Sziasztoook!:D Megérkeztem a folytatással, remélem elnyeri a tetszéseteket!;)

~Harry~

Louis dermesztő lassúsággal indult meg Zayn felé, aki térdelve, lehajtott fejjel, de méltóságteljesen ült sarkain. Lassan elé lépkedett, ahol megtorpant. Leguggolt és durván álla alá nyúlva kényszerítette a fiút, hogy ránézzen. Ajkát keményen övének nyomta, mire ismét olyan érzésem támadt, mintha mellkason vágtak volna, de igyekeztem nagyokat nyelni, hogy elviselhetőbb legyen a fájdalom.

Hiába tudtam, hogy ez az egész meg van rendezve és csak színjáték, mégis kirázott a hideg és megremegtek lábaim. Hiába nem akartam, ismét felrémlett bennem, amikor én kerültem hasonló helyzetbe... Soha nem fogom tudni elfelejteni azt a kiszolgáltatottságot és megaláztatást, amit át kellett éljek...

A fekete elfordította fejét, kifordulva a csókból, mire a másik felmordult.

-Akkor is az enyém leszel!-mondta olyan rekedt, hangon, amitől kirázott a hideg.

A másik nem reagált semmi, csak ismét földre szegte fejét.

-Addig foglak kínozni, amíg nem mondod, hogy csakis az enyém vagy!-egyenesedett fel lassan állásba és kínzó lassúsággal kezdte fekete ingének gombjait kigombolni, majd nadrágja övéhez nyúlt és egy pillanat alatt kiszabadította a növekvő dudort. Mikor már teljesen csupaszon állt, újra leereszkedett az előtte térdelőhöz.

-Tisztázzuk a játékszabályokat!-suttogta gonosz, de egyben kéjes hangon. -Ha előbb élvezel el, mint én, addig foglak izgatni, amíg már sírva könyörögsz, hogy elmehess!-morogta és megnyalta ajkát. Zayn légzése egyre gyorsult és kezével is egyre kevésbé tudta eltakarni szerszámát.               -Tudom, hogy te is akarod...-kuncogott fel Louis és egy finomnak nem nevezhető mozdulattal hanyatt lökte a fiút a földön, aki egy nyögés kíséretében érkezett meg. Rögtön lábai közé furakodott és fölé tornyosult. A fekete megkötözött kezeit maga előtt tartva akarta ellökni, de a fiú elkapta a ragasztószalagnál fogva csuklóit és feje fölött leszorította a padlóra. Másik kezével nyakától kezdve ujjbegyeivel simított végig az izmos nyurga testen, majd ugyanezt megtette, csak most körmeivel piros csíkot húzva a sima bőrön. Zayn megvonaglott és csípőjét fellökve nyögött egy aprót.                                                                                                                                                                -Szóval mazochista vagy...-krákogta Louis és lehajolt ajkaihoz egy vad csókra. Percekig csak a szemérmetlen cuppogó hangok és szaporodó nyögéseket lehetett hallani. Mikor elhúzódott, látszott, hogy az alatta fekvő fiú éppen lenyalja ajkából kiserkenő vérét.

-Kérlek! Szinte nyögte ezt az egy szót.

-Mire?!-érkezett a kérdés, bár pontosan tudta, mit akar a másik.

A fekete kinyitotta hatalmas gesztenye szemeit és egy nagy sóhajjal mondta ki.

-Kínozz, légy kegyetlen!

Erre a mondatra a másiknak akadt el egy pillanatra lélegzete. Nem várt, azonnal lenyúlt, hogy beigazítsa magát és egy lassú, de határozott mozdulattal hatolt be a testbe. Mindketten egyszerre kiáltottak fel, Louis az élvezettől, Zayn pedig a fájdalomtól. De az ő hangja is átváltott kéjesbe egy pillanattal később.

-Istenem, annyira szűk és forró vagy!-kiáltott fel Louis és kegyetlen mozgásba kezdett, nem kímélve az alatta vergődő fiút.

-Igen! Ahhh!-nyöszörgött Zayn és gerince ívbe hajlott, ahogy egy újabb lökéssel még beljebb hatolt testébe.

Perceken keresztül csak a két test összecsapódó hangjait, a zihálásukat, nyögéseket és kiáltásokat lehetett hallani. Louis kegyetlenül ostromolta a testet, amit a magévá tett, de Zayn hihetetlenül jól tűrte. Remegő péniszéből már szinte folyamatosan szivárgott nedve és mindkettejükről patakokban folyt az izzadtság.

-Gyerünk, élvezz már el!-kiáltott fel Louis, hátravetette fejét a kínzó kéjtől, amit az újabb behatolás eredményezett.

A fekete körmeit már szinte a húsáig vájta tenyerébe és olyan cifra hangokat adott ki, mint aki tényleg komoly kínokat él át.

-Nem...ahhh...-próbált beszélni, de hangja folyton nyögésbe vagy zihálásba fúlt.

Hirtelen az összes izma megfeszült és váratlanul fordított helyzetükön. A lendülettől Louis került a hátára és Zayn tornyosult fölé és kíméletlen mozgásba kezdve a merev tagon.

-Bassza meg! Jóh ég!-hördült fel a fiú és keményen belemarkolt a fekete derekába és teljesen magára szorította, hogy ő irányíthassa a mozgást.

Zayn is érezhette, hogy már csak másodpercei maradhattak. Egyik kezével rámarkolt szerszámára és erősen megszorította azt, míg másikkal maga mögé nyúlt, megkeresve az alatta rángatózó fiú bejáratát és ujjaival kezdte izgatni.

A két inger már túltett Louis határain. Egy éles kiáltás hagyta el száját, és vibráló izmokkal, egybefüggő nyögésekkel élvezett el. Szinte ugyanebben a másodpercen robbant Zayn is, teljesen beterítve az alatta élvező fiú testét.

Mikor mindkettejükben elcsitult a gyönyör, Zayn erőtlenül dőlt mellkasára és együtt szuszogtak, miközben ujjaikat tétován összekulcsolták.

-És vége!-kiáltott fej mellettem újra az operatőr, de alig hallottam valamit olyan hangosan vert a szívem.

A két izzadtságban és egyebekben úszó fiú még váltott egy utolsó csókot és szépen lassan feltápászkodtak a földről.

Észre se vettem, ahogy egy könnycsepp végigszánkázik arcomon. Nem tudtam tovább egy helyben ácsorogni. Sarkon fordultam és szinte kirobbantan a folyosóra, amin lélekszakadva próbáltam menekülni... A saját érzéseim elöl...

Egészen az udvarig futottam, a rózsalugasokhoz, ahova szinte úgy rogytam le. Hajamba túrtam miközben zaklatottan vettem a levegőt. Gondolatok százai vagy talán ezrei kavarogtak a fejembe, teljesen megbénítva engem. Ez az egész kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mi volt Louis célja.. Minél jobban magába akar bolondítani és azzal tesz tönkre, hogy soha nem lehet az enyém! Ez mindent megmagyaráz! Azt, hogy folyamatosan ki akart velem békülni, a kávézás utáni estét, amikor a parkban futottunk össze és a tegnap előtti estét és mindent! Talán az is csak mese volt, amit az életéről mesélt... Az sem igaz amit kérdez...

A fájdalom helyét egyre jobban a mélységes gyűlölet és kétségbeesés kezdte átvenni. Ennek soha nem lesz vége... Remegtem meg kissé, ahogy nagyot sóhajtottam. Két hete még azt hittem, ha aláírom az a szerződést, annyi pénzem lesz, hogy életem végéig boldogan élhetek. Mostanra viszont rájöttem, nincs az a pénz, amivel meg lehetne venni a boldogságot.-temettem reszkető kezeimbe arcom és hagytam, hogy szépen lassan, mintha csak egy gonosz kígyó lenne, úgy másszon végig egyre jobban testemen a kétségbeesés. Hirtelen dermedtem meg, mikor a megoldás villámként csapott le rám.

-Pénz...-suttogtam. -Köszönöm Uram!-kulcsoltam össze az ujjaim és felálltam.

Most vagy soha...

...

-Niall?! Hol a picsába vagy?!-morogtam dühösen és szinte végigrohantam a folyosón, ahogy az idegességtől és izgalomtól felszökött az adrenalin a véremben.

-Jól vagy Hazz?-kiáltott utánam Lucy, ahogy elrobogtam mellette, de rá se hederítettem. Most se nem láttam, se nem hallottam. Úgy döntöttem, nem pazarlok több időt a hasztalan keresgélésre, inkább írok neki egy üzenetet és ha látja, majd jön ő is.

Minden szabályt felrúgva masíroztam ki az épületből, nem foglalkozva a következményekkel... Többet nem fognak tudni ártani nekünk! Azt se tudtam, hogy értem haza, mert agyam folyamatosan kattogott, kidolgozva egyre részletesebben a tervem. Szinte még alig léptem be Niall házába, máris csörgött a telefonom.

-Mi történt Harry?! Baj van?! Mondd, hogy nincs baj?!-hadarta barátom és hangjából érződött, hogy komolyan aggódik.

-Gyere haza! Muszáj megbeszélnünk valamit!-válaszoltam nyugodt, de elszánt hangon. 

-Már úton vagyok, pár perc és otthon leszek!-sóhajtott nagyot idegesen és kinyomott.

A kanapéhoz sétáltam és lerogytam rá. Fejemet a támlára hajtva próbáltam összeszedni magam, hogy mindent kizárva csak a tervemre tudjak koncentrálni. Már reggel óta annyi minden történt velem, hogy lassan úgy éreztem belebolondulok... Pár perc elteltével valóban nyílt az ajtó és egy szöszi fej bújt be!

-Mi történt?!-szögezte nekem a kérdést minden bevezetés nélkül és csak úgy áradt belőle a feszültség.

Már nyitottam volna a szám, hogy belekezdjek, de torkomra forrtak a szavak. Mégis, hogy mondjam el, ami történt?! Biztos, hogy elítélne, vagy egyenesen őrültnek tartana, ha megtudná, hogy nekem mit jelent Louis... És teljesen igaza is lenne... De nem mondhatom el!

-Khm...üljünk le!-próbáltam húzni az időt és a kanapé felé masíroztam, de elkapta kezem.

-Styles!-nézett keményen szemembe. -Megszegtem egy kibaszott nagy szabályt és te is, elszöktünk munkaidő alatt. Ezért bármikor rács mögé kerülhetünk, szóval ez nem játék! -Mond mit akarsz!

Szemei szinte sötétkéken csillogtak és arcára komoly vonások ültek. Teljesen igaza volt, mégis képtelen lettem volna beszélni a nemrég történtekről... Inkább belekezdtem tervembe, reménykedve, hogy nem kérdez rá, mi vett rá erre. 

-Döntöttem!-álltam pillantását és kezdtem bele. -Új életét kezdek!-mondtam egy nagy szusszal és vártam, hogy kérdezzen, de csak bólintott. Nagyot nyeltem, hogy próbáljam kicsit kisebbre faragni a gombócot a torkomban, ami hirtelen nőtt. -Ma este hazamegyek és elviszem a Gemmanak elrejtett pénzt!

Barátom élesen szívta be a levegőt, de mostmár végig mondom, bármi is lesz a vége...

-Elmegyek ebből a pokolfészekből, veszek egy új személyazonosságot egy másik országban!-folytattam és figyeltem reakcióit, amik nem éppen voltak megnyugtatók. -De szeretném, ha tudnád, bármit is mondasz, meg fogom tenni, csak szeretném tudni, hogy veled vagy nélküled!

Ahogy befejeztem a mondatot síri csend állt közénk. Niall teljesen lesokkolva állt előttem és csak egy fél perc elteltével túrt idegesen tincsei közé.

-Ezt mégis hogy gondoltad!-kiabált rám váratlanul. -Csak támadt egy ötleted és képes lennél mindent magad mögött hagyni?! -Ez teljesen irreális!-járkált fel-alá és úgy nézett ki, mint egy felidegesített tigris, aki ölni akar... -A családod, a barátaid...itt van az életed!-torpant meg és nézett rám hirtelen újra.

-Ez nem élet!-mondtam határozottan és próbáltam nyugodt maradni, de kezem ismét remegni kezdett.

-De ez akkoris egy elhamarkodott döntés!-vágott vissza és hangjából a düh mellett kihallatszott a kétségbeesés is.

-Nem, Niall, ezt már sokkal előbb meg kellett volna tennem!-válaszoltam.

Számítottam rá, hogy nem lesz egyszerű beszélgetés, arra viszont nem, hogy Ni ennyire ellenezni fogja. Hiszen pár héttel ezelőtt még ez lett volna a legjobb hír, amit hallhat. Itt egy új élet lehetősége, amit csak ilyen könnyelműen el akar dobni?! Már bennem is rendesen kezdett felmenni a pumpa.

-Ezt nem teheted!-kiabált rám hisztérikusan.

-De, és ha te gyáva vagy megtenni, akkor nélküled!-köptem keményen a szavakat arcába.

Éreztem, hogy ezzel túllőttem a célon, de mostmár késő volt. Arca megnyúlott a döbbenettől és egy pillanatra halálos csend állt közénk.

-Hát neked komolyan ennyit jelent minden, ami itt van?! Képes lennél eldobni mindent, hogy kergethesd az irreális álmaid?!-válaszolta kiabálva, de hangjából kihallatszott a mélységes csalódás. -Ez nem egy film, amiben te vagy a hős, aki csettint egyet és helyrehozhatja az életét, hogy tökéletes legyen a happy end! -Ez az élet, Harry!

Mondandója végén kezdett egyre halkulni hangja. Az ajtóhoz sétált és felkapta a fogason lógó kabátját, majd kilépett. Még mielőtt bezáródott volna mögötte a bejárat, hallottam, ahogy visszakiált.

-Azt hittem, barátok vagyunk...

Úgy éreztem, minden erőm elhagy ezért leroskadtam a kanapéra. Arcom kezeimbe temettem és hagytam, hogy könnyeim utat törjenek maguknak. Még sosem éreztem ennyire elveszettnek magam és kilátástalannak az életem, pedig az elmúlt hetekben elég sok minden történt... Most viszont senki nincs mellettem...

-Nem akarlak elveszíteni Niall! -Könyörgöm, gyere velem!-suttogtam és közben hagytam, hogy fájdalom végleg eluralkodjon rajtam. Nélküle nem lenne teljes az életem sehol! Olyan, mintha a testvérem lenne...vagy talán még annál is fontosabb nekem.

Csak reménykedtem, hogy vissza fog jönni és megbeszéljük a dolgokat, csak elment kiszellőztetni a fejét. Tudtam, hogy ő is tudja, hogy úgyis csak egy lehet ennek a "játéknak" a vége...

Ahogy teltek az órának tűnő percek és lassan tisztultak le bennem a dolgok, rájöttem, hogy nem tudom mit is akarok csinálni valójában... Viszont tudom, hogy mit nem, és ez kiindulásnak pont elég. Nem akarok itt élni, ahova ennyi rossz emlék fűz. Tudom, hogy a múltam soha nem fogom tudni magam mögött hagyni, de ha nem benne élek, úgy talán könnyebb lesz. Egyedül két emberét vérzett nagyon a szívem...Niall és anya. Már rég megtettem volna, ha ők nincsenek és nem láncolnak ide a szeretetükkel.

.....

Az órák olyan lassan teltek, mintha egy gonosz kis manó titokban mindig visszatekerné rajta a mutatót. Egyre feszültebb lettem, amin folyamatosan csörgő telefonom se sokat segített, de akkor sem fogom felvenni. Amióta Niall eltűnt, reménykedtem benne, hogy tudja, ketyeg az ideje. Bármi is lesz, ma betörök...a saját otthonomba...

-Én ezt nem bírom tovább!-rezzentem össze Niall hangjára, ahogy belépett az ajtón. 

Hirtelen ültem fel meglepetésemben, mert már teljesen lemondtam róla, hogy ma még látni fogom.

-Kérlek beszéljük meg!-ült le mellém a kanapén és fáradt szemekkel, nyúzott arccal és könyörgően nézett.

-Mégis mit?! -Te is ugyan azon mész keresztül mint én...-Nem értelek. mi tart vissza!-motyogtam, bár azért nem egészen így van. Fogalma sincs, Louis miatt min mentem keresztül...

-Itt vannak a barátaink és a suli!-próbálkozott erőtlenül, de egyértelműen magát is csak győzködte.

-Niall... Nem mondtam többet, csak mélyen szemébe néztem, mire kifújta a levegőt.

-Lisa...-bökte ki az egyetlen okot, ami még valójában itt tartja. -Nem akarom itt hagyni, érted Harry?!-nézett rám, szomorúan csillogó szemekkel. -Nem akarom, hogy más nevettesse meg, hozzáérjen vagy csak ránézzen! -Nem tudom, hogyan, vagy mikor vette el ennyire az eszem...de én szeretem őt!

Lélegzetvisszafojtva hallgattam, és a tudatalattim helyeslően bólogatott, jelezve nekem, hogy kár hazudnom magamnak, hisz én pont ugyanezt érzem...

-Nem akarok közted és közte választani!-mondta, mire hirtelen elfacsarodott szívem, ahogy lecsapott rám a lelkiismeretfurdalás.

Hogy lehettem ennyire gonosz, hogy ilyen döntésre kényszerítettem. De én nem akarok itt maradni még három évig!-ellenkezett rögtön a bal vállamon ülő kis ördög. Muszáj valahogy közös nevezőre jutnunk! Percekre beállt a csend és csak sebesen járt agyam, valami megoldást keresve, elég reménytelenül.

-Mi lenne, ha beszélnél erről Lisaval?-tettem fel az eleve elvetendő kérdést.

-Kizárt!-válaszolta kapásból. -Kérlek, nem lebeszélni akarlak, csak gondold át még egyszer! -Nehogy olyat tegyél, amit később nagyon megbánnál!-állt fel egy nagy sóhajjal és ismét az ajtó felé ment.

-Hova mész?!-kiáltottam félve utána. Nem akartam, hogy bármi hülyeséget csináljon...

-Gondolkodni...vagy vissza...nem tudom...-kaptam egy kurta választ és újból egyedül maradtam a félelmeimmel és kételyeimmel.