Emlékszel az első csókunkra, Lix? Mert én még most is tisztán látom magam előtt. Január vége felé jártunk, épp túl voltunk az utolsó fél évi vizsgánkon amikor a szokásos kis kuckónkban voltunk az erdő mélyén. Én a táskámon, te pedig az ölemben ültél nehogy felfázz - és úgy beszélgettünk mindenféléről. Még volt egy óránk a kijárási tilalomig és ugyan már ránk sötétedet, nem volt kedvünk elmenni. Csodálattal figyeltelek, nem értettem miről beszéltél csak hallgattam a hangodat, figyeltem dús ajkaidat és azon gondolkodtam vajon miként reagálnál, ha az enyéimre húznám őket.

Észrevetted, hogy rég elkalandoztam, elmosolyodtál amikor feltűnt mit bámulok ilyen lelkesedéssel. Karjaimat derekad köré csavartad, sajátjaidat nyakamra kulcsoltad és félénken közeledtél felém. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, gyomrom megremegett ahogy lassan mozgatni kezdted édes ajkaidat. El akartál válni, de én utánad kaptam - most, hogy végre megízlelhettem a tiltott gyümölcsöt nem tudtam leállni.

Bocsánatot kértem, tepedig felkuncogtál. Lágy puszikat nyomtál az arcomra, ahol csak értél éselsuttogtad a bűvös szót. Akkor hallottam először a te szádból, de már akkortudtam, hogy senki máséból nem akarom ezt hallani. Szorosabban öleltelekmagamhoz, újabb csókot kértem tőled majd karjaim között tartva álltam fel aföldről. Indulnunk kellett, nem bukhattunk le pedig annyival szívesebbenmaradtam volna ott, veled a karjaim között újabb csókokat lopva. Emlékszem anya megkérdezte miért vigyorgok úgy, mint egy idióta. Nem válaszoltamneki, egyszerűen vállat vontam és bevonultam a szobámba. A pulóverem teljesenbeitta az illatodat így abban teljesen elbújva feküdtem le aludni. Előszöréreztem azt, hogy igenis van értelme az életnek - miért érdemes levegőt venni.