Halihó! 

Már a képből is látszik, hogy ez kissé durva fejezet lesz, szóval aki nem bírja, nyugodtan ugorja át, történet cselekménye szempontjából nem fontos ez a rész.

~Harry~

Iszonyú zúgásra ébredtem. Próbálkoztam kinyitni a szemeim, de még annyira álmos voltam, hogy csak homályosan láttam. Hirtelen emelkedni kezdtem, mire nagy nehezen kinyitottam a szemem. Ijedten felkiáltottam, mikor a kék szempárral találtam szembe magam.

-Jó reggelt Göndörke! Irány Vegas!-kacagott gúnyosan az arcomba.

A gyomrom gombostűfejnyire zsugorodott és élve fordultam az ablak felé. Mindenhol csak felhőket láttam.

-NE!-kiáltottam kétségbeesetten és rángatni kezdtem a székhez bilincselt kezeim és lábaim.

-De!-kacagott Louis még harsányabban.

Lassú mozgással megindult felém kezében egy derékszíjjal. Magamra néztem és nem volt rajtam ruha. Sírni kezdtem, ahogy a rettegés végigfutott rajtam. Akárcsak a bilincs a végtagjaimon, úgy szorította  a torkom a jeges rémület. Louis mozgása egyre lassult és egyre természetellenesebb lett. Harsány kacaja egyre mélyült és állatiasabb lett. Az arca is torzulni kezdett; bőre egyre sápadtabb lett majd fokozatosan kékülni kezdett, arca beesett, szemfogai egyre nagyobbnak hatottam. Egész teste is nőni kezdett,kezei helyére hosszú, kék, pikkelyes csápok nőttek, míg végül egy teljesen sárkányszerű lény lett. Kígyózó mozgással közeledett felém, hosszú, villás nyelvét öltögetve.

Éreztem, hogy a repülő egyre lassulni, majd zuhanásba kezd. Eközben a lény ideért hozzám és két hátsó lábára állva magasodott fölém. A föld is egyre közeledett. Hosszú csápját felemelte, amiben még mindig a bőr övet tartotta, majd lesújtott vele, pont mire a gép is becsapódott...

....

Nagy puffanással értem földet. Szemeim kipattantak, kapkodni kezdtem a levegőt és a szívem olyan gyorsan vert, hogy majdnem kiugrott a mellkasomból.

-Csak egy rossz álom volt! Csak egy rossz álom volt!-suttogtam magam elé, de mégse tudtam megállni, hogy könnyeim patakokba kezdjenek folyni. Újra előtörtek ez emlékek, amiket annyira el akartam felejteni. A ma történtek súlyával együtt csapott le rám minden. Nagy nehezen felálltam, mert egész testemben remegtem és elbotorkáltam a fürdőig.

Sorba nyitogattam a szekrények ajtajait, míg öt perc keresgélés után megtaláltam, amit kerestem... Tudom, hogy nem megoldás, de nem tudok mást tenni... Az apró tárgyat az ujjaim közt forgatva a kád szélére ültem. Bal kezemen feltűrtem a pizsamám ujját a könyökömig.

Nem gondolkodtam sokat, a  pengét azonnal végighúztam a kezemen, aminek a nyomát rögtön élénkvörös vér mutatta. Újra és újra megismételtem a mozdulatot mély sebeket ejtve karomon.

Csak akkor álltam le, mikor kezdtem rosszul lenni. Szédültem és fájt a fejem. A kád aljára pillantottam, de mikor megláttam kiesett a kezemből a penge. Egy pici fehér rész se maradt az alján, minden vörös színben úszott.

Huh...elég sok vért veszítettem...-jegyeztem meg, és éppen hajoltam volna a kádba, hogy kivegyem a kicsi tárgyat, mikor zajt hallottam magam mögül.

-Harry?-jelent meg az ajtó résében Niall szőke feje. -Jól vagy? Csak mert hallotta...-akadt el mondandójában. -TE JÓ ÉG! HARRY, MIT CSINÁLTÁLL?!

Odarohant hozzám és láttam, hogy lesápad, de én meg se tudtam szólalni, olyan váratlanul ért az érkezése. Azonnal mérlegelt és előkapott egy kötszert a szekrényből, majd villámgyorsan bekötötte a kezem csuklótól könyékig.

Látszott a mozdulatain, hogy gyakorlott, hisz' nem hiába jár három éve vöröskereszt szakkörre. Elfacsarodott ismét a szívem. Négy éven keresztül kitűnő volt a gimiben csak azért, hogy segítse az anyukáját és ösztöndíjjal tanulhasson az orvosi egyetemen tovább. Hát ennek most vége...

-Emeld fel a bal kezed!-adta a szigorú utasítást.

Láttam a szemébe, azt amit csak az igazi gyakorlott életmentő orvosok szemébe lehet; se nem lát, se nem hall, csak arra koncentrál, hogy ezer százalékosan jól dolgozzon. Nem tudom, hogy érdemeltem ki ezt, hogy egy ilyen őrangyalt rakott mellém a sors.

-Ezt idd meg!-kaptam a következő parancsot és egy pohár vizet nyomott a kezembe.

Mikor ezzel is végeztem, fel akartam kelni, de Niall erősen visszanyomott.

-Nem! Még sápadt vagy! Maradj ülve és ezt is idd még meg!-nyomott egy újabb pohár vizet a kezembe.

Mikor úgy érezte végzett, lerogyott mellény a kád szélére és átölelt.

-Harry, kérlek ne csinálj többet ilyet! Már szinte a testvérem vagy, n-nem élném túl, ha bármi bajod esne!-motyogta elcsukló hangon, egyre jobban szorítva, arcát teljesen belém fúrva.

Jobb kezemmel átkaroltam vékony kis testét és én is magamhoz szorítottam.

-Ígérem nem csinálok többet ilyet!-suttogtam szőke tincseibe, de éreztem, hogy ez az az ígéret, amit nem fogok tudni betartani...

Mikor percekkel később elváltunk, Niall óvatosan talpra állított és visszakísért a szobába. Most már nem hagyott egyedül, hanem mellém vakolta be magát és így aludtunk el újra.

Reggel arra ébredtem, hogy iszonyúan fáj a kezem. Lassan nyitogattam szemeim, mert nagyon fájtak a sok sírástól. Niall nem volt már az ágyban, ezért gyorsan felöltöztem a tegnap kapott ruhákba. Mikor kiléptem a szobaajtón és lementem a lépcsőn, rögtön megláttam, ahogy a tűzhely előtt tesz-vesz. Fél kézzel fogta a serpenyőt, bal kézzel pedig két tojást ütött bele (egyszerre!). Újra megállapítottam, hogy szakácsnak is remek lenne. Mikor megéreztem az illatát, akkorát kordult a gyomrom, hogy Niall is felkapta rá a fejét. Arra sem emlékszem mikor ettem utoljára.

-Jó reggelt!-köszönt egy igen erőltetett félmosollyal. -Mindjárt kész vagyok, átkötjük a kezed és ehetünk.-mondta és egy palacsintát is feldobott és megfordított, míg megfűszerezte a tojást.
-Hogy érzed magad?

-Remekül!-válaszoltam enyhén gúnyosan, amire már nem érkezett válasz.

Gyorsan tálalt mindent, majd elkísért a fürdőig és elkezdte átkötni a kezem, ami borzalmas volt. Akkor este az adrenalintól alig éreztem valamit, most viszont minden egyes mozdulatnál le akart esni a karom a helyéről, főleg amikor le kellett mossam. Összeszorított szemekkel hangosan káromkodtam, mert olyan érzés volt a víz alá nyúlni, mintha parazsat raktak volna rá.

Húsz perccel később, friss kötszerrel a kezemen falatoztam az elém rakott finomságokat. Kiderült, hogy amit rántottának hittem, nem csak egy sima rántotta, hanem előre megpirított kenyeret és szalonnát majd arra ütötte rá a tojást. Minden isteni volt, nem győztem betömni a számba.

Niall nagyot sóhajtott és lerakta az evőeszközt. Én is így tettem, mert éreztem, hogy valami fontosat akar mondanii.

-Miért csináltad Hazz?-nézett mélyen a szemembe a szőke fiú.

Lehajtottam a fejem és megrántottam a vállam. Nem akartam róla beszélni... Még neki sem...

-Harry??-kérdezte kicsit erélyesebben, mire dühösen ránéztem.

-Csak!-vágtam hozzá az egyszerű választ.

Niall arcára először a döbbenet, majd az elkeseredés ült ki. Szó nélkül felállt és bepakolt a mosogatóba. Azonnal lelkiismeretfurdalásom lett. Hogy lehettem ilyen, mikor ő is annyira szenved mint én?!

-Ne haragudj! Kérlek!-suttogtam magam elé.

Barátom csak bólintott, hátra se nézve. Éreztem rajta, hogy tényleg megbántottam, amiért nagyon szégyelltem magam.

-Ni?-kérdeztem mikor bepakoltam a mosogatóba. -Hogy-hogy nincsenek itthon a szüleid.-kérdeztem békülékenyen, hátha ezzel szépíthetem kicsit a helyzetet.

-Anya külföldön dolgozik most, apa meg asszem börtönben van.-mondta unott hangon.

-Mí?-nyikkantam fel. -Ezt eddig miért nem mondtad?!

-Mert igazából engem se érdekel hol van apám, akkor minek untassalak téged is vele.-rántotta meg a vállát. -Na de gyere, mennünk kell, elkésünk.-mondta mégjobban elkomorodva.

Egy pillanatig nem érettem mire is gondol, aztán leesett és az életkedvem is elment...na nem mintha eddig sok lett volna. Összeszedtem magam és nagy nehezen elindultunk.

A recepción a hölgy már csak biccentett. Harmadjára is beléptünk azon az ajtón, ami eddig csak szenvedést okozott...