~Harry~

-Megjöttem!-lépett be Niall. -Tessék, itt van.-nyújtotta át az "Egy kutya négy élete" című könyvet. -Héé Hazz, mi a baj?-kérdezte, amikor nem reagáltam. Felnéztem rá és gonoszan elmosolyodtam.

-Benne vagy egy kis bosszúban? A szőkeség szemöldöke a homlokáig szakadt.

-Minden oké?!-kérdezte liftező hangon.

-Nem, és pont ezért ideje tennem valamit! Megpaskoltam az ágyam szélét, ahova le is ült. -Szóval!-kezdtem bele az ötletembe. -Mivel Dave, egy utolsó aljas seggfej, gondolom nem haragszik meg, ha én is tisztességtelenül játszok...

-Mire gondolsz??-kérdezte még gyanakvóbban és szemöldöke lassan eltűnt hajában.

-Csak mivel nem mehetek haza, de mindenem otthon van, arra gondoltam egyik éjjel meglátogatom...-húztam féloldalas mosolyba számat és napok óta először dolgozott bennem a tettvágy.

Barátom arca megnyúlt és a szemei hatalmasra tágultak.

-Ugye csak viccelsz???-kérdezte elvékonyodó hangon, mire beharapott ajakkal megingattam a fejem. -Nem! Kizárt! Nagyon rossz ötlet! Most foltoztak össze, mert apád majdnem megölt, erre te vissza akarsz menni az oroszlán barlangjába?!?! Szinte kiabált velem és látszott rajta, hogy tényleg nagyon sikerült kiakasztanom.

-Jó, oké, oké, hülye ötlet.-mentegetőztem, de megfogadtam, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Lerogyott az ágy melletti kis fotelbe, tincsei közé túrt és nagyot sóhajtva rám nézett.

-Hazz! Ez nem játék!-mondta tőle szokatlanul komoly hangon. -Dave beteg, ha ilyenre képes volt és nem jó dolog újat húzni egy őrülttel! -Ki tudja meddig menne el, ha arról van szó... -Nem ér annyit néhány vacak Hazz, hogy kockára tedd az életed!

-Tudom Ni, de évek óta folyton meghúzom magam és behódolok neki és látod mit értem el; meg is ölhetett volna...-nyeltem egy nagyot a mondat végén, mert még mindig nagyon nehéz volt kimondani. -Nem akarok bajt, csak elhoznám a cuccaim és némi pénzt...

Ahogy kimondtam felrémlett bennem a pár évvel ezelőtti emlék, amint egy beszélgetés fültanúja voltam;

*...és bármi történne, ez mindigis itt lesz tartaléknak!-mondta Dave Gemmának a konyhában. Alap esetben csak továbbsétáltam volna, nem is foglalkozva a beszélgetéssel, de most az ösztöneim mégis azt súgták, hogy bújjak el az ajtófélfa mellett és hallgatózzak.

-Ötszázezer van benne... - Ha neadjisten történne velem valami, ebben van annyi pénz, hogy új életet kezdhess!-Csak akkor, megértetted?

Néhány pillanatnyi csönd,majd ismét megszólalt;

-Rendben, akkor tudod, hogy hol keresd majd...! -De erről senki nem tudhat, se Anne és főleg Harry! -Nem olyan tiszták itt a dolgok, mint amilyennek tűnnek, szóval ez csak a tiéd!

-Értem apuciiii!-szűrődött ki Gemm nyávogása, mire megborzongtam és még közelebb húzódtam, hogy nehogy lemaradjak valamiről.

-Akkor menj és tedd oda, ahova megbeszéltük, de siess! -Addig lekötöm őket! Amint kimondta, már hallottam is a közeledő lépteket.

A beszélgetésfoszlány végére olyan hevesen vert a szívem és annyi adrenalin gyűlt össze a véremben, hogy alig tudtam visszafogni magam. Felrohantam a szobámba, magamra csaptam az ajtót és a hátamat nekivetve pihegtem. Fogalmam sem volt róla, hogy mi folyik itt és én miért nem tudhattam erről, de egy biztos; éreztem, hogy ez az a titok, amit soha nem árulhatok el senkinek, hogy tudok róla...*

-A pénz!-kiáltottam fel, mire szöszi barátom összerezzent, mert éppen valószínűleg egy mondat közepén tarthatott.

-Tessék!-nézett rám értetlenül nagy kék íriszeivel.

-Dave pénzt rejtett el, nem is keveset, még régebben Gemmának, ha bármi lesz vele, akkor neki legyen miből élnie. Ha azt megszerzem minden helyrejöhet!-kiabáltam örömömben.

-De ez nagyon veszé...-próbált közbeszólni, de nem hagytam.

-Hát nem érted Ni?! Új életet kezdhetünk és minden olyan lesz, mint régen! Az álmaink, a terveink, mindent újra kezdhetünk!!!

Ez volt az a mondat, amivel úgy nézett ki sikerült meggyőznöm. Vérem forrni kezd és izgatott bizsergés futott át rajtam és úgy éreztem magam, mint egy akciófilm főszereplője...és mostmár biztos voltam a "happy end"-ben!

-Tehát, úgy gondolod, hogy sikerülhetne?-kérdezte bátortalanul és eleresztett egy halvány mosolyt.

-Nemcsak gondolom, biztos vagyok benne!-vigyorogtam rá diadalittasan és felültem, hogy odasétáljak hozzá, hogy folytassuk a terv megbeszélését, de nem bizonyult jó ötletnek. Amint megfeszültek az izmaim élesen felkiáltottam mert minden porcikámba fájdalom nyilallt.

-Jó ég Harry! Jól vagy?!-ugrott fel Ni ijedten és az ágyamhoz sietett. -Ne hívjam a dokit?

-Dehogy, minden oké, csak el is feledkeztem róla, hogy jelenleg annyi cérna van bennem, mint egy kosztűmben.-nyöszörögtem fájdalmasan és egyik kezem a tarkómra, másikat pedig oldalamra szorítottam.

-Most az legyen az elsődleges terv, hogy szépen meggyógyulsz!-mondta szigorún, de közben féltőn és együtérzőn megsimogatta a karom.

Igaza lehet...-futott át az agyamon. Talán mégsem jó ötlet megint a bajt keresnem? Azonnal elhessegettem a gondolatot. Nem! Amint állni tudok, meg fogom bosszúlni minden sérelmem!

-Pihenned kellene egy kicsit!-rántott vissza a Szöszi hangja.

-Nem, nekem semmi bajom, neked viszont tényleg haza kell menned!-emeltem rá tekintetem és rögtön lelkiismerfurdaláom támadt, ahogy megláttam a sötét a karikákat szemei alatt.

-Nem Harry, ezt már megbeszéltük, nem fogok egyedül hagyni-jelentette ki határozottan, de éreztem hangján, hogy csak magát győzködi.

Nincs más lehetőségem, kénytelen vagyok megzsarolni! Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye magát miattam!

-Rendben...akkor h nem akarsz egyedül hagyni, hazamegyek veled!-mondtam meggyőződéssel a hangomban.

-Nem, neked még bent kell maradnod megfigyelésen, szóval maradunk mindketten!-fúrta szemeit enyémekbe.

-Nem-nem! -Vagy haza mész, vagy saját felelősségre hazakísérlek!-húztam győztes mosolyba szám, mire Ni vonásai megnyúltak.

-Te most megzsaroltál?-kérdezte hitetlenkedve, mire megállapítottam, hogy az okos fiú hamar átlátott rajtam.

-Igen!-jelentettem ki egyszerűen és kíváncsian vártam reakcióját.

Egy darabig farkasszemet néztünk, míg végül Niall nagyot sóhajtott és eddig dühös vonásai megadóra váltottak.

-Jó...-motyogta beletörődően. -Ha tényleg ezt akarod, akkor legyen! De holnap reggel itt fogok már állni az ágyad mellett!

Felnevettem, hogy milyen kis "agresszív kismalac" barátom, mire ő se tudott egy mosolyt elfojtani.

Mikor egy fél óra múlva már egyedül feküdtem a szobában kezembe vettem könyvem és olvasni kezdtem. Jobbnak láttam ezzel elütni az időt; elmerülni egy szebb világban, mint a sajátomon tépelődni.

Este nagy nehezen a fiatal nővér segítségével lefürödtem, nem tudtam eldönteni, mi volt a rosszabb. A szégyen, hogy nem tudok egyedül egy ilyen alapvető dolgot se megcsinálni, vagy hátamat, mellkasomat és karomat égető fájdalom, ahol minden mozdulatnál húzódtak a sebek. Lángoló arccal tűrtem, hogy segítsen megmosakodni, de legalább a kényesebb területeket szerencsémre én moshattam, bár arra nem vette volna a fáradtságot, hogy el is forduljon. Nagy sóhajjal kucorodtam össze az ágyban végre tisztán. Majdnem elájultam, amikor megláttam a vizet, ami lejött rólam, majdnem fekete volt.

....

Másnap a doki megvizsgált és szerencsére mindent rendben talált. Niall, ahogy ígérte, már reggel fél hétkor becsörtetett hozzám, vidáman és kipihenten, így együtt vártuk izgulva dr. Cris "ítéletét".

-Minden a legjobbak szerint halad!-mormolta vidám hangon orvosi maszkja mögül. -Ha megígéred, hogy egy hétig még legalább rendkívül kíméletes életmódot fogsz folytatni és utána is kíméled magad, haza mehetsz, csak egy hét múlva kell varratszedésre jönni.-húzta le szájáról az anyagot és átadta a helyét egy nővérnek, hogy tegye fel a tapaszokat a varratokra.

-Természetesen be fogj tartani!-válaszolt barátom helyettem is, mire csak szemet forgattam.

-Készen is vagyunk!-állt fel a fehérbe öltözött nő és végigmért, majd elégedetten biccentett, hogy jó munkát végzett. -Vízállók, szóval nyugodtan zuhanyozhat, csak fürödni nem szabad.-mondta még kurtán és már fordított is hátat, hogy menjen dolgára, de a mozdulat közepén megtorpant. Niallön állapodott meg a tekintete, arca megnyúlt egy pillanatra, majd szája mosolyba szaladt és szemérmetlenül végigpásztázta. Egy pillanatig nem értettem, reakcióját, de a felismerés villámként csapott belém; felismerhette...a videóból... Szerencsére ebből a kis Szöszi nem vett semmit észre, mert éppen a tőle kapott felsőm és gatyám segítette felráncigálni. Ismét keserű nyál gyűlt össze számban és visszatért a torokszorítás is.

Búcsúzóul kaptam még pár gyógyszert és végre szabadok voltunk, de a kórházból kilépve, viszont szinte egyszerre nyögtünk fel. Fogalmunk sincs mivel megyünk haza, mert pénz sajnos egyikőnknél sem volt, hogy taxival menjünk, gyalog pedig legalább egy félórás séta.

-A fenébe...most mit kezdjünk??-sóhajtott fel Ni keservesen.

-Nincs más választásunk, mint lassan hazaindulni.-sóhajtottam én is jobb ötlet híján és át akartam menni a zebrán. -Bazdmeg! Barom!-káromkodtam el maga, mikor egy motoros kis híján kilapított. A szívem majd ki ugrott, mikor hirtelen lefékezett a jármű és mellette mégegy. A két, tiszta feketébe öltözött, ember leugrott a motorról és megindultak felénk. Összeugrott a gyomrom és magamban elrebegtem egy fohászt. Ugye nem akarnak elveri...csak nem hallották amit mondtam... Te jó ég...mostmár biztos meghalok...

Hirtelen lekapta a Niall felé induló alak a sisakját és legnagyobb döbbenetemre egy vörös hajzuhatag és egy szeplős arc bukkant elő. Lisa??? Eközben a másik is levette a nagy sisakot és Louis mosolygott rám.

-Óh sziasztok!-köszönt, mire Niallel értetlenkedve néztünk rájuk a sokkból felocsúdva.

-Azt hittük még bent vagytok.-mondta Lisa szintén kedvesen mosolyogva. -Gondoltam én is meglátogatlak titeket.

-Majdnem bejött...majdnem elcsaptál!!-mondtam mérgesen fújtatva.

-Jaj, ne haragudj, sajnálom.-nézett kiscica szemekkel szempillarebegtetve, bűnbánóan.

-Na és most mi lesz?-kérdezte Louis. -Mentek valamivel, vagy hazavigyünk titeket.

Gyanakodva felhúztam a szemöldököm. Most meg mi baja van?? Mit akar tőlünk már megint. Éppen meg akartam rázni a fejem, hogy ki van zárva, de barátom megelőzött ismét.

-Az jó lenne!-pirult el a mondat végére, mikor Lisa kicsit közelebb lépett hozzá. Elvigyorodtam, annyira édes volt a kis Szöszi és máris elszállt a dühöm.

-Akkor gyere!-fogta meg Lisa Niall karját és finoman a motor felé húzta, amit egy szó nélkül tűrt. -Hova is kell menjünk?-hallottam még a kérdést, mielőtt a motor zúgása felbődült.

Úgy el voltam foglalva a látványukkal, hogy észre se vettem, hogy eközben Louis mögém lopakodott. Összerezzentem, mikor közvetlenül a fülembe suttogott;

-És mi hova megyünk.-duruzsolta halkan, mire kirázott a hideg. Hirtelen arrébb léptem, de hála ennek fájdalom nyilallt a fejembe és a hátamba, mire fájdalmasan felszisszentem.

-Jól vagy?-kérdezte rögtön és a hátamra simította a tenyerét, aminek köszönhetően újra felvinnyogtam. Úgy rántotta el a kezét, mintha parázsba nyúlt volna.

-Bocsájss meg!-szabadkozott és aggodalom ült ki arcára.

-Semmi baj, de lehet jobb, ha gyalog megyek.-húztam el a számat a felismerésre, hogy minden mozdulatom fájdalommal jár.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.-fogta meg most ő is a karom, ügyelve, hogy több fájdalmat már ne okozzon és finoman a motor felé húzott. -Majd megpróbálok óvatosabban vezetni.

Megnézem én azt!-röhögtem fel előre keservesen magamban. Kaptam egy sisakot én is, amit elég kellemetlen volt felhúznom, majd vonakodva ültem fel mögé. Nemigazán voltak soha szimpatikusak a motorok, főleg azután, hogy anya régen nem engedhette meg magának, hogy egy kocsit vegyen, csak egy kismotorra futotta, amivel egyszer volt egy nagyon csúnya balesete.

-És hol tudok kapaszkodni??-kérdeztem, mikor sehol sem találtam fogást a sima bőr és fém felületeken.

-Legegyszerűbb, ha belém.-válaszolta Louis és már húzta is a gázt óvatosan mozgásba hozva a szerkezetet.

Ijedten karoltam át és simultam a hátához, nem is törődve a fájdalommal, ami ezzel járt. Elég félelmetes volt a tudat, hogy semmi nem fog meg ha hátra akarnék esni.

-Héé! Ne szoríts ennyire.-kuncogta bár eléggé elnyomta a hangját a sisak és a motorzúgás. -Ne félj, nem fogsz leesni!

Egy kicsit lazítottam a szorításon, de azért még mindig erősen kapaszkodtam. Mikor Niall háza elé érünk úgy pattantam le Louis mögül, minta rugón ültem volna. Soha többet nem akarok motorra ülni!

Ahogy be akartam sietni megtorpantam. Ni állt az ajtóban és fülig vörösen Lisaval beszélgetett, aki folyton bólogatott, majd egyszercsak előre dőlt, nyomott az arcára egy puszit, sietve visszaült a járgányára és elhajtott. Megint vigyorogni kezdtem. Úgy örülök, hogy talán talált valakit magának. Hihetetlen, hogy ilyen körülmények közt is van esélye a boldogságra, és erre a gondolatra bennem is felcsillant a remény. Lehet van még számomra is esély, hogy legalább csak egy kicsit normálisabb életem legyen? Most először kezdtem úgy érezni, hogy talán még lehet normális életem. Louishoz fordultam, visszaadtam a sisakot, megköszöntem a fuvart és oda akart sietni Niallhöz, de hirtelen elkapta a karom és visszarántott.

-Várj! Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved holnap délután beülni a kedvenc kávézómba?

Fogalmam se volt mit mondjak. Ez... ugye....nem...randi...akar...lenni? Csak nem, hisz ott van neki Zayn! Louis elvigyorodott ijedt képemen.

-Csak mint kollégák. -Örülnék, ha jobban megismerhetnélek.-pontosította a meghívást, de továbbra is csak tátogtam mint egy hal. Persze...mint kollégák... Minden jókedvem elszállt, mikor előtörtek a keserves emlékek. Mintha csak egy átlagos szituáció lenne...nem éppen egy ilyen elbaszott, részemről igen fájdalmas szituációban, mint amiben mi vagyunk. Még várt fél percet, majd hirtelen egész közel hajolt az arcomhoz.

Ugye nem csókol meg?!?! Ha megteszi... Alig volt valami távolság az ajkaink közt, mire lefagytam...újra...vagy még mindig le volta fagyva... Kinek hogy tetszik...