az idő mintha megállt volna. csak a két fiú lélegzete volt hallható.

mélyen egymás szemébe néztek. olyan volt mint egy klisés romantikus film annyi különbséggel, hogy ez a valóság volt.

hyunjin nem tudott megszólalni. a szíve hevesen vert. teljesen öntudatlanul húzta magához és ölelte meg jeongint.

"te...mi?"

"szeretlek."

"mondd újra."

"szeretlek."

"még egyszer."

"szeretlek hyung."

hyunjint elárasztották az érzelmek. a teste már nem bírta, ezért muszáj volt leülnie.

"hyung! minden rendben?"

az idősebb csak elmosolyodott.

"igen. most már minden rendben."

néhány percig vagy talán órákig ültek a földön. nem törődtek azzal, hogy órán kéne lenniük.

a fejüket egymásnak döntötték és az ujjaikat összekulcsolták. nem szóltak semmit, csak ültek.

"hyung?"

hyunjin a fiatalabbra nézett.

"miért kedvelsz?"

"ezt a kérdést nem nagyon tudom megválaszolni. tökéletes vagy. nagyon barátságos a személyiséged, veled bármit meg tudok beszélni. hasonló humorunk van, ráadásul átkozottul aranyos vagy, amikor alszol...te vagy az egyetlen személy, aki ilyet vált ki belőlem, még soha senki iránt sem éreztem így."

jeongint megérintették hyunjin szavai.

"és te miért kedvelsz engem, jeongin?"

"azt nem tudom szavakkal kifejezni."

"akkor hogy szeretnéd?"

"hyung, megcsókolhatlak?"

még mielőtt hyunjin egyetérthetett volna, jeongin összetapasztotta az ajkaikat. egy ügyetlen de annál szerelmesebb csókba forrtak össze.

hyunjin szíve olyan hevesen kezdett el verni, hogy egy idő után kénytelen volt elválni jeongintól.

"ez volt az első csókom." mondta a fiatalabb.

"nekem is." suttogta az idősebb. az arca egy paradicsoméhoz hasonlított.

"hyung, vörösek a füleid." nevetett az alacsonyabb.

"ez a te hibád jeongin! ah megőrülök!"

és egészen addig ültek ott, míg az
iskola véget nem ért.