A lépéseim egyre gyorsultak. Elkezdtem futni. Nem tudom miért futottam. Talán el akartam menekülni. Nem akartam azt az életet élni ami eztán következett. Mivel...már nem volt értelme élni...
Mindenkit elvesztettem. A mamám, a papám, a nagybátyám, az unokaöcsém, és most anyáékat. Nem maradt senkim...
Az egyetlen élő rokonom a nagynéném...de ő sosem szeretett. 
Ünnepekkor mindig eljött hozzánk vacsorázni, és anyával beszélgetni, és elhalmozott engem egy csomó játékkal, édességgel, ruhával, de ez...ez nem szeretet. Nem lennék képes nála élni. Inkább... 


-Inkább meghalsz?-szólalt meg egy hang a hátam mögött. Meglepődtem, és megálltam a futásban. Míg töprengtem, észre sem vettem, hogy egy erdőbe futottam. Körbenéztem a hang gazdáját keresve.


-Ki van ott?-nézelődtem még mindig körbe, de nem láttam egy árva lelket sem.- Hmm...úgy látszik csak beképzeltem...-vállat rántottam majd elindultam előre az erdőben. 




Ahogy haladtam előre a sűrű, sötét erdőben, megláttam az egyik magasabb fa ágára kötve egy kötelet. Odasétáltam hozzá, majd egy ideig csak néztem. 


-"Ha megteszem is...senkinek nem fogok hiányozni"-gondoltam, majd elkezdtem felmászni a fára. Nagy nehezen sikeresen felmásztam, az ágára ültem, szerencsére elég erős ág volt, és én sem voltam valami nehéz. Lenyúltam a kötélért, megfogtam a végét, elkezdtem a nyakamra kötni, mire csak halk kuncogást hallottam. Ismét körbenéztem, de most sem láttam semmit. Nem törődve vele, megkötöttem a hurkot a nyakamra, majd vettem egy nagy levegőt.


-Megyek már...anya, apa...-leugrottam. 

"NYISSZ"