Emily csengetett. Szüntelenül csengetett. Ideges volt de miért is ne lett volna az? Massachusetts nehezen de a háta mögött hagyta most mégis újra itt van.
-Ki a fene...az?-találkozott a szeme az ajtóban a keresett személlyel.-Te mi a francot csinálsz itt?!
-Bemehetek? Vagy a szomszédaid előtt akarsz velem beszélni?-kérdezte Emily.
-Ide nem rakod be a lábad.-állt meg az ajtóba.
-Rendben. Mi a fenéért kérted az ügy újra tárgyalását? Miféle hazugságot akarsz Jacob nyakába varrni?
-Semmilyet. Fogalmam sincs miről beszélsz.
-Laurie ne hazudj. A saját fiad életét szándékozod most tönkretenni.
-A fiamét? Aki amióta az életükbe léptél nem akar velem találkozni?
-Mert fél tőled!
-Mert te a szentlélek vagy az életükbe!
-Laurie már lassan 7 hónapja nem is láttam őket. Kérlek ne tedd tönkre Jacob életét.
-Még mindig fogalmam sincs miről beszélsz.-játszotta a hülyét.
-Laurie! Tudom hogy te nyújtottad be az igényt. De mindketten tudjuk hogy Jacob soha se ölt meg senkit! A légynek képtelen ártani.
-Végeztél?-zárta volna be az ajtót de Emily elkapta.
-Eltűntem az életükből. Ezt te tudhatnád a legjobban mert gondolom Neal elsőként tájékoztatott a felmondásomról.
-Nem érdekel mit művelsz.-csapta be az ajtót.
-A francba.-morogta.
Emily feje nyüzsgött a gondolattól mi lesz ha képtelen lesz megvédeni Jacobot. Azon kívül hogy őt a fiatalkorúak börtönébe zárják ráadásként Andy is össze fog omolni. Akármennyire is viharos volt számukra az elválás nem akart neki rosszat. Soha se kívánt neki rosszat. De mégis...az a szakítás annyi mindent megölt benne képes lesz minden emlékét félrerakni hogy száz százalékosan a munkára tudjon figyelni?

Hét hónappal ezelőtt:
-Basszus szörnyű ez az idő.-szállt be egy apró mosollyal Andy mellé a kocsiba.-Biztos azért ilyen az idő mert egésznap hiányoltalak.-nézett végre Andyre akinek az arca nem ragyogott. Nem volt boldog mint az utóbbi időben.-Andy, mi a baj?-fordult felé aggódva.-Történt valami?
-Beszélnünk kell.
-Oké. Beszéljünk.-ritkán látta így Andyt. Valójában ha őszinték akarunk lenni, talán azóta nem látta így amióta végre nyugtuk volt Laurietól. Mégis Andy képtelen volt megszólalni.-Szívem. Mi a baj?-simogatta meg a kezét. De Andy elhúzta. Emily értetlenkedve állt előtte.
-Azt hiszem...újra meg akarom próbálni Laurieval.-mondta.
-H-hogy mi?-kerekedtek ki a szemei.
-Azt hiszem...hibát követtem el mikor elhagytam Lauriet. Hisz mégis ő Jacob anyukája.
-Hiba? Andy beléd meg mi a fene ütött? Ugye most csak szórakozol?
-Em....
-Andy ugye most szórakozol?! Az esküvő előtt két héttel jössz rá hogy te mégis vele akarsz lenni?!
-Emily...
-Ez így hirtelen pattant ki a fejedből? Hirtelen rájöttél hogy te mégis őt akarod? Hisz este még semmi baj nem volt. Csodás esténk volt Andy.-kiabált a kocsiban.
-Emily...
-Megijedtél az esküvőtől? Hagyjuk az esküvőt, nem érdekel. Nézz rám szívem.-Andy képtelen volt a szemébe nézni.-Szívem nézz rám!-fordította felé az arcát.-Szeretjük egymást nem?-simogatta meg gyengéden az arcát. A szemei könnyekbe úsztak.-Hisz...azt mondtad szeretsz...én is nagyon, nagyon szeretlek...ha tudnád mennyire...-nehezebben vett levegőt, a mellkasa szorította. Andy nem szólt semmit csak a zsebébe nyúlt. Egy aprópénzt vett elő.
-Ha fej...veled maradok és mehet ugyanúgy minden mint eddig...de ha írás...akkor végeztünk.
-Egy vacak cent...fogja eldönteni a sorsunk?-Andy feldobta majd elkapta. Remegő kezekkel nézte meg. Fej.
-Írás.-hazudta.
-Elég...-nyitotta ki az ajtót mire Andy elkapta a kezét.
-Had vigyelek el.
-Engedj el Barber.-rántotta ki a kezét ahogy a szakadó esőbe összetörve...fogalma sem volt most hova megy. Mert az otthonát, amit Andy és Jacob jelentett...elvesztette.

Másnap
-Emily!-nyílt az ajtó amin Jacob berohanva futott Emily karjaiba.
-Szia J.-simogatta meg a hátát.-Miújság?
-Annyira hiányzol.-mondta. Emily próbálta tartani magát ahogy a szemei Andyvel találkoztak.
-Menj és ülj le oda. Hozok neked innivalót rendben?-Jacob szót fogadott.
-Emily...
-Mr. Barber maga is foglaljon helyet.-próbálta a távolságot tartani vele. Jacobbal képtelen volt de Andyt nem engedheti újra közel. Emily az üdítőt Jacob elé helyezte, Andy elé pedig a kávét. Magának is töltve ült le velük szembe.-Kezdjük rendben?
-Emily...gyere vissza.-vágott a szavába Jacob.
-Jacob...
-Gyere vissza...
-J, ez...-próbált válaszolni de a következő mondat az eddig is szilánkos szívét porrá zúzta.
-Anya gyere haza...-Jacob egyszer egy este mondta ki neki először ezt a szót hogy anya. Emily segített neki a leckéjében amiért nagyon hálás volt és akkor mondta neki ki először...köszönöm anya. Aznap Emily nehezen tudta az érzéseit kordában tartani. Alig várta hogy Andy hazaérjen az úszásból és elmondja neki a fia anyának szólította. Mert ettől a szótól a szíve melegséggel telt meg.
-Jacob, kérlek fejezd be.-szólt rá Andy hisz látta Emily arcát.
-Nem! Miért tűnt el anya az életünkből? Szerettétek egymást! Mire hazaértem az iskolából nem voltak sehol se a holmijai és ő se volt sehol.
-Jacob...én...nem vagyok az anyukád.-fájt neki ezt kimondani.-És...apukáddal rájöttünk hogy ez az egész nem működik közöttünk.
-Anya...-tört meg Jacob.
-Szeretlek, mindig is szeretlek és szeretni foglak J. De én...nem leszek soha se az anyukád. És nem leszek az életetek része.
-Em...-szólalt meg Andy.
-De segíteni akarok neked. Mert hiszek benned. Tudom hogy amivel vádolnak az alaptalan hazugság. De szükségem van a segítségedre hogy képes legyelek megvédeni téged. Mert nem hagyom hogy tönkretegyék az életed. Érted?
-Emily...-szólt hozzá újra Andy.
-Folytassuk öt perc múlva rendben?-állt fel ahogy azonnal kiviharzott a szobából. Egy eldugott sarkot keresett ahol szabad útjára engedhette az érzéseit. Mert tudta ez lesz élete legnehezebb időszaka.