~Niall~

Az étterembe lépve rögtön a lefoglalt asztalhoz vezettem.

-Jártál már itt?-kérdeztem, miközben kihúztam neki a széket, majd én is helyet foglaltam.

-Még nem, el akartam már jönni ide, csak túl romantikus volta ahhoz a hely, hogy szólóban nyomjam.-kuncogott fel édesen, mire énis elvigyorodtam és megállapítottam, hogy akkor jó választás volt.-Viszont, állást már próbáltam itt szerezni.

-Komolyan? Mint szakács?-kérdeztem kíváncsian és figyeltem, ahogy csillogó szemekkel mesélni kezd.

-Igen. Fel is vettek volna... Azt mondták nagyon tehetségesen főzök!-mesélte büszkén.

-Akkor hogy-hogy mr. Paynenek dolgozol?

Felkacagott, mire értetlenül néztem rá. Most mi rosszat mondtam mondtam??

-Mr. Payne?! Komolyan?! Hívd Liamnek! Lehet, nem olyan jóképű és fitt, de ő is csak 25 lesz.-nevetgélt tovább, mire én is felkuncogtam.

-Legyen!-bólintottam. Akkor, hogy-hogy Liamnek dolgozol?

Lisa összepréselt ajkait és durcásan nézett el.

-Egy hülye kis ribi használta a fejét, csak nem éppen arra, amire kellett volna, szóval ő kapott állást.-pillantott rám és szemei mérgesen csillogtak.

-Ha ő is főz itt, akkor menjünk inkább máshová!-fintorodtam el. -Még a végén odaég a kaja, amíg "dolgozik".-mutattam idéző jeleket, amivel sikerült ismét megnevettessem.

Eközben megérkezett a pincér is és leadtuk a rendeléseket.

-Na és mesélj! Hogy jutott eszedbe, hogy Liamnek dolgozz? Úgy hallottam a pletykákból, hogy még a gimit is megszakítottad.-kulcsolta össze álla alatta az ujjait és kíváncsian várta válaszom.

Ezzel az egy mondattal sikerült kipukkasztania a rózsaszín felhőt, amit magam köré húztam. Nem akartam volna még beszélni róla... Túl frissek és fájdalmasak az emlékek.

-Ne haragudj, de erről nem igazán akarok beszélni. Nem olyan egyszerű...-néztem rá bocsánatkérően és nagyok sóhajtottam, hogy legalább ő ne lásson megtörten.

-Oh értem, sajnálom, hogy rákérdeztem...-visszakozott azonnal és hangjából kiérződött, hogy bármit megtenne, hogy visszaszívja ezt az egy kérdést, ami  így elrontotta a hangulatot.

-Semmi baj!-simítottam kezemet az övére, mert nem akartam, hogy végig ilyen rossz legyen a hangulat. Rám emelte nagy, szinte mesefilmbe illően ragyogó szemeit és megkönnyebbülten felsóhajtott. -Mesélj inkább te, hogy hogy is keveredtél az iparba!-kérdeztem, mert tényleg őszintén fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi vesz rá egy ILYEN lányt, hogy egy ILYEN helyen dolgozzon.

-Igazából,-kezdett bele újra vidáman-mint sejthető, nem rúdtáncos akartam lenni óvodában.

Elképzeltem a kis szeplős, égővörös hajú lányt ovisan, de már akkoris csak egy fekete kis műanyag motoron tudtam. Azonnal kezdett visszatérni  jókedvem, ahogy elmerültem meséjében.

-Mindigis színész akartam lenni. Jártam táncolni és ezért egy művészeti gimibe is mentem, ahol drámára és balettre jártam. Második évben viszont már nagyon meguntam a dolgot és folyton ki is lógtam a sorból; Míg minden korombeli lány rózsaszínben mászkált és ahol tudott, úgy viselkedett mint egy úrhölgy, én már akkoris inkább pirosat és a kihívóbb színeket hordtam bőr és farmer cuccokkal.

Vigyorogva figyeltem, ahogy egyre jobban beleéli magát a mesélésbe és mostmár semmi más nem érdekelt, csak hogy folytassa!

-Valami vadabbra vágytam! Nem akartam még két évig tütüben ugrálni, szigorúan összekontyozott hajjal, lábujjhegyen pipiskedve, megjátszani azt, aki már nem én vagyok. Kiiratkoztam év végén balettről és átiratkoztam akrobatikus táncra, szóval a harmadikat már az akrobatistákkal kezdtem. Még az elején kellett választani, hogy melyik csoportba akarunk tartozni; az artistákhoz, aerobikosokhoz vagy a rudasokhoz. Először az artistákhoz akartam menni, mert nem mertem a szüleim elé állni, hogy rúdtáncos akarok lenni. Minden szülő rémálma válna ebben valóra, de végül mindenben támogattak és nem bánták, hogy rúdtáncra mentem. Azt mondták, mindegy, hogy mit csinálok az életben, ha kitartó és lelkes leszek, meg fogok tudni élni belőle.

Nagyra nyílt szemekkel hallgattam és nem tudtam elképzelni, hogy egy tizenhat éves lánynak megengednek ilyet a szülei, bármennyire is nyitottak! Ez valószínűleg az arcomra is kiülhetett, mert Lisa felnevetett újra.

-Ne értsd félre!!-kacagott édesen. -Nem olyannak tanultam, mint akik itt dolgoznak, vagy éppen egy koszos bárban pár fillérért dobálják le a ruhájukat. Én tényleg a versenysport változatát csináltam, ahol nincs vetkőzés, erotika, pusztán erő, ügyesség és hajlékonyság. 

-Úgy már más!-nevettem fel én is és elmélyülten hallgattam tovább.

Megérkezett a vacsora is, így közben nekiálltunk enni. Nagyon finom volt! Ha nem étterembe lennénk, biztos, hogy elkérném a receptjét!

-Aztán,-folytatta Lisa-egy versenyen az egyik zsűri félre hívott és egy szerződést ajánlott, nem kis összeggel. Akkor 17 évesen nem is tudtam mire vállalkozok, csak a szüleimmel is alá kellet volna írassam. Volt is belőle egy jó nagy perpatvar, hogy ilyet nem csinálhatok, még túl fiatal vagyok és a szokásos. Három napig szinte egész nap csak veszekedtünk, de végül arra jutottak, hogy fiatal vagyok, meg kell tapasztaljam az életet. Egy kikötés volt csak, a gimit még mindenképpen be kellett fejezzem.

Döbbenten figyeltem a történetet és még enni is elfelejtettem. Nem hittem volna, hogy ilyen is létezik, hogy a szülők ilyen liberális gondolkodásúak.

-De akkor, hogy-hogy most nem táncolsz?-kérdeztem, hisz rájöttem, hogy már egy éttermet vezet.

-Szóval, lehet már rájöttél, hogy Liammel kötöttem a szerződést, aki akkoriban vette át az apjától a céget és embereket keresett, hogy megújítsa azt.

Bólintottam és észre se vettem, hogy már egy picit előre is dőltem, annyira vártam a folytatást.

-Nála tanultam ki ezt a fajta rúdtáncot, pontosabban az idősebb, tapasztalt lányok tanítottak meg. Amíg Liam nem tudta a saját bárjait megépíteni, mert csak egy kicsi cég voltunk, mindig máshol léptünk fel, mire lassan kezdtem rájönni, hogy nem is ez való nekem. Sok lány akkoriban még másféle rúdra is felmászott pénzért és mindig mesélték, hogy mennyire volt jó, meg hogy mit tudott vagy éppen nem tudott az aktuális partnerük. Ők élvezték ezt, én viszont tudtam, hogy soha nem tennék ilyet. Bennem mindigis volt annyi tartás, hogy nem mentem el bármeddig. Egyre inkább a vendégipar és főleg a főzés felé húzott a szívem, mint a mocskos éjszakák felé. Talán Liam ezt láthatta meg bennem, mikor fel akartam mondani, de ő felajánlotta, hogy kezdjem nála a karrierem. Mivel végzettség nélkül nem is nyithattam volna saját éttermet,  megállapodtunk, hogy nála csinálhatok egyet, amíg levelezőn végzem az egyetemet.-húzta ki magát büszkén a történet  végén.

-Azta!-csuktam be a számat, mikor rájöttem, hogy még az is tátva marad. -Ez hihetetlen!-füttyentettem halkan. Annyira mesébe illő volt az egész, hogy alig hittem a fülemnek. -Fantasztikus vagy!-folytattam bókjaim. -A gasztronómia nagyon nehéz , főleg, ha egy teljesen önálló éttermet akarsz!

-Te is értesz valamit hozzá?-döntötte oldalra a fejét kíváncsian.

-Mondhatni...-pirultam el egy picit. -Csak magamat tanítgatom hobbiszerűen.

-Remélem majd egyszer megmutatod mit tudsz!-kacsintott vigyorogva és ismét nekilátott enni, amiről a mesélés közben ő is teljesen megfeledkezett.

-Csak ha legközelebb együtt csináljuk meg a vacsorát!-haraptam be az alsó ajkam és huncut mosollyal ránéztem.

-Örömmel!-válaszolta boldogan csillogó szemekkel.

A beszélgetés további részében elterelődött a téma más felé és kiderült, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körünk. Lisa nagyon művelt és olvasott lány, bármilyen téma került szóba, mindenhez hozzá tudott szólni, még az aktuális foci állást is tudta. Remekül elviccelődtünk, úgy hogy a végére már mindkettőnknek fájt az oldala. A hasunkat fogva dőltünk hátra és pihegtünk, a már kínszerű fájdalom után.

-Ha mégegyszer megszólalsz, esküszöm megverlek!-fenyegetett meg a lány, kipirult arccal és ragyogó szemekkel, mire cipzárt rajzoltam a számra.

Ekkor a színpad felől,-amin eddig csak halk jazz szólt- recsegés hallatszott.

-Hölgyeim és Uraim! Egy kis táncra buzdítanám Önöket! Tisztelt Urak, ragadják derékon a szép Hölgyeket és forgassák meg őket egy kicsit!-mondta az énekes és ezzel belekezdett az egyik kedvenc dalomba.

Először csak egy-két ember merészkedett a színpad előtti nagy térre, de lassan sorba indult mindenki. Mosolyogva Lisa felé fordultam, mélyen a szemébe néztem és lassan felálltam.

-Elrabolhatom a kisasszonyt egy táncra?-álltam elé és felé nyújtottam a kezem.

-Megyek én magamtól is!-kacsintott, majd megfogta a kezem és hagyta, hogy a táncparkettre vezessem.

Másik kezemmel is megfogtam övét és bekapcsolódtunk a táncolók közé. Nagy erőfeszítésembe telt egyszerre a ritmusra lépni, nem rálépni a saját vagy Lisa lábára és még tartani vele a lépést is.

-Ne izgulj ennyire, nem nehéz táncolni!-libbent hozzám egész közel, hogy a fülembe suttogjon, miután majdnem elestem a saját lábamban. -Csak engedd el magad! Ne figyelj másra, csak a párodra és a zenére!-búgta édes hangján és egy apró puszit hintett a nyakamra, mire kirázott a hideg.

Teljesen ellazulva fújtam ki, az eddig görcsösen benntartott levegőt és ismét nekikezdtem a táncnak. Elképesztő volt a változás, amint elengedtem magam. Mintha a lábaim maguktól tudták volna, mit kell tenni és nekem csak annyi volt a dolgom, hogy a karjaim közt tartsam a szinte suhanó lányt.  Öt végigtáncolt pörgős szám után megkegyelmezett az énekes és a kedvenc lassúzós dalom kezdte el. Kifulladva, de annál boldogabban öleltem magamhoz a kis vörös szépséget, miközben ő a nyakamba fúrta orrát. Most kivételesen nem gondolkodtam semmin, csak éveztem, ahogy  parfümjétől megrészegedve tartom karjaimban. Tudom, hogy ő idősebb nálam, hiszen huszonhárom, de most végre férfinek éreztem magam mellette. A szám végén lassan elváltunk és ahogy egymás szemébe néztünk megfagyott a levegő. Szemeim piros ajkára tévedtek, amik igézően csillogtak. Ebben a pillanatban bármit megtettem volna, hogy rájuk hajolhassak..de túl gyáva voltam ahhoz, hogy megtegyem és a jólneveltség is azt diktálta, hogy ne csókoljam meg az első randin. Lesütöttem a szemem és szégyenlősen visszakísértem az asztalhoz.

Újra megjelent a pincér, hogy elvigye a tányérokat és még rendeltem egy kis édességet. Amikor kihozták Lisa motyogva tiltakozni kezdett, mire megijedtem, hogy rosszul választottam.

-Szeretnél valami mást?-próbáltam menteni a menthetőt.

-Nem nem! Nem az a baj!-mosolyodott el, mire megnyugodtam.-Ez a kedvencem, csak tudod este hat után már nem szoktam enni...-simított végig hasán szemérmesen.

Megrökönyödve néztem rá. Azt hittem ez csak valami kitalált rémsztori, hogy néhány lány komoly diétákat csinál, csak mert bebeszéli magának, hogy kövér. Hitetlen feltámadt bennem az indulat, hogy ennyire elcseszett egy világban élünk.

-Lisa!-kaptam el pici kezeit és tenyerembe zártam őket.-Gyönyörű vagy! Nem tudom miért elvárás a lányoknál, hogy mindenki nézzen ki úgy mint egy anorexiás fadarab, mikor egy férfinek pont az az izgató, ha egy nő nőiesen kerek mindenhol! Azt elhiheted nekem, ha van cicid és formás feneked az égvilágon nem fogja érdekelni a fiúkat, ha van egy kis kapaszkodó az derekadon!

Végig keményen a szemébe néztem és fogva tartottam pillantását. Minden szavam igaz volt, amit mondtam! Első találkozásunk óta először fordul elő, hogy az ő arcán jelent meg két sötét pírfolt és zavarában lesütötte a szemét. Elmosolyodtam és elé toltam az egyik sütit, amit megkönnyebbülten enni kezdett.

A vacsora végén fizetésnél volt egy kis tiltakozás, amikor természetesen az egészet kifizettem, de csak annyi amennyit az illem diktál. Amikor kiléptünk, szomorúan diagnosztizáltam, hogy zuhog az eső. Nagyot sóhajtottam és körülnéztem, hogy van-e a környéken taxi, de ekkor elkapta karom.

-Gyere!-futott ki az esőbe kacagva. -Imádom az esőt!-nézett vissza rám huncut mosollyal és már ezalatt a pár másodperc alatt is majdnem teljesen elázott, ami ha lehet csak még izgatóbbá tette.

Azonnal visszatért a jókedvem és mellé szaladtam, hogy egymás kezét fogva fussunk a házukig. Csurom vizesen, de nevetve ugrottunk be az ajtója elé.

-Ez jó volt!-hajoltam a térdeimre, mert eléggé kifulladtam a folyamatos nevetésben futás közben, miután majdnem el-el csúsztunk.

Amikor újra felegyenesedtem, Lisa arca csak pár centire volt enyémtől. Víztől csöpögő tincsei már súrolták arcom és a levegő ismét megfagyott körülöttünk. Ugyanúgy ajkaira tévedt pillantásom, mintha az éttermi jelenet ismétlése lett volna...

-Sajnálom...de!-motyogta és szemei ajkamra vándoroltak.-Nem tudok tovább várni!

Amint kimondta, lehunyta  szemét és ajkait az enyémhez érintette. Alig éreztem puha száját, már el is húzódott. A sokk és a mérhetetlen öröm egyszer csapott le rám, ezért csak mozdulatlanul álltam.

-Jó éjszakát!-suttogta kicsit zavarban és az ajtó kilincsére tette kezét.

Erre kezdtem már észhez térni. Most nem! Nem engedem el! Elkaptam karját és magamhoz rántottam. Átkaroltam derekát és a hirtelen mozdulatot kihasználva picit hátra döntöttem, hogy csak én tartsam. Szemeimet becsukva lassan szájára hajoltam és finoman, de határozottan csókolni kezdtem. Azonnal ellazult, teljesen átadva magát és karjaival átkarolta a nyakamat. Testem bizseregni kezdett, egyszerre  elöntött a forróság és a szerelem. Édes ajkai megrészegítettek, ahogy enyémeket becézgette. Szédülni kezdtem, de a jó értelemben, mikor az ember csak bágyadtan kevereg és elveszik az időben. Szorosan, de óvatosan öleltem magamhoz és ha a világ vége tört volna ki, az sem érdekelt volna, csak az a hihetetlen lány, aki most az enyém! Hosszan tartott a pillanat, de túl rövid ideig ahhoz, hogy beteljek vele. Szinte fájt elválni tőle.

-Jó éjszakát Lisi!-suttogtam gyönyörű szemeibe nézve és lezártam fénylő ajkait mégegy puszival.