha három fejem lenne, ráadásul mindhárom szét akart hasadni. Nyöszörögve nyitottam ki a szemem és megpillantottam anyát, aki az ágyamon ült és nyugtatóan simogatott.

-Jó reggelt!-suttogta, de még így is olyan volt minden szó, mintha a fejem kalapáccsal vernék.

-Jobbat!-nyöszörögtem elhaló hangon. 

A gyomrom égtelen korgásba kezdett, de a kaja gondolatától is hánynom kellett. Visszacsuktam a szemem és próbáltam a fejfájást figyelmen  kívül hagyva aludni, de eszembe jutott a tegnap este. Pontosabban az, hogy nem jutott eszembe semmi az ég világon.. Hogy kerültem én ide?! Miért fáj ilyen irtózatosan a fejem?! Kétségbeesetten néztem anyára.

-Anya?-Mi történt az este? Hogy kerültem ide az ágyamba?-néztem rá kérdőn.-Addig rémlik, amíg hazajöttem, de utána már nem...-muszáj volt egy kicsit füllentenem mert nem akartam még jobban ráijeszteni, hogy megtudja, igazából addig se nagyon emlékszek semmire... Ez eléggé aggaszt még engem is...

-Miután hazavánszorogtál, összeestél az ajtóban.-kezdett bele fáradtan.-Odarohantam és azonnal éreztem, hogy pia ütött ki ennyire.-húzta fintorra ajkát.-Dave olyan mérges lett, hogy ott is hagyott volna a padlón fekve, de aztán megmondtam neki, hogy azonnal fejezze ezt be és hozzon fel.-mesélte viszonylagos nyugalommal a hangjában.-Mivel tegnap nem tudtál fürödni, jó lenne ha most elmennél!-kelt fel az ágyamról.

-Várj anya!-szóltam félve utána. -Öhm...izé...nem vagy mérges?-kérdeztem előre félve a válaszától. Szégyelltem magam és teljesen egyet is értettem volna vele ha nagyon dühös. El tudtam volna süllyedni,hogy ígyy kellett látnia.

-Mérgesnek mérges vagyok,-sóhajtott és leeresztette vállait-de nem szólok semmit... Felnőtt vagy Harry...kell legyen már annyi eszed, hogy eldöntsd mi a helyes és mi nem! Tizennyolc éven át úgy érzem gondosan neveltelek. Belefáradtam, hogy tovább egyengessem az utat előtted.-sóhajtott a végére újra.

Igaza van anyának, egy hatalmas barom vagyok! Ideje végre nem a nyakán lógnom!

-Amúgy meg, melyik tizennyolc éves nem issza le magát a szülinapján?!-mosolyodott el békülékenyen.-És azért se szidlak le, mert nem szóltál, hogy bulizni mész, mert az az én saram, itthon se voltam.-mondta bűnbánóan.

-Semmi baj anya, köszönök mindent. Emiatt ne aggódj, majd bepótoljuk.-mosolyogtam rá, már amennyire az iszonyatos rosszulléttől tudtam.

-Menj fürdeni, addig hozok gyógyszert.-lépett ki az ajtómon. Gemma és Dave még alszanak.-tette hozzá, majd eltűnt.

Megpróbáltam felülni, de megint sszörnyen elkezdett a fejem lüktetni.

Ez a nap már nem is lehetne rosszabb!-állapítottam meg, majd szemem összeszorítva feltornásztam magam és elindultam a fürdőbe.

Hosszan ácsorogtam a forró zuhany alatt és csak folyattam magamra a  vizet. Mikor már az utolsó csepp meleg  vizet is elhasználtam, az egyik törölközőt a derekam köré tekertem, egyet pedig a fejem köré és visszavánszorogtam az ágyamba.

Egy tálca volt az éjjeli szekrényemen, rajta narancslé és pár szelet pirítós és az életmentő aszpirin. Az evés gondolatától is forgott a gyomrom, így csak a fejfájáscsillapítót vettem be. Lejjebb csúsztam a párnámon és becsuktam a szemem, de ekkor a telefonom megrezzent.

-Ilyen nihincs!-nyöszörögtem és ülésbe tornásztam magam.

A kezembe vettem a mobilom és bementem az üzeneteimbe.

-Ismeretlen szám...érdekes!-nyitottam meg. Félhangosan kezdtem olvasni.

-Mr. Harry Styles!-olvastam felcsúszó szemöldökkel. Ez meg mi a fene?

-Értesítjük Önt, a megbeszélést mára tűztük ki.

Helyszín: Főút; 56. (a portán jelentkezzen be!)

Időpont: 14:00

Megjelenés kötelező!

        Mr. Liam Payne

Ennyi állt az üzenetben. Mire a végét elolvastam a szemöldököm kishíján eltűnt a hajamban és a hangom természetellenesen magasan csengett.

-Ez tuti csak egy tévedés!-mormoltam majd leraktam a telefonom és ismét megpróbáltam elaludni. Már szerencsére az aszpirin is kezdett hatni, de ekkor a telefonom megint zizegni kezdett.

-Könyörgöm akárki is az, hagyjon már élni!-vettem a telefonom a idegesen kezembe, panaszosan nyöszörögve, de mikor megláttam, hogy Niall neve villog a képernyőn, kezdett rossz érzésem lenni...

-Szia! Hogy vagy?-köszöntem bele.

-Helló Hazz...pont úgy ahogy te!-sóhajtotta fáradtan.

-Bocsi, hogy zavarlak, de nem emlékszem a tegnapi estéből semmire és kaptam egy elég furcsa üzenetet, amiben valami megbeszélés időpontját és helyszínét írják.

Hirtelen összeugrott a gyomrom.

-Szerinted csak tévedés, vagy van valami köze az éjszakához?-kérdezte és a hangján érződött a feszültség.

Alig tudtam megszólalni, annyira ideges lettem.

-É-én is kaptam egy ilyen üzenetet.-suttogtam elhaló hangon és éreztem, hogy egy izzadtságcsepp legurul a homlokomon.

-Basszus...Harry!-nyögte Niall kétségbeesetten. -Utána kell járunk az ügynek!-hadarta a telefonba ingerülten.

-Figyelj! Próbáljunk egy kicsit lenyugodni!-mondtam bár az én szívem is majd kiugrott a helyéről.-Mit szólnál, ha találkoznánk a házatok előtt, elmennénk arra a helyre, amit írtak és tisztáznánk, hogy ez egy hatalmas félreértés?!

-Rendbe!-válaszolt, de hallatszott a hangján, hogy még akar valamit. -....ugye bármi is lesz, együtt csináljuk?-kérdezte tétován.

-Niall! Te vagy a legjobb barátom! Persze, hogy összetartunk!-mosolyodtam el kedvesen.

-Köszönöm!-sóhajtott hálásan, ezt az egy szót, ami mindent elmondott, majd lerakta a telefont.

Még percekig bámultam magam elé és ezerrel kattogott az agyam, hogy felidézzem a tegnap történteket. Valami kezdett derengeni...színes fények...rudak...álarc...pénz...

Az órámra néztem, ami fél kettőt mutatott. Hirtelen felpattantam, amiből az lett, hogy a fejembe, még az aszpirin mellett is. fájdalom hasított. Nem érdekelt, csak minél előbb rá akartam jönni, mi ez az üzenet és ez a titokzatos mr. Liam Payne. Villámgyorsan felöltöztem és leszaladtam. Anyu aludt, gondolom nem sokat tudott éjjel pihenni miattam. Dave meg Gemma meg már megint elmentek valahova. Írtam egy cetlit anyánknak és már futólépésbe indultam is Niallhöz. Már az utcán várt rám és ugyanazt a félelmet láttam a szemébe, mint amit én éreztem. Megálltam vele szembe és biccentettem egyet, köszönésképpen.

-Mindjárt itt a taxi.-mondta komoran, de mire kimondta, már kanyarodott is be az utcába a sárga kocsi. Beültünk mindketten és barátom bediktálta a címet. Szótlanul bámultunk magunk elé, amíg oda nem értünk. Ahogy közeledtünk az ulticélunkhoz, egyre jobban szorongtam. A szemem sarkából láttam, hogy Ni is egyre jobban lesápad. A taxi fékezett majd leállt az épület előtt, de egyikőnk se mozdult. Fél perc elteltével egy éles torokköszörülés rántott ki a zombira emlékeztető állapotunkból, mire gyorsan előhalásztam a zsebemből pénzt, a taxis kezébe adtam és kinoszogattam a szöszit is kocsiból. Még percekig csak álltunk és bámultuk a hatalmas épületet.

-Akármi is vár ránk bent, együtt végigcsináljuk!-szólalt meg Niall jelentőségteljesen, majd a karomnál fogva berángatott.

Azonnal a nagy előcsarnokban a szemben lévő pulthoz ment, ahol egy harminc körüli nő ült és a számítógépén pötyögött.

-Jó napot! A nevem Niall Horan és ő itt a barátom, Harry Styles.-mutatott rám.

Már nyitotta volna a száját a következő mondatra, mikor a nő közbevágott.

-Oh, Uraim, már nagyon várták magukat!-mosolygott kedvesen.

Ledöbbentünk egy pillanatra... Nem értettük ezt az egész szituációt a nő viszont zavartalanul folytatta.

-Menjenek! Második emelet és ha minden igaz, akkor a 127-es forgatószoba!-magyarázta aranyosan.

Forgatószoba? Kezd egyre furább és furább lenni.-gondoltam és Niall után siettem. Minden lépéssel a célunk felé közeledve egyre jobban paráztam.

-125, 126! Itt is vagyunk, 127!-mondta Niall megremegő hangon.

-Végülis, mi a legrosszabb, ami történhet!-nézett rám, de látszott rajta, hogy magát is győzködi. Bólintottam bíztatásképpen, mire bekopogott, lenyomta a kilincset és benyitott.