Halihóó! Innentől nem fogok minden rész előtt dumálni, most is csak azért, hogy megköszönjem a vote-okat és a kommenteket! Nem nagy dolog, de mégis mindig bearanyozzák a napomat! Szóval köszönöm és jó olvasást az elkövetkezendő részekhez!:)))❤️

~Louis~

Ahogy méterről méterre haladtunk, úgy öntött el egyre jobban a rettegés is. Mégis minden idegszálam meghazudtolóan hagytam, hogy azt tegyenek velem, amit akarnak és a lehető legméltóságteljesebben tűrjem. Az a gondolat tartotta bennem a lelket, ahogy felrémlett előttem Harry, hogy ő micsoda méltósággal tűrte a megpróbáltatásokat. Még mindig elszorult a torkom, ha csak belegondoltam, mennyi szörnyűséget kellett átélnie...és mindet miattam... De a sors igazságos és most én is megkapom, ami nekem jár...
Eközben kiértünk az utcára és mire jobban körbenéztem, a nyüzsgő terek helyett egy csendes, kihalt és rémisztő sikátorban találtam magam. A két gorilla két oldalról tartottak, úgy, hogy moccanni se tudtam.
-Tudod...-kezdett bele Liam tőle szokatlan mély, gyűlölettől fröcsögő hangszínen, fel alá járkálva előttem-...azt hitten, mikor pár hete meghosszabbítottuk a szerződéseteket, hogy ez egy nagyon előnyös üzlet lesz... És talán így lett volna...-állt meg velem szemben háta mögött összekulcsolt kezekkel és szemembe nézve lassan megindult felém. - Aztán, amikor az a két szerencsétlen félnótás odakeveredett hozzánk, akkor még bíztam benned, hogy tényleg a jó lehetőséget láttad meg bennünk. -Legvadabb álmaimban se gondoltam volna, hogy magadnak akartad megszerezni a kis göndört.-sziszegte elsötétedő pupillákkal.
-De Liam...-akartam volna tiltakozni, de torkomra forrasztotta szavaim. Kiderült, hogy háta mögött egy kést rejtegetett, amit most egyenesen torkomnak szegezett. Éreztem, ahogy a hideg fém hegye bőrömnek nyomódik és egy mozdulat kellene, hogy véget vessen életemnek. A halál félelem egy pillanat alatt cikázott át testemen. Egy pillanat alatt levert a víz és mellkasom szaporán emelkedett és süllyedt.
-Szeretlek Hazz...-suttogtam az ég felé nézve remegő hangon,mire Liam érzelmektől mentes kacaja felharsant.
-Szánalmas vagy Tomlinson!-folytatta vérfagyasztóan. -Azt hitted, hogy te, kis hősszerelmes tönkre teheted életem legjobb ajánlatát?!
Egyre jobban megemelte hangját és ezzel együtt a kést is egyre jobban szorította torkomnak.
Hiába próbáltam még mindig tartani magam egy áruló könnycsepp kiszökött lezárt szemeim mögül.
-Az egyetlen, aminek köszönheted, hogy nem teszlek el láb alól a Göndörkével együtt, az az, hogy Mr. Jabar még hajlandó átgondolni az ajánlatát.-húzta el a pengét, mire úgy kaptam levegő után, mint aki fuldoklik. -De most remélem egy életre megjegyzed, hogy te is csak egy kis szaros, semmitérő bábú vagy a sakktáblámon. Jobban mondva egy sötét paraszt! -lépett egyet hátra és azonnal behúzott egy nagyot. Megtántorodtam volna, ha a két gorilla nem fog olyan keményen. A következő ütések a hasamba érkeztek, majd miután összegörnyedtem az iszonyatos fájdalomtól, ismét a fejem vette célba, de mostmár térdével.
Hiába próbáltam minél kisebbre összehúzni magam, kegyetlenül tartottak két karomnál fogva, teljesen kiszolgáltatva. Mikor percekkel később lazult a szorítás azonnal összeestem és magzatpózba gömbölyödtem, de a bántalmazásnak még közel se volt vége. Ott rugdostak teli erőből ahol értek. Olyan szinten fájt már minden porcikám, hogy azt kívántam, bár egy késszúrással elrendeztek volna. Egyszercsak éreztem, hogy gyengülnek a rúgások, majd lassan abbamaradnak. Nem mozdultam, csak reszketve próbáltam túlélni a kínt, ami mindenhol átjárt.
-Remélem, megtanultad a leckét szarcsimbók!-húzott fel Liam ingemnél fogva, mire mint egy rongybaba lógtam kezében. Éreztem, ahogy fejem ismét térdéhez rántja, mire elterültem a földön.
-Gyertek fiúk, rendezzük el a Göndörkét is!-hallottam meg tompán hangját és távolodó lépéseket.
-Neee...-próbáltam minden erőmet összeszedve kiabálni, de csak egy elhaló sóhajra tellett és miközben éreztem, hogy valami meleg csordul ki számon a világ lassan sötétült el...

~Harry~

Lassan teltek az órák és a várakozás egyre idegőrlőbb lett. Hiába próbáltam nyugtatni magam, hogy minden rendben és Louis jól van, a megérzésem nagyon rosszat sejtetett. Újra és újra kezembe vettem telefonon, de mindig le is tettem, mikor bevillant Louis könyörgő tekintete, hogy ne keressem. Idegesen turkáltam hajam és tehetetlenül köröztem a kicsi szobában. Niall még mindig aludt és nem akartam őt is felriasztani, ezért úgy döntöttem, inkább kimegyek. Ahogy az ajtó felé vettem az irányt, hirtelen kivágódott és Pete rontott be rajta. Ijedten hátráltam a váratlan eseményre, de azonnal elém lépett és elkapta karom.
-Indulás!-kezdett kifele rángatni és láttam, hogy barátomat is elkapja egy nagydarab fickó, aki még félálomban ellenkezni se tudott.
-Mi folyik itt?! - nyüszítettem fel miközben megpróbáltam kezem kiszabadítani kevés sikerrel.
-Indulunk vissza! - kaptam meg az elég tömör választ.
Ezer kérdés cikázott a fejemben és tudtam, hogy csak úgy kaphatom meg a válaszokat, ha hagyom magam. Egy nagy sóhajjal fejeztem be a kapálózást és szabad kezemet rémült barátom vállára tettem.
-Nyugalom, semmi baj! Minden rendben lesz! - hazudtam és próbáltam egy mosolyt erőltetni arcomra több, kevesebb sikerrel. 

~Louis~

A fájdalom lassan kúszott be tudatomba és egyre élesebben mardosott. Próbáltam kinyitni szemeim, de az is csak nagy nehezen ment. Fogalmam sem volt, hol vagyok... Ahogy bal szememmel sokszor pislogtam és egyre tisztult a homályos kép, kezdtem felismerni a sikátort. Körbenéztem és közben kezdtek összeállni a dolgok. Élesen szívtam be a levegőt, - ami szintén nem kis fájdalommal járt bordáim környékén, - amikor Liam utolsó mondata is tudatosult bennem. Bántani akarja Harryt is! Nem hagyhatom, bármibe is kerül ez nekem! Minden erőmet össze szedve nehezen állásba tornásztam magam, de azonnal a falnak is tántorodtam. Nagyjából olyan érzés volt, mintha miden belső szervem külön életet élne, és a fejem is le akart szakadni nyakamról. Felhúztam ingem egy gyors ellenőrzésre, de elborzasztott a látvány, ami fogadott. Az egész hasam tele volt sötétbordó zúzódásokkal és horzsolásokkal. Megpróbáltam hozzáérni, de csak hangosan szitkozódtam, amikor csak még nagyobb fájdalmat okoztam magamnak. Az arcomat már meg se mertem nézni... Jobb szemem feldagadt, úgy hogy csak homályosan láttam ki és szám is felrepedt.
-Bazd meg Liam!-köptem kis egy adag félig alvadt vért, majd elrúgtam magam a falatól és amilyen gyorsan csak tudtam és megindultam a kis motel felé, ahol Harryék voltak. Nem érdekelt, hányan bámulnak meg vagy, hogy mit gondnak rólam, tudtam, hogy nem sok időm maradt. Bő fél óra keserves séta után meg is érkeztem. Ahogy a pulthoz mentem, ahol a fiatal hölgy felsikított és szája elé kapta kézét.
Fő a pozitív visszajelzés!-röhögtem fel magamban kínomban és odabicegtem.
-Szép napot Kisasszony! Meg tudná mondani kérem, melyik szobában lakik Harry Styles?-próbáltam meggyőzően nézni, de a lány, csak megrázta a fejét, még mindig szájára tapasztott kezekkel.
Zsebembe nyúltam és elővettem egy meggyőzésre alkalmas összeget, mire elkerekedett szemekkel nézett rám.
-Nagyon kérem! Csak beszélni szeretnék vele, de sürgősen!-próbálkoztam tovább, miközben az összeget közelebb csúsztattam.
Végre lassan kezdett magához térni és a bankjegyet elvéve, bár még mindig kissé kételkedve, de bólintott. Számítógépéhez fordult és pötyögött rajta valamit majd ismét rám nézett.
-Első emelet, harmadik ajtó jobbra... Öt perc után, ha nem jön le, hívom a rendőrséget! -nézett határozottan és el is fordult, mintha ő nem mondott volna semmit.
Azonnal megindultam a megadott irányban és reménykedtem, hogy Liam nem előzött meg. Az ajtóhoz érve bekopogtam, de mivel nem érkezett válasz, benyitottam. Legnagyobb meglepetésemre nem Harry vagy Niall állt a szoba közepén, hanem Liam egyik gorillája. Elkéstem! - csapott belém a tudat és elmormogtam egy nagyon cifra káromkodást.
-Már vártalak, Tomlinson! Tényleg igaza lett Liamnek, hogy azonnal a kis buzikádat fogod keresni...-lépkedett felém.
-Hol vannak?! - sziszegtem idegesen, de közbe én is hátráltam.
-Jó helyen, nyugodj meg! - kapta el karomat és húzni kezdett a folyosón.
Nem volt erőm ellenkezni, már ígyis alig álltam lábamon, amit ki is használt. Nem tehettem mást, hagytam, hogy kirángasson az utcára, beültessen egy taxiba, ami kivitt a reptérre. Nem kérdeztem többet, mert sejtettem, hogy felesleges lenne, de agyam ezerrel kattogott. Csak az járt a fejemben, hogy az a mocskos féreg mit fog tenni Harryvel. Ismertem annyira, hogy tudtam, őt nem csak simán el fogja gyepálni néhány verő emberrel, annál gonoszabb. Olyat fog tenni vele, hogy az még nekem is fájjon...

~Harry~

Nem sokkal később Mr. Payne magángépén vártuk, hogy felszálljon. Hiába hallgatóztam, a VIP részről átszűrődő hangokat, nem hallottam ki belőle a magas, mégis rekedtes, különleges hangot. Nagy sóhajjal hátradőltem és próbáltam ellazítani görcsös izmaim. Oldalra pillantottam, barátomra, aki eddig némaságba burkolózott. Mereven előre nézett és arcán végtelen szomorúság honolt. Ahogy megérezte, hogy nézem, felém fordult.
-Én tényleg csak jót akartam Hazz! Annyira sajnálom! - nézett szemembe és kékségit ismét elfutották a könnyek.
Elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy most én is színt valljak. Nagyot nyeltem és kissé elvékonyodó hangon kezdtem bele, amin az se segített, hogy a nagy vasmadár éppen indult.
-Azt hiszem valamit be kell vallanom...-kezdtem bele, amivel végre sikerült talán kicsit kizökkenteni barátomat. - Kérlek ne ítélj el, igazából én se értem, hogyan, vagy miért, de nem tudok rajta változtatni...-magyarázkodtam előre, de barátom félbe szakított.
- Harry, mi történt, ne ijessz rám!
Eddig kerültem pillantását most viszont szemébe néztem és egy szuszra kimondtam.
-Beleszerettem Louisba...
Figyeltem vonásait, ahogy lassan alakulnak át, ahogy felfogja szavaim.
-Ugye ez csak egy vicc?! - nézett rám mélységesen megrökönyödve és talán kissé kétségbeesetten.
-Nem, ez halálosan komoly!-álltam pillantását.
Rettegtem, hogy nem fogja tudni elfogadni, hogy betegnek fog tartani, amivel talán nem is téved, de nekem most szűkségem volt rá, hogy végre őszintén kimondhassam...
-Ez...ez...beteges! Képtelenség!-nézett rám könyörgőn, hogy megcáfoljam saját magam.
-Lehet...-bólintottam és kitekintettem az ablakon, figyelve az elsuhanó felhőket. - De ő is így érez...-adtam meg a "kegyelemdöfést".
Kellett volna pár másodperc, hogy folytatni tudjam, hogy megmagyarázzam, de félbe szakított.
-Akkor ez az egész felhajtás csak arra kellett, hogy legyen egy kibaszott kis románcod?-kelt ki magából hisztérikusan. - Hetek óta érzem, hogy titkolsz valamit, de mindig bíztam benned! A fogamat is majdnem otthagytam, csak hogy új életet kezdhessünk és így derül ki, hogy ez csak arra kellett, hogy addig te szépen hetyegj a kis buzival?!
Szinte már magából kikelve kiabált és folyamatosan haját turkálta ezzel próbálva leplezni kezei remegését.
-NEM!-szóltam közbe erélyesen mielőtt még jobban belelovalja magát. - Engedd, hogy elmagyarázzam! - Ez az egész azért volt, mert én is csak menekülni próbált...
-Menj a picsába Styles! - Már nem érdekelnek a hazugságaid!-kiabált rám vészjóslóan. -Egy legutolsó aljas szemét geci vagy!-pattant fel mellőlem és a tőlem legtávolabbi pont felé vette az irányt!
-Niall, hallgass meg könyörgöm!- álltam fel én is és utána akartam menni, de szavai megállítottak.
-Soha többet ne gyere a közelembe, te beteg állat! - üvöltötte már sírós hangon és az ablak felé fordulva, nekem háttal ült le.
Erőtlenül rogytam vissza székembe és kezembe temettem arcom.
Most mégis mi lesz?! Nekem szűkségem van Niallre, nem akarom elveszíteni! Nincs senkim, ha már ő is eltaszít! - mart belém a felismerés és ezzel együtt a rémület. Mostmár átkoztam magam, amiért nem bírtam tartani a szám. Miért nem tudtam valami egyszerű, ésszerű magyarázatot kitalálni, amitől jobban érzi magát és majd csak hetekkel később vagy talán sose kellett volna elmondom ezt!
Kegyetlenül lassan teltek az órák... Úgy éreztem, hogy szálanként tudnám kitépni hajamat...és nem csak a rémes lassan telő idő miatt. Az önmarcangolás és a lelkiismeretfurdalás olyan erővel kínoztak, hogy úgy éreztem belebolondulok. Szemem sarkából barátomat figyeltem, aki nekem még mindig háttal, teljesen összetörten bámult ki az ablakon. El akartam neki magyarázni ezt az egészet, hogy mennyire kibaszottul nem én irányítom az életem, hogy én is inkább a halálba futottam volna előle, de minden annyira megváltozott!
...

Végre valahára lassulni és süllyedni kezdett a vasmadár, jelezve hogy megérkeztünk. Gyomrom már szinte megszokott módon emelkedett meg és vert le a víz, de már ezt is rezignáltan kezeltem. Mikor földet értünk ismét megjelent Pete és kiadta az utasítást, hogy szálljunk le a gépről és húzzunk haza. Úgy kullogtam lehajtott fejjel, mint a halálra ítéltek. Mindent, amit csak lehetett, tönkretettem magam körül...-képtelen voltam megszabadulni a fojtogató érzéstől.
Olyan mélyen süllyedtem az önsajnálatba, hogy csak percekkel később jöttem rá, hogy egyedül kóválygok a szürkületben az út szélén és fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Tenyerembe vájtam körmeim, mikor rájöttem, hogy Niallnél volt minden maradék kis pénzünk, ő pedig biztos taxival indult haza. Nem hibáztattam érte azok után, amit vele tettem, de a pánik egyre jobban eluralkodott rajtam, hogy mégis hogy fogok így haza jutni. Ez már túl sok volt nekem a mai nap minden történésével együtt. Szégyen ide vagy oda, de a földre rogytam és arcom kezembe temetve elsírtam magam.
-Istenem, miért teszed ezt velem?! - kiabáltam az ég felé félig dühösen, félig kétségbeesetten.
Órákig ültem és magam elé bámulva hagytam, hogy könnyeim lefollyanak arcomon, míg végül teljesen leszállt a sötétség. Telefonomban újra és újra kikerestem Niall számát, de egyszer se volt merszem megnyomni a kis zöld gombot.
Mégis mit mondhatnék?! Mégis hogy mondjam el azt, ami történt és hogy mondjam el, hogy mennyire sajnálom. Ilyenkor olyan kevesek és semmitérőek a szavak! Lassan úrrá lett rajtam az egész napos stressz miatt a kimerültség és észre se vettem, amikor az álom gonosz módon leragasztotta a szemeimet.