Úgy döntöttem, ma is két részt hozok, remélem nem bánjátok! ;)

~Harry~

-Nem! Fogd már fel, hogy én téged szeretlek!! Attól, hogy megsajnáltam egy szerencsétlen, még szinte gyereket, aki elbaszta az életét, semmi nem változik!-folytatta Louis.

-Óh! Szóval már sajnálod is?!-röhögött vissza kárörvendően.

Ez volt az a mondat, ahol megfordult velem a világ. Eddig nem esett le, hogy rólam van szó, most viszont sokként ért.

-Semmi okod nincsen, hogy dühös legyél! Zayn! Senki nem fog minket elválasztani, érted?-halkult el lassan hangja.-Szeretlek és ez nem fog változni! Soha nem csalnálak meg!

Pár percre csend telepedett a szobára és kezdtem félni, hogy olyan hangosan ver a szívem, hogy ezt ők is meg fogják hallani.

-Szeretlek Lou!"-suttogta el a fekete alig kivehetően, majd újabb csend következett.

Szinte tántorogva mentem vissza a sarokig, annyi érzelem kavargott bennem, hogy meg kellett támaszkodnom. Döbbenet, idegesség, düh...és féltékenység...? Próbáltam rendbe rakni a gondolataimat, de nehezen jártam sikerrel. Zayn Malik féltékeny rám?! És én is rá!? De miért?! Ennek megint semmi értelme! Hátamat a falnak támasztva, arcom kezeim közé temetve csúsztam a földig. Ekkor megrezzent a telefonom és már meg se lepődtem, hogy szívinfarktust kaptam tőle. Elővettem, de rögtön fel is szalad a szemöldököm. Niall?

-Szia Hazz? Hol vagytok?-szólt bele barátom bosszúsan.-Már vagy tizenöt perce itt ülök, de még senki sehol! Meg is feledkeztem róla, hogy eddig ránk várt szegény és fogalma sincs mi történik, rögtön felpattantam.

-Helló! Öhm, indulok rögtön...lesz mit megbeszélnünk...-mondtam kicsit zavartan még az előbbi esemény hatása alatt.

-Lesz-lesz!-helyeselt ő is és letette a telefont.

Úgy döntöttem nem várom meg, míg a Zayn és Louis kilép, mert ki tudja milyen hangulatban lesznek... Elrúgtam magam a faltól és vissza indultam, reménykedve, hogy nem fogok eltévedni. Mikor benyitottam, Niall egy széken ült és vigyorogva a telefonját bújta.

-Min vigyorogsz?-húzódott nekem is félmosolyba  szám, olyan jókedv áradt belőle és mellé léptem.

-Lisa!-fordította felém a telefonját ragyogó arccal.

"-Cuki vagy Ni!XD Akkor este!;)

-Várlak!:D"-olvastam fel az utolsó üzeneteket.

-Hűűű!-csúszott fel a szemöldököm. Mesélj mi volt?!-tettem kezem vállára már én is vigyorogva.

Önfeledten mesélt a tegnap estéről perceken keresztül. El sem akartam hinni, hogy létezik ilyen és ez nemcsak egy romantikus film fő jelenete! Döbbenten, de örömmel hallgattam, hogy a kis Szöszinek mekkora mázlija van az életben... Meg is nyugodtam, hogy Lisa tényleg nem csak kihasználja, hanem úgy néz ki, levette a lábáról az ír fiú. Ha teljesen őszinte akarok lenni, egy kicsit féltékeny is voltam, hogy ilyen rátalált a szerelem...

-De mesélj Hazz, te merre jártál?-vont kérdőre, hirtelen témát váltva.

Elhúztam számat és vonakodva én is elmeséltem a tegnap délutántól egészen a pár perce történtekig, persze néhány részletet kihagyva, amit még neki se akartam elmondani... Barátom arcán felváltva suhantak át az érzelmek, amiket én is ugyanúgy átéltem.

-De mondom,-fejeztem be a mesélést-tényleg nem tudom, mi volt ez az egész...-Csak egy a biztos, hogy Louis hazában ébredtem...-sóhajtottam fel, kétségek közt.

-Azt a rohad!-nyögött fel döbbenten. Ennek az egésznek tényleg semmi értelme így...-bólintott ő is elgondolkodva és csönd telepedet ránk.

Pár perc múlva nyílt az ajtó és mr. Payne lépett be rajta.

-Helló srácok! Zouis merre van?-nézett körül azonnal kérdőn, mire megrántottam a vállam. Nemigazán érdekelt, bár sejtettem, hogy még mindig a szobában lehetnek.

-Akkor nincs kedvetek nektek forgatni?-nézett ránk komoly arccal, mire kijelentésére ledermedtünk mindketten. Niallre sandítottam és rögtön összeugrott a gyomrom. Nem akarom...

-Na nem kell így összeszarni magatokat, csak vicceltem.-kacagott fel gúnyosan.-De, ha nagyon ragaszkodtok hozzá, akkor akár Lucyt vagy Chelsyt is idehívhatom.-kacsintott ránk, de azonnal megráztuk a fejünket, mire csak egy lemondó legyintést kaptunk. -Pisisek!-dünnyögte az orra alatt és megindult kifele. -Ha látjátok a két srácot, szóljatok!-tette a kilincsre a kezét, de ekkor ismét nyílt az ajtó és az említett szamarak lépetek be rajta, kézenfogva, kipirultan, kócos, széttúrt hajjal. Meg se próbálták tagadni, hogy mit is műveletek pár perccel ezelőtt, mire bukfencet vetett a gyomrom, amit nem tudtam hova tenni.

-Szervusztok madárkáim!-hangzott fel újra mr. Payne harsány hangja.-Igazán tartogathattátok volna ezt a kameráknak!-folytatta puffogva szemrehányóan.-Állandóan azzal nyúznak, hogy kevés videó van veletek. -Egyszerűen imádnak titeket együtt!

Erre Zayn csak felkacagott és Louis fenekébe markolt.

-De azt hiszem én vagyok a legnagyobb rajongója.-morogta és magához rántotta egy forró csókra eddig csak perverzen vigyorgó párját.

Valami ismét megmozdult a gyomromban, mire undorodva fordultam el. Érthetetlen módon reagált a testem mindenre és ez kezdett nagyon zavarni.

-Akartok egyet forgatni? Megmutathatnátok a két kis zöldfülűnek, hogy is megy ez!-kérdezte mr. Payne mire a párocska kelletlenül vált el.

-Inkább gyakorolnánk Vegasra!-szólalt meg Louis, de olyan rekedt volt a hangja, hogy meg kellett köszörülje a torkát. Megdöbbenten húztam fel szemöldököm, mert  még sose hallottam ilyen hangszínen beszélni, de meglehetősen szexinek találtam. Mármint csak megállapításképpen! -Délután pedig kezdjük inkább a sorozat előzetest!

-Igazad van!-helyeselt a férfi. -De ne feledkezzetek meg a két jómadárról sem.-bökött felénk állával. -Vagy jobb, ha mást hívok, hogy ti nyugodtan legyetek.-gondolkodott hangosan.

Erre a mondatra elszorult a torkom, bár nem értem, hogy miért, hiszen az csak jó lehet, ha nem vagyunk a közelükbe. Nem volt túl sok időm gondolkodni ezen, mert Louis már el is döntötte a helyzetet.

-Hagyd csak Liam, elleszünk velük! Mindenkinek csomó dolga van!

-Oké, ahogy gondoljátok!-bólintott elgondolkodva. -Akkor ebédszünet után gyűlés a nagyforgatóban, megbeszéljük a film részleteit, addig mindent előkészítek!

-Vettük!-bólintottak mindketten.

-Jó munkát!-biccentett és kimasírozott.

Amint eltűnt, Louis rögtön elénk állt csípőre tett kézzel.

-Gyerünk, emeljétek a seggeteket és irány a rúd!-adta ki az ukázt, mire ellenkezni akartam, de Zayn egyetlen gyilkos pillantásával  belém fojtotta a szót. Már előre remegett a kezem a várt szenvedéstől. Továbbra is Zaynt kaptam és ma egy kicsit durvább is volt mint múltkor, de még mindig jobbnak tartottam, mint Louis közelében lenni. Állandóan belekötött mindenbe és durván arrébb lökött, ha véletlenül valamit rosszul csináltam.

-Nem igaz, hogy nem tudsz normálisan hátradőlni!-kiabálta és egy erőteljes mozdulattal lejjebb nyomta mellkasom tovább kínozva engem, amit már nem bírtam tovább... A hátamba olyan fájdalom hasított, hogy tehetetlenül hanyatt vágódtam a kemény parkettán.

-Jó vagy Harry?!-kiáltott fel Niall és -legnagyobb döbbenetemre- Louis egyszerre.

-Persze, mégis mi baja lenne?!-kapta el a fekete a karom és talpra rántott. Fájdalmasan sziszegve próbáltam visszanyerni az egyensúlyom és ajkamba haraptam, hogy elfojtsam fájdalmas nyögéseim.

-Z! Ne bánts! Iszonyatosan fáj a háta és a mellkasa!-lépett hozzánk Louis dühösen, mire csak mégjobban szorította a karom.

-Mi lenne vele! Ő nem borsószem királykisa...-kezdett volna visszavágni, de belé folytatta a szót Louis tette. Egy egyszerű mozdulattal felhúzta a felsőm, közszemlére téve a hátamat és mellkasomat.

-Te jóságos ég!-sziszegte fogi között, megnyúló arccal, az eddig szinte mindig pókerarcú fiú.

-Ezt mondtam, csak nem hitted el, hogy nem túlzás!-engedte vissza pólóm és mélyen párja szemébe nézett.

-Igazad volt baby! Sajnálom, hogy nem hittem neked...-mormolta  és lesütötte szemeit.

-Akkor mostmár nem haragszol, ha kis pihenőképpen elmegyek Harryvel körbenézni?-kérdezte  kihívóan, mire a barna szemek villámokat szórtak, de becsületére legyen mondva, szépen visszafogta magát.

-Nem!-suttogta, de hangjából sütött a gyilkos indulat.

Magamban elismerően bólintottam; elég bátor Louis, hogy ilyen elégtételt vesz a pasiján, mert féltékeny...

-Indulás Göndör!-indított el kifele egy jól irányzott lökéssel. Csendben baktattam Louis után, aki úgy tűnt, tudomást se vesz rólam. Tehetetlenül követtem, egészen a nagy hátsó parkig. Mikor végre megállt, továbbra sem szólt semmit, csak a zsebébe nyúlt és egy szál cigit húzott elő. Akaratlanul is elfintorodtam, amikor megéreztem a füst szagát és ösztönösen arrébb is léptem, mire pillái megrebbentek. Elemelte ajkától kezét és látszott rajta, hogy gondolkodik valamin. Végül még egy utolsót szívott a csikkbe, majd elhajította és eltaposta. Részemről ez ellen is lettek volna kifogásaim, de egyértelműen miattam dobta el, így inkább mélyen hallgattam. Kínos csend következett, ami alatt mindketten a földet pásztáztuk.

-Khm...-köszörült torkot és kicsit idegesen a hajába túr.-Hogy van a hátad és a karod?

Meglepetten néztem rá. Miért érdekli ez őt?

-Igazából már hozzászoktam, hogy folyton hegesek, szóval jól.-sóhajtottam, de szívem szerintem rögtön a szám elé kaptam volna a kezem. Az első része a mondatnak csak kicsúszott a számon.

Természetesen ez Louis figyelmét se kerülte el és már előre tartottam a kérdésétől, amire nem fogok válaszolni, de ehelyett nem szólt semmit, csak bal kezemért nyúlt. Óvatosan felemelte és olyan finoman végigcirógatott a hegeken, hogy szinte nem is éreztem. A csodálkozástól meg is feledkeztem róla, hogy elhúzódjak.

-Ez az én hibám...-sóhajtotta szomorúan. -Tönkretettelek...-fordította el a fejé, így megint kételyek közé kerültem, hogy a mondat többi részét csak a fantáziám egészítette ki-és a legnagyobb baj, hogy nincs lelkiismeretfurdalásom... Még mindig a kezem fogta és hüvelykujjával puhán simogatta karom. Végigfutott rajtam a libababőr, ezért idegesen elhúztam a kezem, mire  hirtelen rám kapta  tekintetét. Érzelmek sokasága futott át az arcán; zavar, düh, tanácstalanság és még sok más, amit nem tudtam értelmezni. Végül egy teljesen semleges arckifejezésen állapodott meg.

-Nos! Mivel kollégák leszünk mesélj magadról.-mondta ugyanolyan semleges hangon, de ellentmondást nem tűrően és elindult néhány közeli pad felé. Lassan követni kezdtem és közben próbáltam ismét nem belegondolni, hogy ez a tegnap este ismétlése is lehetne...

-Hallgatlak!-ült le és kék szemeit keményen enyémekbe fúrta.

Nagyot sóhajtottam. Hát akkor történjen meg, aminek meg kell történnie! Úgyis addig fog szekálni, amíg el nem éri a célját; hogy teljesen megalázhasson még az elcseszett életemmel is. Remegő hangon belekezdtem, előre készítve magam lelkileg...

-Apukám meghalt, anyukám nevelt egyedül, pótapám Dave titokban ver, most Niallnél lakok, mert örökre száműzött a házunkból,  mert kirúgtak a gimiből, mert pornó színész és sztriptíz táncos lettem. Tönkrement az életem és azon csodálkozok, miért nem vágtam mélyebbre azt az átkozott pengét!-foglaltam össze egy levegővel a jelenlegi helyzetem. Nem akartam, de egy áruló könnycsepp gördült le az arcomon. Már nem érdekelt, hogy Louis sírni lát...látott már rosszabb állapotban is.

-Sajnálom...

Ennyi volt a válasza rá... Nem értem, hogy miért, de ez az egy szó még jobban összetörte a szívemet, mint eddig bármi...bármi, amit velem tett. Az, hogy ennyire nem érdeklem elmondhatatlanul fájt.

-Tudod,-kezdett bele, nem törődve azzal, hogy mennyire szenvedek-lehet, hogy most minden kilátástalannak és szörnyűnek tűnik, de minden okkal történik... Nem hiszek a véletlenekben...-mondta kioktató hangon és pillantása elrévedt.

Iszonyúan dühös lettem. Most komolyan ő papol nekem az élet nagy dolgairól. Szívesen bevertem volna a képét, de még  rákiabálni sem mertem, viszont egy felháborodott nyögést nem tudtam visszafogni. Ismét szemembe nézett, de nem tudtam leolvasni semmit arcáról, mire már megbántam, hogy megint nem tudtam magamat visszafogni.

-Anyám egy szajha...-kezdett bele a mesélésbe, figyelmen kívül hagyva az előző megnyilvánulásomat. -Azt hitte, ha felcsináltatja magát egy gazdag fickóval, majd akkor a kölyök egyenesbe hozza az életét.-nevetett fel gúnyosan, de vérfagyasztóan.

Nemigazán érdekelt  élete története, viszont akaratlanul is belegondoltam, milyen lehet ezzel a tudattal élni...

-Persze, nem úgy sült el ahogy akarta, mert amikor kiderült, hogy terhes és be akarta hajtani a faszin a pénzt a gyerek, azaz utánam, az beperelte és termeszesen a sarokról a dutyiba került.-nevetett tovább, de semmi őszinte nem volt benne, csak mélységes fájdalom, amit a régi sebek feltépése okozott. -Más a napot, én egy koszos, szürke falat láttam meg először életemben. Más kisautókkal játszott, meséket olvasott és álomvilágban élt, én olyan dolgokat láttam, ami egy életre nyomot hagyott bennem.-mondta ugyanazzal az éllel a hangjában fejcsóválva. -Senki nem foglalkozott egy kurva zabigyerekével... -Aztán, mikor hatéves koromban anyám és én szabadok lettünk, elvitt suliba, csodát várva tőlem. Azt hitte, ha nem egy faszi, majd én helyrehozom az elbaszott életét, de kitalálhatod, hogy nem így lett. Amint tudtam, leszerződtem egy éjszakai bár táncosaként és később a pornó világába is belekerültem, hogy anyám még inkább meggyűlöljön... És hogy ez miért mondom?-emelte rám égszínkék szemeit. -Mert boldog vagyok! Sok pénzem van, biztos állásom, dögös pasim... Ha akkor nem töltöm az első hat évem börtönben, most is lehet, hogy az iskolapadban rohadnék vagy mint pénztáros a Tescóban sínylődnék.-fejezte be  mondandóját, hátradőlt a padon és csukott szemmel élvezte az egyre melegedő napsugarakat.

Köpni nyelni nem tudtam, olyan szinten sokkolt amit most mesélt és pillanatnyilag meg is feledkeztem a saját nyomoromról. Felvillant a fejemben a kép, ahogy a kis ötéves Louis a börtön egyik koszos sarkában ül és félve figyeli a kitetovált monstrumokat, ahogy fel alá sétálgatnak, verekednek és még sok szörnyűséget. Könnyek gyűltek a szememben és most, életemben először, nem magam miatt sírtam... Azért a kisfiúért és mostmár emberért szakadt meg a szívem, akit ez az elbaszott világ így tönkre tett. Ezalatt a pár perc alatt  minden annyira megváltozott bennem, hogy azt szavakkal nem lehet leírni. Most először nem éreztem Louis iránt gyűlöletet, csak mélységes sajnálatot... Most hullott le előttem a kőkemény maszk, amit eddig viselt és előbukkant egy megtört, árva, hányattatott sorsú, elveszett kisfiú...

Louis ebből mit sem vett észre, csak csukott szemmel felkuncogott, mikor meghallotta szipogásom.
-Nyugi Göndörke, a felhő mögött mindenki meglátja a napot! Vagy a szivárványt!-kuncogott fel saját pocsék szóviccén, de én nem tudtam vele nevetni...