Volt egy tervem. Még eleinte meséltem, hogy Jisungékkal el akartunk menni az Új világból, rendes életre vágytunk és volt egy félkész tervünk – én tovább foglalkoztam vele miután megismertelek. Rengeteg emberrel beszéltem, sok selejtessel tanácskoztam míg meg nem ismertem egy fiút a határon túlról. Levelezni kezdtem vele, nagyon segítőkésznek bizonyult, a szavát adta, hogy kivisz minket majd nála új életet kezdhettünk. Zseniális, humoros és eszméletlen barátságos – még mind a mai napig. Először nem akartam neked beszélni róla, nem akartam hamis reményeket kelteni benned; viszont lebuktam előtted. Azt hittem, hogy édesanyáddal van programod így teljesen nyugodt szívvel tartottam a hely felé, ahol át szoktam venni a leveleket. Akkor már három hónapja megismertem – még ha csak közvetve is – Minhot így volt már rutinom az egészben. Egy a törvény által elítélt kisfiú volt az, aki a leveleket hordta. Alig lehetett tizennégy éves viszont olyan gyorsan tudott szaladni, mint senki más – ezért szavazta meg a selejtes csoport őt a levélhordónak. Vigyorogva köszöntött ahogy átnyújtotta a borítékokat, váltottunk pár szór majd sietve újból útnak indult.

Amikor megfordultam, hogy meginduljak hazafelé, te ott álltál mögöttem. Teljesen lefagytam, nem tűntél dühösnek viszont tartottam a veszekedéstől. Kíváncsian oldalra döntötted a fejedet és a tekinteteddel kérleltél, hogy nyíljak meg, áruljam el titkomat. Sóhaj szakadt fel belőlem és némán hívtalak magammal egy nyugodtabb helyre, ahol megbeszélhetjük a dolgokat. A tisztásunkra nem mehettünk hisz fenyegetett a lebukás veszélye – nem akartam újból azt, ami tavasszal történt. Egy elhagyatott házhoz vittelek, elbújtunk mögötte és félve átnyújtottam a levelet, amelyet akkor kaptam. Figyelmesen, többször is átfutottad a sorokat mire rájöttél miről van szó.

Faggatni kezdtél én pedig színt vallottam. Elmondtam neked mindent, hogy beszélgettek Minhoval, hogy hónapok óta tervezgetünk; hogy ki akartalak vinni arról a borzasztó helyről. Megcsókoltál, esélyem sem volt végig mesélni minden, te ajkaimra hajoltál és mindent belém fojtottál. Úgy gondoltad elegendőt tudsz, az információk töredéke is elég ahhoz, hogy rám bízd az életed. Bárcsak ne tetted volna, Lix! Akkor még mindig itt lennél, akkor nem lenne sötétebb a világ. Az embereknek példát kellene venniük rólad, bátor, kitartó, barátságos, segítőkész voltál – nincs még egy olyan tiszta lélek ezen a bolygón, mint amilyen te voltál. A világ sokkal jobb hely volt veled, nélküled kietlen és üres az egész.

Lassan a végére érünk:(