Hoztam néhány részt kárpótlásul. Remélem tetszeni fognak!😊💖

~Harry~

Kérdés nélkül fordítottunk hátat a többieknek és indultunk utána sietősen. Végül a nagyteremben álltunk meg, ami a forgatószobából nyílt.

-Srácok, ez eszméletlen!-járkált föl alá. -Tíz perce sincs, hogy kiraktuk a videót, de már tízezerezer megtekintés van rajta! Ekkora sikeretek utoljára nektek volt Zouis!-torpant meg, ránk nézett és még szélesebb lett a mosolya. -Szóval úgy döntöttem jönnek ők is Vegasba!

-Kizárt!-csúszott ki a számon.

Odakaptam a kezem, de már késő volt mert Mr. Payne fenyegető lassúsággal közeledett felém. Addig hátráltam, amíg a hátam a falnak nem ütközött, ekkor remegni kezdtem. Egészen addig jött, míg csak egy tenyérnyi hely maradt csak az arcunk közt.

-Jól figyelj Göndörke, mert utoljára mondom el.-suttogta erélyesen az arcomba. -Innentől semmi beleszólásod nincs az életedbe. Azt csinálod, amit mondok, akkor és úgy, ahogy mondom! Világos?!

Bólogattam, hogy megértettem és nagyot sóhajtottam, mikor hátralépett.

-Remek!-tért vissza az ijesztően bársonyos hangra. -Ha már forgatni nem tudtam veled, táncolni fogsz és nem érdekel, hogy szétszabdaltad a kezed. Most kaptok egy óra szünetet, de utána csapatjuk! -Nekem, most mennem kell Sephennel és a többiekkel egyeztetni az utat-fordult Louisék felé, -addig vigyétek őket ebédelni és kezdjétek a táncot és ezzel elsietett.

Megrezzent a zsebemben a telefonom, mire rögtön rossz érzésem támadt. Niallön és a szüleimen kívül nem szokott senki keresni...és mivel Niall itt van, anyuék dolgozank, elképzelésem sincs, hogy ki lehet. Elővettem, hogy megnézzem ki az, de amint megláttam lesápadtam...

-Dave...-suttogtam és félve megnyitottam az üzenetet.

"HARRY STYLES! GYERE HAZA! MOST!!!"

Még jobban elszörnyedtem, mikor megláttam fenyegető üzenetét.

-Hahó Göndörke! Oda fagytál?!-kiáltott rám Zayn. -Jössz már??

-Mennem kell!-mondtam hófehér arccal rápillantva, majd kiszaladtam mellettük az ajtón, nem is figyelve az elhangzó kérdésekre.

Hazáig rohantam. Az ajtó előtt a térdeimre támaszkodtam és próbáltam rendezni a légzésem, majd remegő kézzel nyitottam be, de rögtön meg is torpantam az ajtóban. Dave a nappaliban a fotelben ült, keresztbe tett lábakkal, komor arccal a kezében egy lapot olvasgatva.

-Sz-szia apa.-mondtam, de a hangom is remegett.

Felnézett, de nem szólt semmit, csak lassan felállt és megindult felém. Elkezdtem a szobám felé igyekezni, de Dave hangja megállított.

-Fölösleges...zárva...-mondta monoton hangon, majd a bejárati ajtót is bezárta és a zsebébe sűlyesztette a kulcsot. Tudtam mi következik. Kezdtem pánikba esni és még jobban reszketni kezdtem és könnyek gyűltek a szemembe. Dave ijesztő nyugodtsággal ismét leült és a kezébe vette a papírt.

-Ülj le!-mondta, de nem mozdultam. Próbáltam bármiféle kiutat találni a helyzetből.

-NEM HALLOD?! HÚZD IDE A SZÉTBASZOTT SEGGED ÉS ÜLJ LE!!!-üvöltötte.

Hatalmasra tágultak a szemeim, lassan mellé sétáltam és leültem, a lehető legtávolabb.

-Ez mi?!-nyomta a kezembe a lapot.

Olvasni kezdtem, de elég nehezen ment, mert annyira remegett a kezem.

Tisztelt Harry Styles!

Vasárnap értesültünk róla, Mr. Liam Paynetől az All You Want cég vezérigazgatójától, hogy nagykorúságára tekintettel munkát vállalt nála, mint pornográf filmszínész és sztriptíztáncos. Sajnálattal közöljük, hogy munkájából adódóan nem folytathatja tanulmányait a gimnáziumunkban, a házirend tiltott tevékenységek XII. pontjának értelmében, tehát ezennel eltanácsoljuk a tantestület döntése alapján.

                     Tisztelettel:

                            Mrs. Gilberly

                  .....................................

                              Igazgató

Mikor végeztem az olvasással csak egy valami járt a fejembe; Kinyitotta a levelem...kirúgtak a suliból és ezt tudja... Dave fölállt velem szembe és szikrázó szemekkel üvöltött az arcomba.

-Egy mocskos buzi vagy...viszketett a segged mert nem kaptál faszt, ezért KIRÚGATTAD MAGAD A SULIBÓL ÉS ELMENTÉL FÉRFI KURVÁNAK?!?!-ordította a mondata végére. -A HÁZAMBAN LAKHATTÁL, MEGADTAM NEKED MINDENT, FIZETTEM, HOGY TANULHASS ÉS MI A HÁLA?!?! FASZÁLLÍTÓ LETTÉL!-bömbölte magából kikelve és én egyre jobban összementem a kanapén kuporogva. -Na de most megkapod végre, ami jár neked!-mondta nyugodtabb hangon, majd arrébb lépett és az övcsatjával kezdett babrálni.

-Ne Dave! Kérlek ne tedd!-sikítottam fel és az ajtóhoz rohantam bár tudtam, hogy esélytelen kijussak. -Engedj ki! Segítség!!!-fakadtam sírva és rohantam a szobámhoz, de az is zárva volt. Mikor leértem a lépcsőn Dave már jobb kezében az övvel várt. Megpróbáltam elszaladni mellette, de elkapta a pólóm és visszarántott. Vergődni kezdtem, de egy hatalmas pofonnal a tudtomra adta, hogy felesleges.

-Vedd le a pólód!-dörögte könyörtelenül.

Remegő kezekkel húztam át az anyagot a fejemen. Nem raktam le, mert tudtam, hogy szűkségem lesz rá.

-Letérdelni!-kaptam meg a következő utasítást. Megtettem és összeszorított szemekkel vártam a fájdalmat. A bőrszíj végighasított a hátamon, mire felzokogtam és a pólót az arcomhoz szorítva előre görnyedtem, de itt még nem állt meg, hanem folytatta.

-Ezt azért mert hazudtál.-kiabálta és érkezett az újabb ütést. -Ezt azért mert aljas vagy! -Ezt azért mert semmire kellő dög vagy! -Ezt azért mert hálátlan vagy! -Ezt azért mert fasszopó vagy!

Ez így ment tíz percen keresztül, de mikor már nem érzetem újra fájdalmat, akkor se keltem fel. Remegve, izzadtan, véresen, összegörnyedve sírtam halkan, de Davenek ez sem volt elég. A hajamnál fogva felhúzott és talpra állított, ami elviselhetetlenül fájt.

-Soha többet be ne merd tenni ebbe a házba a lábad. Megértetted?!-kiabálta az arcomba, majd kizárta az ajtót és úgy, ahogy voltam kilökött rajta és becsapta mögöttem. Az egész mellkasom felhorzsolta a hideg beton, ahogy elestem. Alig tudtam tompítani az ütést a kezemmel, ezért tovább gurultam. Éreztem, hogy lecsúszok a pattkáról az úttestre, így minden maradék erőm latba vetve megpróbáltam felállni. Bár ne tettem volna... Ahogy félig már álltam, hirtelen megtántorodtam és újra elestem. Az utolsó emlékem egy hatalmas dudaszó, égtelen fékcsikorgásokkal, egy  iszonyú nagy ütés, majd elsötétült minden...

Csend...néma csend... Nem fáj semmim...jól vagyok...? Melegség járta át a testem és jó érzés fogott el. Ismét csak egy álom lett volna az egész és amint kinyitom a szemem, Niall mellett találom magam? Megpróbáltam kinyitni a szemem, de rá kellett jönnöm, hogy nyitva van . Minden fehér volt körülöttem. Fogalmam sincs hol vagyok, de most nem fogott el az a bizonyos rossz érzés, jó volt itt lenni. Minden fényes volt, ragyogott. Olyan szintű nyugalom áradt mindenhonnan, amilyet még soha nem éreztem.

-Harry!-szólított meg valaki, mire hirtelen hátranézetem.

-Apa?!-kiáltottam fel, mikor szinte fejbe vágott a felismerés, hogy az igazi apámmal állok szembe.

-Kisfiam!-ölelt magához, ami olyan természetesnek hatott, mintha mindigis velünk élt volna.

-Apu! Úgy hiányoztál!-fúrtam az orrom a mellkasába és csak szorítottam magamhoz.

Pár perc múlva óvatosan eltolt magától, de nem tudtam mi a baj. Zöld szemeivel enyémekbe nézett és csak halványan mosolygott.

-Menned kell!-mondta és megsimogatta göndör tincseim.

-De-de hova? Nem akarok, veled akarok maradni!-néztem értetlenül szemeibe, amik végtelen nyugalmat árasztottak.

-Hazzy,-szólított a kedvenc becenevemen, amitől ismét melegség járt át-nem maradhatsz, még dolgod van. -Szűksége van rád Annenek és még valakinek, akiknek az igazi boldogságot csak te hozhatod el.-mondta olyan kedvesen, mint ahogy ez ember egy kisbabához beszél. -Menj,-mondta újra-vigyázok rád, ne félj!- és eltűnt a fényességgel együtt.

......

Ismét csend és sötétség. Sokáig...nagyon sokáig.... Lassan, először csak tompán, majd egyre erősebben kezdtem fájdalmat érezni. A végén már annyira fájt, hogy ki kellett nyitnom a szemem, de rögtön vissza is csuktam, mert bántotta  a fény. Kezdtem örülni, hogy még mindig ott vagyok, ahol pár perccel ezelőtt, ezért újra megpróbáltam kinyitni a szemem, lassan, óvatosan, de már valahogy semmi sem volt ugyanolyan. Eleinte csak homályosan láttam és apránként tisztult ki minden.

-H-Harry?! Istenem! Felébredt!!!-hallottam meg egy ismerős hangot.

Próbáltam fókuszálni, hunyorogtam, majd pislogtam.

-Niall?-kérdeztem rekedt hangon. Nem voltam biztos benne, mert egy kicsit még összefolyt minden.

-Igen, igen! Én vagyok!-sírta el magát és rám borult. -Istenem, köszönöm, hogy visszaadtad!-remegett a zokogástól és összekulcsolta ujjait. 

Felemeltem a bal kezem, hogy át tudjam karolni, de a kötésemen kívül más is volt rajta; egy infúzió lógott ki belőlem.

-Hol vagyok?! Mi történt?!-kérdeztem, mert felrémlettek a történések, mire újra szaporább lett a légzésem és levert a víz.

-Mostmár biztonságban, ne félj, a kórházban vagy.-emelte föl a Szőkeség a fejét és vörösre sírt szemekkel nézett rám.

-Mi történt?-kérdeztem újra, mert nem értettem, hogy hogy kerültem ide...és miért nincs velem apa? És mi folyik itt egyáltalán?!

-Az utcán találtak meg...valaki elüthetett és összeverve, kihűlve, vérző fejjel otthagyott...és és...-elcsuklott a hangja és a könnyei még jobban záporoztak, de hősiesen tartotta magát, hogy elmondja a továbbikat. -Még pont idejében hívták a mentőt...azt m-mondta a doki, ha fél perccel később hívják ki, nem tudnak visszahozni.-temette újra a fejét a hófehér takaróba.

-Tehát...úgy érted...-nyeltem egy nagyot mielőtt kimondtam,-meghaltam...?-suttogtam magam elé döbbenten...

-É-és...azt...azt mondta a doki, hogy nem biztos, hogy...hogy emlékezni fogsz bármire is az eddigi életedből, ha egyáltalán felébredsz a kómából...-zokogott a takaróba.

Hatalmasra tágult szemekkel hallgattam, mert egyszerűen képtelen voltam felfogni szavait. Meghaltam, csak ez járt a fejemben... Halkan nyílt az ajtó és egy fehér köpenyes doktor lépett be.

-Oh! Harry,hát felébredtél?-lépett közelebb az ősz, öreg férfi. -Hogy érzed magad?-kérdezte feszengve.

-Nagyon fáj mindenem, a mellkasom, a hátam a fejem.-nyöszörögtem.

-Huuuh!-sóhajtott nagyot. Hála az égnek, rendben van.-simította nagy tenyerét Niall hátára, aki egy pillanatra sem engedett el. -Emlékszik!

-Dr. Chris Martin vagyok.-mondta már magabiztosabban. -Niall, megengeded, hogy megvizsgáljam a barátod.-kérdezte olyan kedves, mint egy kisgyereket szokás.

Niall nagy nehezen felült és átült a másik oldalamra, de a kezem továbbra sem engedte. Dr. Chris rengeteg vizsgálatot végzett; Először meghallgatta a tüdőm és a szívem, aztán megnyomkodta a hasam, belenézett a fülembe, majd a kezét föltartotta és a szememmel az ujjait kellett követnem, majd megfognom és megszorítanom, hogy arról is meggyőződjön, hogy a fejemben is minden rendben van. Végül még vért is vett és leszedegette a rólam azt a rengeteg csövet, amivel minden életfunkcióm ellenőrizték.

-Nagyszerű!-mondta a végén elégedetten bólintva. -Nagyon ritka az olyan ember, aki ennyire jól van egy szívleállás, kihűlés és összeverés után. -Nem tudom, ki vigyázott rád fiacskám, de ezt nem úsztad volna így meg, ha nem segít valaki ott fenn.-mosolyodott el. -Még kapsz egy kis fájdalomcsillapítót és antibiotikumot is és hamar felgyógyulsz!-paskolta meg a kezem és elindult kifele. -Két férfi várakozik kint már órák óta.-fordult még kérdőn vissza. A barátja nem akarta, hogy bejöjjenek, de nem hajlandóak tágítani, Louis Tomlinson és Zayn Malik. Beengedhetem őket?

-Még ne!-mondtam, bár magam se értettem, hogy mit is keres ott a "még" szócska.

-Rendben! Ebben ez esetben viszont be kell engedjem a rendőröket.-mondta kicsit elkomorodva. -Gyere Niall, addig ki kell menjünk!

-Nem! Nem akarom! Nem megyek sehova! Többet nem hagyom magára!-kiáltott fel Ni és kétségbeesetten szorította a kezem.

Meghatódtam ezen a kis kitörésén. Annyira szeretem a kis Szöszit!

-Ni! -Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!-suttogtam. -Ígérem fél óránál, ha tovább tart magam zavarom ki a rendőröket.-próbáltam rámosolyogni, de a fájdalom csillapító még nem teljesen hatott, így inkább vicsorogtam. Vékony vonallá préselte ajkait, majd tétován bólintott és lassan kisétált az orvossal. Még be se csukódott az ajtó, de már lépett is be a két marcona képű zsaru.

-Jó napot Mr. Styles!-köszönt az alacsonyabb pasas. -Én Scott nyomozó vagyok, a társam pedig Wiliam nyomozó. -Fel kell tennünk magának néhány kérdést a történtekkel kapcsolatban.

Bólintottam, hogy értem, de a fejembe fájdalom nyilallt, ezért felszisszentem.

-Ismeri az elkövetőt, amennyiben nem, tudná jellemezni?-vett elő Scott nyomozó egy jegyzetet és mindketten helyet foglaltak az ágy mellett.

Nagyot sóhajtottam, ami ismét fájdalmat okozott. Fogalmam se volt róla mit is válaszoljak. Vajon mit fog tenni velem Dave, ha beárulom? Valószínűleg a rendőrök is láthatták rajtam a tépelődés, ezért Wiliem nyomozó megszólalt.

-Mr. Styles! Innentől biztonságba van, nyugodtan beszélhet!

Még egy kicsit mindig félve, de belekezdtem.

-Igen...ismerem. A pótapám, David Roberts tette...-suttogtam és óvatosan felpillantottam.

Láttam, hogy a két férfi arca megnyúlik, majd elkomorodik. Nem szóltak semmit, de a beszélgetés többi észén már érezhető volt a változás. Csak feltették a többi sablon kérdést, de szinte meg se várták a választ. Húsz perc múlva felálltak, mondták, hogy értesítenek, ha van valami fejlemény majd kimentek. Niall úgy robbant be az ajtón, mint aki egész végig erre várt. Azonnal mellém ült és kérdezgetni kezdett, hogy mi történt.

-Nem tudom mi lesz Ni!-mondtam őszintén. -Dave egy hatalmas cég vezetője, a fél ország a kezében van, kizárt, hogy be merjék perelni. Túlságosan nagykutya ahhoz...-csóváltam meg a fejem. Bólintott és visszahajtotta a fejét a takarómra, majd pár perc múlva el is aludt. Nagyon kimerült és én is fáradt és gyenge voltam, viszont muszáj átgondoljam a történteket, mert hatalmas a zűr a fejembe...