Sziasztok! :)Megérkeztem a folytatással. Jó olvasást és még mindenki élvezze ki a nyáriszünet utolsó napjait! ;D

~Harry~

*-Úgyis csak akkor tudok vele beszélni, ha kicsit lenyugodott.-válaszolta és ezzel lezártnak tekintete a témát.

Gyorsan beöltöztünk és pont az ellenkező irányba indultunk, mint amerre Niall lakik. Eddig se értettem, mi ez az egész, de mostmár tényleg össze voltam zavarodva.

-Niall nem erre lakik...-mondtam óvatosan, de nem érkezett válasz. Biztos elnyomta a hangom a sisak, a motor zúgása és az eső együttese. Már nyitottam volna a szám, hogy megismételjem, de Louis megelőzött.

-Tudom...-mondta már sokkal nyugodtabb hangon, mint pár perccel ezelőtt. -Erre a kedvenc kávézóm van.

Ahogy kiejtette a száján, rögtön beugrott a tegnapi kis jelenet.

-Basszus...-suttogtam halkan és nyeltem egy nagyot. Ekkor egy újabb gondolat ütött szöget a fejemben. Akkor a fekete ezen lehetett ennyire kibukva? Lehet, hogy arra féltékeny, hogy Louis velem tölti az idejét? Hamar elvetettem a gondolatot, mert még ha így is lenne, van nekem nagyobb bajom is, mint ezen agyalni... Ahogy egyre közeledtünk célunkhoz, úgy kezdtem egyre inkább ideges lenni. Ez lesz életem legnehezebb "nemrandija"...*

A motor egy nagyon szép, vagy talán inkább puccosnak nevezhető, kávézó előtt állt meg. Hála az esőnek tökig vizes gatyában, vacogva léptünk be. Ahogy átléptük a küszöböt, megcsapott a meleg és a kávé illat. Louis egy hátsó eldugott asztalhoz ment, ami a helység sarkában volt. Én beültem a falat körülvevő fekete bőr bútorra és szerencsére ő velem szemben foglalt helyet. Így legalább egy asztal volt közöttünk, ami kicsit biztonságérzetet adott.

-Sziasztok!-lépett oda hozzánk egy fiatal, magas férfi, fehér ingben és fekete kötényben. -Mit hozhatok?

-Szia George! Én a szokásosat kérem.-válaszolt Louis, majd mindketten rám néztek.

-Khm...én forró csokit szeretnék!-mondtam kicsit zavartan és lesütöttem a szemem.

Nem éppen férfias, de már amióta az eszemet tudom, ez a kedvenc édességem. Mindig apa jut róla eszembe, mert ez volt az egyedüli "étel", amit meg tudott csinálni, de ezt tökélyre fejlesztette. Azóta nem ittam még olyan finomat...

-Na!-törte meg a csendet Louis.-Azért jöttünk, hogy ismerkedjünk. Mesélj valamit magadról!-nézett rám érdeklődve, mire kínosan megköszörültem a torkomat.

-Hát...azt hiszem nincs mit mondjak...-sütöttem le ismét tekintetem. Akaratlanul is lepörgött előttem az eltelt pár nap eseménye a vegyes érzelmekkel együtt. Fogalmam sincs, hogy nem őrültem még bele... A tehetetlen kétségbeesés szépen lassan kezdett úrrá lenni rajtam. Miért pont velem történik ez?! Miért kell most itt kávézgatnom és cseverésznem azzal a férfival, aki tönkretett?! Úgy tűnik, ebből neki semmi se tűnt fel, mert csacsogva folytatta.

-Családod? Érdeklődési köröd?-kérdezte, rátapintva a két legfájóbb pontra, ami csak újabb késszúrásként hatott. Direkt csinálja vajon ezt, hogy ezzel is a beteg humorának kedvezzen?!Összeszorítottam a fogam. Nem! Itt nem sírhatom el magam! Éreztem, hogy a torkomban veszélyes iramban nő a gombóc és a szemem is egyre nehezebb lesz a könnyektől.

-Harry?-szólt rám újra és amikor nem figyeltem rá, az államnál fogva emelte meg a fejem. Amikor szemembe nézett, arca elkomorodott és visszahúzta a kezét.

-Miért nem tudsz megbocsátani...?-suttogta szinte elveszetten és leejtette a vállait. 

Megint előjött az érzelmes énje...de többet nem csap be vele! Megráztam a fejem. Erre nincs bocsánat...az életem...a jövőm...a méltóságom... Mindent elvett tőlem, amit csak elvehetett. Mit akar még?

Megérkeztek a rendelések, de egyikünk se nyúlt hozzá. Eddig nem volt időm sokat foglalkozni azzal, hogy gondolkodjak, mi értelme is még az életemnek, de most egyre jobban kezdtem rájönni, hogy semmi!.

-Annyira sajnálom!-mondta megremegő hangon.

Micsoda színész... Hogy süllyedhet egyre lejjebb és lejjebb?! Nem mondtam semmi? mert minek? Akkor pontosan azt tenném, amit akar; hogy behódoljak neki.

Hirtelen torkot köszörült.-De hát te kerested a bajt!-mondta teljesen megváltozott hangszínen vészjóslóan.

Újabb hangulatingadozás... Már csak ez hiányzott az ígyis labilis idegállapotomnak...

-Ha nem jöttél volna oda, ha nem nézel olyan ártatlan pofival, ha nem írtad volna alá, most nem tartanál itt!

Hangja kioktató és arrogáns volt, és az, amit hozzám vágott az egyszerűen az elevenembe mart. Igaza volt...hisz tényleg mindent én csesztem el...csak abban hazudik óriásit, hogy ezt én akartam, mikor ők használták ki a helyzetünket. Kezdett felmenni bennem a pumpa.

-Minden a te hibád!-folytatta ócsárlásom. Te akartad ezt, csak most játszod a hattyú halálát, hogy sajnáljunk! Hát nem fogunk!-mondta ő is egyre indulatosabban. -Most is miattad vesztem össze Zaynnel. Aljas semmirekellő buzi vagy!-ragadta meg a karom és erősen megszorította.

Ez volt a vége mindennek, nem tudtam magam tovább türtőztetni. Felpattantam és a maradék méltóságom is feladva kirohantam az esőbe, magára hagyva a tomboló Louist. Nem tudtam, hova megyek, vagy meddig, csak addig akartam futni, amíg minden fájdalom, ami most meg akart ölni halványuljon egy kicsit. Ha még egy szót kellett volna hallgatnom, beleőrülök. Alig láttam az esőtől, ami már szinte függöny szerűen esett és a könnyeimtől, amik patakokban folytak arcomon keveredve a cseppekkel. Nem tudom, meddig rohanhattam, de még futottam volna tovább, ki a világból, de a lábaim felmondták a szolgálatot. Odavánszorogtam a legközelebbi fához és lerogytam a tövébe. A kezeimbe temettem arcom és csak sírtam, percen keresztül megállás nélkül. Kicsit megkönnyebbültem, mikor már elfogytak a könnyeim és a térdeim átkarolva ringattam magam. Kiadtam magamból minden feszültséget és ez felemelő érzés volt. Az eső hangja is nyugtatóan hatott rám és a kimerültségtől gondolataim is szüneteltek. Szépen lassan győzött a fáradtság és álomba szenderedtem.

-Harry...Harry...-hallottam meg távolról egy hangot, hogy a nevemet mantrázza. Magamban elmosolyodtam. Már az álmomban is keresnek?! Milyen híres vagyok!

-Harry! HARRY!!!-erősödött a hang és sáros lábak cuppogása is társult mellé.

Átfordultam az oldalamra és kezemet a fülemre tapasztottam. Ez csak egy álom...fölösleges felkeljek....mondjuk nem is lenne hozzá erőm.

-Úristen! Harry!!!-torpant meg mellettem a hang tulajdonosa.-Egy állat vagyok!! Hogy tehettem ezt megint!-suttogta az illető keservesen és éreztem, hogy lerogyott mellém.

Két kart éreztem meg, ahogy alám nyúlnak és óvatosan felemelnek. Magatehetetlenül engedtem, hogy elvigyen valahova. Az ájulásszerű álom és az ébrenlét határán voltam és már azt sem tudtam eldönteni, mi álom és mi a valóság. Pár perc múlva nyílt egy ajtó és egy meleg helységbe léptünk ismét, ahol Louis letett valami puhára és otthagyott. Kis idő múlva visszatért és átvitt egy másik helységbe. Engedtem, hogy levetkőztessen és betegyen egy kád meleg vízbe. Még mindig az ájulás és az álom határán tántorogtam, de nem sok kellett volna, hogy átessek rajta. Nem tudtam volna tiltakozni, akkor se, ha akartam volna, de kimondottan jó esett elgémberedett testemnek és ázott tincseimnek a fürdő.

-Harry! Én annyira sajnálom!-szólt hozzám lágy hangon, olyan halkan, hogy nem tudom eldönteni, tényleg megtörténik-e vagy már csak álmodom. -Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel ha velem vagy...megijedek magamtól...-suttogta és végigsimított arcomon. 

Ez már csak álom, egyértelműen!-szusszantam nagyot és ellazultan bóbiskoltam tovább.

-Teljes szívemből szeretem Zaynt, de te ezt elveszed tőlem. Ha velem vagy nem hiányzik, nem érzek ürességet...nem tudok mit kezdeni ezzel. Mérges vagyok rád, mert ilyen helyzetbe hozol...-szidott meg, de hangja ugyanolyan lágyan és kicsit kétségbeesetten csengett.

Lassú mozdulatokkal mosdatni kezdett, de amikor óvatosan felültett, hogy a hátamat is lemossa, kiesett a kezéből a szappan.

-Uramistem! A-a hátad...-remegett meg a keze.-Ezek új hegek... Iszonyatosan fájhat...és így kellett táncolnod?!-halt el a hangja egy bűnbánó sóhaj kíséretében.

Úgy bánt velem, mint egy törékeny babával. Kiemelt a vízből, törölközőbe tekert és lefektetett ismét. Amint leért a fejem, az agyam is kikapcsolt és mély álomba merültem...habár szerintem ez már eddig is az volt...

....

Reggel idegen ágyban ébredtem...idegen helyen...

Hirtelen ültem fel és körbenéztem. Egy nagy francia ágyban ültem egy  mandulabarma hálószobában, ahol a mogyoró színű bútorok szépen voltak elrendezve. Erőltettem az agyam, hogy hogy is kerültem ide. Eszembe jutott a tegnap esti álmom és egy pillanatra elállt a lélegzetem. Louis... Ahogy lefürdetett...és az az elsuttogott vallomás...de hát akkor hogy kerültem én ide, ha minden csak rossz álom volt?! Bele fogok tébolyodni, nem bírom már tovább, hogy folyamatosan kétségek közt legyek. Ideje kideríteni mi történt!-keltem ki az ágyból, de csak egy bokszer volt rajtam. Ahogy elindultam az ajtó felé megtaláltam a székre kikészített ruhákat; egy fekete hosszujjú póló és egy koptatott csőgatya. Örültem, hogy legalább kaptam ruhát, viszont miután felhúztam elég kellemetlenül éreztem magam. Mind a két ruhadarab kicsit kicsi volt, pont annyira hogy mindenem jól kiadják. Ahogy félve kiléptem, egy lépcső vezetett le, amin halkan, amennyire csak tudtam mezítláb, leosontam. Lent egy nappali fogadott egy konyhával egybeépítve, csak egy pult választotta el a kettőt egymástól.

-Szia!-fordult meg Louis a kezében egy bögre kávéval karikás szemmel.

-Hello...?-köszöntem vissza félve és a hajamba túrtam, mert eszembe jutott, hogy a fésülködésről meg is feledkeztem.

-Khm...kérsz reggelit?-mutatott az asztal felé, ahol két terítek volt egymással szemben és mindkét tányéron volt egy-egy szendvics.

Bizonytalanul, gyanakodva leültem és megvártam, amíg ő is helyet foglal. Nem akartam tovább halogatni a kérdést ezért nagyot sóhajtva a szemébe néztem.

-Mi történt tegnap?-tettem fel kicsit remegő hangon a határozottnak szánt kérdést.

Egy egyszerű lekezelő válaszra számítottam, de Louis teljesen zavarba jött és csak dadogott.

-Hát...öhm...izé...elaludtál és gondoltam hazahozlak...csak mert nem tudtalak felébreszteni...de nem történt semmi...-sütötte le a pillantását zavartan.

Ebből se tudtam meg sokat... Akkor tényleg csak álmodtam, amit mondott és ami történt?! De annak semmi értelme... Bár úgyse lenne sok, ha nem álmodtam volna... Túl kínos volt ahhoz a szituáció, hogy tovább kérdezősködjek, így aztán megelégedtem a válasszal és megkóstoltam a reggelit. Egy szó nem hangzott el egész reggeli alatt, Louis mélyen hallgatott én pedig próbáltam összerakni magamban a mozaikot, míg végül rájöttem, hogy nem fog menni. Inkább elhiszem, hogy semmi nem volt, minthogy olyan valaminek keresem az értelmét, aminek nincs... Miután végezünk, eszembe jutott, hogy Niall lehet keresett.

-Hol a tegnapi ruhám?-szögeztem rögtön neki a kérdést.

-Csak letettem a kanapéra!-tette maga elé védekezően a kezeit és az említett bútordarabra mutatott.

Gyorsan felugrottam és kikerestem a még kicsit mindig vizes nadrágomból a telefonom, de majdnem kiejtettem a kezemből, mikor pont megcsörrent.

-Szia Ni!-vettem fel azonnal, mikor meg pillantottam, hogy barátom hív.

-Hazz, hol a francban vagy?!-kérdezte aggódva, idegesen szuszogva.

-Öhm...hát...majd megbeszéljük...-néztem a hátam mögé mert éreztem, hogy Louis szemei szinte lyukat égetnek a hátamba. Azonnal elvörösödtem, olyan áthatóan nézett kékségeivel.

-Rendben...? Akkor majd találkozunk?-kérdezte bizonytalanul.

Bólintottam, de aztán rájöttem, hogy ennyire hülye én se lehetek...

-Khm...persze! Szia!-köszöntem el és leraktam a telefont.

Még jobban zavarba jöttem, mikor szembenéztem Louisval, aki a falnak támaszkodva oldalra döntött fejjel figyelt.

-Na? Mehetünk dolgozni?-villantott rám egy szexi félmosolyt a reggel folyamán elöszőr.

-Ühm!-válaszoltam és lesütött szemmel az ajtó elé siettem, hogy felkapjam a cipőm. Ki akartam lépni, de visszahúzott.

-Várj! Hideg van, itt a motoros dzseki!-nyomott a kezembe egy kabátot. Miközben felhúztam, újra fúrta az oldalam a kíváncsiság és nem tudtam megállni, hogy ne kérdezősködjek.

-Ez a házad?-léptünk ki a szélbe.

Louis azonnal elkomorodott és az egész megjelenése megváltozott. Máris megbántam, hogy megint nem tudtam tartani a szám.

-Nem! Zayn háza... Összeköltöztünk, de nagyrészt a Liamtől bérelt kisebb lakosztályokban lakunk, így megspóroljuk a mindennapos utazást.-válaszolta eléggé félvállról és felültünk a motorra. Egész úton némán ültem és igyekeztem köddé válni. Mikor leparkoltunk az épület elé, szinte már tapintható volt a fiúból áradó feszültség, nem is törődött velem, csak átvágott az épülten. Mivel nem kaptam más utasítást, úgy döntöttem követem, míg egy olyan helyre érkeztünk, ahol még nem jártam. Egy hotel belsejére emlékeztetett az épület ezen része. Hirtelen megtorpant egy ajtó előtt, mire sikeresen nekimentem.

-Húzz már a picsába Göndör!-rivallt rám idegesen, mire ijedtem hátráltam el.

-Én sajnálom, nem aka...

-Azt mondtam tűnj innen!-nézett rám villámló szemekkel. Olyan indulat sütött belőle, hogy egy terrorista megirigyelte volna.

Hátat fordítottam és eliszkoltam a legközelebbi sarokig. Ott a falnak vetett háttal szuszogtam, de nem hagyott nyugodni a gondolt, mi folyik ott. A szívem a toromban dobogott, mikor óvatosan kilestem, de sajnos pont akkor lépett be Louis a szobába. Tudtam, hogy nem kellene és hülyeség már megint a bajt keresnem, de mégis, amilyen halkan csak tudtam, közelebb lopakodtam. Közben elátkoztam magam, amiért nem tudok uralkodni a kíváncsiságomon.

Már az ajtótól jó pár méterre hallani lehetett az üvöltözést.

"-komolyan?! Bazdmeg, ne nézz hülyének Tomlinson! Mondd meg a szemembe, hogy megkefélted!-hallottam Zayn idegtől remegő hangját.

-Zayn! Az isten szerelmére, higgy már nekem!-kiabált a másik szintén magából kikelve.-Csak azért hívtam el, mert seggfej voltam vele és nem akartam, hogy így kelljen együtt dolgoznunk!

-És ez téged mióta érdekel, hogy akit megdugsz, annak tetszik-e vagy se?!-hallatszott ismét a fekete hangja és egy hatalmas csattanás. Ijedten ugrottam hátrébb és csak óvatosan merészkedtem ismét az ajtóhoz.

-Mégis mennyiben más baszki?! Hogy belezúgtál?!

Zayn már szinte úgy kiabált, mint aki nem normális. Éreztem, hogy szívem szerint elfutnék, de a lábam nem engedte.