(Egy kissé rövid, de most csak ennyire futotta.)

Hogy megtorold az estét? Hogy beolvass amiért durván viselkedtem? Sokféle dolog eszembe jutott, de egyenek se adtam hangot.
- Nem kell, hogy úgy tegyél mintha odáig lennél értem. - toltam, vagyis inkább löktem el őt - Jó volt az este, de ennyi és nem több. - gonosz dög vagyok tudom, de jobb ha nem kezd kötődni hozzám semmilyen formában.
- Hm... Akkor az se zavar, ha telekürtölöm a környéket azzal, hogy milyen könnyűvérű vagy?
- Pont leszarom a dolgot. - legfeljebb tovább állok ha túl veszélyessé válik a helyzet. S mert nem érdekelt a dolog igyekeztem is otthagyni őt. És sikerült is, de csak kis időre lehetett nyugtom. A fiú követett engem. Azt hitte nem tudok róla. De tudtam és zavart.
Két előadást bírtam csak végig ülni. Azután az egyetem egy eldugottabb részén, egy rég nem használt alagsori kis klubszobában bújtam el. Ott leltem igazán nyugalomra. Emlékek hada rohant meg míg ott voltam. Talán az emlékek miatt maradtam ott míg be nem sötétedett. Maradtam is volna még tovább, ám egy ismerős illat kúszott alattomosan orromba. Szemeim automatikusan változtak s ezzel együtt indultam is meg. Pár pillanat alatt megtaláltam az illat forrását. Vitázott, sőt, verekedett három másik fiúval. Nem akartam odamenni, nem akartam lebukni sem közbeavatkozni, de aztán csak meggondoltam magam. S csupán csak azért mert a háromból ketten lefogták őt míg a harmadik ütötte. A két fogva tartanak meglepődni se volt ideje olyan hirtelen termettem ott és hajítottam odébb őket. A harmadik balfasznak sem szántam jobb sorsot. Megütött volna, de egy mozdulattal elkaptam kezét, hátra csavartam majd durván összeismertettem a gyomrát az öklömmel. De úgy, hogy aztán vért köpött. Nos... Akkor ijesztettem rá még jobban azzal, hogy láttatni engedtem meghosszabbodott szemfogaim. Szemeim színe szerintem már csak ráadás volt, ahogy az is hogy lenyaltam a kezemről az odakerült vérét.
- Undorító féreg vagy ahogy a társaid is. - szorítottam kezén, aztán a földre löktem - Hárman egy ellen mi? - menekült volna, nekem meg mivel nem volt kedvem játszadozni vele hagytam neki - Jól jegyezd meg, hogy még egy ilyen és nem úszod meg ennyivel. - ahogy tudta elhúzta onnan szánalmas valóját. El akartam én is tűnni onnan, mintha csak semmi különöset nem tettem volna. Csak hát pár lépés után megszédültem kissé. Meg kellett állnom s kicsit megpihennem úgymond. Érzem, hogy nincs túl sok időm hátra. Tudom ha nem teszek semmit egy nap csak úgy eltűnök mintha nem is lettem volna sosem. Azt is tudom mit kellene tennem, hisz megvan már a megoldás is, csak éppen még nem tudom pontosan miként is fogjak hozzá. A nagy kérdés még mindig az, hogy lenne e egyáltalán még értelme.
- Hé.. Jól vagy? - ő miért nem húzott még el? Nem volt elég amit kapott? Nem volt elég amit látott? Miért nem fél?
- Prímán. - mutattam fel hüvelykujjam. Ezzel ellentétben viszont elég gyengének éreztem magam. - Vérzel.. Menj, lásd el magad. - még jó hogy háttal vagyok neki. Jobb, hogy nem látja hogy képtelen vagyok visszafogni magam. Ahogy szemfogaim nem tűnnek el úgy éhségem sem csillapodott csak még jobban megnőtt.
- Oh.. Hogy az. Nem vészes. Te sokkal pocsékabbul nézel ki. - volt pofája még közelebb jönni és megérinteni vállamnál. Ha nem gyengülnék el csak ennyitől már rég odébb hajítottam volna. Így csak igyekeztem uralkodni magamon. Nem tudom mennyire sikerült, mindenesetre a fiú nem futamodott meg. - Csak hazakísérlek. - belém karolt mire én rá néztem, s mert nem rémült meg úgy gondoltam, hogy rendben sikerült uralkodnom magamon - Ez a legkevesebb a történtek után. - sóhajtottam, bólintottam aztán tovább is mentünk már így ketten.