~Harry~

Nagyon lassan, egyre közelebb hajolt, míg már annyira összemosódtak vonásai, hogy le kellett csuknom szemem. Egy pillanattal később megéreztem a puha ajkakat, amik finoman kezdték becézgetni enyémeket. Újra átjárta testem a bizsergető érzés, a vérem meglódult és szívverésem is felgyorsult. Hihetetlen érzelmek kavalkádja öntött el és bármit megtettem volna, hogy örökre ebben a csodaországban maradhassak.

Louis hirtelen húzódott el, mire kipattantak szemeim. Láttam, hogy készül lekászálódni rólam, ezért azonnal felemeltem kezeim és hajába túrva visszahúztam fejét.

-Kérlek ne menj el...-suttogtam ajkára és most fejemet picit megemelve én érintettem össze ajkaink. Mikor nem viszonozta csókom, egy pillanatra megijedtem és nem értettem, mit rontottam el. De ekkor azonnal mozdult ő is és picit elfordítva fejét számra tapadt. Izgatóan játszott ajkaimmal és kezét is mozgásba lendítette. Végigsimított testem, ami már a ruha anyagán keresztül is libabőrössé tett. Nagyot sóhajtottam, ahogy megtalálta felsőm alját és alá siklott. A lehetőséget kihasználva nyelvét is átcsúsztatta számba, ahol rögtön rátalált enyémre. Olyan finoman kezdte simogatni, mint amit kezével tett, amitől a boldogság ismét egy újabb hulláma csapott le rám. Kezeim hajából hátára siklottal és finoman megkarmoltam, mikor nyelvével eltalálta azt a ritmust, amivel az őrületbe kergetett. Icipicit fordított fején és hagyta, hogy most én csúsztassam nyelvem szájába, felfedezve azt. Felnyögtem attól, hogy egy pillanatra átengedte az irányítást és azt tehettem, amit csak akartam. Egyre vadabbul faltuk egymást és kezeink egyre nagyobb területet jártak be a másik testén. Olyan leírhatatlan érzések milliói ragadtak magukkal, amit még sose érzetem. Teljesen egymásra hangolódtunk és megszűnt a külvilág létezni, csak ez a pillanat számított, ami beszippantott minket.

Fogalmam sincs mennyi ideig, de bizonyára hosszú perceken keresztül csókolóztunk összesimulva és közben simogattuk egymást.

Lassan vált el, újra és újra visszahajolva egy finom puszira. Aléltan mosolyogva túrtam tincsei közé, mikor végleg sikerült elhúzódnia.

-Ez a mi kis titkunk marad...-suttogta kacsintva, majd óvatosan lemászott rólam.

A következő pár perc eseményeiből semmire nem emlékszem, az agyam tartalékon állt és csak a pár perce történteket játszotta le újra és újra. Hiába tudtam tudat alatt, hogy én csak egy játékszer vagyok, a rózsaszín köd olyan átláthatatlanná vált szemem előtt, hogy nem tudtam józanul mérlegelni.

Csak akkor kaptam észbe, mikor megálltunk. Kinéztem az ablakon és megpillantottam Niallék hazát. Louis kinyitotta az ajtót, de ahogy ki akartam szállni, nem tudtam... Egyszerűen képtelen voltam uralkodni az izmaim fölött. Kétségbeesetten néztem a fiúra, aki elfelhősödő arccal figyelt.

-Bassza meg...téged beginaztak...-morogta és lehajolt értem, hogy ismét kézben vigyen.

-Mi történik velem?!-kérdezem és hangom elcsuklott félelemben. Nem tudtam mi történik velem, miért vagyok megbénulva... Nem akarom, hogy egész életemben így kelljen majd éljek...nyomorékként.

-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!-szorított Louis mégjobban magához, hogy lecsillapodjon remegésem. -Valaki beadott neked egy olyan drogot, amitől egy darabig nagyon jó lesz a kedved, majd védekezés képtelenné tesz... De holnapra el fog múlni már a hatása és semmire nem fogsz emlékezni!-suttogta és hajamba nyomott egy puszit.

Eközben odaértünk az ajtóhoz, ahol valahogy benyomta a csengőt. Pár pillanattal később résnyire nyílt a bejárat és barátom gyanakvó hangja szólt ki.

-Ki az?!

-Louis vagyok, kérlek engedj be, hazahoztam Harryt, nincs jól.-mondta  helyzethez képest viszonylagos nyugodtsággal hangjában.

-Micsoda?!-tárta szélesre az ajtót. -Új Isten Hazz, jól vagy?!-fogta meg rögtön csuklóm ösztönösen, kitapintva pulzusom. -Gyere be!-lépett el az ajtóból.

Besétált és letett a kanapéra. Amint leért a fejem, ólmos fáradság telepedett rám, ezért lecsuktam szemeim. Éreztem, hogy besüllyed mellettem a kanapé és valaki kitűri az arcomba lógó tincset.

-Mi történt vele?!-szólt mellettem Niall aggódó hangja.

-Az utcán bolyongott, mikor összetalálkoztunk, akkor még nem volt ilyen rosszul. Nem tudom hol járhatott, de valószínűleg ginat kaphatott, minden jel arra utal...

Ez volt az estéből az utolsó, amit még érzékeltem,mielőtt elvesztettem az álom ellen folytatott reménytelen küzdelmet.

........

-Hazz! Ébredj!-suttogta valaki, mire csak felmordultam és az oldalamra fordultam.

-Hazza! -Kelj fel légyszi!-próbálkozott tovább, mire megkegyelmeztem neki és kinyitottam szemeim.

-Niall?!-kérdeztem értetlenül álmos hangon, ahogy nagy nehezen ráfókuszáltam. -Hogy kerülök én ide?!-ültem fel azonnal ijedten, amint felfogtam, hogy egy ágyban fekszem és semmire nem emlékszem, hogy jutottam ide.

-Nincs semmi baj, nyugodj meg!-ült le mellém az ágy szélére és átkarolt.

-De mi történt?!-kérdeztem zaklatottan. Nem tudom elhinni, hogy már megint ez történt velem! 

-Valaki bedrogozott tegnap este...-nézett komolyan a szemembe, rögtön a lényegre térve.

-Hogy micsoda?!-nyikkantam fel és az agyam azonnal belekezdett a rémsztorik gyártásába, hogy mi is történhetett...

-Ne félj, mostmár minden rendben, biztonságban vagy!-simogatta nyugtatóan hátam.

Megpróbáltam nagyokat lélegezni, hogy kicsit lenyugtassam magam, de az idegesség egyre jobban úrrá lett rajtam.

-Figyelj rám!-szólalt meg ismét. Muszáj összeszedned magad, hogy legalább valamilyen nyomon elindulhassunk, hogy kiderítsük, mi történ.

Bólintottam és hajamba túrva folytattam a jóga légzést. Pár perc múlva már valamivel nyugodtabban néztem Nire, aki eddig türelmesen várt és nyugtatóan simogatott.

-Köszönöm, mostmár megvagyok!-néztem rá bólintva.

-Szóval...-kezdett bele. -Tegnap délután még dokihoz mentél! Onnan hova mentél, emlékszel még?

Összeráncolt homlokkal erőltettem az agyam, hogy felidézzem, a szintén eseménydús tegnapi napot.

-Igen...-pörgettem végig fejemben az aznap történéseit. -Aztán utána Maya elvitt valahova bulizni...-gondolkodtam tovább hangosan.

-Ezt nekem nem is mondtad!-szúrta közbe és hangjából kihallatszott, hogy ez nem esett jól neki.

-Igen, ne haragudj,-néztem rá bocsánatkérően- miután elköszöntem, csak azután beszéltük meg.

Legyintett, jelezve, hogy ez most nem olyan fontos és kérdőn nézett, várva a folytatást.

-Tehát elmentünk és... -Baszki...-nyögtem fel, mikor beugrott az utolsó emlék, ami még nem veszik homályba... -Maya...-suttogtam szinte sokkosan.

-Messék?!-húzta fel barátom éretlenül szemöldökét.

-Maya adta nekem a drogot!-kiáltottam fel, ahogy a felismerés lecsapott rám.

A szőkeség kék szemei nagyra tágulnak és minden vonása megnyúlott.

-Biztos vagy benne?!-kérdezte liftező hangon, mire bólintottam. -De hát mégis miért tette volna?!

-Fogalmam sincs!-ráztam meg fejem még mindig elképedve. -És fogalmam sincs arról se, mit tett velem!-nyögtem fel mert innentől már szinte semmi emlékem nem volt.

-Ettől nem kell félned, valószínűleg semmit!-tette kezét vállamra. -Valószínűleg valahogy meglógtál, még mielőtt teljesen hatott volna a szer és szerencsére pont rád talált Louis.

-Louis?!-nyüszítettem fel egy oktávval magasabban mint eddig. Akkorát dobbant a szívem, ahogy kiejtettem nevét, hogy azt hittem, kívülről is jól hallható volt. Éppen elég szörnyű lett volna még nélküle is tegnap este!

-Igen. -Nagyon rendes volt tőle, hogy idehozott...nem gondoltam volna róla...-mondta elgondolkodva.

-Én se...-válaszoltam és próbáltam figyelmen kívül hagyni a megmagyarázhatatlan kellemes bizsergést, ami átjárta testem. Nem mondhatnám emléknek, ami halványan felvillant a fejeben, hiszen csak egy érintés érzésének emléke...egy illat...egy érzelem... Mégis pontosan tudtam, hogy valami még történt aznap...valami, amire talán jobb is, ha nem emlékszem...

-Azt hiszem a mai reggelre egyelőre elég volt a krimiből... Menjünk reggelezni! -Ma még úgyis lesz egy kemény beszélgetésünk Mayaval...-állt fel az ágyról és kezét nyújtva felhúzott engem is, majd elindultunk a konyha felé.

...

-Állj meg egy pillanatra!-kaptam el a vékony kart magamhoz képest szokatlanul durván, mire a hozzá tartozó személy fájdalmasan felnyögött és ijedten nézett rám.

-Én-én...megmagyarázom!-nyöszörgött a lány és próbálta lefejteni ujjaim felkarjáról.

Soha nem tennék ilyet, főleg nem egy nővel, de most, hogy megpillantottam olyan indulat öntött el, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Egész reggel ezen agyaltam, hogy mi oka lehetett, hogy "randi drogot" adjon nekem és csak egyre rémesebb dolgok jutottak eszembe. Hogy merészelte ezt tenni velem?!

-Csak annyit mondj meg, hogy miért?!-sziszegtem arcába.

-Annyira sajnálom Harry!-nézett rám könnyes szemmel és testtartása megadóvá vált. -Nem voltam már teljesen józan...nem tudtam, mit csinálok...-mondta megremegő hangon.

-Ez még nem elég mentség!-köptem arcába durván, fújtatva.

-Fogalmam sem volt róla, hogy te nem akarod!-mondta már szinte sírva. -Egyszer sem utasítottál vissza, nem gondoltam, hogy baj lesz, ha ágyba viszlek!

Azt hittem rosszul hallottam és döbbenetemben még karját is elengedtem.

-Micsoda?!-kérdeztem, szinte cincogva, mikor leesett, hogy ő nem is a gina miatt kér bocsánatot. -Már te is meg akartál erőszakolni?-kérdeztem hitetlenkedve és hátra léptem egyet, mintha most tudtam volna meg, hogy a lány egy súlyos betegséget terjeszt.

-Miről beszélsz?!-nyúlt meg neki is az arca!

Oh! Komolyan, itt mindenki olyan jól színészkedik, mintha tanítanák!

-Ne játszd a hülyét!-kiabáltam rá és hallottam, hogy nyílik mellettünk egy ajtó, de nem érdekelt. -Bedrogoztál, hogy megfektethess és én is csak egy trófeád legyek a sok között!-folytattam, de már nekem is nagyokat kellet pislognom, hogy nehogy utat törjön magának néhány áruló...

Hirtelen újra előtört az szörnyű emlék, amit egy élet nem lesz elég elfelejteni... Annyira fájt, hogy ismét szembesülnöm kellett vele, hogy én itt senkinek nem érek többet egy jó üzletnél és-vagy egy dugásnál.

-Mi folyik itt?!-lépett hirtelen közénk Lucy és átkarolta Mayat, az én vállamra pedig Tony tenyere simult.

-Én semmi ilyet nem akartam!-kiabált vissza Maya elcsukló hangon! -Teljesen ártalmatlan kis kedvcsinálót adtam, mert nem akartál inni, de azt akartam, hogy jól érezd magad. Utána annyira laza és szexi lettél, hogy nem bírtam magammal. De mondom, hogy nagyon sajnálom azt is, hogy próbálkoztam. Már így is nagyon szarul érzem magam, pedig semmi nem történt!-mondta nagyot sóhajtva és lesütötte szemeit.

-Tessék?-kérdeztem vissza megrökönyödve. -Tehát azt mondod, hogy mi nem...szóval...úgy értem...-kínlódtam a mondat befejezésével, de a lány kisegített.

-Mielőtt bármi lehetett volna, faképnél hagytál!-motyogta és hangjából kiérződött a csalódottság.

Hirtelen úgy megkönnyebbültem, hogy azt hittem elrepülök és egy hatalmas sóhajjal leestek eddig feszülő vállaim. Ha valóban "csak" ennyi történt, az már sokkal jobb, mint a fantáziám által gyártott rémsztorik.

A másik két ember csak kapkodta a fejét kettőnk között.

-Mi a fasz?!-csúszott ki Lucy száján, mire minden szem rátapadt. -Maya, már mondtam, hogy Harry nem a te embered!-pirított keményen barátnőjére, aki a földet pásztázta és halkan szipogott.

-Sajnálom...-suttogta. -Én csak...amióta megláttalak, azóta elvetted az eszem és meg akartalak szerezni... Aztán tegnap azt hittem, végre sikerülhet...

Lucy vonásai rögtön kisimultak és dühös helyett mindentudóan fordult a lányhoz. Finoman maga felé húzta és megölelte.

-Gyere, sétáljunk egyet!-tolta el magától pár pillanattal később és elindultak az udvar felé.

-Látom mostmár te is jó belekóstoltál az itteni létbe!-szólalt meg Tony is, de hangjából nem sütött gúny, csak együttérzés.

-Azt hiszem megyek, megkeresem Niallt.-mondtam nagyot sóhajtva és halványan elmosolyodva intettem neki.

Miután bejöttünk, fogalmam sincs, merre ment, mert én rögtön Maya keresésére indultam, hiába beszéltük meg azt, hogy majd együtt beszéljük meg vele a dolgokat. Jobbnak éreztem, ha ezt csak ketten tisztázzuk, mert nem voltam benne biztos, hogy olyan dolgok nem hangoznának el, amit Ninek  nem kellene hallania. Most viszont ennek hála csak bolyongtam a termek között, mert sehol se találtam. Eközben az agyam folyamatosan dolgozott. Most, hogy jobban belegondolok, Maya tényleg mindig különösen kedves volt velem, de ez akkor fel se tűnt. Ha előbb tudtam volna, hogy ilyen bonyodalom lesz a vége, már az elején letisztáztam volna vele...vagy legalábbis nem hagyom ennyire elfajulni a dolgokat.

A fél épületet körbejártam már, de még mindig nem bukkantam barátom nyomára. Utolsó tippem a 127-es szoba volt, amit direkt hagytam utoljára. Annyi szörnyű emlék fűz hozzá, hogy még most is remegő kézzel nyitottam be.

-...és a 8as állúst is indítsd, hogy meglegyen a szemszögváltás!-magyarázott éppen az egyik ember a szobában és mindenki rá figyelt.

Gyorsan körbefuttattam tekintetem a szőke tincseket keresve, de nem láttam, így jobbnak láttam gyorsan elhúzni a csíkot.

-Állj csak meg!-hallottam meg Mr. Payne erélyes hangját, mire hirtelen néma csend lett.

Félve hátrapillantottam, reménykedve, hogy nem nekem szólt, de sajnos egyenesen a barna szemekbe néztem.

-Jó, hogy erre jártál báránykám! Most itt maradsz és tanúlhatsz a profiktól, hogy kell az ipart csinálni!-vigyorodott el kajánul.

Nem értettem mire gondol, de ahogy picit félrelépett, megpillantottam a kócos barna tincseket, mire ismét kihagyott szívverésem. Hát még akkor, amikor kényszeredetten közelebb lépkedtem és megláttam, hogy talpig feketébe van öltözve, ami olyan rosszfiús külsőt kölcsönzött neki, hogy akaratlanul picit beharaptam ajkam.

-Hé Göndör! Le lehet szállni a pasimról!-kiáltott rám egy hang. Ijedten és kissé rajtakapottan kaptam oda tekintetem. Zayn az ágyon ült...legnagyobb döbbenetemre meztelenül, kezei csuklójánál össze voltak kötve, de mindezek ellenére olyan tekintélyt parancsolóan kegyetlen nézéssel figyelt, hogy nagyot nyelve hátráltam.

-Két perc és kezdünk!-szólalt meg mögülem mr. Payne hangja, mire mindenki a helyére ment.

Szépen lassan kezdett összeállni a kép, hogy mi fog következni. Már csak egyedül én álltam sokkosan és figyeltem, ahogy a stylist odakíséri Louis elé a feketét, ahol letérdel.

A gyomrom minden pillanattal kisebbre és kisebbre zsugorodott. Nem akartam végignézni, ami történni fog! Éreztem, hogy túl sok lenne nekem. Hirtelen megfordultam és két lépéssel az ajtónál termettem, hogy eltűnhessek innen, de sajnos mielőtt megtehettem volna, valaki a pólóm hátuljánál visszarántott.

-Hova-hova Göndörke?!-kacagott fel gúnyosan Mr. Payne.

-Kérem! Engedjen el, nem akarok itt maradni!-próbálkoztam kétségbeesetten, de a barna szemekben látszott, hogy pontosan ezt élvezi, hogy kínozhat.

-Tudhatnád, hogy itt te egy senki vagy és semmit nem ér a szavad!-nézett szemembe kajánul vigyorogva.

Utolsó reményemként Louisra pillantottam. Fogalmam sincs miért, de úgy éreztem, mintha ő lenne az egyetlen, akinek a szava kimenthetne ebből a borzalomból. Ő viszont csak rezzenéstelen arccal figyelt, semmilyen érzelmet nem mutatva ki.

Szinte mellbe vágott a tudta, hogy semmilyen érzelmet nem vált ki belőle, hogy szenvedni lát. Miért hitetem el mindig magammal, hogy talán kicsit is fontos vagyok neki... Borzasztó volt a felismerés, mikor rájöttem, hogy azért, mert ő az nekem...

Eközben Mr. Payne követte pillantásom, majd mikor rájött, kit nézek, felkacagott.

-Ugye Louis... Mondd meg neki te is! Mond el, hogy semmitérő kellék, akinek a cuki pofáiból és a kerek kis seggéből pénzt csinálunk!-rúgott még egy újabbat belém.

A fiú arcán továbbra is semmi nem változott, csak állán és nyakán dudorod ki kissé bőre, hogy összeszorította fogait. Pár pillanatra vérfagyasztó csend telepedett a szobára. Mindenki jól tudta, most minden ezen az igenen vagy nemen fog múlni minden, amit mondani fog.

-Nos...?-szólalt meg negédes, de rettentő hangján Mr. Payne, mikor érezte, hogy Louis nem akar rögtön helyeselni.

Minden szem a fiúra szegeződött, aki lehunyta szemét és egy nagyot sóhajtott. Mikor kinyitotta íriszeit, egyenesen enyémekbe fúrta és lassan, de jó láthatóan bólintott.

Szemeimbe könnyek szöktek és körmeim tenyerembe vájtam a fájdalomra, ami átcikázott testemen. De ha valóban így gondolja, mire volt jó ez az egész, amit velem művelt? Mi volt a célja, mit akart?!

-Remek! Ez esetben kezdhetjük!-tapsolt egyet az előttem álló férfi és hangjából hallatszott a visszafojtott elégedett hangsúly.

Ledermedve álltam és képtelen voltam felfogni, hogy ez nem csak álom, hanem a valóság, amiben élek.

-Három, kettő, egy, forog!-kiáltott a rendező, mire elindultak az események.