A reggelink nem volt más, mint egy finom, vajas croassiant, isteni kávéval és sajttal. A lakosztálynak a teraszán ülve élveztük a nyugalmat, Yeontan pedig az egyik újonnan szerzett plüssével játszott.

- Hol szeretnél vacsorázni?- szólalt meg a mellettem ülő.

- Nem ismerem úgy Párizst, mint te.- ráztam meg a fejemet.

- Akkor inkább azt kérdezem, hogy milyen fajta ételt szeretnél enni.

- Bármit csak ne legyen csiga meg osztriga.- fintorodtam el a lelki szemeim előtt lévő képüktől.

- Jól van.- kuncogott.- Én sem szeretem azokat egyébként.

- Akkor jó.- nyugodtam meg, hogy innentől akkor nem kell vitatkozni a kaján se, mert valószínűleg ugyan olyan az ízlésünk.

- Nap közben van kedved egy kis városnézésre?

- Sok a rajongó...- néztem le, s a bejárat előtt már vagy negyven ember állt vigyázban, a kameráikkal, csak ránk várva.

- Van egy másik kijárat is.

- Van?- kerekedtek ki a szemeim.

- Persze! Ide sok híresség jár, ezért csináltak egy hátsó ajtót, ami egy sikátorba vezet.

- Azta... Tényleg törődnek a hírességekkel az emberek.- dőltem hátra.

- Csak a nemzeti kincsekkel.

- És te az vagy?

- Igen, Jungkook. Tizenhat éves korom óta én vezetem az ország Most Handsome Man címét. Rá pár évre, mikor a szüleim meghaltak, üzletvezető lettem, mert Namjoon nem tartózkodott itt, hanem Amerikában élt.

- Értem... Ha te nemzeti kincs vagy akkor én miért vagyok itt ha én nem?

- Mert számomra a világ összes kincsénél is fontosabb vagy és drágább.- simított arcomra, de én nem tudtam lenyugodni.

- Taehyung, miért jöttünk ide? Azért, hogy pihenjünk, vagy azért, hogy villoghass nekem mindennel amid van?

- Mégis, hogy jutott ez eszedbe?- kapta fel a vizet.

- Minden alkalommal mikor elviszel valahová, minden a tiéd, azt mondod nagadról, hogy nemzeti kincs vagy ezért meg azért, Gucci és Celine ruhákban járkálsz, míg én melletted egyszerűekben. Szerinted ez nem vicces egy kicsit?

- Nem tudom mi van veled, de vegyél vissza! El akartalak hozni arra a helyre, ahol le szeretném majd élni veled az életemet, te meg rám förmedsz a ruháink miatt?

- Itt nem csak a ruháinkról van szó. Belegondoltál már, hogy én mennyire kicsinek érzem magamat melletted, mikor az a sok-sok ember nem minket, hanem téged akar látni?

- Nem tudtam, hogy így érzel. Miért nem mondtad el?

- Mert nem is éreztem így, az elmúlt öt perc előtt. Tudom, hogy magabiztos vagy, és azt is, hogy mennyire figyelmes, de mostanában, mintha megint azt játszanánk, hogy én egy gyerek vagyok, te pedig a felelősségteljes felnőtt. Nem kérdeztél meg, hogy szeretnék-e utazni, arról sem én döntöttem, hogy itt éljünk ha összeházasodtunk.- csaptam az asztalra.- Mi egy pár vagyunk. Közösen kellene ezeket eldöntenünk.

- Ne haragudj én csak... Azt hittem helyesen csinálom.- szomorodott el, s szemeiben láttam, hogy összetört benne valami.

- Meg kell tanulnod milyen egy párkapcsolat. Én eddig mindent megbeszéltem veled.

- Jungkook, figyelj. Én tényleg nem vagyok hozzászokva ahhoz a fajta kapcsolathoz ami köztünk van, de próbálkozom. Boldoggá akarlak tenni...

- Akkor tennél boldoggá, ha nem csak neked lehetne szavad ebben a kapcsolatban.- álltam fel.- Elmegyek megmosom az arcomat.- indultam el befele, őt sokkban hagyva.

Mit csinálsz? Kérj bocsánatot. Ezt gondoltam, miközben feleslegesen folyattam a vizet és a tükörben bámultam magamra. Teljesen nyúzott volt az arcom. Nem szerettem veszekedni Taehyunggal, még akkor sem, ha neki volt igaza. Nagyon jól tudtam, hogy én vagyok az első normális kapcsolata, mégis kiakadtam rá. Erőt véve magamon, egy nagy levegővel kiléptem.

- Tae...- kezdtem volna bele, de az említett személynek hűlt helye volt.

Yeontant se láttam sehol, így megijedtem.
Elhagyott volna?