Nem beszéltünk arról, ami az erdőben történt viszont mind a kettőnkön szemmel látható volt mennyire megváltoztunk – de főleg rajtam lehetett észre venni. Sokkal többet mosolyogtam, jó kedvem volt, nem zárkóztam magamba és felannyira sem voltam feszült, mint előtte. Csodát tettél velem, Felix; hatalmas csodát. Egyik este Chan amikor náluk vacsoráztam aztán segítettem neki a papírmunkában, ezt szóvá is tette én pedig elmeséltem neki mindent. Addig is teljesen tisztában volt azzal, hogy mennyire kedvellek, tagadhattam volna, de miért kellett volna az igazságot elzárni? Ha benne nem bíztam volna meg, kiben? Az nap este félelmeimet is bevallottam neki viszont ő olyan játszi könnyedséggel nyugtatott meg, hogy utána egy másodpercig sem kételkedtem magunkban.

Csak két hétre rá tudtunk újra kicsit kettesben lenni. Neked nagyon sok volt otthon a problémád én pedig nem akartam ebbe bepofátlankodni – na meg azalatt a két hét alatt sokat jártam a selejtesek táborában. Akkor már felmerült bennem, hogy téged is elhozlak ide, megmutatom ki is vagyok valójában, de végül halasztottam a dolgot, nem volt még ott az ideje. Azokon a napokon csak nagyon minimálisan érintkeztünk, ugyanúgy kísérők voltunk viszont sokkal óvatosabban csináltunk mindent, nem kockáztathattuk meg a lebukás veszélyét. Azon az estén, tizennégy nap után újból átszöktem hozzád az éjszaka leple alatt. Lágy mosollyal fogadtál, karjaimba ugrottál és félénken ajkaimra hajoltál. Bátortalanságod megmosolyogtatott, melegséget hozott a bensőmbe – határtalanul szeret(te)lek. Én sokkal határozottabban kóstolgattalak, gyengéden a derekadra fogtam majd kimért léptekkel az ágyadhoz vezettelek. Egyszerűen képtelen voltam betelni veled, a kialakult pillanattal.

Hosszasan csókoltalak, de végül sikerült elég erőt összeszednem ahhoz, hogy elválljak tőled. Végig fektettél az ágyon, hozzám bújtál és ránk húztál egy pokrócot. Halkan beszélgettünk mindenféléről, elmesélted, hogy a napokban járt nálatok Bang főtanácsos. Értesíteni akart benneteket a bátyád haláláról, aki a határ felé menekült, de egy ott szolgáló katonába ütközött és ott helyben kivégezték – én erre csak felhorkantottam mire te meglepetten kaptad rám csillogó íriszeid. Másodpercek tört részére elvesztem bennük viszont hamar visszatértem a valóságba és elmeséltem mi történt valójában. Daniel két kisgyerekkel karöltve nagyjából három héttel azelőtt átlépte a határt és biztonságban van a szomszédos országban. Elkerekedett szemekkel néztél rám mire megértettem mi is csúszott ki a számon. Ijedten vizsgáltam arcvonásaidat, már kezdtem volna kétségbeesni amikor te újból megcsókoltál, szerelmesen, határozottan. Nem volt mitől félnem, a párom voltál, a másik felem és akkor is kiálltál mellettem, ha illegális tevékenységekben vettem részt – sőt, onnantól kezdve te is a részese akartál ennek lenni.

Azt hiszem kezdenek beindulni a dolgok, hihi