~Niall~

-Hé Szöszi, Göndörke! Hova szöktök? Gyertek csak ide!-szólt Zayn, mire összeugrott a gyomrom és csiga lassúsággal vánszorogtunk oda.

-Nos Lucy! Ő itt a Szöszi, Niall!-mutatott be egy gyönyörű lánynak.

-Hmmm! Édi pofija van!-méregetett, mire azonnal zavarba jöttem és hátra léptem. Mára már kezdtem besokallni az emberekből... Én idióta...és még így akartam csajozni...

-Nyugi Cukiság! Nem harapok, csak ha megkérsz rá!-kacsintott rám Lucy és adott a számra egy gyors cuppanóst. Az állam a földet súrolta és lefagyva álltam, mindenre számítottam csak erre nem, aminek hála ismét rajtam röhög mindenki. Remek...

Most az egyszer örültem Mr. Paynenek, mert amint megérkezett mindenki elhallgatott.

-Zayn, Louis, Niall, Harry! Gyertek légyszi!-vigyorgott, mint a tejbetök, ami elég gyanús volt nekem. A forgatóba mentünk, ahol újra fülig vörösödtem, mert beugrottak a pár perccel ezelőtti történések.

-Srácok, ez eszméletlen!-Tíz perce sincs, hogy kiraktuk a videót, de már tízezer megtekintés van rajta!

Elájulok...feltették egy weboldalra?! És tízezren megnézték...belehalok a szégyenbe. Életemben nem éreztem még ennyire megalázottnak magam, mint most, de senki nem foglalkozott velem, hanem mind Mr. Paynere figyeltek.

-Ekkora sikeretek utoljára nektek volt Zouis!-állt meg előttünk.-Szóval úgy döntöttem jönnek ők is Vegasba.

Újabb sokk... Csípjen meg valaki!!! Fel akarok ébredni ebből a rémálomból!!! Nem akarok sehova menni, csak elbújni egy helyre, ahol senki nem lát és hall.

-Kizárt!-kiáltott fel Harry is kétségbeesetten.

Mr. Payne lassan, de annál inkább félelmetesen indult meg felé. Addig hátráltak, míg Harry fel nem kenődött a falra. Mr. Payne annyira közel hajolt, hogy azt hittem le is smárolja, de csak suttogott valamit, mire Hazz sűrűn bólogatott.

-Remek!-lépett vissza hozzánk és folytatta a mondandóját.

Miután elviharzott, kaptunk egy óra szabadidőt a másik két fiúval, utána meg táncolhatunk. Jó kilátások... Előre tartottam tőle, hogy mi vár ránk. Amint mr. Payne eltűnt a színről, Harry előkapta a telefonját és nyomkodni kezdte, aztán egyszercsak az arca megnyúlt és lefehéredett.

-Gyertek fiúk! Megmutatjuk, hol a kajálda.-intett Zayn, mire elindultam, de Harry meg se moccant. A feketétől kapott  is egy csípős megjegyzést, de arra sem reagált, csak hirtelen fölkapta a fejét és elrohant, annyit mondva, hogy "mennem kell".

-Hé Harry! Hova ilyen sürgős?-próbálkozott Louis, de már rég eltűnt a szemünk elől, mire kimondta.

Ez nem vall Harryre...utána kellene mennem, tuti valami baj van! Utánairamodtam volna, de Zayn elkapta a grabancom.

-Ácsi Szöszi! Te nem mész sehova! Jössz velünk!-mondta határozottan és egy jól irányzott lökéssel elindított.

Nem volt merszem ellenkezni, de után kellett volna mennem, ezt éreztem... Végigmentünk a folyosón és végül jobbra, ahol egy étterem volt.

-Szia Lisa!-köszönt Zayn és leült az egyik bárszékre, Louist az ölébe húzva. Figyeltem a kis jelenetet és akármennyire is akartam  volna tagadni, helyesnek találtam őket, ahogy összebújnak.

-Ó! Ő a másik új szerzemény?-mosolygott rám kedvesen a vörös, cuki, szeplős lány. -Lisa Polly!-nyújtotta a kezét, amit meglepetten fogadtam.

Itt még van normálisan nevelt ember?!

-Niall Horan!-ráztam meg a kezét. -Örülök, hogy megismerhetlek!-mosolyogtam rá én is, és örültem, hogy valakinek végre nem az az első számú szórakozása, hogy megalázzon engem.

Ez csak a jólneveltségi forma, de Zayn úgy érezte nem hagyhatja szó nélkül.

-Maradj a gatyádba Szöszi! Az nincs bent a szerződésben, hogy a személyzetet is meg lehet dugni. Ha kanos vagy, kerítünk valakit, aki lerendez, bár szerintem kaptál ma eleget.-röhögött a szemembe és ezzel porig alázott. A sírás határán voltam, de megembereltem magam és gombóccal a torkomban azért még kinyögtem.

-Tudod Zayn, van akinek jelentenek valamit a másik érzései és nem csak a sajátjai a fontosak.-mondtam a szemébe, mire meglepetésemre nem akart megfojtani, hanem csak kitágult szemekkel nézett rám.

-Te még betanulni se tudnál ilyen szépen megfogalmazott mondatot Zayn!-bökte oda Lisa, mire csak morgott valamit az orra alatt. -Mit kértek?-kérdezte újra kedves hangnemre váltva.

-Én a szokásosat!-mondta Louis és párja is biccentett, hogy megfelel.

-Te? Mit eszel?-nézett rám kérdőn.

-Öhm...izé...nincs nálam pénz...-kezdtem zavaromban dadogni, mert fogalmam sem volt róla mit kellene mondani vagy csinálni. Szerencsére Lisa nagyon segítőkész volt és hamar kisegített.

-Nyugi, itt nem kell fizetni, nyugodtan lehet választani bármit az étlapról, mert ti itt dolgoztok! -Az megfelel, ha neked is húslevest és spagettit hozok?

-Igen, köszönöm!-bólintottam hálásan.

Az első pár perc kínos csendet leszámítva, egész simán ment az ebéd. Zayn és Louis beszélgettek a Vegasi útról, amibe Lisa is be-be csatlakozott. Én csak némán ettem és próbáltam minden fontosnak tűnő információt megjegyezni. Az órára néztem és döbbenten láttam, hogy már majdnem el is röpült az egy óra. Mozdulatomra Louis is rögtön az órára pillantott.

-Na mennünk kell Lis, ma is jót főztél!-kacsintott a lányra, majd felállt és szépen lassan visszaballagtunk a terembe. Arra számítottam, hogy Harry már itt lesz, de se híre, se hamva nem volt, amiből rögtön megéreztem, hogy bajban lehet, bár el nem tudtam képzelni, mi történhetett.

-Hol a faszba lehet a Göndör.-morgott Zayn. -Mindjárt kezdeni kellene de még sehol!

Vártunk, öt, tíz majd tizenöt percet de még mindig semmi. Kezdtem nagyon ideges lenni. Nem tudom, hogy jó vagy rossz képességem-e, de rögtön megérzem ha valami baj van. A fekete idegesen felugrott, hogy megkeresse Mr. Paynet, mert elő kellene keríteni Harryt. Mikor bevágódott mögötte az ajtó Louis hozzám lépett.

-Nem tudnád fölhívni?-kérdezte és döbbenten vettem észre, hogy a hangjából aggódás hallatszik. Lehet, hogy ő belé több emberség szorult mint a pasijába!

Bólintottam és rögtön hívtam is. Kicsöngött... Fél perc elteltével megszólalt a sípszó és az idegesítő női hang a hülye hangpostájával. Kinyomtam és újra tárcsáztam, aztán megint és megint. Az ötödik hívás után már kétségbeesetten hívogattam, de hiába. Harry feledékeny, de a telefonját mindig fel szokta venni. Összerezzentem, amikor beleszólt valaki, annyira lemondtam róla, hogy felveszi. De nem Harry volt... A gyomrom is összeugrott.

-Halló! Kivel beszélek?-kérdeztem bele.

-Jó napot kívánok! Dr. Matrin Chris vagyok.

Erre a pár szóra annyira összement a gyomrom, hogy azt hittem kijön az ebédem is. Ha egy doktor veszi fel a telefont, az csak valami nagy bajt jelenthet.

-Ön Harry Styles hozzátartozója?-kérdezte az orvos, mire egy izzadtságcsepp gördült le a homlokomon.

Az agyam sebesen dolgozott, hogy mit is mondjak. Muszáj igazat mondjak, különben később még bajba kerülhetek, viszont ha nem vagyok családtag nem fogok információt kapni. Végül döntöttem.

-Nem Uram, Niall Horan vagyok, Harry legjobb barátja. -Kérem, mivel tudom, hogy úgyse adhat ki bizalmas információkat, megmondaná hova kell menjek, hogy láthassam.-kérdeztem idegesen és közben már a vér is kiserkent ajkamból, ahogy azt tépdeltem fogaimmal.

Szerencsére nagyon megértő volt és lediktálta a címet és mondta, hogy őt keressük, ha odaértünk. Mikor letette a telefont a vállaim leestek,  kezeimmel hajamba túrtam, majd arcom temettem bele.

-Jó ég! Niall! Mi történt?!-szaladt hozzám azonnal Louis ijedtem és az ő arca is valódi félelemről árulkodott.

-Kórházban van.-nyögtem ki nehézkesen, mert a hangom útját a torkomban egy hatalmas gombóc állta.

-Jézusom!-kapta a szája elé a kezeit ő is. -Melyikbe?!

-A St. Johnasban.

-Gyere!-kapta el el karom és rángatni kezdett.

Nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy úgy cibáljon mint egy rongybabát. Már ellenkezni se volt erőm. Ahogy kiléptünk az ajtón egyenesen felkenődtünk Zaynre.

-Ne haragdj, szabadkozott Louis és már húzott is tovább.

-Hé Lou! -Hova rohansz?!-kiabált utánunk, mire megtorpant.

-Harry kórházban van....-suttogta és meg se várva válaszát, tovább siettünk.

Az épület előtt két nagy motor várakozott.

-Ültél már motoron?-kérdezte Louis és a kezembe nyomott egy sisakot. Megráztam a fejem.

-Jó, akkor most fogsz!-tisztázta a kérdést a miheztartás végett.

Alap esetben kizárt, hogy egy ilyen gépre felüljek, egy majdnem idegen emberrel, most viszont fel sem merült bennem, hogy ne tenném. Felpattantam mögé és gyorsan kapaszkodót kerestem. Tíz perc alatt a kórháznál voltunk és amint leparkoltunk, Louis kezébe nyomtam a sisakom és beszaladtam. Rögtön a recepció felé vettem az irányt.

-JónapotkívánokNiallHoranvagyok,drMartinChristkeresem.-hadartam el egybe az egészet.

-Értem...-bólintott a fial nő bizonytalanul, de azért felvette a telefont és tárcsázni kezdett. Eközben Louis is megérkezett Zaynnel a nyomában. Pár perc múlva egy fehér köpenyes, öreg orvos jelent meg.

-Jó napot! Maga bizonyára Niall Horan.-rázta meg a kezem. Csak bólintottam mert az idegességtől már beszélni se tudtam. Nagyot sóhajtott majd intett, hogy kövessem. -Gyere!-tegezett le, mintha a fia lennék. -Elmondom mi történt a barátoddal.

Mentünk pár lépést majd belekezdett.

-Harryt fél órája hozták be a mentősök, egy idős néni találta meg és telefonált, még szerencsére időben. A mentősök az utcán találtak rá, feltehetőleg elgázolva,emellett brutálisan összeverve, súlyos fejsérüléssel, kiszáradva és kihűlve. Jó darabig azt hitték, már nem is lehet rajta segíteni...

Mire a történet idáig ért, patakokba folytak a könnyeim és az ájulás kerülgetett.

-Húsz percen át küzdöttek az életéért és szinte csodával határos módon sikerült visszahozniuk.-folytatta a doki, mire megkönnyebbültem egy kicsit.

-Jópár helyen össze kellett varrni, többek közt a mellkasán, a lábán, oldalán és tarkóján, ezért kapott az infúzióba egy kis altatót, hogy ne szenvedjen. Nemrég áthozták az intenzívről, mert sok, de nem életveszélyes sérülései vannak, de...

Itt elnyelte a mondat végét. Tudtam, hogy valami olyan fog most következni, amit nem biztos, hogy túlélek ha hallom...de muszáj tudnom!

-De?-kérdezte rá remegő hangon. A doki sóhajtott a szemebe nézve folytatta.

-De az ütés mértékét a fején a  CT se tudta teljesen pontosan megmutatni. Elméletileg nincs baj, de előfordulhat bármelyik végtag lebénulása, részleges vagy teljes emlékezetvesztés...-sóhajtotta együttérzően. Megtorpantam...

-Nem...ez nem lehet...temettem az arcomat a kezembe. -NEM! NEM!!!

Próbáltam uralkodni magam, de a pánik egyre jobban úrrá lett rajtam.

-Hé!! Nyugodj meg kérlek!-tette a hátamra a kezét dr. Chris. -Még semmi sem biztos, ezek csak a legrosszabb eshetőségek, csak fel akartalak készíteni bármi lesz. -Inkább menj be hozzá! Szűksége lesz rád amikor felébred!

Felnéztem rá, kitöröltem a könnyet a szememből és bólintottam. Igaza van! Nem szabad elhagynom magam! Bármi is lesz én mindig ott fogok állni mellette és támogatni fogom! Dr. Chris halkan benyitott a kórterembe, ami előtt álltunk.

-Menj csak be! Nemsokára jövök én is vizitelni!

Félve léptem be és amint megláttam Harryt, nem tudtam megállni, újra rátört a néma zokogás. Szörnyű volt így látnom, őt... Már  testvéremként tekintek rá és  szeretem, belehalnék a elveszíteném! Sápadt arca és bőre alig volt kivehető a hófehér takaróból, göndör fürtjeit és homlokát is hatalmas kötés fedte, bal kezéből egy infúzió lógott és még egyéb csövek kötötték gépekhez, mint valami indás növény, ami a fán felkúszva szívja el tőle az életet...                    Lassan az ágyhoz sétáltam, kihúztam a széket alóla és erőtlenül lerogytam rá. Újra nyílt az ajtó, mire összerezzentem és odakaptam a fejem. Dr. Chris állt az ajtóban.

-Többet nem zavarok, ígérem, csak ez a másik két fiatal ember is szeretne bejönni.-mondta és kicsit szélesebbre tárta az ajtót, hogy lássam én is.Zayn és Louis ijedt arca kukucskáltak be. -Jöhetnek?

Megráztam a fejem, mert most magányra volt szűkségem. Az ajtó újra becsukódott, mire fejem a takaróra hajtottam és csöndesen hallgattam megnyugtató szuszogását. Túl sok volt ez nekem... Az éjszaka emlékei is még élénken éltek bennem és a félelem újult erővel csapott le rám. Mi van ha nem fog emlékezni?! Ő az egyetlen ember, akire most számíthatok, akiben megbízok.

Rá kellett döbbenjek, hogy az igaz barátságot és a szerelmet csak egy hajszál választja el egymástól. A szerelem annyival több csak, hogy ott ott van még a lángoló szenvedély, de egy barát elvesztése legalább annyira fáj, mint egy szakítás. Halára rémültem, amikor mocorgást éreztem és azonnal felkaptam a fejem. Harry pislogott párat, majd felém nézett, de még tekintete elég homályos volt.

-Harry! Istenem! Felébredt!!!-tudatosult bennem, de egyben görcsbe is rándult a gyomrom. Istenem csak add, hogy emlékezzen!!!

-N-Niall..?-kérdezte bizonytalanul, mire olyan boldogság járt át, hogy örömömben csorogtak tovább a könnyeim. Mostmár bármi történhet, emlékszik és ez a lényeg!

-Igen, igen! Én vagyok!-elöletem át.  -Istenem, köszönöm, hogy visszaadtad!-szorítottam még jobban.

-Hol vagyok?! Mi történt?!-kérdezte Hazz fátyolos hangon.

-Mostmár biztonságban, ne félj, a kórházban vagy.-néztem fel rá, mire értetlenség suhant át vonásain.

-Mi történt?

Nagyot sóhajtottam és elcsukló hanggal belekezdtem. Szörnyű volt kimondani és ahogy meséltem egyre jobban szorítottam, mintha újra történhetne valami, ha nem fogom a kezét. Pont a mondandóm végére dr. Chris is megérkezett, így nem volt alkalmunk tovább beszélni, de nem is bántam nagyon. Megvizsgálta Harryt és szerinte nagyon szépen, csodával határos módon úszta meg. Mikor megtudtam, hogy ki kell menjek mert rendőrök jönnek, pánikba estem. Redőrök...soha nem fogom elfelejteni...egy régi emlék, de mégis egy életen át kísért... Harry valamilyen szinten meg tudott nyugtatani, de mikor ismét visszamehettem hozzá, akkor nyugodtam meg igazán... Jól van, ez a lényeg, más nem számít! Mikor megkérdeztem mi volt, a szemeiben csalódottság és elkeseredettség csillogott. Reméltem, hogy ez még nem azt jelenti, hogy sikerült megtörni. Lehajtottam a fejem a takaróra és átöleltem. Éjjel óta annyi minden történt, hogy teljesen kimerültem. Észre se vettem, de már ájulásszerű álomba merültem.